A Krisztinavárosban álló templom gazdag történetében egy érdekes műszaki megoldásra is lelhetünk - a templom egy részét szó szerint eltolták, hogy így oldják meg kibővítését. Az eredmény ma is látható.

1970 körül (fortepan.hu, 5905)

A Krisztina tér egyik sarkában álló templom helyén először Franczin Péter Pál kéményseprő mester emeltetett egy kis kápolnát - benne a Vérehulló Szűzanya kegyképével - 1700-ban, hálából azért, hogy megmenekült a pestisjárvány elől. Ez a fából emelt kápolna súlyos károkat szenvedett az 1723-as tűzvészben, amelyet egy puskapor raktár felrobbanása okozott. A következő években már kőből emeltek a helyére egy újabb kis kápolnát. A gyűjtést előmozdította Mária Terézia is, aki 24 aranyat ajándékozott a szent hely kibővítésére.

Később Mária Terézia lánya, Krisztina érte el azt, hogy a Vár körüli építkezési tilalmat részben feloldják és elindulhassanak a parcellázások, építkezések. Róla nevezték el a városrészt Christinopois-nak, azaz Krisztinavárosnak. A kibővítve is szűkösnek bizonyuló kápolna helyett az egyre bővülő lakosság kiszolgálására nagyobb templomra volt szükség. Ez 1795-1797 között Hikisch Kristóf tervei alapján fel is épült - igaz, belső berendezése még évtizedekig elhúzódott. A templomot 1797. augusztus 5/6-ának éjjelét átvirrasztva szentelték fel. Hosszú szárazság után aznap hajnalra az eső is megérkezett, majd napközben gyönyörű napsütés örvendeztette a híveket.

A koporsó alakú oltár körüljárható, kőből falazott. Felépítményét Held Frigyes faragta fából, a tabernákulumot Münzberges János asztalosmester készítette. Az apszis barokk keretépítménye copf és klasszicista stílusjegyeket is mutat. A talapzat párkányán Szent Joachim és Szent Anna szobrai láthatók. A zárópárkányon a két angyal között az Salm Lipót ábrázolásában az Atyaisten és a Szentlélek-galamb láthatók, ezek fehér gipszből készültek. A templomban az átadáskor még csak a főoltár és a kifestett szentély készült el. Harangjai csak 1799 végén készültek el, december 1-én szentelték fel őket, majd a behelyezést követően december 7-én szólaltak meg először. A szószék 1804-ben készült: levélrózsás, füzérdíszes támasztékon áll, mellvédje evangéliumi témákat jelenít meg: a bal oldalin pogány asszony könyörög démontól megszállt leányáért, középen a magvetőről szóló példázat látható, jobbra pedig a kafarnaumi százados kéri Jézustól szolgája gyógyulását. A két oszlop előtt a szeretet és a remény allegórikus, ülő alakjai láthatók. A fenti hangvetőn kereszt és kehely előtt a hit felhőkön ülő alakját láthatjuk. A kezében látható mérleg az igazságosság szimbóluma. A hangvető mennyezetén a Szentlélek jelenik meg galamb formájában. Az asztalosmunkát Münzberger János, a szobrászati munkákat Held Frigyes végezte el.

1821-ig a ferenceseké volt, akkor viszont plébánia-templomi rangra emelték. Majsch Jakab lett a plébános, aki később Széchenyi István gyóntatója, majd esketője is lett. Majsch építtette a templom orgonáját is 1830-31-ben. A templom több történelminek mondható eseménynek is otthont adott, erről a bejáratnál emléktáblák is tanúskodnak. Itt tartotta esküvőjét Széchenyi István és Seilern-Aspang Crescence 1836-ban. Itt esküdött örök hűséget feleségének Semmelweis Ignác 1857-ben. Itt keresztelték meg az 1848-ban született Eötvös Lorándot. 1865-ben Liszt Ferenc is ellátogatott a templomba.

A templom az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején megsérült, ezért 1852-ben felújították. Az ekkor épült toronysisakot 1883-84 során cserélték újabbra, amikor Czigler Győző tervei alapján restaurálták az épületet. Ekkor a templom új homlokzatot is kapott, a három felső ablakból pedig kettőt szoborfülkévé alakítottak át. Az eredeti harangokat 1916-ban emelték le az első világháború miatt, a pótlásukra az 1920-as években került sor. Ezek azonban a második világháborúban semmisültek meg. A legújabb harang 2000-ben készült Gombos Miklós műhelyében.

1900 körül (fortepan.hu, a 15110-es kép részlete, adományozó: Saly Noémi)

A Krisztinaváros népessége a huszadik század első évtizedeiben is tovább gyarapodott, így ezt a templomot is kinőtte gyülekezete, hiába miséztek vasárnaponként akár 7-8 alkalommal is. Ráadásul - a Pesti Hírlap 1943. november 19-iki cikke szerint - a falakon jókora repedések keletkeztek, alulról pedig háromméteres magasságig vizesedtek fel a falak. Már az 1930-as években bővítésre volt szükség, és erre végül bámulatos megoldás született.

