Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Klotild és Klotild

2010. május 01. - fovarosi.blog.hu

Márciusban meglátogattuk a Ferenciek terének egyik meghatározó épületét, a Klotild-paloták egyikét. A felújítás alatt álló épületben - pontosabban a Kígyó utca felőli, Klotild 2 néven is emlegetett épületben - a felújítást szervező Mérték Építészeti Stúdió Kft. munkatársa kalauzolt minket.
 

Először a Mértékről volt szó, még az irodájukban. A Gregersen-házban laknak, a Lónyay utca 29. szám alatt. A házat 1875-ben építette Gregersen Gubrand (1824-1910) norvég születésű építőmester. Az 1848-49-es szabadságharc önkéntese volt, számos vasútvonalat, hidat és középületet tervezett. 1879 után részt vett a szegedi árvíz utáni újjáépítésben, ezért nemesi rangot és a Ferenc József rend lovagkeresztjét kapta. A Gregersen-házban működött Norvégia első budapesti konzulátusa 1903 és 1935 között. Ma többek között a Mérték Építész Stúdió rendelkezik itt irodákkal. A cég 1987-ben alakult, és új épületek tervezése mellett régi épületek szakszerű helyreállításával is foglalkozik. Az elmúlt években kb. 30 fő dolgozott a cégnél. 1987 óta már több ezer épülettel foglalkoztak valamilyen szinten. Az első nagyobb munka a hollókői vár rekonstrukciója volt a 80-as évek végén. Az utóbbi évtizedből az alábbi munkáikat emelném ki: Ybl-palota rekonstrukció (2001), Meridien szálloda az Erzsébet téren (2003), Szent György fogadó helyreállítása a Várban (2006), Art'otel a Bem rakparton (2000), az OTP központi irodaháza a Babér utcában (2003), Yachtkikötő és Melba étterem a Meder utcában (2007), a BMF Bécsi úti épülete (2005), és Corvin Atrium bevásárló- és szórakoztatóközpont a Józsefvárosban (2007- ). A kormányzati negyed pályázaton 4. helyezést, a József Attila színház rekonstrukciójára kiírt pályázaton 1. helyezést értek el, de ezek nem épültek meg. A rövid ismerető után még szó volt a Kossuth téri Földművelésügyi minisztérium meg nem valósult rekonstrukciójáról is, de én akkor már nagyon éhes voltam, úgyhogy amikor megtudtam, hogy délután 1-kor van találkozó a Ferenciek terén, akkor szépen el is szivárogtam a Lónyay utcából. A Károlyi Mihály utcában megnéztem a forgalomcsillapítást, meg ettem egy finomat a Belvárosi Disznótoros nevű helyen (ajánlom!), aztán mentem is a helyszínre, hogy bejárjuk a 110 éves Klotild palota északi, II. számú épületét.


A paloták építését Habsburg Klotild főhercegnő rendelte meg. (A Klotild és Matild paloták elnevezés csak vicc, helyesen Klotild-palotáknak hívjuk az épületeket.) A Ferenciek terén álló házak kialakításakor arra törekedtek, hogy azok egyben a kapu szerepét is betöltsék a tér felől az akkor még épülő Erzsébet híd felé. Ebből következett a két szimmetrikus kialakítású épület, és az egymás felé (is) néző két torony. A tervezésre Korb Flóris és Giergl Kálmán kapott megbízást. (Ők tervezték a New York palota épületét 1894-ben.) 1899-ben kaptak engedélyt a két, késői historizmusban fogant ház felépítésére. Először a déli, majd nem sokkal később az északi épület építését is elkezdték. Az átadásra 1900-ban került sor.

Felújítás alatt. A felvételek 2010 március 25-én készültek.


Az északi épület 2089 négyzetméteres területen, bruttó 14 ezer, nettó 11 ezer négyzetméter alapterületen épült meg. Berendezése a kor magas színvonalán valósult meg: a ma is működő OTIS szállította a lifteket, az üvegablakok Róth Miksa műhelyéből származtak, a kályhákat a pécsi Zsolnay-gyárból szerezték be. 1917-ben, az első világháború okozta anyagi kényszerben kénytelenek voltak eladni a házat. A második világháborúban az épület felső részei és Váci utca felőli szárnya komoly sérüléseket szenvedett. 1950-ben állították helyre, az akkori átépítés tervezői Szőke László és Lux Károly voltak. 1977 óta műemlék. Sokáig a Posta is használta az épületet az elmúlt rendszerben. A rendszerváltás után a Postabank tulajdona is volt, majd a bank végnapjaiban a Postához került az épület. A Posta aztán 2002-ben eladta a Berghelli Group-hoz tartozó Sifim Srt. nevű ingatlanforgalmazó cégnek, ezután kezdődött meg az áttervezés.

Az ingatlan értékesítése annak idején nagy port kavart, mivel - az akkori sajtóértesülések szerint - a Magyar Posta a palotát nem ingatlanként értékesítette, hanem apportként vitte egy cégbe, és azt adta el, így az adásvételt adófizetési kötelezettség sem terhelte. A pályázat érvényességét is vitatták, a műemlékvédelmi hatóság engedélyét hiányolták, illetve felmerült, hogy elővásárlási joga lett volna az államnak és az illetékes önkormányzatnak. (Forrás)

A mostani felújítás 2006-ban kezdődött, a beruházó a Klotild Ingatlanhasznosítási Kft., a vezető tervező Dr. Komjáthy Attila (Mérték Építész Stúdió), a belsőépítészeti munkák vezetője a REV és Giorgio Mattioli. A kivitelező először a Pillér 2000 Építőipari Kft., majd 2008-tól a Magyar Építő Zrt.


A mélyszinten teremgarázs elhelyezésére nem volt lehetőség, így elsősorban a Vasudvar parkolóházában bérelt helyeket használhatják majd a szállóvendégek. A mélyszinten gépészetet, konferenciatermeket, az étterem konyháját és egy kisebb spa-t helyeznek el.


Az épület földszintjén üzlethelyiségeket alakítottak ki. A kocsik számára behajtó készült. Ez a hosszú közlekedőtér 2 emelet magasra épült, és a Szabadsajtó út és a Kígyó utca felől rendelkezett kapuval. Akkoriban újdonságnak számított, hogy vas szerkezettel épült - igaz, téglával kitöltve, rejtett szerkezettel. Amikor a Postáé volt a ház, a passzázs felső részét beépítették, ám ezt a mostani felújítás során újra kibontották, helyreállítva az eredeti, impozáns beltéri magasságot. A Szabadsajtó út felőli kaput viszont lezárják, ez a kinti nagy forgalom miatt nem lesz használatban.


Ismét két szint magas a passzázs


Az első emeleten eredetileg egyesületek, társaságok számára alakítottak ki helyiségeket, ide széles, impozáns lépcső vezetett fel a Váci utca felőli oldalon, a belső udvarban. A felújítás után itt a Váci utca felőli bejárattal egy kétszintes étterem-bár egység nyílik majd, valamint összenyitható tárgyalókat is kialakítanak. Egy most beépülő lefedéssel a belső udvar alja a földszintről az első emeletre emelkedik fel. A munkálatok során több hiányzó részletet - így például a Váci utcai nagykaput és a főlépcsőházat - a szomszédos palotáról másoltak le.


A belső udvar a kornak megfelelően puritán kialakítást kapott 1900-ban


A felsőbb szinteken eredetileg lakások voltak, most szállodai szobákat és a szálloda irodáit helyezik el itt. Az üvegkupolás tetőteraszon elhelyezett Buddha Club Skybar a 48 méter magas saroktorony tövében kap majd helyet. Ide a nagyközönség is feljuthat majd, így alkalmunk lesz megcsodálni az innen nyíló panorámát: a megújítani tervezett Ferenciek terét, a Kossuth Lajos utcát, az Erzsébet híd pesti hídfőjét, a Gellért-hegyet és persze a szomszédos Klotild-palotát.


A saroktorony


Az átadás már sokat csúszott. Az első átalakítási tervek 2002-2003-ban készültek, akkor két változat is készült többfunkciós, üzleteket, apartmanokat és szállodát tartalmazó kialakításra. A mostani kivitelezés már a harmadik terv alapján készül. Eredetileg 2007-re tervezték az átadást, de idén tavasszal már 2011-es átadást kellett bejelenteni. A homlokzat felújításával már végeztek, a nyílászárók behelyezése hamarosan elkezdődhet.



A Mérték honlapja még egy korábbi tervezésről szól

A felújítás befejeztével, 2011-ben nyílhat meg tehát a Buddha-bar Hotel Budapest. A hálózat már tucatnyi helyen rendelkezik tagokkal Párizstól Dubai-on át Prágáig. A szálloda a Mellow Mood lánc tagja lesz. Az öt csillagos szálloda 102 szobája között több exkluzív kialakítású - pl. kétszintes lakosztály - is szerepel, de akár egy 2x4 ágyas, lounge térrel bővített apartmant is kibérelhet majd a luxusra vágyó vendég. A szobák felszereltségéhez a már megszokottnak mondható lapostévé mellett az iPod dokkoló és a nagy sebességű internet kapcsolat is hozzátartozik majd. A Buddha név pedig a hálózat által képviselt keleti stílusra - a távol-keleti művészeteket és a kolonizáció korát megidéző belsőkre - utal. Az étteremben egy hatalmas Buddha-szobor fogadja majd a vendégeket, lágy távol-keleti zene duruzsol majd a közös terekben, és a konyha választéka is Dél-Kelet-Ázsiát idézi majd. Az új szállodában ismét találkozik majd a Nyugat és a Kelet.


Források:
http://varoskepp.blog.hu/2009/05/20/klotild_es_klotild
http://buddhabarhotelbudapest.com/
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?feed=1&k=14&i=128681
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=259098
http://www.mfor.hu/cikkek/Buddha_Bar_lesz_a_Magyar_Posta_egykori_Duna_parti_epuletebol.html


A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr701871088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1116001 2010.05.02. 15:08:11

Tetszik nagyon ez az épület.

Akkor a nyílászárók beépítése miatt bontották el az állványzatot?

greg88 2010.05.02. 22:35:03

Szia!

Lehet tudni valamit a másik épületről, hogy az mikor kerül felújításra? legalább a homlokzata.

csorsza 2010.05.03. 21:51:18

@thgreg: azt lehet tudni, h az önkori vételi ajánlatot tett a még bent lakó pár embernek. Aki elfogadja az ajánlatot, az meglepően gyorsan megkaphatja a (nem kevés) pénzt.

wracz 2010.05.23. 22:31:42

Egészen addig lenyűgözött, ameddig szóba nem került Buddha....... Ő mit keres itt?
süti beállítások módosítása