Fővárosi Blog

Fővárosi Blog


Útikalauz a 4-es metróhoz: Újbuda-Központ

2015. november 21. - fovarosi.blog.hu

Járjuk be együtt a 2014-ben átadott tíz állomást. Csodálkozzunk rá az újkorában is rozsdás burkolatra, a gyerekrajzokra, az állomáson elrejtett játékfigurára, a nap felé forgó tükrökre, és még ezer más trükkre. A Kelenföldi vasútállomás és a Keleti pályaudvar között teszünk meg 7,3 kilométert, végig…

Tovább

Útikalauz a 4-es metróhoz: Móricz Zsigmond körtér

A 4-es metró vonalán a Móricz Zsigmond körtér volt az egyik helyszín, ahol a legtöbb vita alakult ki a tér rendezéséről, az építkezésről, a felszíni épületről. Idővel persze a múlt ködébe vesznek ezek a viták, de mi az, ami itt maradt? Nézzük meg a Móricz Zsigmond körtér metróállomást, a 4-es metró…

Tovább

Távhőközpont és kilátótorony: az óbudai távhőkéményben jártam

Budapest legmagasabb pontja a János-hegyen az Erzsébet kilátó (529 méteren). Budapest legmagasabb lakóház jellegű épülete a SOTE Nagyvárad téri toronyháza (88 méter). Budapest legmagasabb építménye pedig az, amit most megmutatok kívül és belül is. A MYAD és a Főtáv ugyanis szűkebb körű bejárást…

Tovább

Útikalauz a 4-es metróhoz: Szent Gellért tér

Pest felől a Duna alatt áthaladva a Gellért tér az első budai metróállomás a 4-es vonalon. A Duna két partján fekvő állomásokat nem véletlenül emlegetik ikrekként: jól látszik rajtuk, hogy azonos tervezőcsapat tervezte mindkettőt. A sporaarchitects építész csapata (Dékány Tibor, Finta Sándor,…

Tovább

Útikalauz a 4-es metróhoz: Fővám tér

A 4-es metró legtöbb díjat elnyert állomás-párja a Fővám tér és a Szent Gellért tér állomások lettek. A korai tervezési fázisban még az is felmerült, hogy egy közös, Duna alatti állomás épüljön, kijárattal a Fővám tér és a Gellért tér felé is, ennek megépítését azonban túl kockázatosnak és túl…

Tovább

Útikalauz a 4-es metróhoz: Kálvin tér

Amilyen kaotikusan sokarcú a felszín, olyan ötletes lett a felszín alatti világ - röviden így foglalható össze a 4-es metró Kálvin tér állomása. Nézzük meg közelebbről is! A helyszínre már régóta többet terveztek, mint a 3-as metró. Amikor a 3-as metró állomása épült (ezt a szakaszt 1976-ban adták…

Tovább

Útikalauz a 4-es metróhoz: Rákóczi tér

A Rákócziak birtokai, egyedi fénycsatorna, pöttyös mennyezet és trikolór peronfalak: a Budapesti Műhely tervezte Rákóczi tér metróállomás a 4-es metró egyik legegyénibb állomása lett. Nézzük meg közelebbről! A Rákóczi tér a metróépítés előtti utolsó állapotában, 2003

Tovább

Útikalauz a 4-es metróhoz: II. János Pál pápa tér

Az első tervekben még Népszínház utca néven futó metróállomás az átadásra már a frissen átnevezett térhez igazodva kapta végső nevét: II. János Pál pápa tér. Ez lett az egyik legalacsonyabb forgalmú metróállomás: a Baross tér gyalog sincsen túl messze innen, a belváros felé pedig ott vannak a…

Tovább

Útikalauz a 4-es metróhoz: Keleti pályaudvar

Az állomás tervezésének története 1999-ben indult, amikor a felszíni arculat és közlekedési rendszer megoldására kiírt pályázatot az M-Teampannon Kft. - TAAT Kft. - Palatium Kft. által alkotott csapat nyerte meg. A metróvonal szabályozási terveit 2004-ben ismertették: ezek szerint a Baross téren…

Tovább
süti beállítások módosítása