Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

120 éves zsinagóga

2008. szeptember 17. - fovarosi.blog.hu

Még Óbudán laktam, amikor a 60-as buszból kifelé bámulva elsuhantam egy érdekes tömb előtt. Egy társasház gangos, belső udvarát gyakorlatilag teljesen kitölti egy templom. Később alaposabban is megnéztem a helyet. Kiderült, hogy nem is templom, hanem zsigagóga működik itt. Egy kicsike a nagy Dohány utcai mellett. 1888. 08. 08-án, reggel 8 órakor adták át a francia gót stílusú épületet. Idén 120 éves - a zsidóknál pedig gyakori kívánság, hogy az illető éljen "bis hundert und zwanzig", ezért ez egy fontos évforduló.
300 fő befogadására alkalmas a hely. A zsinagóga épült meg előbb, még üres telekre, bejárata a Zsigmond utcából nyílt, de a homlokzat a Duna felé nézett. 1928-ban építették köré a bérházat Jakab Dezső és Soós Aladár tervei alapján. A hitközség tagja volt Molnár Ferenc, a Pál Utcai Fiúk írója is. A gazdag támogatók között szerepelt a Goldberger család és a csepeli Weiss Manfréd báró. A neológ imaházban férfiak és nők külön, de nem elválasztva ülnek. Az askenáz imarendet követik. Orgona nincsen, viszont a gyerekeknek van játszóház!

A zsinagóga honlapja:
http://www.frankel.hu/
Forrás:
Budai polgár, 2008/17. p. 16.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása