Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.
Április 1: Séták a Várban - Mit lát az idegen. (...) A Kapisztrán téren befejezés előtt áll a Magdolna-torony helyreállítása. A belső lépcsők már épek, de a szentély helyén, ahol Martinovics Ignác apáturat egyházi méltóságától megfosztották, mielőtt a Vérmezőre kísérték volna - még kiszakadt cementzsákok szürke pora csordogál s két ember ácsolgatja egy kis lépcső zsaluzatát (...) Ezt a templomot hagyta meg a keresztény hívőknek a török. A hajó a protestánsoké lett, a szentély a katolikusoké. Az 1602-es ostromkísérlet után a felbőszült nagyvezír elvette, kitűzette rá a lófarkas, félholdas lobogót s attól kezdve - Buda felszabadításáig - ez volt a Győzelmi mecset.
Azért a torony szép lesz, csak úgy ne járjunk vele, mint a Clarissák hajdani kolostorával, amelynek újjáépítését tavaly befejezték, de az építővállalat ottfelejtette az állványokat. Még a törmeléket se takarította el, azután jött az ősz és a tél, az állványzat piszkát csapadékban oldva szépen rákente a friss vakolásra. Most karvastag fekete piszokpatakok csorognak az új vakolaton. (...)
Csak úgy ne járjunk a kecses Magdolna-toronnyal, mint a Hess András téri Miklós-toronnyal, amelyet belül helyreállítottak, kitűnő csigalépcső fut az egri minaret magasságába, a Vár legmagasabb pontjáról páratlan kilátást ígérve a gyöngyszürke ködben úszó Pestre. De a legfeleső szinten gyanús, vörös porban gázolunk. Rossz minőségű, szétfagyott cseréppel fedték be a tornyot, piros permet hull a látogató nyakába. Azaz dehogyis hull... Nem jön ide senki, mert a torony "üzemeltetését" nem tudják megoldani s ha megoldanák? ...Minek? ... A legfelső szinten elfelejtettek ablakot vágni, s ha felkapaszkodik ide valaki, dobogó szívvel állhat a porladozó, egyéves cseréptető alatt, vagy leülhet a porba, mert ülőhely sincs. A panorámát befalazták. (...)