A templom 1942-ben megkezdett felújítására és bővítésére két terv is született. Payr Egon építész javaslata szerint új mellékhajókat építettek volna a templomhoz, ám ez komoly belebontást igényelt volna a meglévő épületbe. Addigra azonban a Műemlékek Országos Bizottsága dr. Schoen Arnold közlése alapján feltárt egy 1796-ból származó freskót. Ezt még Sándor Móricz gróf megrendelésére készítette Falconer József Ferenc, egy skót származású festődinasztia tagja, és a többszöri átmeszelés rétegei alól meglepően jó állapoban került elő. A már akkor is másfél évszázados korú alkotást mindenképpen meg akarták menteni. Mivel a freskónak a szakszerű levétele, majd új felületre felhelyezése kockázatos és igen költséges megoldás lett volna, inkább egy merész javaslat mellett döntöttek. Elhatározták, hogy a szentélyt levágják és hátrébb húzzák! A különleges akciót Makovsky László építőmester hajtotta végre Borsos László és Brestyánszky Tibor terveinek megfelelően.

(képek: a Pesti Hírlap képes melléklete, 1943. november 30.)

A munkáról így számolt be Brestyánszky Tibor mérnök 1943 augusztusában az Új Magyarságnak: "A szentély hátsó falát lebontjuk, a két oldalfalat pedig két méter magasságban a templom talapzata felett, hatvan centiméternyi szélességben és harminc centiméternyi mélységben bevéssük. Horonynak nevezik ezeket a szalagban futó nyílásokat. Ebbe a horonyba alul, felül betonágyazásba speciális síneket teszünk, a sínek közé pedig görgőket. Amikor ez a fal egyik oldalán kész, ugyanígy járunk el a fal másik oldalán is. A kétoldali hornyozás közötti falrészt a görgők között átfúrjuk, úgyhogy a szentély két oldalfala valósággal lebegni fog a görgőkön. Ezután két nagy csörlőt ágyazunk be a földbe egy bizonyos távolságra a szentély volt hátfala irányában, a két oldalfalat huzalok segítségével aztán a csőrlők a már felépített alapfalakra húzzák. Természetesen nagyon is egyenletesen kell húzni a két falat, nehogy repedések tönkretegyék. A szentély boltozatát különleges ácsolással fogjuk merevíteni. (...) A szentély hátsó falának lebontása után először a főoltárt fogjuk hátrahúzni. Az oltár rendkívül karcsú, nagyon meg kell rögzítenünk, úgyhogy az állványzat, amellyel hátrahúzzuk, valóságos ostromtoronyhoz hasonló szerkezet lesz. A főoltárnak nagyon szép műmárvány burkolata van, éppen ezért kár volna lebontani. Természetesen a főoltárt teljes egészében átcsiszolják és újra aranyozzák."

Első lépésként tehát a 60 tonnás főoltárt öt sínpáron eltolták. Miután ezt 1943 november közepén sikeresen elvégezték, jöhetett a következő lépés: a 720 tonnás szentély hátratolása. Ez is sínpárokon történt, és a hatalmas falakat két darab 10 tonnás, kézi hajtású csörlővel sikeresen mozdították el új helyükre. Miután a főoltár és a szentély mozgatásával végeztek, következhetett az új oldalhajók hozzáépítése. A munkálatok 11 millió pengőbe kerültek. A különleges munka nem volt példa nélküli: 1934-ben a dunapataji templom szentélyét tolták el 8 méterrel.

Szabó Imre plébános, későbbi püspök az ostrom alatt is helyben maradt. Látogatta az óvóhelyeket, papjaival miséztek, gyóntattak, temették a halottakat.

Az 1950-es években rendszeresen orgonált a templomban Czigány György. A 2010-es évek elején a templom tetőszerkezetét újították fel.

Források:
https://varoskepp.blog.hu/2009/06/29/krisztinavarosi_tili_toli
https://pestbuda.hu/cikk/20210202_kettevagtak_es_kibovitettek_kulonleges_tortenete_van_a_templomnak_ahol_szechenyi_eskudott
Elhúzzák helyéről egy budapesti templom szentélyét. In: Kárpáti Híradó (Beregszász), 1943. november 21. p. 9.
Nagyobbitják a krisztinavárosi plébániatemplomot, ahol Széchenyi István gróf esküvőjét tartotta. In: Új Magyarság, 1943. augusztus 26. p. 4.
Szombaton hátrább tolják a krisztinavárosi plébániatemplom hétszázhuszezer kiló súlyú szentélyét. In: Pesti Hírlap, 1943. november 19. p. 2.
Művészeti irodalom. In: Magyar Művészet, 1938/4. szám
dr. Török József: krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templom. Mikes kiadó, Budapest, 2004.

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!