Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Járműveket venne a BKV

2008. szeptember 03. - fovarosi.blog.hu

Még az idén kiírható a tender új járművek beszerzésére a BKV-nál. Az előző busztender csúnya nagy botrányba és pereskedésbe fulladt, abból nem lett járműbeszerzés. Akkor az az Alfa Busz nyerte a tendert, ahol Antal Attila akkori BKV vezér fia is dolgozott. A botrány eredményeképpen (már ha ezt nevezhetjük eredménynek) a tendert törölték, Antal pedig távozott a vezérigazgatói posztról. Most újra megpróbálják a járműbeszerzést. Egymilliárd forint áll rendelkezésre - másfél helyett, mivel 500 milliót átirányítottak a súlyosan hiányzó karbantartások rendezésére (ld. fékpróbák ügye). A buszok terén áll a legrosszabbul a BKV, ezért valószínűleg ezzel lehet majd pályázni, újjal és használttal, szólóval és csuklóssal is.

A BKV 1300 buszából mindössze 150 mondható korszerűnek, a buszok átlagéletkora 14 év, de ebben benne van több száz 18 évnél is öregebb autóbusz is. A Hírszerző cikke szerint az eszközállomány megújításához évi 30 milliárd forint kellene, de csak 9,7 milliárd jut - így évi 20 milliárd forintnyi lemaradás keletkezik, ami viszont egyre kevésbé tartható. Közben a BKV adósságállománya már meghaladja a 80 milliárd forintot, amihez idén nyáron egy újabb 4,5 milliárdos hitelfelvétel is hozzáadódott még.
 
A másik nagy járműbeszerzési projekt is erős késésben van. Az eredeti tervek szerint már járni kellene az új szerelvényeknek a 2-es metró vonalán - ugyanilyen szerelvények járnak majd a 4-es metró vonalán is. A BKV szerint a gyártó van késésben a gyártással, a szállító szerint a BKV van késésben a kapcsolódó irányító- és biztonsági rendszer kiépítésével. Vita van, új jármű nincs, pedig már több metrókocsinak lejárt az élettartam-kilométere, azaz már nem futhatnának. Csak azért futnak mégis, mert nincs mire lecserélni őket.

http://vg.hu/lapokkepek/cikkek/14000/14157_04BudapestMetro_2.jpg

A készülő Alstom metrószerelvény (Forrás)

És amitől tényleg dobtam egy hátast: közben a BKV eladná az aranytojást tojó tyúkját. A Budavári Sikló üzemeltetése ugyanis évi 120 millió forintos költség mellett 360 millió forint körüli bevételt hoz a BKV-nak, mégis eladnák. (Jelenleg egy jegy 700 forint rá.) A Siklót egyébként egy 1868-as szerződés alapján építették meg, és 1870 március 2-án avatták fel. Bár a második világháborúban csak az egyik kocsi sérült meg, 1948-49-ben mégis elbontották, mondván, hogy a jövőben csak busszal kívánják megoldani a Vár tömegközlekedését. 1986-ban állították helyre az eredeti Siklót. Érdekesség, hogy eredetileg 3 m/s sebességgel indították újra, de az utasok kérésére direkt lelassították, hogy jobban lehessen nézelődni, fotózni. A két kocsi neve Margit és Gellért. Néhány adat: a pálya 30 fokos dőlésszögű, hossza 96 méter, a két állomás szintkülönbsége 50 méter.
 

Ugyancsak felmerült a fogaskerekű, a földalatti, a Sikló, a városnéző buszok, a dunai hajózás és a Libegő kiszervezése egy különálló cégbe, a BKV Turisztikai Zrt.-be. A XII. kerület tiltakozik a fogaskerekű kiszervezése ellen, hisz ezt nem csak a turisták, de a kerület lakói is használják, fontos tömegközlekedési szerepe van. A turisztikai cég többségi BKV tulajdona aztán kisebbségi tulajdonná fokozható le a részvények egy részének eladásával.

 

Források:

http://www.hirszerzo.hu/cikkprint.71118

http://www.hirszerzo.hu/cikkprint.70646

http://www.mno.hu/portal/581905
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr301758264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása