Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1970 március

2020. március 03. - fovarosi.blog.hu

Másodszorra is felavathatták az Astoria aluljáróját. Dunakeszinél elindult a harmadik házgyár. Szupermarketokat és bevásárlási központot terveztek Budapestre. Erről írtak 50 éve.

Március 1: A Lánchíd új fényköntöse. Budapest már eddig is hangulatos esti városképe újabb látványossággal gyarapszik: hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulója tiszteletére díszkivilágítást kap a főváros több jellegzetes pontja. A legnagyobb feladatot a Lánchíd kivilágítása jelentette. A szakemberek választása - több megoldási lehetőség közül - az úgynevezett "pontvilágításra" esett. A láncívekre és a korlát hosszában a hídpályára több mint ezer kisméretű lámpatestet helyeznek el. A kapuzatok eddigi, hagyományos világítását megtartják, s jódlámpák fényével erősítik. (...) (Magyar Nemzet)

hillklara-diplomaterv-1968-siklo.jpgHill Klára diplomaterve a Sikló új kocsijaira, 1968

Március 3: A főváros népszerű siklója 100 évvel ezelőtt, 1870. március 2-án indult meg. Mint ismeretes, a felszabadulást követő években - a háborúban kapott súlyos sérülései miatt - lebontották. A Közlekedési Múzeumban hétfőn megnyílt kiállításaon fényképeken, rajzokon látható az évszázados gőzüzemű, tervrajzokon pedig a néhány év múlva újjáépülő, villamosított sikló. (Magyar Nemzet)

bnv-1968.jpgBNV, 1968

Március 3: A Városligetben marad a Vásár. (...) A kerület nagyobb arányú fejlesztése 1953-ban kezdődött, akkor rakták le a Nagy Lajos kiárly és a Kerepesi úti lakások alapjait. Azóta 13662 lakás épült fel Zuglóban, legnagyobb számban a Lumumba utcán és a Kacsóh Pongrác úton. Az eddigi eredményekről és a kerület további fejlődéséről Szávó Béla, a XIV. kerületi tanács vb-elnöke tájékoztatta hétfőn a sajtó képviselőit.

A lakóházépítés ütemét tovább fokozzák a kerületben, befejezik a Fogarasi úti lakótelep építését, az egressy úti lakótelep is elkészül, az Eörs vezér téren új városközpont alakul ki, ide épül Budapest legnagyobb ABC-áruháza, továbbá egy 800 személyes mozi, rendelőintézet s az üzletek egész sora. A téren épülnek fel a 15-20 emeletes irodaházak is. (...) Kiépül a Paskál fürdő is, 80 fokos gyógyvizének hasznosítására strandot, uszodát, gyógyszállót építenek 90 millió forintos beruházással. Az építkezések első ütemében, a következő ötéves tervben megépítik az 5000 férőhelyes strandfürdőt, majd egy kisebb úszómedencét és egy uszodát is mellé. A második ütemben épül majd fel a gyógyszálló a csarnokkal és a nagy autóparkoló. (...)

A kérdésekre válaszolva a tanácselnök elmondotta, hogy a Városligetből egyelőre nem telepítik ki a vásárt, sőt újabb vásárépületeket emelnek majd. A kerület további fejlődésével kapcsolatban ismertette a negyedik 5 éves terv célkitűzéseit. Az AFT székháza után 40 milliós költséggel rövidesen felépül a Geofizikai Intézet új központja. Az Angol utca és a Hungária körút sarkn az OT számítástechnikai intézete kap helyet és a kerületben építik fel a Mélyterv 20 emeletes székházát is. (Magyar Nemzet)

197003-tungsram-grofjardanhazytumblr.jpg

Március 3: Tizenkétezer lakás, új strand, gyermekfürdő és gyógyszálló épül Zuglóban. Tizenkétezer lakásos új városrész épül az elavult rákosfalvai település helyén - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Szávó Béla, a XIV. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Ez csaknem annyi új családi otthont biztosít, amennyivel az elmúlt 25 évben összesen gyarapodott a kerület. A negyedik ötéves tervidőszakban - az említett nagy lakótelepeken kívül - további nagyobb építkezésekre kerül sor. A külső Kacsóh Pongrác úti új negyedben a munka befejeződik, itt még néhány lakóház mellett az óvodát, a bölcsődét, az üzletházakat és egy nyolc tantermes általános iskolát kell átadni. Ugyancsak ebben az időszakban teljesen elkészül - a főleg szövetkezeti házakból álló - Fogarasi úti új városrész, amelyhez szolgáltatóház, bisztró, százszemélyes óvoda, továbbá bölcsőde és általános iskola tartozik majd. Ezeket előreláthatólag még az idén tető alá hozzák. Az Egressy úti lakótelepen a bölcsőde és óvoda befejezését április 4-ére ígérik az építők, az új ABC áruházat és a szolgáltató egységeket május 1-ig adják át.

Nagy jelentőségű lesz a Paskál-fürdő kiépítése. Az itt feltörő, rendkívül bő hozamú, 80 fokos gyógyvizet a Fővárosi Fürdőigazgatóság hasznosítja majd. Az összesen 90 millió forint összegű beruházás első szakaszában - a negyedik ötéves terv időszakában - ötezer személyt befogadó strandot, továbbá 1000 személyes gyermekfürdőt és kisebb uszodát rendeznek be. A következő években fedett csarnokkal, kádrendszerrel ellátott modern gyógyszállót létesítenek.

orsvezertere-1971korul.jpgAz Örs Vezér tere 1971 körül

Nagy jelentőségű a kerület fejlődése szempontjából az Örs vezér téri forgalmi csomópont kialakítása, első létesítményeit április 4-ig átadják. Később nagyméretű ABC áruház, továbbá 800 személyes mozi, 36 munkahellyel felszerelt szakorvosi rendelő, valamint egyéb kommunális és szociális létesítmények épülnek itt. A térséget üzletházak, illetve 18-20 emeletes irodaépületek szegélyezik majd. Még az idén elkezdődik az Erzsébet királyné útjának korszerűsítése is. (Népszabadság)

metro2-1970-fuzet01.jpgMárcius 4: Egy hónap múlva utazunk a "nagy" földalattin. Megszületett a döntés: nem lesz jegy az új földalattin. A bérletesek utazási igazolványuk felmutatásával, a bérlettel nem rendelkezők egy forint bedobásával utazhatnak. A menetrendszerű forgalom április 3-án indul meg. Az addig hátralevő egy hónapban próbajáratokkal vizsgáztatják a pályabiztosító berendezéseket, gyakorol a kezelőszemélyzet.

A Fehér úti végállomás akár már most utasokat fogadhatna. Itt a jáműtelep és az Örs vezér téri aluljárórendszer végleges kialakítása ad még munkát. (...) A Deák téri ideiglenes végállomáson is befejezéséhez közeledik az építőipari munka, ez a lejárat két mozgólépcsővel kapcsolódik a földalattihoz. A kisebb lépcsősor egy utaselosztó csarnokba vezet, ide kapcsolják a milleniumi földalatti Deák téri állomását. Az elosztó csarnokból a hosszabb mozgólépcső az új peronhoz vezet majd. Egy-egy lépcső óránként 8000 utast "bír el".

metro2-1970-fuzet04.jpg

A földalatti induló kocsiparkja 50 szerelvény lesz, 34 már megérkezett, a többit folyamatosan szállítják a Szovjetunióból. A szerelvények menetrendszerű közlekedés esetén átlag 33 kilométeres sebességgel járnak, 11-12 perc alatt futják be a két végállomás közötti távot. (Magyar Nemzet)

Március 5: Leninről nevezik el a fővárosi KISZ-fiatalok XX. kerületi Vécsey úti lakótelepét, amelynek első öt házába áprilisban költöznek be a lakók. A névadó ünnepségre az áprilisi kulcsátadáskor kerül sor. A Lenin lakótelepen 1972 tavaszáig több mint ezer lakás készül el. Minden KISZ-lakás tulajdonosa legalább 30 nap társadalmi munkát végez az építkezésen. (Magyar Nemzet)

obudailtp-19700305-nepszabadsag.jpg(Népszabadság, 1970. március 5.)

Március 6: A budavári palota díszvilágítási hálózatát április 4-re adják át. A díszvilágítás a déli épületszárnyat és a régi bástyákat öltözteti esténként ragyogó fényárba. (Magyar Nemzet)

aluljaro-astoria-regi1.jpg

Március 7: Ma megnyílik az Astoria gyalogos-aluljáró. A Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatósága közli, hogy az Astoria gyalogos aluljárót 7-én, ma reggel 6 órától újból megnyitják a gyalogosok számára. Az aluljáró megnyitásával egyidejűleg a felszínen a korábbi közlekedési rend lép életbe. (Népszabadság)

Március 8: Új nyomdák épülnek Budapesten és vidéken. (...) A közelmúltban fejeződött be az Athenaeum Nyomda mélynyomó üzemének a Jászberényi út és Kozma utca sarkára történő kitelepítési beruházási javaslata. Ennek befejezése után az Athenaeum Nyomda színes folyóiratokból a jelenlegi termelésének négyszeresére lesz képes: évi 20 000 tonna színes folyóiratot tud majd nyomni. Az íves mélynyomó kapacitást évi 4000 tonnára, vagyis a jelenlegi duplájára növelik. A másik igen igen jelentős munka a Szakszervezetek Országos Tanácsa határozata alapján a Népszava számára egy új napilapüzem tervezése. Korszerűsítésre szorul a Pénzjegy Nyomda is, amelyről tanulmányterv készül az Irodában. A jelentős munkaerőhiánnyal küzdő üzem gépesítésével és a belső szállítási utak lerövidítésével kell a munkaerőhiányt pótolni és a termelést növelni. (...) (Magyar Nemzet)

Március 8: Szuperáruházak Budapesten. (...) A legforgalmasabb üzletek ma lényegében ott vannak, ahová évtizedekkel ezelőtt települtek: a Belvárosban (Váci utca, Kossuth Lajos utca), a Nagykörúton és a Rákóczi úton. (...) Lehet fejleszteni a második világháború előtt virágzó, úgynevezet szakosított üzletutcákat is, amilyen például a Baross utca, a Majakovszkij (volt Király) utca, de minden csak csepp a tengerben. (...) Az új üzletközpontokat ott kell kialakítani, ahol a tömegközlekedési eszközökön utazó száz- és százezrek befejezik útjukat vagy átszállnak; illetve, ahol az autóval utazó száz- és százezrek kényelmesen, gond nélkül tudnak parkolni. És végül, ahol az üzletek áruval történő ellátása teherautókkal ugyancsak kényelmes és gyors. Ezen elvek alapján a Belkereskedelmi Minisztérium, a Kereskedelmi Tervező Iroda kidolgozta a budapesti üzlethálózat fejlesztésének a következő évekre szóló koncepcióját. Több variáció készült el, ezek közül egyet ismertetünk, amely mind közül a legkorszerűbb és a legújszerűbb. A tervet hivatalosan még nem fogadták el, de megvalósítását az illetékes szervek szükségesnek tartják.

abc-19700308-nepszabadsag-03.jpg

Eszerint megépül a Budapestet gyűrűként körbevevő szupermarketok hálózata. A szupermarket a magyar keresztségben az ABC áruház nevet kapta. (...) A koncepció szerint igazi szupermarketok, tehát igazi ABC áruházak épülnek. Ezek közös jellemzője, hogy bennük teljes önkiszolgáló módszerrel, egy helyen kapható minden, a háztartáshoz szükséges napi cikk, 8-10-14 vagy annál is több pénztárral működnek és területük óriási: egyenként 3-5-7 ezer négyzetméter. (Tájékoztatásul megemlítjük, hogy a Rákóczi úti Lottó, Verseny, Extra áruházak területe 2-3 ezer négyzetméter körül van.)

Az új szuper ABC áruházak a tervek szerint a következő helyeken épülnek fel: Baross tér, Örs vezér tér, Nagyvárad tér, a Hungária körút és Kerepesi út sarka, a Hugária körút és Thököly út sarka, Bosnyák tér, a Múzeum körút és Rákóczi út sarka, Moszkva tér, Déli pályaudvar, Batthyány tér, Flórián tér, a Váci út és Dózsa György út sarka, Rákospalota, Újpalota, Pesterzsébet.

(...) A 15 szuper ABC közül elsőként a Baross téri és az Örs vezér téri épül meg (a Baross téri 7 ezer négyzetméter alapterülettel, ez fele a mai Corvin Áruháznak), a többi az új ötéves tervben folyamatosan készül. A szuper ABC áruházak előreláthatóan évi négymilliárd forint forgalmat bonyolítanak majd le, és a forgalom 20-22 százalékát veszik el a jelenlegi, zsúfolt Közért- és Csemege-üzletekből.

Az ABC-gyűrűnél is korszerűbb hálózatfejlesztési terv: az első budapesti bevásárlási központ felépítése. Elterjedt idegen nevén: shoping center.) Mi az a bevásárlási központ? A neve megadja a választ: kellemes környezetben felépített ABC áruházak, iparcikk-áruházak, szaküzletek, szórakozóhelyek együttese, ahol kényelmesen, gyorsan mindent meg lehet vásárolni.

abc-19700308-nepszabadsag-01.jpg

Az első budapesti bevásárlási központ - amely a pillanatnyi elképzelések szerint a Duna partján lenne, a Petőfi-hídtól délre, a budai oldalon - a következő egységeket tartalmazná: két szuper ABC áruház, egy iparcikkáruház, egy lakberendezési áruház, a szaküzletek egész hálózata, étterem, presszó, bisztró, gépkocsiszervíz, töltőállomás és autóalkatrész-szaküzlet. A budai shoping center előtt 3600 autó számára létesítenek parkolóhelyet. (Ma az egész Belvárosban nincs ennyi parkolóhely.) A helykiválasztásnál az döntött, hogy a Duna-partnak ez a része szinte ráépül a főváros legnagyobb forgalmú útvonalára, a pest-budai Nagykörútra, itt halad majd végig a már épülő budai észak-déli közúti tengely, ide fut be a bécsi-balatoni autósztráda. (...)

A szuper ABC-gyűrű és a budai bevásárlási központ tehát átvenné a mai kiskereskedelmi forgalom majdnem felét. Felépítésükkel technikailag biztosítani lehet a tervezett 40 százalékos forgalmi növekedést, és még ezen túlmenően is, kismértékben tehermentesíthetők a "technikailag lehetetlenült", hagyományos belterületi üzletek. (...) (Népszabadság)

bekekolcson-197003-nepszabadsag.jpg

Március 11: Az ötödik házgyár felépítését igényli a főváros. Időszerű várospolitikai kérdésekről tartottak ankétot kedden a Kőbányai Porcelángyárban: az üzem dolgozóit, a környező gyárak, vállalatok szép számmal összegyűlt érdeklődőit Kelemen Lajos, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese tájékoztatta Budapest fejlődéséről, jövőjéről. Az elnökhelyettes a lakásgondokról szólva rámutatott arra, szükséges, hogy a negyedik ötéves tervben felépítsék a főváros ötödik házgyárát is. (...) Nagy gond a lakások fenntartása is. Budapesten 400000 lakás van állami tulajdonban, s ennek felét - anyagi vagy építőipari kapacitás híján - a felszabadulás óta nem tatarozták.

A tömegközlekedés elmaradott voltáról Kelemen Lajos elmondotta: bármennyire is nehéz a helyzet, egy-két éven belül alapvető javulás nem várható. A fővárosi tanács legfőbb törekvése, hogy legalább a mostani szintet tartani tudják, mert ehhez is évente legalább 300 millió forint kell. Nem lehet csodát várni a metrótól sem, különösen nem az áprilisban meginduló rövid szakasztól. (Magyar Nemzet)

barosster-1970esevek-fortepan_hu-15924.jpgKép: fortepan.hu, 15924, adományozó: Urbán Tamás

Március 12: Helyszíni vita a Baross térről. Az Építőipari Tudományos Egyesület városfejlesztési szakosztálya szerdán délután helyszíni vitát rendezett a Baross tér rendezéséről. (...)

Tizennyolc kandelláber és tizenhárom ostornyeles neonlámpa szórja majd fényét és mindez mintegy kiteljesedése lesz az Erzsébet-hídtól a Baross térig húzódó fénytengelynek.

Szó esett a Baross-szobor sorsáról is. A szobor kellő megalapozására a tér újjárendezése következtében nem volt mód, így a Keleti indulási odalán a hadani Capitol mozi helyén állítják majd fel. (...) (Magyar Nemzet)

marcius15ter-1964-fortepan_hu-59970.jpgA Március 15. tér 1964-ben (kép: fortepan.hu, 59970, adományozó: Nagy Gyula)...

marcius15ter-regi06.jpg... és a hetvenes években.

Március 17: Múzeumpark a Belvárosban. Római emlékeket bemutató pihenőparkot alakítanak ki az V. kerületben, a Március 15. téren. A csaknem 3700 négyzetméter alapterületű részen megkezdték a régészeti munkát, amelynek során feltárják a római kori városfalmaradványokat. Több mint három és fél méter mélyre ásnak le, hogy a "föld alatti múzeumot" teljes szépségében láthassa a közönség.

A Március 15 tér rendezésére kiírt tervpályázat első díját Tar István szobrászművész és Hollay György tervező nyerte, s így pályaművük alapján hozzák rendbe a teret, alakítják ki a parkot. A föld alatti múzeum különleges díszkivilágítást kap. A több mint 33 méter hosszú vitrinsorban 142 égőt helyeznek el, a park szökőkútjait színes lámpákkal világítják meg, a szoborgyűrű mellé pedig 3-3 fényárlámpát helyeznek el, amelyekbe egyenként 500 wattos égőket szerelnek. A terület világítását öt - egyenként 18 méter magas - vascső kandeláberrel oldják meg, s javítják a tér környékének kivilágítását is. A múzeumparkot a tervek szerint augusztusban adják át. (Népszabadság)

Március 20: Hasznos tanácsok másfél millió példányban a földalatti utasainak. A földalatti vasút megindulása alkalmából a vállalat igazgatósága és a Fővárosi Közúti Balesetelhárítási Tanács tizenhat oldalas illusztrált füzetet jelentetett meg másfél millió példányban, hogy eljusson a főváros minden lakosához. A füzetben hasznos tanácsokat adnak az utasoknak. Közérdekű, hogy a közönség megismerje és megtartsa az utazás biztonsági szabályait, egymás iránt udvarias magatartást tanúsítsanak és segítsék különösen a mozgólépcsőkön az időseket, a rokkantakat, a gyermekeket.

A mozgólépcsők harminc méter mélységbe szállítják az utasokat és óránként nyolcezer utast képesek egyetlen lépcsősoron fel-, illetve leszállítani. Legfontosabb és mindenkor érvényes szabály, hogy a mozgólépcsőre kényelmesen kell "rágyalogolni". Nem szabad a mozgólépcső előtt megállni, sem arra hirtelen felugrani. A lépcső mindkét oldalán fekete gumikorlát halad a lépcsővel azonos sebességgel. A korlátot a lépcsőre lépés után fogjuk meg, mert a fogódzkodás biztosítja az egyensúlyt. Sok vagy nagy terjedelmű csomaggal tilos és veszélyes a mozgólépcsőn utazni. Csak olyan és annyi csomaggal lépjünk a lépcsőre, amelyet egy képzben biztonsággal tudunk vinni, utastársainkat nem zavarja. A gumikorlátra vagy a lépcsőre csomagot tenni tilos és veszélyes. A lépcsőfelület bordázata olyan, hogy a cipősarok beszorulásától nem kell tartani, de tűsarkú cipő esetén a belépéskor ajánlatos a sarkot kissé felemelni. A mozgólépcső elhagyására előre készüljünk fel, és amikor a lépcsők ismét vízszintes szalaggá fejlődnek, a felszálláshoz hasonlóan arról kényelmesen legyaloglunk. A lépcső alsó végénél sem szabad megállni, mert ezzel torlódás keletkezik. (Magyar Nemzet)

Március 20: Ankét az óbudai új városrész rekonstrukciójáról. (...) A legfontosabb megoldásra való feladat Óbudán is, mint a főváros minden részében, a lakáskérdés. A lakosság száma 1970-re elérte a 77 ezret, ami azt jelenti, hogy a második világháború után az 1 négyzetkilométerre jutó lakók száma csaknem megkétszereződött. Ehhez mérten Óbuda rekonstrukciója során hozzávetőlegesen 18 ezer lakást építenek fel, de mivel a lakások állaga itt a legrosszabb, rendkívül nagyarányú szanálást is végre kell hajtani. A jelenlegi beépítés ugyanis általában földszintes, és az épületek 80 százaléka több mint százéves, szoba-konyhás. A lebontandó lakások a felépítendő otthonok számának 36-40 százalékát jelentik. Az újonnan épülő lakások mindegyike távfűtéssel, fürdőszobájuk központi melegvízzel ellátott, beépített konyhával, szekrényekkel és gáztűzhellyel készül.

A vb elnökhelyettese hangsúlyozta, noha a lakásokat a házgyárak készítik, mégis arra törekszenek, hogy azok az eddiginél nagyobb változatosságot mutassanak.

Föld alá bújik a HÉV

Mind a vb elnökhelyettesének, mind pedig az ankét felszólalóinak részéről elhangzott a jogos, de eddig sajnos még nem teljesített igény: a lakások épülésével tartson lépést a kommunális, a kereskedelmi és szolgáltató ipari létesítmények átadása. Éppen ezt célozza és a közvélyemény hangjának figyelembevételét bizonyítja, hogy a Flórián tér és Vörösvári út találkozásánál felépülő első modern, budapesti kereskedelmi központ, az összefüggő pavilonrendszerben épülő óbudai áruház létesítésének időpontját előrehozták és a munkákat még az idén megkezdik. (...)

szentendreihev-1972-margithidnal.jpg1972 körül: föld alá viszik a szentendrei HÉV-et (kép: Hídépítő Zrt.)

...fontos szerepet játszik a szentendrei HÉV korszerűsítése. Az új szerelvényeket, amelyeket most a lipcsei vásáron mutattak be, még az idén forgalomba állítják. Távolabbi terv, hogy a helyiérdekű villamost - kéregvasútként - beviszik a Margit-hídtól a Batthyány térig, ahonnan közvetlen átszállással, a földalattin utazhatnak tovább. Az óbudai tömegközlekedési forgalmat a 11-es és 18-as villamosok helyett a jövőben autóbuszokkal bonyolítják majd le. Erre a célra már ebben az évben 120 új autóbuszt kap a városrész. (...) (Magyar Nemzet)

Március 22: A főváros legnagyobb szövetkezeti szolgáltató házát szombaton adták át Sashalmon, a Szabadság úton. Ez a nyolcadik fővárosi szövetkezeti szolgáltató ház. A környék 15-20 ezer lakosának jobb ellátása érdekében hozták létre a XVI. kerületi tanács és kilenc szövetkezet együttműködésével. (Magyar Nemzet)

Március 22: 150 lakást adtak át Csepelen. A Csepel Vas- és Fémművek lakásépítő akciója keretében szombaton a Csepeli Munkásotthonban ünnepi külsőségek között adták át 150 lakástulajdonosnak a XXI. kerületben, a Bajcsy-Zsilinszky úti telepen felépült új otthonok kulcsát. A gázfűtéses, hideg-meleg vízzel beépített bútorokkal ellátott lakások többsége kétszobás. Az idén még 114 lakás átadását és további 361 építésének megkezdését tervezik. A lakásépítési akciót a Csepel--művek 1966-ban indította meg és az építkezéshez szükséges pénzt a vállalat adta. Évente mintegy 100-130 lakást építettek. Eddig összesen 364 új otthont adtak át a Csillag-telepen és a Bajcsy-Zsilinszky úti lakónegyedben. (...) (Népszabadság)

evmetro-belsoter.jpgMárcius 24: Utazunk az új földalattin. Hétfőn délután nagy tömeg gyűlt össze a Deák téri földalatti-állomás előtt. A Hazafias Népfront több száz meghívót küldött szét, főként nyugdíjasoknak, azzal a céllal, hogy az új létesítményt először azok nézhessék meg, akik életük munkájával megteremtették felépítésének lehetőségét. Végigutaztunk velük a Deák tér és a Fehér út közötti szakaszon. Az üvegből és alumíniumból épült ideiglenes végállomás csarnokából egy rövid mozgólépcső ereszkedik alá, s a föld szintje alatt pár méterrel peronra érünk. Innen egy folyosón keresztül szállhatnak át az utasok az öreg földalattira, s innen indul az újabb, hetven méter hosszú mozgólépcsősor az alsó csarnokba, ahonnan jobb- és baloldalt mehetünk ki a peronokra. A balesetek elkerülése érdekében a peronok szélén nyolcvan centiméter széles, úgynevezett "veszélyzónát" alakítottak ki. Erre a gumipadlóra a szerelvények megállása előtt tilos rálépni, hiszen az alagútból nagy sebességgel érkező vonatok könnyen elsodorhatják a túl közel merészkedőket.

Az önműködő ajtók becsukódása után azonnal indul a szerelvény. A kocsi pillanatok alatt felgyorsul az utazósebességre és bizony erősen kapaszkodnunk kell, nehogy elessünk. Sajnos a rudak elég magasan vannak, egy középtermetű embernek ágaskodnia kell ahhoz, hogy elérje.

A menetidő rövid, alig négy perc alatt értünk a Deák tértől a Baross térig. A vonal a Népstadion állomás után fut a felszínre és ér be a Fehér úti végállomásra. Aztán robogunk is vissza. A Deák térre érve már mindenki biztonságosabban lép a mozgólépcsőre.

(...) Egy-egy szerelvény három kocsiból áll és összesen 720 utast szállíthat. Csúcsidőben tehát több mint 17000 utas közlekedhet az új kelet-nyugati földalatti vasúton.

A főváros közlekedésének távlati fejlesztési tervében még két új vonal építése szerepel. A tervek szerint 1984-ben adják majd át az észak-déli földalattit, amely Újpestet köti majd össze a belvárossal és Kispesttel. A dél-budai földalatti vasút az Astóriától Budafokig épül majd 1984 után. Ezzel a századfordulóra körülbelül 37 kilométernyi föld alatti vasútvonal hálózat alakul ki. (Magyar Nemzet)

Március 25: Új rendelőintézetek épülnek Budán. A XII. kerületi tanács végrehajtó bizottságának keddi ülésén elhatározták, hogy a Királyhágó utcában szakosított rendelőintézetet építenek. A járóbetegek ellátásának javítására a következő ötéves tervben nyolcvan munkahelyes új rendelőintézetet emelnek a Városmajor utca és a Diósárok út sarkán. Ugyanakkor fokozatosan lebontják a XII. kerületben a régi, elavult körzeti orvosi rendelőket. Megszűnik a Diana úti körzeti és gyermekorvosi rendelő is, és a Normafa út 4-es szám alatt épülő egészségügyi intézményben kap új otthont. (...) (Magyar Nemzet)

Március 25: Termelőszövetkezeti áruház épül Budapesten. A TOT elnökségének kezdeményezésére negyven termelőszövetkezet elnöke tanácskozott kedden a budapesti tsz-ek területi szövetségének székházában. (...) A tanácskozás résztvevői úgy határoztak, hogy 1200 négyzetméter alapterületű, a járulékos létesítményekkel együtt pedig 3000 négyzetmétert elfoglaló üzletházat éíptenek termelőszövetkezeti közös vállalkozásként. Zöldséggel, gyümölccsel, gombával, baromfival, tojással, tejjel, tejtermékekkel, hússal, húskészítményekkel, konzervipari cikkekkel, tésztafélékkel, borral stb. a vállalkozás tagjai látják el az áruházat. (...) A tervek szerint rövidesen hozzálátnak az építkezéshez, hogy a jövő évben megnyithassák Budapest egyik legnagyobb és feltehetően legkorszerűbb ilyen jellegű áruházát. (Népszabadság)

Március 26: Átadás előtt az Örs vezér tér. Április 2-án ünnepélyesen átadják a közhasználatnak Budapest egyik legnagyobb forgalmi csomópontját, az Örs vezér téri végállomásokat és a nagyméretű aluljárórendszert. Rekord gyorsasággal, mindössze hét és fél hónap alatt készült el ez a sok közművesítéssel járó, mintegy százmillió forintos beruházás, amelynek generál vállalkozója a Mélyépítő Vállalat volt.

orsvezertere-regi1.jpg

(...) A 90 méter hosszú, 9 méter széles, keresztirányú aluljáró márványburkolása és gumilemez padozata is már befejezést nyert. Nagy feladat volt a csomópont úthálózatának kialakítása. Itt is 15000 köbméter földet kellett megmozgatni, 12000 négyzetméter régi burkolatot felbontani és 45000 négyzetméter új úttestet építeni. Az aluljáró folyosóiba öt lejáró vezet. Az aluljárók négy méter mélységben vonulnak, belmagasságuk 2,40 méter. A végállomástól északra és délre két autóbusz-pályaudvar létesül, amelyeket 20 méter magasan elhelyezett xenon-lámpák fénye világít meg.

Az Örs vezér tér egyébként modern városközpontja lesz a környéknek. A következő években hatalmas lakóházak, közintézmények szegélyezik majd ezt a centrumot. A rendezési és beépítési terveken most dolgoznak a főváros illetékesei. Már áll a HÉV új végállomása is, a gödöllői helyiérdekű vasút szerelvényei ugyanis csak idáig fognak közlekedni. A HÉV-vel érkező utasok itt szállnak át a különböző irányokba induló más közúti járművekre. (Magyar Nemzet)

Március 28: Felavatták Budapest harmadik házgyárát. A főváros és Dunakeszi határában felépült a harmadik budapesti házgyár; avatóünnepségét pénteken tartották. (...) Bondor József avatóbeszédében elmondotta, hogy az üzem évente 4200 lakással segíti Budapest fejlesztését, a főváros negyedik ötéves tervében előirányzott több mint 90000 új otthon felépítését. Az ünnepségen 26 magyar és szovjet szakembernek, munkásnak - a gyárépítés legjobbjainak - átadta az építőipar kiváló dolgozója jelvényt. (...) Az új gyárban már teljesen berendezett fürdőszoba-térelemet is készítenek; ebből évenként 600-at biztosítanak a második házgyár termékeiből épülő lakásokhoz is. Az új üzem másfél év múlva éri el teljes kapacitását, amikor évenként összesen 140000 négyzetméternyi lakásterület beépítéséhez - hatféle lakástípushoz, és 12-féle épülethez - szállít falelemeket és egyéb szerkezeteket. (Népszabadság)

Március 29: Új óvodaépítési tervek. Két kerületi tanács foglalkozott óvodák és bölcsődék helyzetével. A VI. kerületi tanács öt bölcsődét tart fenn, ameyeknek igénybevétele most már a normális keretekben folyik. Néhány évvel ezelőtt még túlságosan zsúfoltak voltak a bölcsődék, de a gyermekgondozási segély bevezetése kedvezően befolyásolta a nagyfokú kihasználtságát. Most már a férőhelyek nyolcvan százalékát veszik csak igénybe az anyák. Most tervezik a Szondy utcai bölcsőde rekonstrukcióját. Az Erzsébetvárosban egy új száz személyés óvoda építésének tervével foglalkoznak, a helyet már ki is szemelték a Damjanich utcában. (Magyar Nemzet)

Március 29: Megnyílt a budapesti Vidám Park - Új villanyautók és játékautomaták. Szombat délután Budapesten - a szokásos téli szünet után - újra megnyitotta kapuit a Vidám Park. (...) Az idei megnyitásra a Vidám Parkot tovább korszerűsítették; újabb szórakoztatóberendezésekkel, különféle játszóeszközökkel látták el. Két új csarnokban például 30-30 olasz gyártmányú villanyautó nyújt izgalmas szórakozást, három teremben száz amerikai és japán játékautomata, továbbá az NDK-ból származó újdonságok (mechanikus játékok és úgynevezett ajándéküzemek) várják a gyermekeket s a felnőtteket. (Népszabadság)


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr7815407958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2020.03.04. 00:10:37

Hm. Az Astoria-aluljáró a képen még úgy néz ki, mint amikor először adták át, a részben leszakadt álmennyezet itt jól látható.