Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A Buda Penta

2010. augusztus 07. - fovarosi.blog.hu

Cikksorozat Finta Józsefről

A szálloda 1980-82 között épült a Déli pályaudvar szomszédságában. Akkoriban még nagyobb tervek voltak a területre, szállodák mellett bevásárlóközpontot is álmodtak ide. Mivel a terület egy részét autóparkolónak jelölték ki, nagyon szűk méretű telek maradt a szállodára - ez a kívánt szobaszámmal együtt meg is határozta annak magasságát és kis mélységét is. 400 szoba áll rendelkezésre, a teljes bruttó terület 22 200 négyzetméter. Emellett az osztrák hitelkonstrukcióban épült szállodánál még azt is előírta az osztrák kivitelező, hogy a szerkezet és a homlokzat a Novotel-lel azonos megoldású legyen. A kis telekméretből az is következett, hogy az összes közösségi tér bekerült a szobák alá - így a teherviselő szerkezetek átlyuggatják ezeket a tereket, ami nem éppen ideális megoldás. Ezt Fintáéknak úgy sikerült oldani, hogy egy sorra fűzték fel ezeket a tereket. Egy központi "télikert" kötötte össze az uszodát, a földszinti előcsarnokot, a coffee shop-ot, az emeleten pedig az üzletek és az eszpresszó tereit. A ház északi oldalán az alagsorban egy kis udvar nyílik, innen közelíthető meg az uszoda, a bár, az étterem és söröző. Finta így írt az épületről 1997-ben: "Noha a Penta - 1982-ben - meglehetősen értelmetlen beépítési kényszer hatása alatt született, s vált olyan kemény, határozott tömegűvé (amiért kapott is némi kritikát születése idején), én őszintén szeretettem ezt a házat. Éppen tőmondatos megjelenéséért s összetett, egymásba fonódó, karakteres, vertikális rendszert alkotó belső tereiért." Később Finta több fejlesztési javaslatot is kidolgozott, ám ezekből végül nem valósult meg semmi.

A szálloda egy sor képzőművészeti alkotással is gazdagodott átadásakor: Rékassy Csaba és Gross Arnold képeivel az étteremben, Ágotha Margit festett plasztikáival a hallban, Kiss Sándor szobrászművész régi kávéházi portál-imitációjával a télikertben, és a Berczeller Rezső tervezte réz életfával a ház északi oldalán. A szálló homlokzatának szürkés színe környezetével akar rokonulni, ezekhez narancssárga feliratok, ablakkeretek, szellőzőkürtők stb. társultak. Ma Mercure Buda néven fut, így a Mercure lila színei is helyet kaptak az épületen, bár a narancs ablakkeretek is megvannak még.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása