Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1970 október

2020. október 02. - fovarosi.blog.hu

1970-ben azt ígérték, hogy behozzák a csepeli és a pesterzsébeti HÉV-et a Kálvin térig.

Október 4: Megvédik a margitszigeti ásványvíz jó hírét. Bágyi György, a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat igazgatója szombaton sajtótájékoztatón mondta el az újságíróknak, hogy a Margitsziget gyógyhatású és nevezetes ásványvize hamarosan külföldre is eljut. Ausztriába már próbaszállítmányokat küldtek, s az osztrák vélemény elismerő volt. Itthon, a Kápolna téri iskolában kísérleteztek a kirstályvíz gyógyhatásával.

- A hosszú kísérletek eredményéről a közeljövőben orvosok számolnak be - mondotta még Bágyi György -, a vállalat viszont itthon is meg akarja védeni a margiszigeti ásványvz hírnevét, amit egyes vendéglátóhelyeken sokszor azzal rontottak, vagy próbálták rontani, hogy szódavízzel higították. Jövőre már fémcsavaros kupakkal jelennek meg a forgalomban az egyliteres ásványvizes üvegek. Palackozni fogják a Rudas-fürdő Juventus-gyógyforrásának vizét is. (Magyar Nemzet)

Október 6: Tanévnyitó ünnepi tanácsülés - Új épületátvétel a Kertészeti Egyetemen. Kettős ünnepségre nyitotta meg kapuit hétfőn délután a Kertészeti Egyetem: az egyetemi szintű kertészeti szakoktatás negyedszázados évfordulója és az egyetem új épületének átvétele alkalmából. Az intézmény most felavatott dísztermében - a Himunsz elhangzása után - dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élemezésügyi miniszter, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa mondott ünnepi beszédet. (...) Beszéde végén a miniszter az új épületet jelképező díszkulcsot átnyújtotta az egyetem rektorának. Az ünnepélyes aktus után dr. Kozma Pál, a Kertészeti Egyetem rektora, akadémiai levelező tag tartotta meg tanévnyitó beszédét. (...) (Magyar Nemzet)

orsvezertere-1971korul.jpg

Október 6: Magas irodaházak sora, színház, üzletközpont épül az Örs vezér téren. Az Örs vezér tér, a metró induló állomásának környéke, rövid néhány év alatt modern városrésszé alakul. A beépítetlen területen magas irodaházak, középületek, és az ottlakók kiszolgálására üzletek, vendéglátóhelyek, szórakoztató és kulturális intézmények létesülnek. Ezeknek a terveknek a megvalósítására a fővárosi tanács az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériummal együtt pályázatot írt ki. A feladat a zuglói új városközpont első ütemének megtervezése.

Az első metróvárosközpont az Örs vezér téren létesül, ahol olyan irodaépületek, középületek fognak emelkedni, amelyek 15 ezer dolgozó részére nyújtanak munkahelyet. A beruházási költségeket oly módon kívánják előteremteni, illetőleg fedezni, hogy az építendő irodaházakat, kereskedelmi és ipari létesítményeket a jelentkező vállalatoknak bérbe adják, vagy egy összegért eladják. Az épületeket a Füredi úti erőműről látják el távfűtéssel.

Tervezni kell egy 300 és egy 600 férőhelyes mozit, könyvtárat, művelődési házat, kiállító termeket, ifjúsági színpadként működő színháztermet, hangversenytermet. A kereskedelmi létesítmények között lesz ABC áruház, 16 ezer négyzetméter alapterületű iparcikkáruház. Szolgáltató ipari üzletekről, fodrászatról, javítóműhelyekről, Patyolat-fiókokról is gondoskodnak. Épül majd 40 munkahelyes orvosi rendelő és gyógyszertár. Az egyes épületek, létesítmények gyalogos megközelítésére megfelelő gyalogutakat, alul- és felüljárókat kell tervezni. Számolni lehet a metróvégállomás jelenlegi bejáratának kisebb módosításával. Az intenzív beépítés ellenére a pályázóknak gondoskodniuk kell elegendő zöldterületről. (...) (Magyar Nemzet)

Október 8: Hilton, Wien, Olimpia, Emke, Volga - Új szállodák Budapesten. (...) Az új szállodák 60 százaléka Budapesten létesül. A részletekről még nincsenek végleges tervek. Ami már bizonyos: a Hungária Vállalat kezelésében 1972-ben megkezdik a budavári Hilton Szálló építését. Ez lesz eddigi legreprezentatívabb hotelépítkezésünk. Most a jövendő szálló helyén található műemlékeket tárják fel és készülnek az építkezés előtervei. A Pannónia Vállalat kezelésében 4 új szálloda épül Budapesten. A Wien az Osztapenko-szobornál, az Emke az Akácfa utcában, az Olimpia a Normafánál és a Volga a Dózsa György út és Váci út sarkán. Lényegében a budapesti fejlesztéshez tartozik két másik új szálloda is: az egyik Dobogókőn, a másik Nagyvillámon. A Pannónia Vállalat valamennyi új szállodája "B" kategóriájú, tehát másodosztályú lesz. (...) (Népszabadság)

Október 9: Kötélpálya a Duna felett. Csütörtökön véget ért a Közlekedéstudományi Egyesület háromnapos tanácskozása. A városi tömegközlekedés különleges járműveiről is tárgyaltak. A budapesti milleniumi földalatti vasút meghosszabbítása időszerűvé tette a járműpark átcserélését. A 21 új szerelvény két és félszer annyi utast szállít majd, mint a jelenleg működő 74 éves típus. Az új, háromrészes villamos motorvonatok a tervek szerint 1972-re készülnek el. Körülbelül ugyanakkor kell elkészülni a fogaskerekű újjáépítésével is. A budapesti siklót modern formában állítják helyre.

A budapesti kötélpályák terveit is ismertették. A Citadellához vezető kötélpályára két változatot dolgoztak ki. Az egyik szerint a Tabánból négyszemélyes kabinokon óránként 700-800 utast szállítanának fel, a másik változat 40-50 személyre tervezett kocsijai pedig a Belgrád rakpartról a Duna fölött kapaszkodnának fel óránként 600-700 utassal a Gellérthegy tetejére. Felmerült az az elképzelés is, hogy a Margitsziget fölött is építsenek kötélpályát: a kétszemélyes kis kabinok hat-nyolc méter magasságban "járnák körül" a Szigetet. (Magyar Nemzet)

197010-africanakave-grofjardanhazy.jpg

Október 10: Hol tart, hogyan halad az óbudai lakótelep építése? Az Árpád-híd óbudai hídfőjének környékén szakadatlanul bontják a múlt századbeli, öreg, földszintes házakat. A girbe-görbe utcasorok helyét téglatörmelékes grundok jelzik, itt is, ott is. S a Vörösvári út mentén, a Testvér-hegy lábánál, magasba nyúló toronyházaival, kilencemeletes, erkélyes épületeivel mindinkább kibontakozik a születő új, modern városközpont.

obudailtp-1970esevek-vorosvariut-fortepan_hu-47324.jpg

A Vörösvári útnál a 70-es években. (fortepan.hu, 47324, adományozó: Óbudai Múzeum)

Az új lakónegyed első épületeinek összeszerelését a múlt év áprilisában kezdték el az építők; tavaly összesen 650 lakás készült el, új közművekkel, távfűtéssel. Az idei terv 2000 lakás átadását írta elő, amelyből eddig több mint 1100 készült el, s hátravan még 884 lakás befejezése. (...) Óbudán szemmel láthatólag az eddiginél több gondot okoz a házgyári épületek alapozása, vagyis a legalsó épületrész, az úgynevezett fogadószint elkészítésének a lassúsága. Mert amíg például Kelenföldön, a felszíntől számítva egy méter magas fogadószintekről kezdték a lakások gépesített összeszerelését előre gyártott, szobafal nagyságú elemekből, itt a hagyományos vasbetonozással készülő alsó épületrész magassága 5 méter, s abban üzleteket, lépcsőházi bejárókat, s más közös használatú helyiségeket létesítenek. Ez persze jó a leendő lakóknak, az építőknek viszont sokkal több helyszíni munkát jelent, s tovább tart, mint a tízszintes lakóházak egyéb építési munkái együttvéve. A fogadószintek elkészítése olyannyira meghaladta a munkával megbízott Út- és Vasútépítő Vállalat erejét, hogy Óbudán emiatt súlyos zavarok támadtak a folyamatos építésben. A házgyárban májusban, júniusban 10 ezer, elszállításra váró épületelem torlódott össze, s több száz, idei átadásra tervezett lakás összeszerelését csak mintegy másfél hónapos késéssel lehetett megkezdeni úgy, hogy a fogadószintek építésében a magasépítő vállalat is segített. (...) (Népszabadság)

Október 10: Vizivárosi változások - A kényelmetlenség korszaka. (...) A földalatti Batthyány téri állomása a tér Bem rakpart felőli részén épül és összeköttetésben lesz az idáig megépülő szentendrei HÉV-vel, valamint egy új autóbusz-forgalmi központtal. Átépítjük a tér és a hozzá kapcsolódó utak teljes közműhálózatát, burkolatát. Ez elsősorban a Fő utcát, a Bem rakpartot és a Clark Ádám teret érinti, valamint az osztott pályás főútvonallá kiépülő Csalogány utcát, amelynek rekonstrukciós munkálatai már megkezdődtek. Előzetes számításaink azt mutatják, hogy a tér utasforgalma a földalatti kelet-nyugati szakaszának megnyitása után már kezdetben napi 60 ezer fő lesz. Kiemelkedő forgalmi csomópont jellegét hangsúlyozza majd az új, korszerű hajóállomás és egy taxiállomás. (...)

batthyanyter-1970korul-fortepan_hu-97949.jpgA Batthyány tér 1970 körül. (fortepan.hu, 97949, adományozó: UVATERV)

Új végállomást kap a 11-es és a 60-as autóbusz a Batthyány téren a Rózsadomb, illetve Óbuda felé. Végleges döntés még nem történt, de valószínűleg megváltozik az 5-ös autóbusz útiránya is: a Moszkva tértől az Attila utcán át és az Erzsébet-hídon keresztül fog közlekedni.

(...) A rakparti villamosközlekedés megszüntetése végleges, a jövőben ott csak közúti forgalom lesz. Mégis, hogy a lakosság az új közlekedési rend kialakításáig ne jusson hátrányos helyzetbe, a Fővárosi Mélyépítő Vállalat megvizsgálja, van-e lehetőség arra, hogy a Batthyány téri építkezések befejezéséig visszahozzák a 9-es villamos végállomását.

Rövidesen újabb vizivárosi területeken indul meg az építkezés. A Batthyány tér rendezésével egyidőben kezdik el a Clark Ádám tér rekonstrukcióját és az Alagút teljes felújítását, világításának korszerűsítését. (...) (Magyar Nemzet)

bartokbelaut7-20151030-01.jpgOktóber 13: Lakberendezési áruház Budán. Hétfőn a Bartók Béla úton megnyitotta korszerű üzletét a budai lakberendezési áruházat, a Fővárosi Bútor, Hangszer és Sportszer Kiskereskedelmi Vállalat. (...) Az áruházban fényezett és kárpitozott bútorok, lakástextíliák, szőnyegek és függönyök kaphatók, ezenkívül a lakás berendezését kiegészítő cikkeket is árusítanak. (...) (Népszabadság)

Október 14: Tervezőasztalon a négyszintes Calvin tér. Budapest sok nagy beruházásának, rekonstrukciójának programja készül a Fővárosi Mélyépítési Tervező vállalatnál. (...) 1971-1975 között a tervezés értéke évenként eléri a 74 millió forintot. A vállalatnál készülő nagyobb jelentőségű programok alapján legkésőbb 1977-re megépítik a metró észak-déli vonalának első szakaszát a Nagyvárad tér és a Deák tér között. Az ehhez kapcsolódó rendezési elgondolások alapján tervezik aluljáró építését a Nagyvárad téren, az Üllői út - Ferenc körút kereszteződésében és a Calvin téren. Ez utóbbinál a tervezők négy szinten alakítanak ki kereszteződéseket. Legalul halad majd a metró és a kéreg alatt idáig meghosszabbítandó csepeli gyorsvasút. Felette közelíthetik meg a gyalogosok a tér különböző pontjait a körbefutó galériájú állomáscsarnok érintésével. A felszínen haladnak majd a villamosok és az autóbuszok, a Calvin tér fölött ívelő közúti felüljárót pedig a gépjárművek veszik majd használatba. Azáltal, hogy a Boráros térről - a Gönczy Pál utca vonalában a föld alá bújtatják a csepeli gyorsvasutat és a pesterzsébeti HÉV-et, amelyeknek egyesített pályája a Calvin tér alá fut majd be, a tér Dél-Pest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja lesz. A távlati tervek alapján innen ágazik majd ki a metró Dél-Budára vezető pályája is. (...) (Népszabadság)

Október 15: Megnyílt a "25. színház". Szerda este Németh László "Gyász" című művének bemutatásával megnyitotta kapuit Budapest új színháza, a "25. Színház". Az ünnepélyes megnyitón ott volt kulturális életünk számos ismert személyisége. (Magyar Nemzet)

Október 17: Húszmillió forint a helyi közlekedés javítására. Budapest és a vidéki városok helyi közlekedésének javítására csaknem 20 milliárd forintot fordítanak a negyedik ötéves tervben. Országosan 88 új, nagy befogadó képességű csuklós villamos kerül forgalomba ez idő alatt. Ebből 49 javítja a főváros, 39 pedig Miskolc, Szeged és Debrecen közlekedését. Az autóbuszok zsúfoltságát Budapest 998 autóbusz forgalomba állításával kívánják csökkenteni. A csere mintegy 30 százalékos férőhely növekedést jelent. Negyven vidéki város közlekedésének javítására 540 autóbuszt állítanak forgalomba.

A fővárosban a metró Deák tér - Déli pályaudvar szakaszának átadásakor, 1972 végén 50 újabb motorkocsit állítanak forgalomba, a kis földalatti kocsijait pedig teljesen kicserélik. 1972 végén, 1973 elején kicserélik a fogaskerekű járműveket is. Nem fejlesztik tovább, sőt, mivel üzemeltetésük sokba kerül, fokozatosan megszüntetik a főváros trolibusz járatait. Helyettük nagy befogadóképességű autóbuszok bonyolítják majd le a forgalmat. (Magyar Nemzet)

Október 18: Ilyen lesz a belvárosi postapalota. Az újjáépülő Belváros sok szép, reprezentatív középülettel gazdagodik. Ezek között is kiemelkedik majd a Petőfi Sándor utcában épülő új postapalota, amelynek tervei már elkészültek és építkezéséhez a jövő évben kezdenek hozzá. Az új postapalota a mellette lévő Főposta centenáriumára készül el. Nemsokára 100 éve lesz, hogy a Belváros távbeszélőközpontját magában foglaló Főposta megkezdte üzemét. Az évszázad nem múlt el nyomtalanul az épület és berendezései felett. Az időközben történt korszerűsítések, bővítések ellenére az épület túlzsúfolt, elavult és ezen a helyzeten már csak új építkezéssel lehet segíteni.

belvarositelefonkozpont-1965-helye.jpg

A negyedik ötéves terv időszakában felépítik a régi főposta mellett az új palotát, amelynek helyét már megtisztították az ott lebontott bérház törmelékeitől. Az új postapalota építése egyben városrendezési feladatot is megold. Az új épület járdavonalát árkádosítják, ezáltal szélesebb lesz ezen a szakaszon az úttest. A Szervita-templom, amelyhez eddig a szomszédos épületek rá voltak építve, most kiszabadult és az új építkezés úgy öleli körül a templomot, hogy mellette marad egy félkörben futó átjáró utcarész. Ebben az utcácskában apró üzletek létesülnek, a Városház utca felől a templomot nem takarja majd semmi.

A kivitelezési terveket a fővárosi tanács és a KPM Postafőosztálya által közösen kiírt pályázat alapján Jeney Lajos, Bán Ferenc, Pethes Endre, Sylvester Ádám, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat mérnökei dolgozták ki.

szervitater-1970esevek-fortepan_hu-85422.jpgA Szervita tér az 1970-es évek közepén. (fortepan.hu, 85422, adományozó: Erdei Katalin)

Orova József postaigazgató elmondotta, hogy a hatszintes, árkádosított új postaépület a templomot három oldalról veszi körül, de egy belső udvar segítségével körüljárhatóan szabadon hagyja. Az udvar csakúgy, mint az ahhoz csatlakozó gyalogátjárók, közterület lesz, és ezen a kis területen 25 nyilvános távbeszélő állomást szerelnek fel. A csupa üveg homlokzatú, vasbetonvázas épülettömeget egyszerű vonalvezetés jellemzi. A Martinelli téri homlokzatra fémdomborítású stilizált posta díszpajzs kerül. Az átjáró, az árkádok, mintába rakott több színű kis kockakő burkolatot kapnak. A postapalota árkádjai alatt is üzletek létesülnek. Elsősorban hírlap- és bélyegbolt, önkiszolgáló postahivatal kap elhelyezést. A Petőfi Sándor utcai épületszárny első emeletén klimatizált teremben rendezik be a közönségszolgálatot. Sok nyilvános távbeszélő készülék, telex, képtávírók kerülnek felszerelésre.

Az új épület legfontosabb része lesz az új, 40 ezer állomást befogadó crossbar rendszerű modern távbeszélő központ. Itt kap elhelyezést a tudakozó és névsorszerkesztő hivatal, amely az országos előfizetői távválasztás bevezetése után a tudakozó szolgálatot országos viszonylatban látja majd el. A Belváros levegőtisztasága érdekében az épülettömböt fűtő gázkazánokat a legfelső szinten építik be.

Mielőtt az építkezéshez hozzákezdenek, a templomon és a mellette levő területen műemléki feltárásokat végeznek. Az új postaépületnek a Középületépítő Vállalat a kivitelezője. (Magyar Nemzet)

Október 20: Milyen lesz Buda új forgalmi csomópontja. (...) A tér rekonstrukciója szerves része egy nagyobb méretű városrendezési munkának; az Észak- és Dél-Budát egymással összekötő budai körút kiépítésének. A körút egy része már elkészült, de hiányzó láncszeme, egyúttal egyik legforgalmasabb szakasza az Alkotás utca, innen indul. Sem a tér, sem az ide torkolló, vagy itt kezdődő főútvonalak nem felelnek meg a korszerű forgalom követelményeinek. A megoldást sürgeti az új közlekedéspolitikai koncepció: a földalatti kelet-nyugati szakaszának Déli pályaudvari végállomása és az M-1, illetve M-7-es, balatoni autópályának a Nagyszőllős és az Alkotás utcán keresztül történő bevezetése. (...)

A tér átépítését, az Alkotás utca kiszélesítését és a Krisztina körút áthelyezését több díjnyertes pályázat alapján dolgozták ki. A munkálatokhoz a Vérmező 179 ezer négyzetméter területéből 24 ezer négyzetmétert vesznek igénybe, a korszerű forgalmi feladatok másképp nem oldhatók meg.

delipalyaudvar-budapestujsag-1974.jpgA tér kiképzését a Baross térihez hasonló süllyesztett megoldással tervezték. A gyalogosforgalom aluljárókon keresztül bonyolódik le a mindkét irányban három nyompályás Alkotás utca és a két-két nyompályás Krisztina körút alatt. A feljáratok különlegessége, hogy lépcsőn kívül két hosszú, enyhe lejtésű rámpa is lesz, ezeken át szintén elérhető a felszíni közlekedés, illetve a Vérmező. Szakemberek a tér forgalmának gyors növekedésével számolnak. A becslések szerint óránként ötezer gépkocsi és négyezer gyalogos közlekedik majd, de a tér áteresztőképessége ennél jóval nagyobb lesz.

Különleges megoldást terveztek a tömegközlekedési eszközök számára. Az Alkotás utcai, a Nagyenyed utcai, valamint a Krisztina körúti járatok négyvágányos osztályozóra sorolhatnak be, így zavartalanul közlekedhetnek, "kikerülhetik" egymást. A jelenlegi hurokvágány helyén nagyobb parkolóteret alakítanak ki személygépkocsik és autóbuszok részére, ugyanitt lesz egy iránytaxi állomás, valamint a gépkocsik kiszolgálására egy benzinkút. (...)

delipalyaudvar-1971.jpgAz átépítés 1971-ben

A munkálatok meggyorsítására, a téralakítás, közművesítés szempontjából rendkívül fontos Ördögárok védelmére új eljárást dolgoztak ki a tervezők. Ahol közút vezet felette, megvasalják az út aljzatát, a villamosvágányoknál pedig a hosszaljzatot erősítik meg. Jelentős energiaigény jelentkezik ezen a területen, a 30 ezer négyzetméteres aluljárót padló alatti fűtéssel látják el. (...) A "déli-kelenföldi" vita eldőlt, városrendezési és gazdaságossági szempontok döntötték el a kérdést. A Déli pályaudvar Kelenföldre költöztetése csak a MÁV-nak 4 milliárd forintjába került volna. Az ezen a környéken kialakuló tömegközlekedési csomópont is szükségessé tette a pályaudvar helyben maradását és bővítését. (...)

A pályaudvaron a jelenlegi hat vágány helyett 12 vágány épül. A rekonstrukció kiterjed a Márvány utcai híd és torok kiszélesítésére. A százéves vasúti alagutat egyvágányos kihúzó létesítménnyé építik át és helyette felépül a megnövekedett forgalom igényeinek megfelelő új, kétpályás alagút. A rekonstrukció két ütemben bonyolódik le. 1974-ben megkezdik a Kelenföldi pályaudvar rendezését, átépítését. Az első feladat a balatoni és a hegyeshalmi vonal kereszteződésének megszüntetése, ezt bújtatással oldják meg. Ekkor rendezik véglegesen a pályafenntartási telepet, a Déli pályaudvaron csak egy kis részlege lesz, a szükséges épületeket, műhelyeket a Kelenföldi pályaudvaron helyezik el. (Magyar Nemzet)

Október 21: Budapest ötéves tervének középpontjában: lakás, közlekedés, egészségügy. (...) 1971-1975 között 40 milliárd forint jut Budapest fejlesztésére, kétszer annyi, mint a harmadik ötéves terv időszakában. (...) A terv 1975-re 2,1 millió budapesti lakossal számol. (...) Az országban felépülő 400 ezer lakásból 91 ezret Budapestre szán a terv. Ebből 56 ezer lesz a tanácsi, szövetkezeti lakás - az 1966-70 között épült 25 ezerrel szemben. E programon kívül ezer lakás épül nyugdíjasházakban; kétezer egyszobás, központi fűtéses lakás pedig, közös mellékhelyiségekkel, kizárólag egyedülállók, illetve fiatal házaspárok részére, átmeneti jelleggel. Ezek az úgynevezett albérlőházak kisebb komfortot nyújtanak egy új lakásnál, de nagyobbat a munkásszállásoknál, a pesti albérletek többségénél. (...)

omfb-interag-1974.jpg

A tömeges lakásépítkezés mellett folytatják a városkép javítását célzó foghíjbeépítéseket. A többi között a Roosevelt téren épül fel a MALÉV, a Martinelli téren az OMFB székháza, a Városház utcában az új posta, a Kossuth Lajos téren irodaház, a Rákóczi úton az MTESZ székháza, a várban egy Hilton szálló. (...) A terv azzal is számol, hogy öt év alatt 60 ezerről 150 ezerre nő a budapesti személygépkocsik száma. (...) A negyedik ötéves terv időszakában megkezdik a 922 ágyas dél-pesti kórház építését, a XI., a XV., és a XVII. kerület új rendelőket kap s bővítik a kőbányai és pesterzsébeti rendelőket. (...) (Népszabadság)

Október 21: Befejezés előtt a Budapesti Műszaki Egyetem atomreaktorának építése. Három évvel ezelőtt, 1967-ben kezdték meg a Budapesti Műszaki Egyetem atomreaktorának építését. Most arról tájékoztatták az MTI munkatársát, hogy befejezéséhez közeledik a nagy jelentőségű beruházás: jelenleg már a gépészeti, technológiai, villamos-szabályozó- és vezérlőberendezések helyszíni szerelésének utolsó szakaszánál tartanak és remélhetőleg még ennek az évnek a végén megindulhat a próbaüzemelés.

muegyetem-kiserletiatomreaktor-epul-1969.jpg

A kör alaprajzú, építészetileg is igen korszerű, különlegesen kiképzett létesítmény közepén helyezkedik el reaktortömb, amely magában foglalja a reaktortartályt és azon belül az úgynevezett aktív zónát. A tömböt körgyűrűszerűen veszik körül a laboratóriumi és a különböző rendeltetésű helyiségek. A kis teljesítményű - tízkilowattos - reaktor fűtőanyaga dúsított urnból van. A biológiai védelmet oldalról normál- és nehézbeton kombinációja, belülről pedig öt méter magas vízoszlop biztosítja. Nukleáris technikai, atomenergetikai, izotóptechnikai oktatás már régóta folyik a Budapesti Műszaki Egyetemen, ez azonban főként elméleti jellegű volt, és viszonylag igen kis mértékben nyílt lehetőség gyakorlati oktatásra. Az egyetemi reaktor és a hozzá csatlakozó laboratóriumok, valamint a korszerű felszerelés komplex felhasználást tesz lehetővé - elsősorban a gépész-, villamos és a vegyészmérnöki kar, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának oktatásában. Mivel a reaktor intenzív sugárforrás, ezért jelentős szerepe lesz a fizikusok, vegyészek, biológiusok és orvosok képzésében. (...) (Népszabadság)

lottohazak-197010-hirdetes-magyarnemzet.jpg(Magyar Nemzet, 1970 október)

feszekklub-regi-tavoleskozelkonyv.JPGOktóber 22: A Fészek Művészklub szerdán tartotta vezetőségválasztó közgyűlését. A klub elnökévé Kisfaludy Stróbl Zsigmondot, alelnökökké Marton Endrét, a Nemzeti Színház főrendezőjét, Csáki Maronyák József festőművészt, Máriássy Félix filmrendezőt, Kadosa Pál zeneszerzőt választották meg. A számvizsgáló bizottság elnöke dr. Malonyay Dezső, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának vezetője, a klub igazgatója ismét Varga Imre lett. (Magyar Nemzet)

mteszszekhaz-19701022-nepszabadsag.jpg(Népszabadság, 1970 október 22.)

nyugatiter-1977-ilyenisvoltbudapest_hu.jpgOktóber 23: Fényreklám a Marx téren. Szerelik Budapest legnagyobb méretű színes fényreklámját a Marx téren. A Tiszai Vegyi Kombinát emblémáját, termékeit hirdető berendezés 30 méter széles, a felhasznált üvegcsövek hossza egy kilométer. A fényreklám szerkezete november elsejére elkészül. (Népszabadság)

Október 27: Óvodaavatás Kispesten. Hétfőn ünnepi külsőségek között adták át rendeltetésének a XIX. kerületben, a Kelet utca 8-12. szám alatt épült új 50 személyes óvodát. A korszerű bútorokkal, játszóterekkel berendezett gyermekintézményt a kispesti tanács több mint kétmillió forint költséggel építette. A kerületi tanácsi óvodák száma ezzel 15-re emelkedett. (Népszabadság)

Október 28: Információs csoport az Erzsébetvárosban, 2500 új lakás a Józsefvárosban. (...) A VIII. kerületi tanács keddi ülésén a Józsefváros rekonstrukciós tervét tárgyalták meg. Legsürgősebb feladat a szanálás és az építés ütemének meggyorsítása. A negyedik ötéves terv időszakában a kerületben mintegy 2500 új otthont építenek és körülbelül ugyanennyi régi lakást bontanak le. A rekonstrukció első szakaszában a közép Józsefvárost - a Baross utca, a József körút, az Üllői, a Korányi Sándor utca és az Illés utca által határolt területet - építik újjá. (...) (Magyar Nemzet)

Október 29: 250 ezer utas lebegett eddig a Libegőn augusztus 20-a óta. A vasárnapi utasforgalom általában hét-nyolcezer körüli. A kötélpálya közelében a téli hónapokban szánkópálya épül. (Magyar Nemzet)

Október 30: Nagymosodát avattak Kelenföldön. Új, jelentős létesítménnyel gyarapodott Budapest szolgáltató hálózata: csütörtökön a XI. kerületi Nándorfejérvári úton felavatták a Patyolat új nagymosodáját. (...) A most átadott kelenföldi nagymosodát 1966-ban kezdték építeni. A 3600 négyzetméter alapterületű üzemépület kétszintes, a technológiai sorrend megkövetelte elhelyezést biztosít a korszerű automata gépeknek. A mosoda kapacitása meghaladja a napi 200 mázsát. (Népszabadság)

Október 30: Hozzanak létre nemzetközi Duna-múzeumot hazánk egyik legszebb barokk építészeti emlékében, a ráckevei Savoyai-kastélyban - ez az egyik javaslat a kastély kihasználására. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat a közeljövőben megkezdik. Amennyiben ez nem valósulna meg, úgy javasolják a kastély idegenforgalmi központtá alakítását. (Magyar Nemzet)

Október 30: Nagyszabású nevelési központ létesül Pesterzsébeten. A fejlődő Pesterzsébet új kulturális létesítménnyel: nevelési központtal gazdagodik. A fővárosi tanács határozata alapján kidolgozták a pesterzsébeti városközpont II. ütemének építési programját és ennek keretében kerül sor az említett nevelési központ építésére. Az erről készült tanulmánytervet Jeney Lajos építész készítette. A tervezésnél felhasználták a szocialista országokban és másutt az elmúlt évek folyamán rendezett iskolaépítési konferenciákon elhangzott javaslatokat.

A nevelési központ Pesterzsébet közösségi, művelődési, oktatási és sportközpontja lesz. A különböző korú gyermekek nevelését, oktatását szolgáló termeken kívül tornacsarnokok, uszodák, könyvtárak, műhelyek, mozi, színház, ifjúsági klubtermek épülnek. Számolnak azzal, hogy bevezetik az ötnapos oktatási hetet és ennek kapcsán a gyermekek egész napos foglalkoztatását kell ezen az öt napon biztosítani. (...) A pesterzsébeti intézményt a Baross utca - Ónodi utca - Pesti út - Ságvári Endre utca által határolt telektömbön építik fel. Szervesen csatlakozik majd e terület a városközpontban létesülő pihenőparkhoz. (Magyar Nemzet)

Október 31: Kongresszusi vállalásban határidő előtt elkészült az 1-es Házgyárban a tízezredik lakás. Az új óbudai lakótelep 5-ös épületén péntek délután óta tábla hirdeti: a főváros lakásépítkezéseinek zömét végző 43-as Építőipari Vállalat 1-es Házgyára által gyártott és összeszerelt lakások közül itt épült fel a tízezredik. Az 1966-ban szovjet tapasztalatok alapján épült házgyár évenként 500 lakással termel többet az eredeti tervekhez képest; a gyáriak a pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásukat - azt, hogy 1971 augusztusa helyett már az az idén november hetedikére átadják a tízezredik panelos családi otthont - túl is teljesítették. (...)

A másik két házgyárral együtt a 43-asok öt év alatt 6 milliárd forintnál is nagyobb termelési értéket hoztak létre; Budafok határában már megkezdődtek a 4-es házgyár építésének előkészületei. Ezt a létesítményt 1973-ban adják át a rendeltetésének, segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a vállalat teljesítse a negyedik ötéves tervidőszakra előirányzott feladatát: 45600 házgyári lakás építését. (...) (Népszabadság)

Ha tetszett a poszt, kérlek támogasd munkámat 5-10 euróval. Ennek segítségével tudom fizetni a fotók szerkesztéséhez szükséges Photoshop előfizetést, könyvtári tagságot, szakkönyveket tudok beszerezni antikváriumokból, és egy új laptop megvásárlását is segíted. Cserébe mindenféle jó kis posztokat olvashatsz Budapest jelenéről és múltjáról. Segítségedet nagyon köszönöm! >>> Patreon >>>


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása