Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Megújul a Zeneakadémia

2008. november 05. - fovarosi.blog.hu

Mint arról tavaly év végén már volt szó ezen a blogon is, beindul a Zeneakadémia felújítása. A részletes projektjavaslatot 2008. július 29-én nyújtották be az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságának. 2008. október 22-én írta alá a Zeneakadémia, a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága és a kulturális miniszter a támogatási szerződést. A kb. 10,5 milliárd forintos összegből 9,5 milliárdot az EU fedez, a maradék bő 1 milliárdot a magyar állam állja. Az intézmény ennél jóval szerényebb körülmények között kezdte meg működését. 1875-ben alapították Országos Magyar Királyi Zeneakadémia néven. Az oktatás eleinte Liszt Ferenc Hal téri, majd Andrássy úti lakásán folyt. (Ma vajon ki tenne ilyen felajánlást bármelyik művészeti ágban?) 1877 és 1879 között Láng Adolf tervei alapján felépült az Andrássy út 67. szám alatt (a Vörösmarty utca sarkán) a ma régi Zeneakadémia néven emlegetett neoreneszánsz épület. 1879-től már itt folyt az oktatás. A mai Liszt Ferenc téren álló épületbe 1907-ben költöztek át, ekkor a régi épületet eladták, és csak az 1980-as években vásárolták vissza. Ekkkor már az Akadémia mellett az épület használói között találjuk a Liszt Ferenc Társaságot, a Magyar Kodály Társaságot és a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot is.


Az intézményben tanult többek között Kurtág György és Kocsis Zoltán, de a tanárok között is találunk közismert neveket: Lehotka Gábor (orgona), Rácz Aladár (cimbalom) stb. Az első igazgató Liszt Ferenc halála után pedig Erkel Ferenc volt. 1971 óta egyetemi rangú intézmény, de az Egyetem szót csak 2000 óta viseli a nevében. 2007 szeptembere óta már népzenész képzés is zajlik itt.

 

 

A rekonstrukció első részében a Wesselényi utca 52. alatt található egykori ipariskolát alakítják át: közösségi helyeket, gyakorlóhelyeket, hök-irodát, hot spot pontot, étkezdét hoznak létre. A főépület felújítása közben hiányzó tantermeket is itt igyekeznek pótolni. Az épület keletkezéséről nincsenek adatok, de 1873-ban már elemi népiskola működött itt, 1931-ig. 1944. december 29-én ebben az épületben végeztek ki a német fasiszták több mint 80 embert, köztük a Visegrádi utcai ellenállókat és a Vilmos-laktanya Kiska-alakulatának tagjait.
 
2009 őszétől pedig a műemlék főépület felúítása következik. Itt főleg technikai újításokat terveznek, új színpadtechnikával, nagyobb öltözőkkel, a hangszerek szállításához is megfelelő méretű liftek beépítésével, klimatizált hangszerraktárral és korszerűbb stúdiótechnikával. A Kisteremben is lesznek munkálatok, az operatanítás és kamaraopera előadások számára alakítják itt át a teret. Az átadáskor a Kisteremben süllyesztős, zenekari árkos színpad is volt, ezt később megszüntették. Az előtérben Zichy István magyaros témájú freskója látható.

A rekonstrukció terveit a Mányi Építész Stúdió készítette. Bővülnek majd a közönségforgalmi terek, és akadálymentessé válik az épület. A gépészetet és az elektromos rendszereket teljesen kicserélik. Az átalakításokkal 2011 végére, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára készülnek el. (Vagy kellene elkészülni? Majd meglátjuk.) Hajrá!

 

Liszt Ferenc tér 8. Az épületet Korb Flóris (1860-1930) és Giergl Kálmán (1863-1954) építészpárosa tervezte. Az első rajzok még egyértelműen lechneri szecessziós épületet mutattak, de a kormány nyomására barokkos stílusban át kellett dolgozniuk a terveket. Végül egy eklektikus épület épült fel 1904 és 1907 között: a homlokzaton egyiptizáló, barokkos és szecessziós motívumok sorakoznak. A hangversenyterem hatalmas karzatának tartószerkezetét Zilinszky Szilárd tervezte - ez volt az első magyarországi középületben alkalmazott nagy fesztávú vasbeton szerkezet. A 25 méter hosszú, 23 méter széles és 16 méter magas termet ma is Európa egyik legjobb akusztikájú termeként tartják számon. A vasbeton szerkezetnek köszönhetően az oldalerkélyek tartópillér nélküliek. A páholyok felett, illetve a falakon található domborművek Telcs Ede alkotásai. Az oldalablakok mellett hat darab üvegezett felülvilágító is beengedi a természetes fényt. A belső térben márvány, mozaik, freskó és ólmozott üvegablak tobzódik előttünk elképesztő gazdagságban. Ami közös bennük, az az angol arts and crafts mozgalom ösztönző ereje. Az előcsarnok falán a Zsolnay-féle eozin technikával készült díszítmények láthatók. Az épülettel egyidőben készült el (1907) az ország első koncertorgonája a nagyobbik teremben. Ezt 1965-ben váltotta fel a ma is használt orgona.

 

Források:

http://www.uniospenz.hu/20081022/ujjaszuletik_a_zeneakademia

http://inforadio.hu/hir/kultura/hir-234004

http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=19642

http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/zeneakademia20081022.html

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=245576&fr=rss

http://hu.wikipedia.org/wiki/Wessel%C3%A9nyi_utca

http://www.mszp007.hu/modules.php?name=Reviews&rop=showcontent&id=646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása