Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Budapest 8 szuperkerülete

2010. április 17. - fovarosi.blog.hu

Már napok óta téma, amit az Index kiszivárogtatott: A Fidesz a kétharmados parlamenti többség birtokában előrehozná az önkormányzati választásokat, és új kerületeket alakítana ki. A cikk szerint: "Információink szerint Budapesten radikálisan átalakítanák a kerületi struktúrát: a jelenlegi 23 helyett fele- vagy harmadannyi városirányítási egységet hoznának létre. Forrásaink szerint ennek a racionalizálási törekvésnek az egyik formája az lenne, hogy a kisebb belvárosi kerületeket, például az V., a VI. és a VII. kerületet egy egységbe vonnák össze. Orbán Viktor a Fidesz legutóbbi országos választmányi ülésén utalt is arra, hogy hamarosan "nehéz beszélgetéseket" kell lefolytatnia a párt fővárosi polgármestereivel." Jó, akkor ennyit tudunk: talán 5+6+7. De mi legyen a többi kerülettel? Hogy lehet úgy felszabdalni Budapestet, hogy 8-10 értelmes, működő kerület jöjjön létre? A kérdés nem egyszerű. Amíg a Fidesz elő nem áll a farbával, addig nekünk van még egy kis időnk számolgatni, álmodozni. Ezt magam is megtettem, az én javaslatom következik, de várom a nyájas olvasó javaslatait is - ezeket is közzéteszem, e-mail cím a blog jobb felső sarkában.
 

A mai állapot szerint 23 kerület van, és jelentős különbségek vannak mind terület, mind lakosságszám tekintetében. (A 2008-as kerületi népesség adatok forrása a Wikipedia.) Ez az állapot 1950-ben alakult ki - idén 60 éve, hogy január 1-ével létrejött Nagy-Budapest. Budapest pedig 1873-ban jött létre (november 17-én) Óbuda, Buda és Pest egyesítésével. Ezen két nagy változás után ez lehet most a harmadik nagy átalakítás - és talán az első, ahol csak a meglévő határokon belül történik kerület-átszabás. Bár lehet, hogy ebben is tévedek, ki tudja, mi lakozik azokban a Naccságos Fejekben.



A kiindulási állapot

A kerületek lakossága:
1.: 24 665
2.: 88 187
3.: 123 737
4.: 98 381
5.: 27 023
6.: 41 784
7.: 62 034
8.: 81 447
9.: 61 576
10.: 79 270
11.: 137 426
12.: 56 257
13.: 111 681
14.: 117 678
15.: 80 533
16.: 68 298
17.: 83 613
18.: 94 564
19.: 62 574
20.: 64 313
21.: 78 677
22.: 51 051
23.: 20 676

És akkor következzék az én javaslatom. Abból indultam ki, hogy a kerületek mai határai megmaradnának, mindössze kerületek összevonásával alakulnának ki az új szuperkerületek (nevezzük így az újakat, hogy meg lehessen különböztetni őket a régiektől) - az idő rövidsége miatt ez racionálisnak tűnik, hisz így lenne a leggyorsabban kivitelezhető a változtatás.



A javaslat

-Budai elit szuperkerület (kb. 170 ezer lakos): ez az 1., 2., és 12. kerületek összevonásával jönne létre. Ide kerülnek be budai gazdagék, a Várnegyed lakói stb. Az egyik leghomogénebb összetételű terület jönne így létre.
-Északi panelzóna (kb. 300 000 lakos): a 3., 4., és 15. kerület összevonásával pesti és budai kerületek kerülnének egybe. Bár ezekben a kerületekben nem csak paneles részek vannak természetesen, ám mégis lenne ráció Óbuda, Békásmegyer, Kaszásdűlő, Újpest, Káposztásmegyer 1-2., és Újpalota hatalmas lakótelepeinek összevonásában. A Megyeri híd pedig már ma is összeköti ezeket a területeket, egy leendő aquincumi híd ezt még jobban erősíthetné.
-Újlipócia (kb. 110 ezer lakos): Ez lenne az egyetlen megmaradó kerület, azaz a 13. nem lenne összevonva senki mással. Most is jó nagy területen fekszik, bár 110 ezer fős lakosságával az új rendszerben az egyik legnagyobból a legkisebbé váltana át a kétségkívül igen változatos összetételű kerület.
-Belváros (kb. 210 ezer lakos): No, nem az a régi kis 27 ezer fős. Az 5., 6., 7. és 8. kerületek összevonásával hatalmas területek egyesülnének, és valódi belváros jöhetne létre. Egy alternatíva erre az lenne, ha a Nagykörúton belüli teljes pesti oldalt jelölnék ki Belvárosnak, ez szerintem sokkal racionálisabb felosztás lenne, de mint már feljebb írtam, szerintem inkább a meglévő kerületek összevonása jelenthet gyorsabb megoldást. Az új Belváros nagy előnye, hogy egyesíti a Zsidónegyedet és a Nagykörúton belüli területek egy részét. Sőt, már a fejlődő, felfejlesztett Józsefvárossal is számol, amiben azért van némi utópisztikus reménykedés is.
-Munkásnegyed (kb. 270 ezer lakos): alapvetően Ferencváros és Kőbánya ex-iparnegyedei kerülnének bele, de ide csapódna még két kisebb kerület, a 19. és a 20. is.
-Dél-Pest (kb. 200 ezer lakos): a 17., 18. és 23. kerületek összevonásával jönne létre, egyesítve a Rákosizéket, Pestszentizéket, Ferihegyet és Soroksárt. Külvárosi negyed a pesti oldalon, az M0 keleti szakasza mentén.
-Dél-Buda és Csepel (kb. 270 ezer lakos): amennyiben nem csak az M0 déli hídja és a Lágymányosi híd, hanem egy új albertfalvai híd is kapcsolatot teremtene Csepel és a budai oldal között, érdemes lenne a XI. és a XXII. kerülethez csapni Csepelt. Elég változatos hely lenne, saját Duna-szakasszal, M0 körgyűrűvel, panel lakótelepekkel és ritkásan lakott külvárosi részekkel, csepeli HÉV-vel és budai vasúttal. Csepel így egy szuperkerület részeként határos lenne a Várral!
-Kelet-Pest (kb. 185 ezer lakos): a 14. kerület (Zugló) és a 16. kerület (Sashalom, Mátyásföld, Cinkota stb.) összevonásával létrejövő "pesti elit" kerület, afféle alvóvárosként, a gödöllői HÉV-vonal tengelyén.
 

Hát, ez az én "javaslatom". Érdekes játék volt, pláne úgy, hogy mindig kimarad 1-2 kerület, amit nehéz bárhová csatolni úgy, hogy ne jöjjön létre vagy egy túl nagy egység, vagy egy teljesen irracionális párosítás. Közben még olyan ötleteim is felmerültek, hogy esetleg az 5. kerületet az 1. kerülettel összevonva hozni létre egy egyesített Belvárost, Lánchíd City-t. Vagy hogy a 13. kerület újlipóciai részét az ötödik kerülethez lehetne csatolni, míg a panelek felkerülnének az északi panelzónába - csak akkor már oda kerülne túl sok ember. Így is az lett a legnagyobb szuperkerület. És a 9. kerület belső része is mehetne a Belvároshoz, de akkor szét kellene vágni, amit viszont nem engedélyeztem magamnak.
 

Na, lehet agyalni, úgysincs egyetlen tökéletes megoldás, hiába mondod, hogy szerinted a jó válasz az, hogy 42.

 

A Táj-Kert blog javaslata itt olvasható.
A Paraszti ész blog javaslata itt olvasható.
Csináljunkie javaslata itt olvasható.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Káposztakukac 2010.04.17. 15:17:42

@smartdrive: ez jó, de az elcsatolások teljesen feleslegesek.

Don_Pipita 2010.04.17. 15:26:23

@Káposztakukac: Nekem is bejön, és én még az elcsatolásokat is támogatom. Hidegkút egy külön kis medencében található,teljesen elzárva, nonszensz, hogy Bp. része...

mupphadam 2010.04.17. 15:28:59

Tőlem aztán összevonhatsz bármit szépecsém, de Csepel az Csepel marad, nem fogunk se a burzsuj budaiakkal, se a köcsög erzsébetiekkel közösködni! Javaslom, legyen 3 kerület: Buda, Pest, és Csepel.

Don_Pipita 2010.04.17. 15:33:45

@smartdrive: Ugyanakkor én a Móricznál lévő vonalat lejjebb vinném Az Etele utcáig. A környékre járok suliba és ott van még egy "kocka", ami nagyon beleillene még a "belvárosba"

smartdrive 2010.04.17. 15:33:55

@Káposztakukac: pedig gondolkodtam Dél-Soroksár katonai lőtérré nyilvánításán is

viszont az Új Köztemetőt mégiscsak Nagy-Ferenc-Kőbányához csatolom, a villamos miatt

smartdrive 2010.04.17. 15:34:46

@Don_Pipita: az nem a Móricznál van, hanem a vasúti töltésnél

marklovassy 2010.04.17. 15:36:38

Ha mar atszervzes, a kerulet sorszamok is valtoznak igy javasolnam, hogy a budai oldalon paros szamok legyenek, a pesti oldalon meg paratlanok (vagy forditva). Ez jol bevalt tobb varosban (pl Dublin), ahol a szambol tudod hogy a folyo melyik oldalan van. Mivel a varost ketteszelo folyon valo atkeles minden varosban lassu (sosincs eleg hid), ezert ez jo segitseg.

smartdrive 2010.04.17. 15:36:48

ezen egyébként jobban lehet tájékozódni (részben én követtem el)

terkep.net/budapest%20atlasz%201_10000/budapest_1_10000_attekinto.html

Don_Pipita 2010.04.17. 15:37:28

@GIjoe: fenttarthatatlan... az elején biztosan nehéz lesz meghozni, de idővel megszokjuk és gazdaságosabban fog működni és a föv. közgyűlés se fog annyira küzdeni a helyi közgyűléssel...

Iustizmord 2010.04.17. 15:37:58

@chupy: bezony a iii.ker összevonva a iv.ker-rel az olyan .... olyan faszság. jó hogy már nem vecséssel.

a terészeti határokra kéne picit figyelni, iii és a ii organikusan nő össze a szépvölgyi út környékén.

marklovassy 2010.04.17. 15:38:34

Egyebkent meg teljesen teves az egesz problemakor. Vannak keruletek, meg vannak varosreszek melyeknek vannak nevei es egy teruletet jelolnek. A kettonek nem feltetlenul kell egyezni. A lokalpatriotizmus a varoszreszhez kotodik, nem a kerulethez - pl Var, Huvosvolgy, Belvaros, Zuglo.

mig8 (törölt) 2010.04.17. 15:39:03

Én a City-koncepciót támogatom. Egy nagyobb központi terület, lényegében az Nagykörúton belül, de a kerülethatár kicsit távolabb tőle legyen. A kerülethatárok ne nagyforgalmú utakra essenek.

Fontos lenne mérsékelni a közigazgatási határok jelentőségét, szerintem ez gátja a fejlődésnek. Budapest és elővárosai már régóta egységet kellene hogy alkossanak, mondjuk így: a központi régiót. Ma sokan görcsösen ragaszkodnak Budapesthez bizonyos előnyök miatt, de sokkal többet veszítenek a réven, mint amit nyernek a vámon. Pl Cinkota a pesti "City"-től talán még messzebb is van, mint mondjuk Budaörs, mégis Budapest része (az pedig megfojtja).

Ellenben magát, Budapestet egy kicsit csökkenteném, mert a pesti külvárosok, Békásmegyer, vagy épp Nagytétény esetében a fővároshoz tartozás erősen korlátozza a lehetőségeket. Tehát, amit kivennék "Budapest"-ből az lényegében az, amit 60 éve hozzácsaptak, mert az szerintem elhibázott volt. Azonban a közigazgatási határokat módosítanám értelem szerint.

A City körül így létrejövő kerületek csak sorszámozva:

1. Buda északi fele, lényegében a mai 12.-2.-3. De Budapestből kiválik Pesthidegkút, Békásmegyer, meg még a köztes területek. A Cityhez csatlakozik viszont A Margit-híd és a Margit körút környéke, a Moszkva tér, stb.
2. Buda déli fele, lényegében a mai 11. kerület. A 22. gyakorlatilag teljesen kiválik Budapestből. A Cityhez kerül viszont a 11. kerület északi fele kb az Október 23-a út-Bocskai út vonalig.

A pesti oldalt sajnos nem ismerem eléggé. :-(

smartdrive 2010.04.17. 15:40:09

@Don_Pipita: a vasúton túl már nem tömbös, hanem vegyes kertes - panel beépítés van. ugyanez többé-kevésbé igaz a Dráva utcai határra (Dózsa György út folytatása)

Don_Pipita 2010.04.17. 15:47:51

@smartdrive: Igaz, már látom is a térképen. Ugyanakkor a Bártfai,Petzvál,Szent Imre kórház környéke stb. részen is már alig vannak családi házak,(inkább felosztott társas házak vannak) a panelek meg még inkább lejjebb vannak, ugyanakkor ez a rész még tényleg csapható Dél-Budához.

Viszont a Kosztolányi megint határra esik, ami sajnos sok veszekedésre adna okott...

Bambano 2010.04.17. 15:50:14

Debrecenben van vagy 3-4 kerület (nem tudom, mennyi, mert nem divat használni, de van), van egy darab polgármestere, oszt jónapot.

Legyen az egész nagyfalunak is egy darab polgármestere, meg egy garnitúra székhezragaszkodója, oszt jónapot. Nem csak az a baj, hogy sok a polgármester, ennél szorítóbb baj, hogyha megállsz az utcasarkon pl. kocsival, nem tudod eldönteni, hogy melyik automatából vegyél jegyet. De hasonló gondok vannak a közművek üzemeltetésével, stb. stb.

Egy kerület, kész. Minek cifrázni?

Blogger Géza 2010.04.17. 15:51:57

Csepel és Dél-Buda nagyon távol van egymástól. Nem lehet majd megépülő hidakra alapozni, amikor MOST kell átszabni a dolgokat. Ferencvárosnál legalább a Nagykörúton belüli részt a Belvároshoz kéne csatolni. A XIII-at is ketté lehetne vágni egy belvároshoz közeli meg egy külső részre.

smartdrive 2010.04.17. 15:54:55

@Don_Pipita: a vasútvonalak tök jó határvonalak szerintem, ez a prioritás :)

a Kosztolányi nem, az beljebb van. a Bartók és a vasút kereszteződésében a vasúti felüljárós csomóponttal kevered

munkacsikristof 2010.04.17. 15:59:54

A jövőre is gondolva nem elég a belvárost a Nagykörúton belülre szabni, vagy csak a 6-7-8 kerületig, a Hungárián belüli részt kell egységesíteni.

cso zsi 2010.04.17. 16:02:36

@c.2: Már aki.
De a pestiek legalább gyönyörködhetnek a budai látképben.

Winnifred 2010.04.17. 16:30:26

Én egyetértek a csökkentéssel. Gyűjtöttem pár adatot, ha érdekel valakit (elővárosok nélkül a lakosok száma):
London: 33 kerület ~7 millió lakos
Párizs: 20 kerület ~3 millió lakos
Berlin: 12 kerület ~3,4 millió lakos
Madrid: 21 kerület ~3,2 millió lakos
New York: 5 kerület ~8 millió lakos
Varsó: 18 kerület ~1,7 millió lakos

Mielőtt elfogultsággal vádolnának, az ellenpéldák:
Róma: 33 kerület ~2,5 millió lakos
Bécs: 23 kerület ~1,6 millió lakos
Prága: 22 kerület ~1,2 millió lakos
Pozsony: 18 kerület ~425.000 lakos

smartdrive 2010.04.17. 16:37:25

@Winnifred: Bécs és Varsó mitől nem ugyanaz az "oldal"?

Winnifred 2010.04.17. 16:47:41

Bp-vel összehasonlítva próbáltam meg összefoglalni, lakosság-szám és kerület-szám alapján.
Varsó: kb. ugyanannyi lakos, kevesebb kerület.
Bécs: kb. ugyanannyi lakos, ugyanannyi kerület.
Határeset, mondjuk azt. Oké, persze, lehet mondani, hogy minek a hasonlítgatás a "nyugattal", de Varsóban is megoldották. Lehet nem tűnik soknak az az 5 különbség,de akkor is ott van.

Kivlov 2010.04.17. 17:01:14

a naplopó hivatalnokréteg létszámát radikálisan csökkenteni kell, ez a lényeg.

gpetersz 2010.04.17. 17:08:44

Édes Istenem, én meg elolvastam ezt a baromságot, mert azt hittem, hogy lesz valami értelme. Aztán csináltál ecsém, egy ugyanolyan rossz rendszert. Fasza.

pilótaúr 2010.04.17. 17:16:22

Te egy retardált, nagy valószínűséggel liberális forma baromarcú lehet. Csepeli vagy? Vagy miért vágysz annyira arra, hogy a proletársziget a várral legyen szomszédos? Agyad van-e?? 13.-at mire fel hagyod meg, nem is értelek. Szívből kívánom, hogy ne ebből élj meg, mert akkor éhen fogsz halni!

cso zsi 2010.04.17. 17:28:17

@Winnifred: Az adatgyűjtéshez a városk területe sem ártana.

sfi 2010.04.17. 17:28:34

Az Indexen kívül megjelent ez az ötlet már máshol is? Én még nem hallottam ugyanis.

Egyelőre az a kép alakult ki bennem, hogy a cikk írója el van tévedve. Nem a kerületek, hanem a választókerületek összevonására készül a Fidesz. Semmi egyébről eddig még szó nem volt.
Egyébként sem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet lenne. Meg abban sem, hogy kivitelezhető nagyobb népszerűségvesztés nélkül.

exMünniches 2010.04.17. 17:32:53

@MaxVal, BircaMan: Első látásra egész innovatív.

cso zsi 2010.04.17. 17:37:11

@smartdrive: Inkább kevésbé. A kertes része a XIII.-ban a Röppentyű - Reitter északi része közé esik.
@Blogger Géza: Anno (amiért Újlipótnak hívják), közös kerület volt az V. kerületi Lipótvárossal.
A kerület "úri" negyede tart a Dráva utcáig. 40 éve is kaszt volt Dráván inneni, és túlinak lenni.
@zöldcitrom: Ezt az újlipóti vesztes is pont így gondolja. (de akkor miért telepítenek folyamatosan parkolóórákat a Róbert K.-n túli, irodaházmentes lakóövezetbe?)

MaxVal, BircaMan · http://maxval.co.nr 2010.04.17. 17:41:23

@Winnifred:

Érdekességképpen egy, a budapestinél is bonyolultabb rendszer: Szófia - 1,4 millió lakos.

Van először is Szófia Megye, mely egyetlen járásból áll, a járás neve: Fővárosi Járás.

A Fővárosi Járás feloszlik 24 kerületre. Ezen kívül - ez egy külön felosztás! - feloszlik 4 városra (az egyik város a szűkebb értelemben vett Szófia város) és 34 falura/városnegyedre.

Minden kerületnek van saját polgármestere, akit a lakosság közvetlenül választ. A 4 városból 2 város valamint a 34 faluból/városnegyedből 1 falu egybeesik egy-egy kerülettel. Itt a kerületi polgármester egyben az adott város ill. falu/városnegyed polgármestere is. Csak kerületi polgármestert választanak emiatt.

A többi 33 falu/városnegyed és 1 város része valamely kerületnek. Itt a falusi/városnegyedi ill. városi polgármester a kerületi polgármester alatt van, s mind a falusi/városnegyedi ill. városi polgármestert, mind a kerületi polgármestert a lakosság választja.

A szűken vett Szófiának nincs "saját" polgármestere, a polgármester ugyanaz, aki a Fővárosi Járás polgármestere, őt a járás összes lakosa választja.

Szükség esetén a kerületeken belül még létre lehet hozni "alpolgármesterségeket" is, jenleg 11 ilyen van, ezeknek nincs sem városi, sem falusi/városnegyedi jogosultságuk, viszont őket is a lakosság választja, de a vezető rangja itt nem polgármester, hanem "polgármesteri helytartó".

Ha egy szófiai ember olyan helyen lakik, akkor önkormányzati választáson akár 3 polgármesterre (Fővári Járás, kerület, város) és egy polgármesteri helytartóra (alpolgármesterség) is szavaz! S persze emellett még önkormányzati képviselőkre is 1 szinten - csak járási szinten, de régebben volt kerületi szinte is!

Aki az egész rendszert képes elmagyarázni, azt meg tiszteletbeli doktori címet kap. Én többször is voltam független választási megfigyelő Bulgáriában, így nekem nem jár a doktori cím... :-)

exMünniches 2010.04.17. 17:45:12

@GIjoe: Alátámaszthatom, és én is lokálpatrióta vagyok.
A Pesti lakosok nem lokálpatrióták az V.ker. kivételével.
Laktam a VII.ker.-ben nagy a fejekben a sötétség.

exMünniches 2010.04.17. 17:47:05

@nestrot10: Ahhoz képest, hogy az I. ker. Fideszes kerület

smartdrive 2010.04.17. 17:48:25

@cso zsi: a kertes igen, de a lakótelepes nem

exMünniches 2010.04.17. 17:51:49

@smartdrive: Mióta lakótelepes az I.ker.?
Ez itt a kérdés.

Kivlov 2010.04.17. 17:54:50

@nestrot10:

Az elmúlt 8 év elqróit meg főleg, azokkal együtt akik rájuk szavaztak...

exMünniches 2010.04.17. 17:58:27

@fovarosi.blog.hu: Egyszerű, mint százasszög.
Itt városrészekről, történelmi nvet viselő városrészekről van szó. Amit az ember anyatejjel magába szív.

smartdrive 2010.04.17. 18:03:09

@exMünniches: nem, ilyen kérdés nincs. ha visszaolvasol, akkor láthatod, hogy a tömbös és a kertes-lakótelepes határáról beszélek

exMünniches 2010.04.17. 18:04:17

@nestrot10: Nem a szocikra szavaz az I.ker. nagy része.
De ha talál valaki itt egy lakótelepet, avval meghívatom magam a Maldív-szigetekre.

exMünniches 2010.04.17. 18:05:11

@smartdrive: Kertes lakótelep itt nincs.

exMünniches 2010.04.17. 18:06:32

@Kivlov: MInt tudjuk, a Pestiek arányszáma határozta meg az elmúlt 8 évet.

pistii 2010.04.17. 18:08:00

@nestrot10: Te szerencsétlen idióta! A pártod (mszp) kisebbségpárti állítólag. Akkor most normális vagy? barom

exMünniches 2010.04.17. 18:08:57

@c.2: Buda az más. Nem lehet Pesttel egy kalap alá venni.

overgida 2010.04.17. 18:21:57

jól értem? kiszivárog valami te meg egyből rajzolgatsz meg javasolgatsz?

Winnifred 2010.04.17. 18:29:20

@cso zsi:
Tessék:
Budapest: 525,16 km²
London: 1579 km²
Párizs: 105,4 km²
Berlin: 891,85 km²
Madrid: 607 km²
New York: 1 214,4 km² - ebből vízi 786 km²
Varsó: 517 km²
Róma: 1285 km²
Bécs: 414,9 km²
Prága: 496 km²
Pozsony: 367,9 km²
De szerintem a lényeg az egy lakosra jutó képviselők, közhivatalnokok, "aktatologatók" száma, nem a területre jutó. Kevesebb is elég kellene, hogy legyen.

Deszkás 2010.04.17. 18:31:16

@c.2: A 2es metró nem megy át a Duna alatt, vagy mi?

dru. (törölt) 2010.04.17. 18:38:13

@agentagent: a jó édes anyádat. ne vond már össze a 2., 12. kerületet az ótvar 3. kerülettel. azért mindennek van határa.

Eastbay1 2010.04.17. 18:41:41

@Winnifred: Akkor itt egy másik adat:
Dublin, (csak Dublin City) kb 500ezer lakos, 23 kerület, és mindössze egy önkormányzat.

