Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1965 július

2015. július 15. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

fovarosi.blog.hu: BudapestSzallo-1966-Epul - indafoto.huJúlius 1: Rövidesen megkezdik a Budapest Szálló építését. Az egykori Florida Szálló helyén, a fogaskerekű végállomásával szemben építik fel Buda egyik legmagasabb épületét, a 17 emeletes Budapest Szállót. Tervezését a közelmúltban fejezték be a Középülettervező Vállalatnál, és a Kereskedelmi Beruházási Iroda irányításával júliusban megkezdik az építést.

A főváros idegenforgalmi érdekességének ígérkezik a 65 méter magas, építészetileg is különleges megoldású hotel, mert ez lesz az ország első körkeresztmetszetű épülete. Az első három emeletig négyzet alaprajzú, de a negyedik emelettől kezdve 33 méter átmérőjű hengerré formálják. A torony homlokzata üvegpalástot kap, középen henger alakú felvonóaknákat helyeznek el három felvonóval.

Az épület műszaki különlegessége az alapozás lesz, tervezésekor sok probléma keletkezett. A dombos, csúszásra hajlamos területet a Rózsadombról leszivárgó víz "olajozza", ezért a telek felső határán vízzáró függönnyel állítják meg a talajvíz útját. (Népszabadság)
 
 

fovarosi.blog.hu: 196507-GolyaAruhaz-MagyarNemzetHirdetes - indafoto.hu
A Gólya Áruház hirdetése 1965-ből

Július 2: Készítik a betonszekrény helyét a Blaha Lujza téren. A földalatti-vasút építői átvették a volt Nemzeti Színház telkét és megkezdték a felvonulást a soron következő munkákhoz. A tér közepén hatméteres mélységben üreget vájnak és abba helyezik azt a betonszekrényt, amely az itteni állomás lejáratához szolgál, s amelyet ugyanúgy lesüllyesztenek, mint az Astoriánál tették. A Baross téri toronydarut leszerelik, és hamarosan felállítják a Nemzeti helyén. (...) (Esti Hírlap)

Július 3: Az új Duna-part, a Martinelli és a Blaha Lujza tér. A főváros rendezésének újabb terveiről nyilatkozott az Esti Hírlapnak Szilágyi Lajos, a tanács városrendezési és építési osztályának vezetője. Amiről szó van. a jövő - de nem a távoli jövő - Budapestjének arculata: az új Duna-part, a megváltozó Martinelli és Blaha Lujza tér, az új peremkerületi városközpontok.

A Belvárosban sürgető gond: a Vígadó felújításával meg kell oldani a környék közlekedését is. Ezért - egyelőre átmeneti megoldásként - az Apáczai Csere János utcát szűkítő Tonet-házat árkádosítani kell. A régi ház lebontására csak később kerülhet sor.

fovarosi.blog.hu: SzervitaTer-1960asEvek-Fortepan.hu - indafoto.hu- A városrendezés egyik legjelentősebb feladata - mondta az osztályvezető - a Duna-parti volt szállodasor helyének korszerű beépítése.

Több külföldi városközpont közlekedési nehézségeinek intő példája arra késztet bennünket, hogy a legnagyobb gondossággal járjunk el a főváros egyik legszebb területének beépítésekor. Feladtuk azt a tervet, hogy itt új szállodasor legyen. A jelenlegi Duna Szállótól kissé északra korszerű, 10-14 emeletes nagy szállodát kívánunk emelni. Felépítése után napirendre kerül a csúnya tűzfalú Duna Szálló lebontása. Az új szállodától délre és északra park lesz majd, benne modern kis vendéglátóhely építésére gondolunk.

- Foglalkoztunk az új belvárosi postaépület elhelyezésével is. Eredetileg a posta új székházát a Martinelli térre terveztük, de ezzel a jelenlegi tér nagy részét elvesztettük volna. A KPM-mel egyetértésben azt a megoldást választottuk, hogy az új postapalotát a régi mellett kell felépíteni, ekkor természetesen le kell bontani a templomot körbe fogó két épületet és üzletsort.

A Martinelli tér rendezésekor feladat még egy tűzfal beépítése. Esetleg szóba kerülhet, hogy takarására itt épüljön meg a MALÉV székháza.

fovarosi.blog.hu: BlahaLujzaTer-1960asEvek-Terv - indafoto.hu- Nem kapcsolódik szorosan a városközponthoz, de azzal egyenrangú jelentőségű feladat a Blaha Lujza tér végleges rendezése. A Nemzeti Színház lebontása után a tér teljesen átalakult, szinte nagyobb lett, kitágult. Ez bizonyos szempontból előnyös, de vannak árnyoldalai is. Előny, hogy a közlekedést a mai és a várható távoli forgalom szerint lehet majd megoldani. Előnytelen lett volna a látvány. A Corvin Áruház épülete nem éppen a legszebb, most mégis lényegesen nagyobb hangsúlyt kap a képben, mint korábban. A Rókus kórház előre ugrik, az Akácfa utca és a Rákóczi út sarkán beépítésre vár a saroktelek. A Blaha Lujza tér végleges rendezési terve most készül. Javaslatunk szerint az Akácfa utca sarkán a most még üres telekre szerkesztőségi épület kerül. Feltétlenül korszerűsíteni kell a Corvin Áruház homlokzatát.

Dönteni kell abban is, hogy a Rókus kórház szárnyépületét fenntartsuk-e vagy lebontsuk. Minden valószínűség szerint a rendezési javaslatba a Rókus kórház Rákóczi úti frontjának évtizedek óta kívánt lebontása kerül.

E nagy munka - a Blaha Lujzat tér ilyen átfogó elemzése - természetesen a népgazdaság anyagi lehetőségei szerint történik majd meg. - A Rákcózi úton még egy sebet kell begyógyítani: az Otthon Áruház mellett levő telek beépítését. Ide magas épületet tervezünk, külkereskedelmi irodaháznak. A városkép javítását szolgáló többi tervről szólva Szilágyi Lajos elmondta: a jövő év elején a közönség részletes tájékoztatást kap a Dózsa György téri új Nemzeti Színház nemzetközi tervpályázatára érkezett munkákról. A Mártírok útján a Ganz Villmossági Gyár korszerű nagy irodaházat kap.Ha ez az épület és a tervezett új MÁVAUT-állomás elkészül, a Mártírok útjának e szakasza a Széna térrel együtt a budai körútnak már csaknem világvárosi színvonalú befejezése lesz. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: Lehel-19650704-Nepszabadsag - indafoto.huJúlius 3: Épül a Lakatos utcai lakótelep. A jövő évben fejezik be Pestlőrincen a 2800 lakásból álló lakótelep építését. Eddig 1500 lakást adtak át, ez évben újabb 600 készül el. A korszerűen berendezett lakások a Lőrinci Hőerőműből kapják majd a távfűtést. (...) A 60 személyes modern bölcsőde a múlt év decemberében már megnyílt. (Népszabadság)

Július 8: A Várnegyed helyreállítási munkái, új parkok és játszóterek létesítése - A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának ülése. A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága szerdai ülésén egyebek közt a Várnegyed helyreállítási munkáiról tárgyalt. A munkálatokról szóló jelentés beszámol arról, hogy a Hess András téri volt illetményhivatal helyén - a csatlakozó üres telek felhasználásával - a Belkereskedelmi Minisztérium reprezentatív szállodát és éttermet rendez majd be. Az Országház utca 28-30-32. és az Úri utca 49-51-53. szám alatt a Magyar Tudományos Akadémia épületeinek helyreállítása folyamatban van. A Tárnok utca 9-11-13. szám alatti épületen 16 tantermes iskolát építenek, amelynek tervei már elkészültek. Foghíjtelket építenek be a Szentháromság téren, az Úri utcában, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály utcában, a Dísz téren, a Fortuna utcában és a Petermann bíró utcában. Két épület kivitelezését még az idén megkezdik.

Az idén megkezdik a Mátyás-templom belsejének helyreállítását. Dolgoznak a Szentháromság téri szobor sérült figurális részeinek műtermi restaurálásán is. A Várnegyedben, a tervek szerint bővítik a meglevő kereskedelmi egységeket, s kilenc új üzletet, vendéglátóipari helyet létesítenek. A palotai részen étterem és eszpresszó létesítését irányozták elő. (...)

Sarlós István, a végrehajtó bizottság elnöke bejelentette az ülésen, hogy az árvíz következtében az érintett kerületekben 77 lakás ment tönkre. Ezenkívül mintegy 120 lakás az esőzés, a talajvíz következtében vált lakhatatlanná. A hajléktalanná váltak számára gondoskodnak másik lakásról. Az árvíz által érintett kerületekben egészségügyi, építésügyi, közművesítési és kivitelező szakemberekből brigádokat szerveztek a tennivalók felmérésére. A területek egy része még mindig víz alatt áll, ezért a károk nagyságát eddig pontosan nem tudták megállapítani. A közművek felülvizsgálatára csak akkor kerülhet sor, ha már az ár teljesen levonult. (Népszabadság)

Július 8: Megnyílt a Szent István körúti Csemege ABC Áruház. A Nyugati pályaudvar bezárt Csemege-boltjának pótlására szerdán délben a Szent István körút 30. szám alatt megnyílt a 20. számú Csemege ABC Áruház. A Kis Úttörő Áruházat gyorsan, három hónap alatt építették át. A várható nagy forgalomnak megfelelően az áruház nagy részében önkiszolgáló rendszert vezettek be. A mindennapi élelmiszereken, a büfén és az eszpresszón kívül önkiszolgáló osztályain háztartási cikkeket, a vegyiárukat, az edényeket és a kisebb háztartási gépeket is megtalálják a vevők. (Népszabadság)

Július 9: Összedőlt a szigeti Rózsakert-presszó. Ma délelőtt jelentették: a margitszigeti Rózsakert eszresszó összeomlott. A táncos szórakozóhely meglehetősen rozoga épületét a múlt hetekben a talajvíz elöntéssel fenyegette. Ennek megelőzésére szivattyút állítottak fel, s az épület alatt levő csatornából, amely vízzel teljesen megtelt, megkezdték a víz eltávolítását. Ez sikerült, de eredménye az lett, hogy a csatorna beomlott és a fölé épült eszpresszó a csatornába roskadt. A hidegkonyha, a fagylaltozó, az eszpresszóhelyiség padlója több méter mélységbe lesüllyedt, de a szomszédos helyiségek alatt is üregek keletkeztek. Az építési hatóság ma elrendelte a megroskadt eszpresszóépület lebontását. (...) (Esti Hírlap)

Július 12: Kipusztult pázsitok nyomán - Rendbehozzák a megrongált parkokat - Virágokat, füvet ültetnek a kertészbrigádok. Lassan levonul az évszázad legnagyobb és legtartósabb áradása a Dunán. A partokon több helyütt már hozzáfogtak a helyreállításhoz. A Kertészeti Vállalat nagy erőket mozgósított az elpusztult gyepterületek, virágágyak pótlására, az utak, a sétányok felújítására.

A Margitszigeten százfőnyi kertészbrigád dolgozik. A szigeten mintegy 30 ezer négyzetméteres területet borított el a víz. Amint az időjárás engedi, hozzáfognak a kipusztult pázsit felújításához is. A hosszan tartó belvíz miatt kiázott tíz faóriás eltávolításáról is sürgősen gondoskodnak, mivel az erősen megdőlt fák életveszélyesek. Az egyes kerületekben is felmérték a tennivalókat.

A Clark Ádám tér környékén csaknek 650 négyzetméternyi parkterület került víz alá: a pázsitot nagy területen fel kell majd újítani. A III. kerületben súlyosabb volt a helyzet: csaknem 17 ezer négyzetméternyi pázsitot kell újra füvesíteni. Az V. kerületben főleg a Lánchíd pesti hídfője körül, valamint a Margithíd felé vezető alsó rakpart parkos területeit pusztította el az árvíz. A XIII. kerületi lakótelepen a Rákos-patak áradása okozott tetemes károkat. A kertészbrigádok, amint a talajvíz lejjebb száll s a felszín megszikkad, mindenütt munkába fognak, a gyepterületek pótlásának zöme azonban áthúzódik az őszi hónapokra. (Esti Hírlap)

Július 13: Önkiszolgálók lesznek a kisboltok - Az előrendelés sikere. A KÖZÉRT fűszer- és csemegeüzletei a nap legnagyobb részében túlzsúfoltak. A nagyobb egységeket már korábban átalakították önkiszolgáló rendszerűvé. A fűszerbolthálózat 60-70 százaléka azonban kis boltokból áll. Elhatározták: ezeket is korszerűsítik, és ahol csak lehet, megszüntetik a hagyományos árusítási módszereket, s áttérnek az önkiszolgálásra. Az év végére az önkiszolgáló KÖZÉRT fűszerboltok számát 700-ra emelik. Újítás az is, hogy a tej- és csemegeboltjaikba a munka megkönnyítésére kis áruszállító kocsikat szereznek be. A házhoz szállítási rendszer nem vált be, elsősorban azért, mert a KÖZÉRT-vállalatok nem tudtak megfelelő személyzetet biztosítani, akik házhoz viszik a megrendelt árut. Ezzel szemben az előrendelés rendszere hamar népszerűvé vált, s most már havonta több mint két és fél millió forint értékű forgalmat bonyolítanak le a KÖZÉRT-üzletek előrendelés útján. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: FeszekKlub-Regi-TavolEsKozelKonyv - indafoto.huJúlius 14: Irodák helyén könyvtár - Az újjászülető Fészek-klub. Befejezéséhez közeledik a nagy múltú Fészek Művészklub felújítása. Hornicsek László Ybl-díjas építőművész tervei alapján a 45-ös Építőipari Vállalat munkásai készítik. (...) A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége művészklubjának második emeletén nagy előadótermet alakítanak ki, melynek fala tetszetős és jó akusztikát teremtő körtefa burkolatot kap. A terem oszlopaira rézlemezborítás kerül, Engels József ötvösművész domborműveivel. A térelválasztó függönyt Pécsi László művészi textiltervei alapján készítik. A tervek szerint az előadóteremben hangversenyeket, irodalmi, zenei és szavalóesteket rendeznek, ugyanitt kerül sor a filmvetítésekre és egyéb rendezvényekre is. A szomszédos körszobát eredeti, hagyományos rendeltetésének megfelelően alakítják ki: alkalmas lesz kisebb művészcsoportok intimebb, baráti beszélgetéseire. Az itt elhelyezett kandallót Gádor István művészi kerámiái díszítik. Az új formában kiépített tanácsterem a szakmai viták színhelye lesz. Ide Hincz Gyula nagyméretű faliszőnyege kerül. A művészek által olyannyira kedvelt bárhelyiség a második emeletre kerül. Kupola formájúra kiképzett mennyezetét Berczeller Dezső szobrászművész készíti. A Fészek Klub könyvtárát az első emeleten helyezik el, a korábbi irodák helyén, s a művészi alkotómunka segítésére nagyszámú szakkönyvet és folyóiratot szereznek be. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: GyufaszalOrszaghaz - indafoto.huJúlius 15: Elkészült az Országház - százezer gyufából. Hétezer órát dolgozott a modellen egy házaspár - Elkészítik az Eiffel-torony mását is. Tegnap elkészült az Országház. Alkotója: ifj. Papp János miskolci grafikus és felesége. - Pontosan három évvel ezelőtt kezdtük az építést - mondja a grafikus-építész -, már csak a nyolcvan kilós plexibúra hiányzik, amellyel letakarjuk a makettet. Az Országház százhuszonötszörösen kicsinyített mása lakásán található, s elfoglalja az ötször-négyméteres lakószobát. Hogyan született meg a kis Parlament?

- Legnehezebb a számítás volt, mert a százhuszonöt nem kerek szám, s alig tudtuk elkészíteni a másolatot ebben a kissebbítésben. Hónapokig számoltunk, mire megszületett a pontos arány. Újra tanultam érte a matematikát. De megérte. Valamivel több, mint százezer gyufát, két kiló enyvet, öt kiló celofánpapírt - ebből vannak az ablakok -, százötven méter modell-lécet és két négyzetméter furnírt használtunk fel az építéshez. A felhasznált anyag értéke: harmincezer forint, az épület súlya: másfél mázsa, az elszállításkor az ablakon át, daruval engedik majd le a földszintre.

(...) Egyetlen panasza van az alkotó-párnak: a szükséges plexianyagot csak a Képzőművészeti Alap raktárából kaphatnák meg, de még ma sincs megnyugtató ígéret... Csak ezen múlna kiállítása, s ha ma meglenne, már holnap láthatnák a miskolciak a modellt.

Terveiről ezt mondja az alkotó: - Januárban, ha sikerül, beiratkozom a képzőművészeti iskolába, mert nincs semmi végzettségem. Tanulás közben pedig, még ebben az évben, elkezdem az Eiffel-torony megépítését. Ez a legközelebbi gyufaszál-tervem... (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: AngyalfoldiHajogyar-1965-HajoVizrebocsatasa - indafoto.hu
  
Július 17: A norvég megrendelésre készült
1400 tonnás Sagaholm nevű tengeri áruszállítóhajót bocsátották vízre a Magyar Hajó- és Darugyár budapesti gyáregységében. Árvíz után ez volt az első vízrebocsátás. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: TizedesMegATobbiek-196507-EstiHirlapHirdetes - indafoto.hu

Július 16: Az újjáéledő Margitsziget - Étterem épül a romba dőlt Rózsakert Eszpresszó helyén. (...) Két hete, hogy újra birtokukba vették a fővárosiak a szigetet. Az árvíz, amely elöntötte a kedvelt pihenőhely északi részét, sok kárt okozott. - Nálunk főként a szennyvíz gátolta a munkát - mondták a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalatnál. - Csak itt, a szigeti üzemünkben töltünk ásványvizet, s minthogy a kiürítést június 14-én rendelték el, július 1-ig - a munka újrakezdéséig - nem tudtunk ásványvizet szállítani a kereskedelemnek. A raktáron levő készletet ugyanis a Duna-kanyarba vittük, ahol az áradás megfertőzte a kutakat. Az üzemben manapság már zökkenőmentes a termelés. (...) Az ár a legnagyobb kárt a sziget kertjeiben, kulturált zöldövezetében okozta. Mint Bercsek Péter főkertész elmondja, 90 ezer négyzetméter területet öntött el a víz, s 30 ezer négyzetméteren kipusztult a pázsit, több mint ezer négyzetméternyi ágyásból pedig a virág. Megrongálódtak a sétautak is. Tízezer négyzetméternyi területen kell kijavítani a besüllyedt sétányokat. -Százan dolgozunk a sziget kertjeinek rendbehozatalán. A jövő hét végére befejeződik az útjavítás is, a kipusztult virágok helyébe pedig 35 ezer muskátlit, petúniát, canát, és egyéb egynyári dísznövényt ültetünk.

A Rózsakertből szivattyúzúgás hallatszik. A sétálók megállnak. Nézegetik a pázsiton levő két hatalmas gépet. -A Palatinus vizét emeljük át a Dunába - világosít fel Percsik János szerelő. - A strand csatornája eldugult, majd a Rózsakert Eszpresszó összedőlésével, ugyanis az valatt van a csatorna gyűjtője, beszakadt. - Mi lesz az eszpresszó helyén? - ezt már a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat üzemeltetési osztályvezetőjétől kérdezzük. - Mintegy kétmillió forintos beruházással 800 személyes, új táncos szórakozóhelyet létesítünk. A megnyitását jövőre tervezzük. (...) (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Metro2-19650720-EstiHirlap-02 - indafoto.hu
 
Július 20: Megkezdték a földalatti állomásának építését - Az első kapavágás a Blaha Lujza téren. Látott már huszonhét méter hosszú, tizenegy méter széles és nyolc méter magas szekrényt - betonból? Hamarosan láthatja minden pesti kíváncsiskodó - újságolja ma reggel Kelemen Imre ellenőrző mérnök, a Blaha Lujza téren. Ferenczi László gépkezelő elindította az E-652-es kotrógépet, s ezzel a Közlekedési Építő Vállalat hozzáfogott a földalatti vasút Blaha Lujza téri állomásának építéséhez. A kotrógép egyszerre fél köbméter törmeléket emel a magasba - a Nemzeti Színház bontásának maradványait... (...) Több ezer köbméter földet forgatnak meg, négy-ötszáz köbméter betont használnak fel. A vasbetonszekrény tulajdonképpeni építéséhez három-négy hét múlva kezdenek hozzá. Őssze már új "épület" magaslik a Blaha Lujza téren: a szekrény ugyanis a felszín felett készül, saját súlyától süllyed majd le fokozatosan, naponta 20-25 centit. Belőle indul majd ki a mozgólépcső ferde alagútja, amely összeköti a felszínt a mélyenfekvő állomással. (Esti Hírlap)

Július 20: Renoválják a Gellérthegyet. A Fővárosi Közlekedési Igazgatóság megbízásából az Út- és Vasútépítő Vállalat sziklakarbantartó brigádja megkezdte a Gellérthegy renoválását. A legutóbbi tizenöt évben egyébként rendszeresen, minden esztendőben felülvizsgálják a Gellérthegy állapotát, megröntgenezik a köveket, s a meglazult sziklákat drótkötelekkel, vasbeton oszlopokkal vagy drótkötél hálóval erősítik az ép "dolomitóriáshoz". Jelenleg az I. számú sziklacsoporton - a Duna felőli oldalon - a 150 méter magasságban levő szirti kilátót renoválják, amely a háború alatt erősen megrongálódott. A mintegy 500 tonna súlyú szikla betonköpenyt kap, majd vastag dróthálóval borítják be. A régi kilátó helyére új, modern vonalú kilátót építenek. Ugyancsak most végzik a hegy keleti részén, a Duna felőli oldalon 190 méter magasságban levő kilátószirt javítását is, amit a jövő hónap végén fejeznek be. A Rudas fürdővel egy vonalban pedig 5 méter magasságú barlangbejáratot falaznak be. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: KelenfoldiLtp-1960asEvek-Epul-PerenyiAKorszeruVaros-01 - indafoto.hu

Július 21: Új lakótelep épül itt... Hétezerháromszáz lakás épül ezen a helyen. A tervek szerint öt év múlva készül el Budapest új lakótelepe Kelenföldön, a Fehérvári út, az Etele út és a Kelenföldi pályaudvar között. A 10 és 15 emeletes házak különleges alapozást kívánnak: mély gödröket ástak, s az itt épített kutakban gyűjtik össze a talajvizet. Képünkön az első ház alapozása látható. (Esti Hírlap)

Július 24: Már készülnek a nemzeti tárlatra - Befejezés előtt a Műcsarnok renoválása. A városligeti járókelő még nem látja az épületet az állványerdőtől, kivülről az egész homlokzat rendezetlen; szinte alig higető, hogy befejezéséhez közeledik a Műcsarnok építkezése. - Pedig a munka nagyján már túl vagyunk - mondja Szabó György, a 45-ös Építőipari Vállalat építésvezetője, a Műcsarnok felújításának az irányítója.

Tavaly áprilisban zárták be az intézményt, azonnal hozzákezdtek a munkához, a tervezés még közben is tartott. A mintegy 21 milliós beruházással ugyanis több feladatot kellet megoldani. Először is - 70 év után alapozni kellett az épületet, mivel az építésekor, 1896-ban, egyszerűen elmulasztották, s a tőzeges talajon, az egykori tófenéken, süllyedni kezdett a Műcsarnok, repedeztek a falai. Ezért mindenütt aláástak, s betoncölöpökkel erősítették meg az építményt. Időközben részben átalakították a belső helyiségeket is: az oldalsó termekben födémeket húztak, falakat emeltek, pincét építettek úgy, hogy az épület gazdájának, a tárlatokat rendező kiállítási intézményeknek kétszeresére növelték a férőhelyét, anélkül, hogy a műemlék formáját megváltoztatták volna. Végül rendbe kellett hozni a háború után sebtében helyreállított épület külső és belső képét, a kiállítási helyiségeket, tatarozni a homlokzatot. Egyúttal korszerűsítették a világítást is, s ezzel összefüggésben az elektromos berendezéseket; például új, nagyobb transzformátorállomást is beépítettek. (...)

-Helyreállítottuk az oszlopcsarnok freskójának, Deák-Ébner Lajos falképeinek megmaradt részét is. A jobboldali, teljesen elpusztult freskók helyett hasonló hangulatú újak készülnek. Medveczky Jenő festőművész kapott megbízást a munkára, betegsége miatt azonban ez késik, s egyelőre üres - de legalább helyreállított, bevakolt - falmezők maradnak az oszlopcsarnok egy részében. A homlokzat egyébként már készen áll az állványzat mögött, beépítették a Pécsi Porcelángyár pirogránit díszeit (az eredetiek is ott készültek), hamarosan aranyozzák az oszlopfőket, fölrakják a feliratot, közeledik az átadás. (...) (Népszabadság)

Július 25: Kőbányai gondok. Kőbányának sok bajt és gondot okoznak a bányagödrök. A talajvizek által tavakká változott gödrökben sok fürdőző lelte már halálát, a többi volt agyagbánya pedig rendezetlen terepviszonyai miatt akadályozza a kerület terjeszkedését. A X. kerületi tanács végrehajtó bizottsága pénteki ülésén az építési osztály tájékoztatása alapján foglalkozott a kőbányai agyagbányák sorsával.

Kőbányán tíz bányagödör van, ezek közül kettőt már különféle hulladékokkal, törmelékekkel feltöltöttek, hat bányagödör feltöltése folyamatban van, a hátralevő kettő betömésére később kerül sor.

Három tó van az egykori kőbányai bányagödrök helyén. Az Újhegyi úti, úgynevezett I. számú tó feltöltése folyamatban van. Itt a Kispesti Hőerőművek kapott engedélyt feltöltésre, ez körülbelül tíz évig tart. A II. számú tó feltöltését a jövő évben kezdik meg, ez azért is sürgős, mert a bánya partja életveszélyes, omladozik. Jelenleg a Műszaki Gumigyár ipari célra használja a tó vizét, de ez év őszén elkészül saját víztárolója, és ezzel egyidőben megszünteti a tóból a vízkivételt. A tó helyét építési anyag-törmelékkel és salakkal töltik fel, majd termőfölddel terítik a területet, és ezt követően parkosítják. Erre mintegy négy év multán kerülhet sor. A III. számú tóval az volt a terv, hogy ott szabadstrandot alakítanak ki. Meg is kezdték az előmunkálatokat, de közben leállították. A II. számú tó feltöltésének befejeztével kerül sor ennek a bányatónak a feltöltésére is. (Magyar Nemzet)

Július 29: Mi lesz a zöld hullámmal? A zöld hullámról sokat hallott már a pesti autós. Örült, hogy ezentúl a közlekedési lámpák minden kereszteződésnél egyformán biztosítanak szabad utat - megállás nélkül hajthat végig a Körúton. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A kereszteződések összehangolásának, módszeréről viták folytak, kísérletezések kezdődtek.

-Milyen stádiumban van jelenleg a zöld hullám? - kérdeztük Gintl Józseftől, a Fővárosi Villamosvasút főmérnökétől. - A szükséges berendezéseket az Elektronikus Mérőműszerek Gyára készíti és szállítja - mondotta. A kísérleteket a Wesselényi utca, Dohány utca, Nagykörút, Rákóczi út kereszteződéseknél kezdtük el 1964 novemberében. A kísérletek eredménnyel jártak, olyannyira, hogy ezeken a helyeken a zöld hullámot állandósítottuk. (...)

-Mi tehát a következő lépés?

-A József Attila utca - Népköztársaság út - Bajcsy-Zsilinszky úti kereszteződés, amely igen forgalmas közlekedési csomópont. Ezután következik a Deák tér, majd az Astoria, a Dohány utca - Tanácsköztársaság úti kereszteződés és a Wesselényi utca. Még ebben az évben el akarunk jutni a Margithíd pesti hídfőig. Ami a berendezések üzemeltetését illeti, a Tanács körút 2. szám alatt központi diszpécserszolgálatot rendezünk be, ahonnan valamennyi berendezés pillanatnyi helyzete áttekinthető és ellenőrizhető.

-Az eddigi tapasztalatok a közlekedés javulását bizonyítják?

-Részben igen. Nagyon szerettük volna, ha a külföldihez hasonlóan a villamoskocsik sebességéhez igazodott volna az átfutó gépkocsiforgalom, de ez egyelőre nem valósult meg. Jelenleg a zöld hullám fázisidejét, vagyis a közlekedési lámpák színváltását a gépkocsiforgalomhoz igazítják. Nem tudni, nem okoz-e ez majd problémát a tömegközlekedési eszközök: a villamosok és autóbuszok forgalmánál. Mi mindenesetre azt szeretnénk, ha a zöld hullám mielőbb hasznosan segítené a közúti forgalom zavartalan lebonyolítását. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: Muegyetem-19650729-Nepszabadsag - indafoto.hu
(Népszabadság, 1965 július 29.)

Július 29: Gátolja a gyulladást és a fogromlást - megkezdték a gyógyásványvíz gyártását a Margitszigeten. Ismét megkezdődött a gyógyhatású ásványvíz készítése a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat margitszigeti üzemében. Csaknem egyéves munka előzte meg a gyógyhatású ásványvíz előállítását - mondotta Bágyi György igazgató. - A margitszigeti Magda-forrás vizét hozzuk forgalomba. Ez évi tervünkben több mint 200 ezer hektoliter gyógyásványvíz előállítása szerepel. Naponta tehát 85 ezer litert készítünk. Annak ellenére, hogy üzemünk biztosítani tudja a tervezett ásványvíz előállítását, mégsem jut az el kellő mennyiségben a fogyasztókhoz. Ennek főoka: a KÖZÉRT-üzletek és a vendéglátóipari vállalatok csak keveset szállítanak belőle. Emiatt nagy készletekkel rendelkezünk, és ez gátolja a folyamatos munkát.

Mit tartalmaz a margitszigeti gyógyásványvíz? - A Magda-forrás vizének ásványisó-tartalma igen szerencsés összetételű - tájékoztatott dr. Kende István tanácsadó orvos. A belőle előállított ásványvíznek általában gyulladásgátló hatása van, rendszeres fogyasztása a gyomor, az epe és a vese megbetegedéseit is eredményesen gyógyítja. Flurotartalma pedig a fog szúvasodását gátolja. (Esti Hírlap)

Július 31: Megkezdik az albertfalvai felüljáró építését. Rendkívül nagy szükség van az albertfalvai közúti felüljáróra, mert jelenleg reggel 6 órától este 8 óráig mintegy hét óra hosszat kell zárva tartani a forgalmas utat keresztező két MÁV-sorompót. Ezen az úton naponta 6900 gépkocsi halad át. Az új közúti felüljáró építését rövidesen megkezdik. A munkálatokra mintegy 20 millió forintot irányoztak elő. A közúti felüljáró 77,5 méter hosszú lesz és 11,9 méter széles. (Magyar Nemzet)

Július 31: Menetidő 10 perc. A BHÉV vonalain szeptember 1-től folyamatosan megjelennek az új, korszerű szerelvények. Az év végéig öt: egyenként 600 személy befogadására alkalmas ikervonat jelenik meg a BHÉV vonalain. Az 1200 személyes vonat négy motorkocsiból és két pótkocsiból áll, az utóbbiakat a motorkocsik közé iktatják. Az év végén a csepeli vonalon már csak ilyen nagy sebességű, valóban korszerűnek mondható szerelvények járnak, s forgalomba helyezésükkel lényegesen csökken az utazási idő. Az utasok a Boráros térről 10 perc alatt jutnak ki a csepeli BHÉV-végállomáshoz. A vállalat az 1200 személyes szerelvényeket a Csepel Vasmű műszakváltása körüli időben indítja, úgyhogy a csepeli dolgozók kényelmesen és gyorsan jutnak el a Boráros térről munkahelyükre, illetve Csepelről a Boráros téri végállomásra. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: KeletiPu-1970esEvek-Fortepan.hu - indafoto.hu

Július 31: A földalatti Baross téri állomása. A földalatti vasút építői elkészültek a Baross téri állomás mélyépítési munkáival. A tér alatt 35 méter mélységben a két, 8 és fél méteres, szélesített vonalalagút között, egy harmadik alagutat is fúrtak, s ezeket nagyméretű nyílásokkal kötötték össze, így kialakult az állomás. A három alagútban most kezdték meg a szigetelést, a vízelzárást, ennek befejezése után a vágányok lefektetése és az esztétikai kiképzés van hátra. (Népszabadság)


Újraindult a Fővárosi Blog Facebook oldala! Ha korábban követted, vagy ha nem, akkor is katt a Facebook logóra, itt ni:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mc Master 2015.07.15. 18:34:55

Ilyen dolgok történtek a háború után húsz évvel. A fejlődés egyértelmű volt.
Huszonöt évvel a rendszerváltás után el tudjuk-e ugyanezt mondani?
Vagy pl. a tizenegy évet letapostunk az EU-ban. Mit fogunk magunknak mondani kilenc év múlva, ha összehasonlítjuk az 1945-1965 és a 2004-2024-es időszakot? Ha akkor még egyáltalán a tagja leszünk ennek a bohóctagozatnak.

Ahoj- 2015.07.15. 19:33:27

@Mc Master: Lesz sok szép stadionunk, meg autópályán. Pénzünk ugyan egyikre sem lesz, a közmunkából :(

Firpó 2015.07.15. 22:59:14

60-as években sok minden épült, de hol nem? Az egész világon az egy iparosodó, felívelő időszak volt. Ha nálunk sok minden fejlődött, el lehet képzelni, hogy mi volt tőlünk Nyugatra, ahol még inkább haladt a szekér! A robogó fejlődés ellenére azért el kell mondani, hogy sok mindennel az emberiség maga alatt vágta a fát, a környezet kíméletlen kizsákmányolásával, amikor olyan hogy környezetvédelem sehol sem volt. Ezzel a mai korra hagyva rengeteg káros örökség felszámolását, elhibázott fejlesztések jóvátételét hatalmas összegekért.
süti beállítások módosítása