Az 1686-os ostromból talpra álló, újjáépülő Várnegyedet néhány évtizeddel később újabb szörnyű pusztítás érte. Az 1723-as tűzvész emlékezete.

1723. március 28-a vasárnapra esett. A budai polgárok éppen visszatérőben voltak a körmenetről, amikor a Vár közelébe érve szörnyű látványra lettek figyelmesek. A Bécsi kapu tér környékén már több ház is lángokban állt!

A szél a lehető legrosszabb irányban fújt, így a tűz a környező házakra is tovább terjedhetett. Az Úri utcán át hamar elért a mai Szentháromság tér vonaláig, majd onnan tovább a karmeliták kolostoráig hamar lángba borult az egész Várnegyed. A tűzvész akkor vált igazán pokollá, amikor elérte Fehérvári kapunál álló rondellát, és berobbantotta az ott tárolt 400 mázsa puskaport. Ez nyilván hozzájárult a tűz további terjedéséhez is, ráadásul sűrű füstbe borította az egész környéket, lényegében ellehetetlenítve az oltási munkálatokat. Mire az emberek igazán felocsúdtak, és meg tudták szervezni az oltást, úgy két óra alatt minden leégett vagy lángokban állt.

A Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) mennyezete beszakadt, összezúzva a karzatot és az orgonát is. A szomszédban a jezsuiták irattára is megégett. A várfal egy darabja is leomlott, maga alá temetve a Halászváros több épületét. A régi budai városháza is leégett. Keppeler városi bíró augusztus végén jelentette, hogy a város irattárában számos akta, számla, országgyűlési irat megsemmisült.

Ismeretlen mester: Buda égése 1723-ban, papír, rézkarc és rézmetszet, (forrás: http://budavar.btk.mta.hu/)

Néhány katona kihasználta a lehetőséget egy kis fosztogatásra, rablásra. De a lakosság döntő része hősies helytállásról tett tanúbizonyságot. Pestről ácsok érkeztek az oltásban segíteni. A katonaság is kivette a részét az oltási, mentési feladatokból, ketten meg is haltak, tízen halálosnak bizonyuló sérülést szereztek, 32 fő könnyebben megsérült, 10 fő pedig eltűnt. A húsvét boldog ünnepe helyett abban az évben gyásznap jutott a budai polgároknak.

Az oltás után hamar felmerült a kérdés: mi okozhatta a tüzet? A nyomok hamar elvezettek a kiindulópontig. A Buben Gasse, azaz a mai Kard utca egyik házában, Silvester Edl kádárnál csaptak fel először a lángok. A szomszédok látták is az innen felcsapó lángokat és a fekete füstöt. A tűz elindítójának személyére utalhat egy 1723. májusi kihallgatási jegyzőkönyv, amely szerint a Török Birodalomból érkezett megbízás alapján egy bizonyos Mehmet lehetett az, aki a tüzet elindította, ugyanis azzal bízták meg, hogy gyújtogatásokkal gyengítse Magyarországot. A jegyzőkönyv szerint erre a császár és a szultán, illetve Rákóczi közötti rossz viszony adott okot. A gyújtogatók kifizetésével megbízott Ahmet agát keresték Budán is, de hiába, addigra már messze járhatott, ugyanis későbbi iratokban már nem szerepel a neve.

A tűz után először is fel kellett mérni a pusztulás mértékét, a kialakult állapotokat. Az év április 12-én a Telekkönyvi Hivatal mérte fel a házak állapotát, 4 kategóriába sorolva őket a teljesen leégettől a sérült ablakokkal, ajtókkal rendelkezőkig. A várfalon belüli utcákon kívül a Halászváros kárait is felmérték. A felmért házak több mint fele teljesen elpusztult, míg csodával határos módon lényegében épségben maradt a házak közel harmada. Az oltási munkálatokat nehezetítette az is, hogy akkor még nem létezett hivatásos tűzoltóság, a katonaság és a lakosság oltotta a tüzeket – többnyire kézről kézre adott vödrökkel, lajtoskocsikkal, kezdetleges fecskendőkkel.

A szörnyű pusztulás hírére sokan kezdtek adakozásba, és a háztulajdonosok is nekiálltak a károk felmérése után a helyreállításnak. Az Udvari Kamarától több ezer darab úsztatott fát kértek, az uralkodótól pedig a közterhek alóli felmentést, illetve a szükséges építőanyagok szabad behozatalát. III. Károly kegyesnek bizonyult: engedélyezte az anyagok harmincad megfizetése nélküli városba szállítását, és 4000 db fát is kiosztottak a károsult polgároknak. Ugyanakkor az uralkodó azt is meghagyta, hogy a házakat kőből építsék újjá és cseréptetővel fedjék – a fa zsindely már nem volt megengedett. Ez egy fontos tanulságra is rávilágít: korábban a falazatok, a tetőzetek is rengeteg faanyagot tartalmaztak, a házaknak sokszor nem volt tűzfaluk. Még az is előfordult, hogy a ház kéményét nem téglából, hanem fából építették. A villámgyorsan pusztító tűzvész rávilágított tehát arra is, hogy a tűzvédelem terén bizony sok a teendő. A háztetőket már csak cseréppel lehetett fedni, kémény csak téglából, kőből épülhetett ezután, és a kéményseprést, kémény ellenőrzést is szigorították. A tűzoltás feladatainak beosztását a céhek rendszerén keresztül szervezték meg, konkrétan beosztva, hogy tűz esetén ki melyik feladathoz rendelendő hozzá. Áttekintették a kutak ellenőrzési feladatait és a tűzoltáshoz felhasználandó eszközöket is. A sok tanulságot egy új, 1730-ban megjelent rendeletben rögzítették – levonva a szörnyű tűzeset tanulságait. A katasztrófa generációkra beégett a köztudatba.

Források:
Simon Katalin: Az 1723-as budai tűzvész. Fons XVIII. (2011) 4. sz. 457-554. p.
http://nol.hu/archivum/archiv-104002-86233
https://leveltarimozaikok.bparchiv.hu/2021/12/10/leveltari-mozaikok-10/#more-200

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!