Eastbay1 2010.04.17. 18:43:10

@dru.: Jó, akkor ennyi erővel a IX. meg a XIX. összevonása is necces. Kivéve, ha az új szuperkerületet Kispestnek nevezik el:)

innovation 2010.04.17. 18:50:04

Valamit tenni kell, az világos. Viszont nem ész nélkül. Az sajnos nem megy, hogy a lakosokat is megkérdezzék, mert az emberek nem szeretik a változást. Először a fejekben és határokörökben kell rendet tenni:
1. Hatás- és jogköröket kell elvonni a kerületektől, amit a Fővárosi Önkormányzat (FÖ) gyokorolna, s csak kisebb területek maradnának helyi szinten. Remek példa erre Bécs.
2. Kerületeket nem kell összevonni, csak a bürokráciát kell csökkenteni. Nem biztos viszont, hogy kell ekkora kerületi önkormányzat (sőt, biztos, hogy nem kell!). Egy Cityit kell létrehozni: Körút, Petőfi híd, Karinthy Frigyes út, Körtér, Villányi út, Alkotás út, Vérmező, Margit körút, Margit híd. Ez lenne a mag. (Mivel a jelentősebb és a közösségre meghatározó módon ható döntések a FÖ-nál születnek, nem gond, hogy az út egyik fele egyik, másik fele másik kerületé.)

Nem tartozik szervesen a thémához, de a Déli Pályaudvart megszüntetni és helyette Kelenföldet fejleszteni, mint Budapest déli kapuja. minden csatlakozás rendelkezésre áll: villamos, busz, metro. Fölösleges becammogni a Délibe, vmint a vágányokkal foglalni az értékes helyeket...

Lúdtalp 2010.04.17. 19:12:47

Csepelt inkább a IX. kerülettel kellene összevonni. MInden tekintetben logikusabb. Esetleg olyan térképet használj amin rajta van a Duna.

öregmogyi 2010.04.17. 19:17:49

Az önkormányzatokat kell összevonni és nem a kerületeket.

Vidéken sem tűnik el minden második település. Pusztán a polgármesteri hivatal szűnik meg, mert egy másik körzethez fog tartozni.

Nehogymár újra kelljen írni kétmillió ember lakcímét!

cso zsi 2010.04.17. 19:18:41

@innovation: Azok a vágányok, ha nem is a Délinél, de kicsit arrébb már hasznosíthatók lennének a 2-es metró Kelenföldre, és Budaörsre vezetéséhez.

innovation 2010.04.17. 19:23:25

@Lúdtalp: Csepel maradjon meg önállónak. Nincs szerves kapcsolata egyik kerülettel sem.

@öregmogyi: így van! de néhány ésszerűsítés nem árthat...

@cso zsi: Ott a pont. Ha mindent leírnék, ami kis fejemben van, akkor hosszabb lenne a kommentem, mint maga a post. :) De tényleg a végállomás Budaörs lehetne az M2-nek is. Kelenföldtől ugyanazt a vágányt használhatná AKÁR, mint az M4. Nem?

tölgyes 2010.04.17. 19:25:20

A kerületek számával együtt csökken a képviselők száma, csökkennek a költségek.. mégis megmarad valamiféle regionalitás a fővároson belül.. én azt gondolom, hogy ez is kívánatos döntés.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.17. 19:29:59

Valóban a hatásköröket és a felelősséget kellene logikusan összevonni. Hiába lesz csak 10 kerület, ha a zebra festést, a táblaállítást, a parkgondozást továbbra sem a kerületek intézhetik. Ráadásul olyan korrupt mind, hogy még a nyilvánvalóan gazember cégekről sem tudnak (akarnak) leválni (Centrum, Főkert, FKFV).

biga156 2010.04.17. 19:34:29

Megjegyezném, hogy pl New York 5 kerületböl áll és egyetlen polgármester irányítja. Ha egy olyan "pöttöm" városban megoldották ezt, talán székesfővárosunkban is megoldható.

hüjeliba 2010.04.17. 19:42:26

Alapvetően hibás a területek összevonása, minden kerület maradhatna, mint végrehajtó szervezet összességében a képviseletet (politikusok) és azt közvetlenül kiszolgáló hivatalnoki rendszert kellene megszüntetni. Politikának csak a Fővárosi önkormányzatban van helye.
Ugyanez igaz a megyékre is, a megyei önkormányzatok is feleslegesek, ott regionális szinten kéne igazgatni.

Pedró27 2010.04.17. 19:52:46

"Északi panelzóna (kb. 300 000 lakos)"

Óbudaiként kikérem magamnak ezt a a megközelítést :(

Hattori_Hanzo 2010.04.17. 20:10:44

Sziasztok!

Nagy segítséget jelentene, ha néhányan kitöltenétek a következő kérdőívet (Online fogyasztói viselkedésről):

www.mysurvs.com/survey/230387430/

A szakdolgozatomhoz kell, természetesen anonim, pár perc az egész;)

Előre is Köszi!

Vince 2010.04.17. 20:31:11

Én Budapest közigazgatási határát is alapvetően megkérdőjelezném.

A "rákosizék" mind a mai napig nem épültek egybe nemhogy egymással, de a szűkebben vett Budapesttel sem, ezek amerikai mintára simán elővárosokká alakulhatnának, s talán Csepel is. A belvárosba elég egy kerület a dunától a nagykörútig ausztrálosan szólva egy Central Business District, illetve egy a nagykörút és hungária-könyves kálmán közé (esetleg észak-dél vonalon kétrét vágva a kerepesi mentén, bár szerintem ennek nincs értelme), míg a külső kerületek egy része leválna budapestről s amerikai mintára elővárossá lenne, más része meg a hungárián kívül északi, keleti és déli felosztásban működne, tekintve, hogy ott már földrajzilag is érzékelhetően elkülönülnek egymástól a részek. Pl a rákosizék meg a pestszentizék között egyfelől több kilométeres zöld sáv van, másfelől meg teljesen más a jellegük. Értsd: a rákosizék voltaképp városok a városban, jórészt egymástól is _fizikailiag_ elkülönülnek, nemhogy mondjuk a X. kerülettől, míg pestszentizé egy alvóváros, az régen egybeépült már a várossal.

Kopiás Attila Steve 2010.04.17. 20:40:34

Átolvasva a kommenteket, két dolgot hiányolok, ami még kérdésként sem merül fel.

Az egyik, hogy mi a demográfiai cél? Ha olyan kerületek létrehozásáról beszélünk, amikben feltételezzük, hogy egységesen a teljes területüket fejlesztik, akkor kérdés, hogy homogén (szegregált) vagy heterogén (integrált) területeket szeretnénk. A jobb helyzetben lévő környékek értelemszerűen az elsőt részesítik előnyben, a hátrányosabb helyzetben lévő környékeken lakók viszont az utóbbival járhatnának jobban, ismétlem, feltételezve, hogy az önkormányzat tényleg foglalkozik majd velük is. Ez a szó legszebb értelmében politikai döntés, tradicionális baloldali-konzervatív álláspontok. Én a heterogént részesíteném előnyben, meglátjuk, a kormány mit tesz.

A másik, ennél a valóságban valószínűleg sokkal fontosabb behatás az ún garrymandering, azaz a választókörzetek (itt az önkormányzatiakról van szó, de ugyanez a 200 fős parlament kapcsán az országgyűlésinél is felmerülhet) olyatén módosítása, hogy az a hatalomban lévő pártnak kedvezzen. Mivel a pártpreferenciák gyakran lakókörnyezeteken belül jól azonosíthatók, így akár három általában (ne a mostani kiábrándult állapotot nézzük csak) MSZP-s többségű körzetet 7 fideszessel összavonva majd 3 nagy körzetre szétosztva kaphatunk 3 stabilan fideszes körzetet, vagy akár 5-5 mszp-s és fideszes körzetből is ki lehet hozni olyan új körzetet, amiben 1 kőmszps körzet mellett 3 stabil fideszes lesz. (A pártok neve amúgy felcserélhető, itt most nem ez a lényeg.) Ami fontos, hogy az új kormány az új körzetek kialakításakor ezt is figyelembe akarja majd venni, hiszen kellő mennyiségű elkötelezett fideszes környéket csapva az utolsó szoci végvárakhoz, az új kerületben hirtelen kisebbségbe kerülnének a szocik. Vagy még könnyebben, két részre bontva egy szoci tömböt és 1-1 fideszes zónához csapva, szintén nem lennének eléggé dominánsak. Persze ezek csak hasraütött példák, nem ismerem részletesen, lakótömb szinten a választási preferenciákat, de ezeket a szavazóköri adatokból elég pontosan lehet látni és onnantól már csak türelem és taktikai érzék kérdése egy adott pártnak legelőnyösebb konstrukció létrehozása. Amúgy szerintem a politikának ez az egyik legrohadtabb értelmezése, de számolni kell ezzel is.

Csak hogy egyáltalán a képviselők számának csökkentéséhez is hozzászóljak, azon kevesek közé tartozom, akik szerint ez egy borzasztóan rossz ötlet. Ha sokat költünk önkormányzati képviselőkre (amúgy nem), akkor csökkenteni kell a fizetésüket. Ha nem végzik rendesen a munkájukat, akkor szabályozni és fegyelmezni kell őket. A leendő önkormányzati képviselők nagy része eleve a leendő kormánypártból kerül ki, azaz márt párton belül lehetne őket hajtani. Emellett kétharmaddal azért csak lehetne olyan törvényeket hozni, ami minimum heti fogadóórákat, havi lakossági fórumokat, havi információs anyagok terjesztését stb stb írná elő a képviselőknek. Mert az igaz, hogy _jelenleg_ kevés kivételtől eltekintve nem dolgoznak az önkormányzati képviselők, a szocik pont annyira nem, mint a fideszesek. De amíg 3000 lakosra jut egy képviselő, addig a lehetőség megvan arra, hogy legalább egy választott politikus legyen, akivel fizikailag lehetséges tartani a kapcsolatot, akit tud érdekelni, mi van veled, mint lakóval. Ha duplázzunk az egy képviselőre jutó lakók számát, akkor (figyelembe véve, hogy ugyanannyi egyéb önkormányzati melót feleannyi képviselő fog ellátni, azaz lakosok nélkül is jobban le lesznek terhelve), akkor gyakorlatilag fizikailag válik lehetetlenné a közvetlen kapcsolat. Szerintem arra építeni egy pártnak, hogy úgysem fognak továbbra sem dolgozni a saját embereim, kétharmados törvények idevagyoda, azaz inkább ne is kelljen nekik, hanem csökkentsük az állampolgárok kapcsolattartási lehetőségét, hát ez nekem nem túl szimpatikus. És nem érdekel melyik párt hozzá ezeket a döntéseket (konkrétan a szavazatomat megkapó LMP is támogatja ezt a csökkentést).

GIjoe 2010.04.17. 20:44:19

@fovarosi.blog.hu: Nem mondtam, hogy megoli. Az itt lako emberek buszkek a keruletre. Persze lehet azt mondani, hogy "kocsog budai kis sznobok, majd megszokjatok". En egyebkent egy 1.,2.,12. "szuper kerulettel" kilennek bekulve, felteve, hogy ha ezt "elso keruletnek" fogjak hivni, ami logikus is lenne. Pesti es budai keruleteket osszevonni hulyeseg szerintem.

GIjoe 2010.04.17. 20:47:37

@Don_Pipita: en ezt elhiszem, pesten biztos van mit valtoztatni, de Budat ne bantsuk (IX es XXII vonjak ossze banom is en).
Nem is ertem, buda a fidesz bp-i bazisa, nem hiszem, hogy ezt meg mernek lepni... Ha igen akkor tuti, hogy a korzeti kepviselo es a polgarmester fogado orajara is befogok menni, hogy panasszal eljek. Sot meg az is lehet, hogy bevetem az ultimate fegyvert es nyitok egy facebook csoportot! :)

Iustizmord 2010.04.17. 20:52:12

@dru.: a 3. ótvar? te melyik meccset nézed? jártál már csillaghegyen, okostojás?

dontals 2010.04.17. 20:53:28

Legyen egy pesti kerület meg egy budai kerület oszt jónapot.

O'Neil 2010.04.17. 21:11:18

Ha a XIII-ker. marad,nem osztják fel (cikk írója tuti itt lakik)akkor a Ferencvárost nem tologatod sehová.Nem kell senki,Ferencvárost nem hívjuk sehogy máshogy,mint "IX.ker.Ferencváros" Orbánc meg mehet a picsába alcsutra,azt osztogassa,variálja.

336 2010.04.17. 21:13:37

Felesleges a kerületek felszámolása. A kerületeknek (a többségüknek) történelmi hagyományaik vannak. Viszont meg kell szüntetni a kerületek önálló törvényalkotásának lehetőségét. Az önkormányzatok helyét át kell vegye egy amolyan "okmányiroda plusz". Ez azt jelentené, hogy mindenki helyben tudná elintézni az ügyes-bajos dolgait, viszont a döntési jogkör a fővárosi közgyűlés kezében lenne. Egyenes volna az út az egységes parkolási rendszer bevezetéséhez. Megszűnne annak a lehetősége, hogy egy felújított utcát az elkészülte után két nappal feltúrjon keresztbe egy másik kerület... A helyhatósági választás arról szólna, hogy az adott kerületet ki képviselje (személy szerint, nem lista alapján) a fővárosi közgyűlésben. Stb...

Boszi73 2010.04.17. 21:14:03

@c.2: Na mi van,nagy az arcod? Talán te az 5.ker.-ben laksz????

dru. (törölt) 2010.04.17. 21:19:44

@Iustizmord: semmilyen meccset nem nézek "okostojás", de az a kerület mintha nem is Budához tartozna, sokkal inkább pesti fíling. nagyon proli az egész, sajnálom, hogy ezzel a lelkedbe gázoltam, de ez van.

Iustizmord 2010.04.17. 21:38:30

@dru.: lehet hogyha felkelsz a rózsadombon akkor neked minden más proli, de hogy a 3. ker-t pont nem ismered az 7szentség. nem gázoltál a lelkembe, saját butaságodról adtál számot, mert amit állítasz az vélemény lehet, csak a valóságtól áll távol .

biztos nem tűnt fel hogy ....áh hagyjuk, ilyen "domber" mentalitással menj a Jam-be flancolni.

Roa 2010.04.17. 21:44:29

@Walter Melone: Demagóg és buta vagy...

dru. (törölt) 2010.04.17. 21:52:53

@Iustizmord: nem vagyok hegylakó, de semmi baj. oké, te szeretsz ott lakni, jó neked. attól még az putri hely. és "világvége". nincs ott semmi.

GiveltAway 2010.04.17. 21:53:43

Szét kell verni a kommunista diktatúra által létrehozott, mesterséges kerülethatárokat. Szét kell *aszni a sok hereverő önkormányzati faszverdészetet. A csepeliek gyepálják a ferencvárosiakat, a dél-budaiak utálkozzanak a terézvárosiakra.

Oszd meg és uralkodj.

Felcsútban az ERŐ!

Iustizmord 2010.04.17. 22:02:37

@dru.: otrombaságod nem sértő.

Mike36 2010.04.17. 22:46:59

szerintem ez egy faszság
nem lakossal kell számolni
én mint XI. kerületi lakos miért közösködjek a sokkal elmaradottabb XXII-vel, de ott egye meg a fene, de hogy Csepellel? Mire fel? Közünk nincs hozzájuk!
Ugyanígy Óbudát összekötni Újpesttel is borzalom!

Mike36 2010.04.17. 22:49:11

lehetne mnondjuk így
ez talán jobban összepasszolna

III-II, XII-I, XI-XXII

egybként ki modta hogy a kerülethatárokat nem lehet megváltoztatni?
miért kellene a régihez ragaszkodni?

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.04.17. 22:51:24

@MartyMcFly:
"az emberek 80%-ka hülye "
És te vagy a leghülyébb mind közül a demagóg szövegeddel!

Mike36 2010.04.17. 22:56:04

@GIjoe: ja, én mint XI. kerületi eszembe sem jutna közösködni XXII-vel, max bevethetjük Budaörsöt

innovation 2010.04.17. 23:10:39

Miért kell állandóan átmenni személyeskedésbe? Ezért tartunk ott, ahol... Szomorú! :/

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.18. 00:02:41

Igazándiből nem a már most is nagyméretű kerületeket kéne elsősorban összevonni, hanem a belső kicsiket. 5-6-7 és a 8 Fiumei-n belüli részét. A többi akkor se lenne hatékonyabb, ha ezután mondjuk a egybetartozna külső 13. és a belső 4-dik...

Lehet azon gondolkodni, hogy a hasonló paraméterekkel rendelkező területek ezután egy-egy szövetségben tartozhatnának. Pl hegyvidéki szövetség, lakótelepi szövetség, ipratelepi szövetség, dunaparti szövetség, satöbbi. De ahhoz nem feltétlenül kéne egy kerülethez is tartozniuk. Pláne, hogy mondjuk összevonódna ezután a 11-21-22 miközben a Gellérthegy totál más mint Budatétény, pláne más mint Csepel. Hiszen Csepelen belül már most legalább három kerületet lehetne kialakítani.

Szerintem az egész összevonósdit meg kell előzze egy független (legjobb lenne egy nagyon távoli országból végzett) felmérés, amely felsimerné ennek az 525 km2-nek a lehetőségeit, kijelölve 30 éves távlatban a jövőt.

WLaci 2010.04.18. 00:07:17

Csepelt a Gellértheggyel, ne vicceljünk már... Inkább az azonos jellegű részeket kellene összevonni, pl. Gellérthegyet és Szentimrevárost az I-hez, Sasadot a XII-hez csatolni a XI-ből, a maradékot meg összevonni a XXII-vel. Röhely ma is, hogy egy kerület egy régi villanegyed (Gellérhegy), egy XII-szerű zöldövezet (Sasad) meg mondjuk Őrmező.

smartdrive 2010.04.18. 00:33:02

@városjáró: azt is vedd figyelembe, hogy nem nulláról indulunk. amit lehet, azt kompromisszumként érdemes megtartani a mostani kerülethatárokból (én a Kolosy térnél ezzel vágtam át a gordiuszi csomót)

smartdrive.tar.hu/kerulet.jpg

336 2010.04.18. 00:33:35

@cso zsi: Nem, nem ugyanarról beszélünk. A helyhatósági választások alkalmával továbbra is a jelenlegi kerülethatárok által szavaznánk, viszont nem arra, hogy ki legyen a kerület polgármestere, hanem arra, hogy a mi területünket ki képviselje a fővárosi közgyűlésben. A város polgármestere szintén közvetlen módon lenne megválasztva. Ez ugyan eredményezhetne olyan szituációt (lásd London), hogy egy alapvetően liberális városnak konzervatív vezetője lesz, míg a közgyűlés többsége szabadelvű. Ideje is megtanulnunk közösen dolgozni... A kerületek meg szépen megmaradnak irányítószámostul, utcatáblástul, és főleg a lakói büszkeségében.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.18. 00:44:58

@smartdrive: Az elcsatolási ötletek tetszenek! A többit nem látom át teljesen.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.04.18. 00:45:24

@Mike36: @WLaci: nem pontosan úgy, ahogy mondtátok, de nagyjából hasonlóan osztottam fel a kerületeket: taj-kert.blog.hu/2010/04/17/gondolatkiserlet_budapest_uj_keruletei

smartdrive 2010.04.18. 01:01:03

@városjáró: mármint mit nem látsz át? arra való a térkép :)

336 2010.04.18. 01:04:29

Hozzá kell tegyem, hogy Budapesten kivétel nélkül mindenki Demszky-t szidja, pedig nincs ember aki meg tudná mondani, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyáltalán mit csinál. Azaz dehogynem. Stratégiai döntéseket hoz. Most ezek milyenségét ne firtassuk. Lényeg viszont, hogy eldönthetik például, hogy legyen négyes metró. A városlakó ebből annyit lát, hogy már régen utaznunk kellene rajta, ehhez képest azt se tudjuk, hogy mikor lesz kész, továbbá háromszor annyiba került eddig, mint amit összköltségnek mondtak. Abba már senki sem gondol bele, hogy miért. Azért, mert a metró tervezett nyomvonala öt kerületet érint (11,5,9,8,14). Ennek az öt kerületnek saját vezetése van, ahol a helyi polgármesternek Demszky nem főnöke, még ha főpolgármesternek is hívják. Ez mai állapot szerint öt építési engedélyeztetési eljárást jelent, természetesen öt különböző rendezési terv, és építési szabályzat alapján. Ötször annyi lehetőség a korrupcióra. Mindez ötször annyi idő, és persze ötször annyi pénz. És akkor arról még nem is tettem említést, hogy minden kerület be is nyújtja a számlát a fővárosnak az éveken át tartó túrásért. Demszkyt is lehet persze szidni, de elsősorban azért, mert húsz éven keresztül nem volt képes letolni a parlament torkán, hogy a város így irányíthatatlan. Akkor sem, amikor a sajátjai ültek a tutiban.

tuttitiz84 2010.04.18. 07:07:47

Észak Buda: II XII III 268 000
Dél Buda: I XI XXII 213 000
Észak Pest IV XIII XV 290 000
Kelet Pest: XIV XVI XVII 269 000
Dél Pest: XVIII XIX XX 180 000
Belváros: V VI VII 131 000
Prolinegyed: VIII IX X XXI 300 000

Ennél az elosztásnál kb. azonos társadalmi rétegek kerülnének egy önkormányzat felügyelete alá hasonló környezeti jellemzőkkel. Az. hogy a lakosság száma nem teljesen egyenlő szerintem nem releváns probléma.
Ez csak 7 területre osztja a várost de mindenképpen gazdaságosabb, ha a közvagyont potenciálisan csak 7 helyen lehet magánvagyonná változtatni!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.18. 09:43:05

@smartdrive: Oké-oké! De nem lehet felhúzni nagyra, hogy lássam mely főutak, természeti vonalak mentén választanád el a kerületeket.

@336: Jaj, mindjárt elsírom magam. Komolyan. Semmi hatalma nincs, se neki, se egy fővárosi főépítésznek, sem egy fővárosi tervtanácsnak, se egy fővárosi vároképvédelmi bizottságnak, se senkinek. A képviselőink csak "másodálláűsban tevékenykednek" az önkormányzatainkban, mindenről más tehet... Csak tudnám, hogy akkor mi a faszért olyan nagy titulusok ezek, hogy egymást túlharsogva hadakoznak érte 4 évente???

mindazonaltal 2010.04.18. 10:13:54

Van egy meglepő ötletem:
Legyen 23 kerület és az egyezzen meg a mostaniakkal.

cso zsi 2010.04.18. 13:13:13

@336: Biztos más nyelven beszélünk....
A kerülethatárok, utcanevek érintetlenül maradnának. De, mint a régiósítás a megyéknél, a kerületi önkormányzatokat vonná össze, létszámukat csökkentené.
Akár a fenti rajz, vagy más ötletek alapján.
Hasonló egyébként a Kerületi Bíróságok felosztása régóta: www.fovarosi.birosag.hu/bpterkep.htm

Raoul 2010.04.18. 18:35:13

Én is elkövettem spontán egy felosztástervet: csinaljunkie.com/2010/04/17/bdpst-szabdalas/

ungabunga 2010.04.21. 11:17:59

Ennek pont annyira semmi értelme, mint Magyarország régiókra osztásának (hiszen egész Mo. kb. akkora, mint egy német régió), de ettől még bőven lehet, hogy megcsinálják, hiszen az oktatási és kulturális minisztériumokat is negyven éve minden páros évben összevonták, minden páratlanban meg szétválasztották, és mindig elmagyarázták, hogy mitől lesz sokkal hatékonyabb az új rendszer.

Az alapprobléma az, hogy a főpolgármester egy totálisan kompromisszumképtelen ember, aki ahelyett, hogy elfogadná, hogy vannak különböző érdekek, és olyan megoldásokat igyekezett volna találni, ami mindenkinek jó, inkább bozótharcot indított, és erőből próbálta lenyomni a kerületeket. Azok meg akkor persze dafke bekeményítettek.

Néhány olyan közszolgáltatást, ahol ez ésszerű, kerületi hatáskörből át kell tenni a fővároshoz. Egyébként nem kell változtatni a struktúrán. A fővárosi közgyűlés képviselőit pedig ne külön pártlistán válasszák, hanem a kerületek delegáljanak, mindegyik egyet. Legyen a főváros a kerületek szövetsége, ne pedig a kerületeket ellenségnek tekintő felsőbb hatalom, és minden egyszerűbb lesz.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.05.15. 00:17:05

Egyelőre maradnak a kerületek, de kevesebb lesz a képviselő. Tarlós szerint 2012-re lehet kidolgozni, és 2014-től lehet bevezetni az új kerületi rendszert.
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=445709&place=
süti beállítások módosítása