Néhány éve még a legveszélyeztetettebb műemlékek listáján szerepelt, ma pedig újra ragyog a Várbazár. Ez alkalomból két részben áttekintjük Ybl Miklós egyik fő művének történetét - itt az első.


A Várbazár környéke a 20. század elején

Az 1870-es évek elejére a fejlődésnek indult főváros pesti oldala már intenzíven fejlődött - és Buda sem akart lemaradni. Így hamar terítékre került a budai Duna-part rendezésének igénye. A földszintes házikók lebontásával lehetővé vált a terület újjáépítése. A városrész átépítésének alapgondolata Reitter Ferenc nevéhez köthető. A király a lakóhelyéről látni akarta a Duna-partot, ezért magasabb beépítésre, valamifajta konkrét funkció elhelyezésére nem volt mód. Még a földszintes lakóépületek létesítésének lehetőségét is elvetették, mert a kémények füstje zavarta volna a vári lakókat. 1875 elején rendelte el Őfelsége, hogy a várdomb alatt elhúzódó házsort vásárolják fel, romboltassák le, hogy a Vár tervezett bővítése, a Várkert kiépítése méltó lezárást kaphasson a Duna felé.

A Várkertbazár

Az 1873-ban megnyitott Várbazár maga Ybl Miklós tervei szerint, két nagyobb épület között épült fel 1875 és 1882 között: északra a királyi testőrség, délre a személyzeti épület zárja le a Vár dunai lezárásának szánt épületegyüttest. Középen gloriette épült, két oldalán jókora méretű rámpák emelkednek a fenti terasz szintjére. A Várbazár akkora sikert jelentett Ybl életében, hogy a Vár átépítésére is megbízást kapott - ezt azonban már nem fejezhette be.

A fennmaradt második tervváltozat szerint még árkádok sora húzódott volna végig az északi és a déli záróépület között - a kétoldalt emelkedő rámpák csak később kerültek bele a (végleges) tervekbe. Bár királyi építkezésről volt szó, Ybl 1878 januárjában írt beszámolójából kiviláglik, hogy szorosan tartott költségvetésből kellett gazdálkodnia. Ugyanakkor a megrendelő és a tervező is tisztában volt az építkezés súlyával, a városképben betöltött hangsúlyos szereppel, és ennek megfelelő épületet kívánt megépíteni.



A középső kapuzat (gloriette) előtti kis térséget két oroszlán szobra vigyázza. Ezeket eredetileg kőből faragták ki, de elporladásuk miatt később bronz öntvényekkel helyettesítették őket, hogy aztán a második világháború után ismét kőből szülessenek újjá. A gloriette tetején Huszár Adolfnak a négy évszakot allegorizáló szobrai sorakoznak. Középről indítva, két irányban rámpák emelkednek a fenti terasz szintjére, ezek bábos korlátait a fenti pergolák oszlopai egészítik ki. A rámpák fordulópontjainál fülkepavilonok emelkednek. Kváderes vakolattal, a magyar és az osztrák címerrel díszítve emelkednek, a dongaboltokazatokat nyolcszögletű színes cseréppel burkolták, a védettebb részeket falfestmények díszítik - ezek Scholtz Róbert és Than Mór munkái. Ezeken túl jobbra és balra tíz-tíz üzlethelyiséggel bazársorok húzódtak, ezekben üzlethelységeket rendeztek be. Az épületsor északi végébe került a testőrök palotája a magyar és osztrák testőrség, a portás és a várkapitányság személyzete részére. A déli lezárást egy bérház adja. A bazár épületmagasságát úgy határozták meg, hogy a tetejük egy szintbe kerüljön a fenti teraszokkal, ahol ültetvényeket, lugast rendeztek be. A Várbazár kizárólag architektonikus elemekből áll össze, a növényzet csak mint háttér jelenik meg. Ahogy a Vasárnapi Újság írt róla 1881-ben: "nem bejáró ez a palotába, hanemcsak a kertbe; voltaképpen egy építészeti allegória, mely jelentőséggel bír, de nincs köznapi feladata".

Az első évtizedek: 1869-1961

Az átadást követően hamar kiderült, hogy az alacsony forgalom miatt a földszinti üzletsor nem életképes. Az üzletek bezártak, új bérlőket nem találtak. Így funkciót kellett váltani: az üzlethelyiségekből szobrászok, festők műtermei lettek. A huszas évekre már így is romlásnak indult a Várbazár, de nagyobb rekonstrukcióra még nem volt szükség. 1942-ben műemlékké nyilvánították. A második világháborúban sem szenvedett helyrehozhatatlan károkat, jelentősebb sérülést egy, az Ybl Miklós tér 2. alatti házba csapódott bomba okozott. A háború után Gerő László vezetésével állították helyre az épületegyüttest. A Kortárs Építészeti Központ honlapja szerint ekkor került összekötésre a déli kortinafal és a keleti zárófal. A találkozás helyén álló Ybl-pavilon lépcsőjét, ill. a kert felőli íves tömegét elbontották. A pavilon megmaradó részébe került a felső kertszintről a vízhordó lépcsőhöz vezető csigalépcső. A műemlék-helyreállítás együtt járt a déli kortinafal helyreállításával, melynek során minden elemet elbontottak a falkoronáról, beleértve a déli várkertet az öntőház kerttel összekötő nyílást is. Ekkor elbontották még a különböző terasz-szinteket összekötő külső lépcsőket, és a kortinafalra menő lépcsőt is, mivel ennek funkcióját átvette az új csigalépcső. Szintén ekkor magasították fel a keleti zárófal duna felőli oldalát, ülőfülkékkel, ablaknyílásokkal ellátva a csigalépcsőtér felett egy kiemelt kontyolt fedéssel, mintegy várfal szerűen." Az ötvenes évek második felében lezajlott újjáépítés tehát több ponton bontást is jelentett.

Az Ifjúsági Park

Míg nyugaton tombolt a beat-korszak, idehaza a könnyűzene világa felett is a Párt őrködött. Ez nyomta rá bélyegét az itt működött Ifjúsági Park évtizedeire is. A park igazgatója, Rajnák László őrizte a rendet. Ez a korszak 1961-ben kezdődött, amikor a KISZ javaslatára elkezdték kialakítani az Ifjúsági Művelődési Parkot, röviden az Ifiparkot. Az állami vállalatok és a KISZ önkéntes munkája nyomán épült meg 500 méternyi tánctér, 800 fős vacsorázóhely, öltözők stb. Összesen 2500 fős befogadóképességű szórakoztató kombinát nyitotta meg kapuit 1961. augusztus 20-án. Nem csupán az 5 forintos belépőjegyet kellett kifizetni, még a korabeli dress code-ot is be kellett tartani: fiúknak rövid haj, öltöny (de legalább egy zakó), fehér ing, nyakkendő, a lányoknak szoknya volt az előírás. Az első teljes évadban, 1962. május 1. és szeptember 20. között 70 ezer látogató fordult meg itt. Az első években még a szalonzene dominált, a fellépő sztárok között találjuk Bilicsi Tivadart, Zsolnai Hédit, Koós Jánost.

A téli időszakban a Bajcsy Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkán működött Dália eszpresszóban szerveztek jazz programokat, itt lépett fel többek között Pege Aladár, Szakcsi Lakatos Béla, Benkő László, valamint a Bergendy testvérek, akik később együttest alakítva az Ifipark egyetlen hivatalos együttesévé váltak. (A Dália helyén később önkiszolgáló étterem nyílt, majd néhány évre a City Grill hálózat része lett.)
A hatvanas évek második felétől a "galerik" megjelenése jelezte, hogy az állam által erőltetett viselkedési formák enyhén szólva nem esnek egybe a fiatalok vágyaival. Ebből állandósuló konfliktusforrás lett, ami a beléptetés, a felügyelet erősödését eredményezte. Rajnák egyre inkább "biztonsági őr" lett. Ami nem is volt nagy csoda: karrierjét az Óbudai Hajógyárnál elsőosztályú birkózóként, majd a birkózók edzőjeként kezdte. Értette a nehézfiúk nyelvét, voltak ilyen kapcsolatai is, ez jól jött ebben a munkakörben. (Végül a kapzsiság lett a veszte: csalásért ült hat évet.) Azok a vendégek, akik a parkon kívül maradtak, a park feletti nagy fáknál ültek le, és hallgatták a zenét. Ők lettek a "Nagy fa galeri".


1980 körül: Színpadon a HIT együttes. (kép: fortepan.hu, 16009)

A falakon belül is változott az élet, megjelent a programok között néhány beatzenei, majd rock koncert is, bár a programot továbbra is éberen ellenőrizte az állam. A hetvenes években jött a P. Mobil, a Beatrice, a Hobo Blues Band. 1980. május 27-én egy Edda koncert alatt a felvezető lépcső kőfalai leomlottak. A balesetben több fiatal is megsérült. Ezzel megkezdődött az agónia, amelynek az 1984-es bezárás csak a kezdete volt. A koncerteket a csendes pusztulás évtizedei követték. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján volt utoljára felújítás, két évtized intenzív használat után a Várbazár használhatatlanra amortizálódott. Előbb a Budapesti Művelődési Központ, majd a kerületi tanács kapta meg a kezelői jogokat, majd e jogok a rendszerváltás után a kerületi önkormányzathoz kerültek. De alaposabb felújításra sokáig nem volt pénz.




2004-ben

(Folytatjuk)


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető: