Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Elöregedett a BKV járműállománya

2008. december 16. - fovarosi.blog.hu

Sztrájkra készülnek december 18-án a dolgozók. Egyrészről nem irigylem a munkájukat, másrészről a járművezetők esetében csak azután támogatom a sztrájkot, hogy megtanulták bemondani a következő megállót, és beállítani a kijelzőt. Erre a többségük akkor is tojik, ha a technika rendben működik.

Amióta a költségeket nekiálltak lefaragni, már alkatrészvásárlásra sem költenek. Ennek eredményeképpen jól működő járműveket ítélnek halálra és beleznek ki, hogy alkatrészként hasznosítsák őket.

A Blikk értesülése szerint 19 Volvo busz is parlagon hever, mert a szervízgaranciájuk lejárt, azaz a BKV intézné az alkatrészellátásukat - de nem intézi. A legsúlyosabb helyzet a buszoknál (és a troliknál) alakult ki: a járművekből jelentős kiesés van a villamospótlások miatt, a meghibásodott járműveket sokszor semmivel nem tudják kipótolni, így viszont az utas akár háromszor-négyszer több időt kénytelen a járműre várni. A BKV hivatalosan mindössze annyit ismer el, hogy "a gazdaságosan nem javítható, és forgalomba már nem kerülő jáművek egyes alkatrészeit" felhasználják. A járműállomány elképesztően elavult: a metrókocsik egy része 40 éves, és már lejárta az élettartamát, a trolik oldalát már rég a rozsda marja tenyérnyi felületeken, a buszok átlagéletkora 14 év felett van. Egyedül a villamosoknál kevésbé gáz a helyzet, köszönhetően a Combino beszerzéseknek, az UV selejtezéseknek, és a metróépítés miatt kevesebb járatnak.

A vállalat állami támogatása idén 5-10 milliárd, jövőre 20-30 milliárd forinttal egészülhet ki. Olyan terv is felmerült, hogy a HÉV vonalak üzemeltetését vegye át a MÁV, de a MÁV, a HÉV és a Volán társaságok részvételével egy regionális "elővárosi közlekedési szervezet" felállítása is szerepel az ötletek között. Kocsis István vezérigazgató célja, hogy a jelenleg kb. 32 milliárdos állami normatív támogatást jövőre további 30 milliárd forinttal egészítsék ki. Ehhez jönne még a főváros 10 milliárdja, és persze a jegy- és bérleteladásokból jövő bevétel. Mindez együtt pont fedezné a kiadásokat, de az 84 milliárdosra duzzadt adósság visszafizetésére már nem jutna belőle.

Források:
http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=124158

http://www.hirszerzo.hu/cikk.megmenekulhet_a_bkv_-_milliardokat_kaphat_a_ceg_a_kormanytol.88307.html
http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=124158

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása