Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1965 október

2015. október 05. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.


fovarosi.blog.hu: KobanyaiLtp-1960 - indafoto.huOktóber 1: Kialakul Kőbánya városközpontja. (...) A napokban jóváhagyott program értelmében Kőbányán a jövő év első felében megkezdődik s 1969-re befejeződik egy új lakótelep létesítése; 23 épületben 1268 lakást építenek fel típustervek szerint. Négy lakóházat a Pataki István tértől délre húznak fel, a többi keleti irányban csatlakozik majd a Kőrösi Csoma úton nemrég épült lakóházakhoz és az új kőbányai mozihoz. A lakásoknak több mint a fele kétszobás, átlagos alapterületük pedig negyvenkilenc négyzetméteres lesz. Összesen csaknem négy és félezer lakos kap bennük új otthont. Az épületek nagy részét hatemeletesre tervezik. Az új lakótelep távfűtéses lesz, s több környékbeli régi ház fűtését is korszerűsítik, hogy ne szennyezze az új lakótelep lakásait. A beruházási program által érintett területen 184 lakást és több ipari létesítményt bontanak le, köztük a FŐSPED telepét. Az összesn 228 millió forintos költséggel épülő lakótelepet - a közműveken, parkokon, utakon kívül - 12 tantermes általános iskolával, 100 férőhelyes óvodával, 60 férőhelyes bölcsődével, orvosi rendelővel, postafiókkal, könyvtárral, különböző kereskedelmi és szolgáltatóegységekkel látják el. (...) (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: 196510-Strandtaska-grofjardanhazy - indafoto.hu
Strand divat 1965-ben (forrás: grofjardanhazy)

Október 2: Tizenöt emeletes mérnökszálló Zuglóban. Budapesten igen sok külföldi fiatal tanul a műszaki egyetemeken és nagyszámú külföldi kész mérnök dolgozik a főváros különböző gyáraiban, tudományos intézményeiben. Elhelyezésükről eddig is a "TESCO", a Nemzetközi Tudományos Együttműködési Iroda gondoskodott. Az Építésügyi Minisztérium bocsátotta ilyen célra rendelkezésre a Csavargyár utcai munkásotthont. Ez az épület azonban már sem jellegében, sem befogadóképességében nem alkalmas az igények kielégítésére. Különben is, az Építésügyi Minisztérium tekintettel az építőipari munkáslétszám növekvő helyigényére, vissza akarja venni a munkásszállást.

A TESCO elhatározta, hogy minden tekintetben korszerű, a szükségletnek megfelelő méretű szállodát építtet a külföldi mérnökhallgatók és mérnökök elszállásolására. Megbízása alapján Zilahy István, a Lakó- és Kommunkális Épületeket Tervező Vállalat mérnöke elkészítette két alternatívában a terveket.

fovarosi.blog.hu: ZugloHotel-19651002-MagyarNemzet-02 - indafoto.huA mérnökszálló céljára a fővárosi tanács a XIV., Nagy Lajos király útja és a Limanova tér sarkán levő területet jelölte ki. A külföldi technikus-otthon háromszáz férőhelyes lesz. Az egyik alternatíva szerint tizenöt emeletes, a másik megoldás szerint tizenhárom emeletes lenne az épület . A tizenöt emeletes megoldás esetén a földszinten, illetve az első emeleten bisztró, étterem, színpaddal, játékszobákkal, olvasóteremmel, televízió szobával ellátott kultúrterem, minden második emeleten közös társashelyiségek, tanulószobák épülnének. Tiszenhárom emelet esetén ezek a létesítmények elmaradnának, de a techikusotthon befogadóképessége változatlanul háromszáz személy lenne. A tizenöt emeletes épület magasságát 55, a tizenhárom emeletesét 44,6 méteresre tervezik. Az építkezés és a járulékos költségek előirányzata a tizenöt emeletes szállónál majdnem 30 millió, a tizenhárom emeletesnél majdnem 25 millió forint. Ehhez jönnek még a belső berendezés költségei.

Minden valószínűség szerint az illetékesek a tizenöt emeletes tervet fogadják el kivitelezésre. Az építkezést a jövő év második felében akarják megkezdeni és három év alatt fejeznék be. (Magyar Nemzet)

Október 3: Zugló egyik legnagyobb épülete, a Vegyiműveket Tervező Vállalat 13 emeletes irodaháza tető alá került a Hungária körúton. (Magyar Nemzet)

Október 6: Gondosabb tervezésre van szükség az új lakótelepeknél. Az Építésügyi Minisztériumban összegyűjtik a lakótelepek építésének műszaki, városrendezési és szociográfiai tapasztalatait. (...) Sok helyen a minisztérium előírásainál lényegesen kevesebb üzlet épül. Gyakori eset, hogy a lakótelepen gyorsan felépül az eszpresszó és az étterem, viszont más fontos közszükségleti cikkeket árusító bolt még hiányzik. A felmérések szerint az üzlet-, óvoda- és bölcsőde-ellátás a jobb szervezéssel szinte költségtöbblet nélkül megoldható lenne. (...) (Magyar Nemzet)

Október 6. Megkezdték az Emke-aluljáró felszíni munkáit - A közművekben nem lesz zavar - Áthelyezik a vágányokat. (...) Eddig az Emke, a patika és a csemegebolt alatti pincékben dolgoztak. Mielőtt ugyanis az aluljáró hatalmas gödrének kimélyítéséhez fognának, a közművek kábeleit biztonságba kell helyezni. Az építés ideje alatt a posta munkájában, az áram-, illetve a gázszolgáltatásban nem lehet zavar! A másik fontos feladat: bonyolult technológiával, szigorú elővigyázatossággal az Emke, a csemege- és a patikaház sarkainak alapjait szinte lépésről lépésre, szakaszról szakaszra másfél-két méter mélységben aláfalazzák, megerősítik, hogy a villamosvágányok elhelyezése után a dinamikus hatások ne okozzanak veszélyt.

A házsarkok megtűzése után felszedik az utca burkolatát, leverik a szádfalakat, megkezdődhet az aluljáró építésének földmunkája. A tervek szerint a villamossíneket is eltolják majd a helyükről. Erre az időre már befejezik az aluljáró külső körzetének az építését és a 6-os villamos több méter hosszú alagút fölött közlekedik majd. (Esti Hírlap)

Október 8: Előkészítő munkálatok a Blaha Lujza téren. A Blaha Lujza téri építkezésnél meggyorsult a munka. Mint Forstner Miklós, a Közlekedési Építő Vállalat 7. számú munkahelyének építésvezetője tájékoztatásul elmondta, egy-két napja a három nagykörúti saroképület - az Emke, az Éjjel-nappali Csemege és a gyógyszertár - pincéiben dolgoznak. A következő hetekben másfél-két méterrel mélyítik, illetve szilárdítják a három nagy saroképület alapjait; így készítik elő az aluljáró különböző irányú lépcsőszakaszainak építését. (...) Most épül egyébként - a Blaha Lujza tér előterében - a mozgólépcső-alagút indítószekrénye, amelyet december elején kezdenek majd süllyeszteni, és január végéig helyezik szint alá. Ekkor kezdődik el tulajdonképpen magának az aluljárónak az építése, amellyel a mérnökök, munkások még 1966-ban végezni akarnak. (Népszabadság)

Október 9: Elkészült a dél-pesti szennyvíztisztító telep. A gyárakkal sűrűn beépített Dél-Pestről eddig a szennyvíz egy árkon át közvetlenül jutott a soroksári Duna-ágba, és hosszú ideig tizedelte a folyó halállományát. A horgászok és a soroksári Duna-ág környéki telektulajdonosok állandóan szorgalmazták, hogy csak tisztítás után engedjék be a Dél-Pesten összegyűlt szennyvizet a Duna-ágba. Tíz éve már meg is kezdték az ország legnagyobb szennyvíztisztító telepének építését, a munkálatok azonban nagyon vontatottan haladtak; most végre elkészült a telep, s megkezdődtek az üzemi próbák. A próbaüzemelés után, előreláthatólag néhány hét múlva a telepet átadják rendeltetésének, s megkezdődik a folyamatos szennyvíztisztítás. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: KelenfoldiLtp-1960asEvek-Epul-PerenyiAKorszeruVaros-01 - indafoto.huOktóber 13: Új otthon harmincezer embernek - Megkezdték a kelenföldi lakótelep építését. (...) Kelenföldön összesen 7500, ebből az óbudai házgyár termékeiből több mint 5200, zömében kétszobás modern lakás épül 1966 és 1970 között. A házgyári épületesek tízemeletesek lesznek - 180-180 lakással -, s jövőre, a tervek szerint, már hat ilyen lakóház készül el. Ezenkívül tizenöt emletes épületeket is építenek a lakótelepen, szám szerint tizenhetet, ezek azonban nem a házgyár termékeiből, hanem úgynevezett öntött technológiával készülnek. Ez lesz Budapest első ilyen magas beépítettségű lakótelepe, s a városképet emelő, tágas elrendezésű negyed mintegy 30 ezer embernek nyújt majd otthont. A LAKÓTERV építészei 16 tantermes iskolát, 150 férőhelyes óvodát, két 60-60 férőhelyes bölcsődét, több üzletházat, éttermet, bisztrót stb. is terveztek Kelenföldre, s az építkezés utolsó szakaszában készül majd el a lakótelep városközpontja különböző kulturális és kommunális létesítményekkel, mozival, könyvtárral, SZTK-rendelőintézettel stb. A Mélyépítő Vállalat dolgozói Kelenföldön július 2-án kezdtek hozzá az első lakóház alapjainak lerakásához, s ma már a Fehérvári úttól elindulva az Etele út mentén egyszerre négy épület alapozása folyik szalagszerű munkaszervezéssel, négy toronydaru segítségével, éjjel-nappali műszakban. (...) Több mint 200 munkás és háromszakasznyi honvéd dolgozik nagy erőfeszítéssel az Etele úti építkezésen, hogy mire a házgyár első termékeiből Budafokon összeszerelik az első ötszintes kísérleti lakóházat, addigra Kelenföldön is szerelésre készen álljon az első tízszintes épület alapja és fogadószintje. (...) (Népszabadság; kép: Perényi Imre: A Korszerű város.)

Október 15: Helikopter-járat a Belváros és Ferihegy között. Az IBUSZ tájékoztatása szerint szó van arról, hgoy néhány éven belül légitaxikat adnak át a forgalomnak. Előreláthatólag 1967-re tervezik néhány helikopter vásárlását, amelyek a Ferihegyi repülőtér és a Belváros között közlekednének. A probléma csak az, hogy egy nagyobb sík terepre lenne szükség a helikopterek leszállásához. Úgy gondolják, erre a legalkalmasabb hely a tabáni rész lenne, mert a Belvárosban nincs szabad telek. Felvetődött az is, hogy 6-8 személyes kis repülőgépeket vásároljon az IBUSZ és a MALÉV. Ezek a környező országok fővárosai, a Balaton és Budapest között közlekednének. Az 1930-as években rendszeres hidroplán járat volt Budapest-Keszthely között. Az IBUSZ tervezi, hogy újból meginduljon a repülőjárat. Ez új színfolttal gazdagítaná Magyarország idegenforgalmának egyik központját, a Balatont. (Magyar Nemzet)


Október 16: Novemberben: start a föld alá.
A Nemzeti helyén: deszkavár. Vagy piramis? Utcáról, villamosból, az EMKE-négyszögből, erkélyről csak ennyi látszik. A deszkavár "rondelláján" kiderül: kettős falai közé betonacél-rudakat állítottak. Most forrasztják, drótozzák, hegesztik, fonják - vashálót készítenek: acélszitát 147 696 folyóméterből. Erre borulhat majd a betonköpeny. A deszkazsalut azután lehántják róla, szögférceit kiszedik - s marad a puszta alkotás, egyszerű szaknyelven: a földalatti mozgólépcsőjének indítószekrénye, a hatalmas csarnok betonból, a mozgólépcső bejárata. Pontos mérete: 18 méter 60 centi magas, 8 méter 70 centi széles, 27 méter 25 centi hosszú.

fovarosi.blog.hu: BlahaLujzaTer-1965-Metro2 - indafoto.hu(...) Először lent, a szürke iszapgödörben - egy éve még bíbor bársony nézőtér állt fölötte - lefektették a szekrény vágóélét. Ráültették a színház régi alapjára, a megtalált facölöpökre. Ehhez 60 köbméter betont használtak fel. A második ütem reggel 6-tól este 8-ig tartott: 185 köbméter beton. A harmadik ütem: kétnapos. A zsaluba újabb 250 köbméter betont öntenek. A negyedik ütem végrehajtásához másfél nap és újabb 150 köbméter beton kell. A négy ritmus közé több napos előkészületi pauzát dirigál az építkezés karmestere, Forstner Miklós. Az utolsó akkord után - talán egy október végi napon, daru kürtszólója jelzi majd - ott áll a befejezett mű, az óriás betonszekrény, 2000 tonnás súlyával.

És novemberben: start! Indul a szekrény a földbe, napi 20-25 centis sebességgel. Viszi majd 2000 tonnás súlya, két centi élű vágója. A szekrény oldalai mellől egy brigád szedi majd a földet. "Kilopják" alóla a talajt, s a roppant építmény magától süllyed a föld alá. (...) (Esti Hírlap)

Október 17: A Nemzeti Színház a jövő évben beköltözik az addigra újjáépülő volt Magyar Színház modern épületébe. Tekintettel erre, javaslatot tettek, hogy a Hevesi Sándor téren reprezentatív éttermet létesítsenek. A javaslattevők szerint ilyen célra van alkalmas, tágas helyiség. (Magyar Nemzet)

Október 21: Elkészült a Révész utcai gáztartály. A két évvel ezelőtti villámcsapás általá megrongálódott 60 ezer köbméteres gáztartály újjáépítése befejeződött, és a napokban fel is töltötték gázzal. Csütörtöktől ismét bekapcsolódik a gázszolgáltatásba. (Népszabadság)

Október 21: Ma nyílik meg a Mártírok útján a nagy ABC csemegeáruház. Csütörtök délben nyitják meg a főváros egyik legmodernebb és legnagyobb ABC csemegeáruházát a Mártírok útja 1. alatt. Koltai György, a Csemege Vállalat igazgatója szerdán délután mutatta be a sajtó képviselőinek a KERTI tervei alapján teljesen újjáépült, területileg megnagyobbodott áruházat. Huszonöt vagonnyi, több mint hatmillió forint értékű árukészlettel várja a vásárlók tömegét a nagy élelmiszerbolt, ahol egyébként más napi közszükségleti cikkeket is lehet vásárolni. Korszerű hűtőpultok, hűtőszekrények biztosítják az önkiszolgáló rendszerben működő áruházban a mindig friss árut. Csomagolt tőkehúst kívánság szerinti súlyban kaphatnak a vevők. Működik majd a csirkesütőgép, meleg virslit, debrecenit, kolbászt is lehet fogyasztani a büféosztályon. A megnyitáskor huszonöt féle hidegkonyhai újdonsággal lepik meg a közönséget. A bolt naponta reggel 6-tól este 9 óráig, vasárnapokon reggel 7-től délután 2 óráig tart nyitva. (Magyar Nemzet)

Október 24: Új külkereskedelmi székház alapozását fejezték be a Tüköry, az Arany János és az Akadémia utcával határolt telken. A kilencemeletes székházban több mint 300 irodát, nagy éttermet és számos tárgyalótermet építenek. Az Arany János utca mentén 50 gépkocsinak parkolóhely, s a betonburkolatú parkoló alatt ugyancsak 50 kocsinak garázs is épül. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: BlahaLujzaTer-19651024-Nepszabadsag-02 - indafoto.huOktóber 24: A felszín, az aluljáró és a földalatti. (...) A Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgatóságának tájékoztatása szerint az Astoria és a Blaha Lujza téri metróállomások közti 500 méteres távból 90 méteres szakaszt tettek meg a földalatti építői. Az eddigi "bányászmódszer" helyett már a pajzsolt használják, mert ahogy közelednek a Blaha Lujza tér felé, mind nedvesebb talajjal kell megküzdeniük. A Blaha Lujza tértől az Osvát utca irányában is folyik a munka, körülbelül a fele távolságot tették meg a föld alatt, s úgy számítják, hogy februárra ezen a szakaszon is befejeződhetik az alagútfúrást. A színház helyén jelenleg a háromemeletnyi magas, 27 méter hosszú, 9 méter széles épületkolosszust, a keszont betonozzák, a felszín alá süllyesztve ez foglalja majd magába a metró állomásának a lejáratát. A süllyesztés az év utolsó heteiben kezdődik meg, és jövő márciusra fejeződik be. (...) Az aluljáró-építkezés tulajdonképpeni munkálatai csak az állomásfeljárat süllyesztésével kezdődnek meg; 11 lépcsősor vezet majd minden irányból az aluljáróba: az Emke-, a gyógyszertár- és a Csemege-saroktól összesen 6, a villamosmegállók szigeteitől 4, a Blaha Lujza tértől 1. Ez az aluljáró lényegesen nagyobb lesz az Astoria-aluljárónál, építési és járulékos költségei is több mint kétszeresét alkotják, mintegy 66 millió forintot. Sík mennyezet helyett kazettásat, aszfaltburkolat helyett pedig kőlaposat terveznek benne. (...) (Népszabadság)

Október 26: Mától elterelik a közúti forgalmat az albertfalvi felüljárónál. Fontos szakaszához érkezett az albertfalvi közúti felüljáró építése: a héten megkezdik az állványozást, hozzálátnak a mindkét oldalon 350-350 méter hosszú, magas töltésre emelt hídfeljáró kialakításához. Emiatt az albertfalvi MÁV-kereszteződés és Leányka utca közötti szakaszt ma lezárják. A forgalmat ezen a részen terelőútra vezetik. (Népszabadság)

Október 27: 42 millió forint Budafok fejlesztésére. (...) 1966-ban 42 millió forintot fordítanak a kerület fejlesztésére. Az egyik legnagyobb gond jelenleg a vízellátás: az 1700-as években épített 500 köbméteres víztároló nem tudja ellátni az igényeket. Budafok felső részének magasabb vidékeire nyáron lajtkocsikkal hordják az ivóvizet. A jövő év végére elkészül az új, 2500 köbméteres víztároló. Ugyancsak ekkorra építik meg az albertfalvi felüljárót a kettős sorompónál. Tovább épül a kísérleti lakótelep, amelyben a tervek szerint összesen 420 lakást építenek. Utak felújítására két és fél millió forintot áldoznak jövőre. (...) (Magyar Nemzet)

Október 27: Új városközpont tervét tárgyalta a fővárosi vb. (...) A harmadik ötéves tervben 22 épületben több mint ezer új lakást akarnak elkészíteni a Dózsa György út, Kossuth Lajos utca, Vörösmarty utca és a Nagy Sándor utca között. A lakóházak négy-, illetve kilencemeletes épületek lesznek. Az új otthonok több mint hatvan százaléka két-, illetve két és fél szobás lesz, a többi lakás garzon és másfél szobás. Minden lakás fürdőszobát, beépített konyhát, beépített szekrényeket kap. A kijelölt területen 366 lakást kell szanálni, ezek többsége nem elégíti ki a mai igényeket, 152 lakásban csak villany van, és 89 lakásban van fürdőszoba. A lakásokkal együtt bölcsődét, különféle üzleteket, és éttermet is terveznek. Az új városközpont építésére több mint 180 millió forintot költenek. A munkát jövőre kezdik meg, és 1969-ben fejezik be. A korszerű városközpont mintegy négyezer embernek ad új otthont. (Esti Hírlap)

Október 28: Új fordulat egy régi vitában: Új benzintöltő-állomások Budapesten - Az első hat-nyolc kút építését a jövő évben megkezdik. A Fővárosi Tanács városrendezési osztálya megbízta a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatot, hogy készítsen javaslatot: hol létesítsék a fővárosban az új üzemanyagtöltő állomásokat. Az ÁFOR 1950 óta negyvenhét üzemanyagtöltő állomást épített, de ebből csak egy készült Budapesten. (...) Előreláthatóan már a jövő évben megkezdik hat-nyolc kút építését, 1967-től kezdve pedig nagyobb ütemben növelik a fővárosban az üzemanyagtöltő-állomás-hálózatot.

Hol épülnek az új kutak? Néhányat felsorolunk. Üzemanyagtöltő állomásnak jelöltek ki helyet az Erzsébet-híd pesti hídfőjének feljárója alatt, a Citadella déli oldalán, a Ráczfürdő előtt, a Lánchíd utcában, a Várkert Kioszk részére épített gépkocsiparkolóhelytől északra, a Bank utcában a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán, a Boráros tértő északra a Közraktár utcában, a Déli pályaudvar Vérmező felőli oldalán, a Tas vezér utcában az épülő sportszállóval szemben, a Kolosy tér és Árpád fejedelem útja között, a Teleki téren, a Vörös Csillag Szállónál, a Normafa vendéglő szomszédságában, a Kacsóh Pongrác úti lakótelepen, a Thököly út és Francia út keresztezésénél, a József Attila lakótelep központjában, a Nagy Lajos király úti lakótelep részére a Fogarasi úti új parknál. (...) (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: KozlekedesiMuzeum-20120226-04-ErzsebetHid - indafoto.huOktóber 29: Helyreállították a Közlekedési Múzeumot s már megkezdődött gazdag anyagának rendezése, ez azonban hosszabb időt igényel. A tervek szerint a múzeumot 1966. április 4-én nyitják meg "A közlekedés fejlődése a gőzgéptől a sugárhajtású repülőgépekig" című kiállítással. (Magyar Nemzet)

Október 30: Meggyorsult a Várnegyed helyreállítása. A korábbihoz képest gyorsabb ütemben halad a Várnegyed helyreállítása - állapította meg pénteki ülésén az I. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága. A munkák meggyorsítására a kivitelező vállalatok háromszor annyi építőt foglalkoztatnak a Vár helyreállításán, mint korábban; jelenleg több mint harminc műemlék épület felújításán dolgoznak. Megtörtént a Magdolna-torony műszaki átadása; az idegenforgalom szempontjából is jelentős építményt valószínűleg a Történeti Múzeum veszi át.

A Várnegyed rekonstrukciójának fontos része a palota építkezése. A hatalmas épületkomplexumhoz tartozó déli kert - benne a középkori romkerttel és a Budapesti Történeti Múzeumnak helyet adó épülettel - a jövő év végére elkészül. Az újjáépülő rész, illetve intézmény 1967-ben nyílik meg a közönség számára. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: BudapestSzallo-Korszallo-1971 - indafoto.hu
1971-ben

Október 31: Új korszak az építészetben - Megkezdődött a 18 emeletes, henger alakú Budapest-szálló építése. A fogaskerekű villamos végállomásával szemben, az egykori Florida-cukrászda helyén, fákkal és bozóttal benőtt telken a 41-es Építőipari Vállalat munkatársai megkezdték a 18 emeletes, 280 szobás, körkeresztmetszetű, henger alakú Budapest-szálló építését. Az épület statikus-tervezői Kollár Imre és Balázsy Béla.

-A Budapest-szálló az ország legmagasabb lakóépülete lesz, és világviszonylatban a legnagyobb körkeresztmetszetű lakóépítmény. Ez azt jelenti, hogy a Szilágyi Erzsébet fasornál a munkálatok megkezdése nemcsak egy jövőbeni reprezentatív szállodát jelent, hanem nálunk egy új építészeti korszak kezdetét, a toronyházak, felhőkarcolók építését.

Az építészet új korszaka nemcsak az épületek magasságának növelését jelenti. Új korszak az épületek kiképzése, és az építési technológiák alkalmazása tekintetében is. A tervezőknek, építőknek új, eddig ismeretlen feladatokat eddig ismeretlen megoldásokkal kell végrehajtaniuk. Példa: ha a Budapest-szálló betonvázát hagyományos zsaluzási módszerrel építenénk, akkor erre óriási pénzösszeget kellene fordítanunk. Csúszózsaluzást alkalmazunk, amit eddig lakóépületnél sohasem használtak, így a költség jelentősen csökken és a munkaidő-megtakarítás is nagymérvű. A másik új, és jelentős technológiai eljárás, hogy az épület szokatlan formájú, úgynevezett héj-alapot kap. Hagyományos módszerrel az épület alá három méter vastag betonalapot kellene építeni. Statikai számításaink és újfajta terveink szerint azonban 50 centiméteres betonréteg is elegendő. Az építők a betonhéjat csonkakúp alakúra formázzák, amely a "domborítás" következtében éppen olyan biztonsággal tartja majd a 15 ezer tonna súlyú épületet, mint a szokásos vízszintes tömbalap. Az új módszerrel 1,3 millió forint értékű betont és munkát takarítunk meg. (...)

A Budapest-szálló alapozását már megkezdték, az új korszak kezdetét jelentő első épület tervezési munkálatait befejeztük, de máris, még jelentősebb feladatokat kaptunk. Együtt tervezzük a 24 emeletes, 77 méter magas margitszigeti Palatinus szállót, és ezt követi majd a Műszaki Egyetem 32 emeletes épülete, amely csak hat méterrel lesz alacsonyabb, mint Európa legmagasabb lakóépülete.

Az új építészeti korszak jelentős feladatokat ró ránk. Hogy ezeket a feladatokat végrehajthassuk, bővíteni kell ismereteinket. Hogy ez megtörténhet, annak első jele: a 18 emeletes, henger alakú szálló építésze, Szrogh György, Ybl-díjas, a közelmúltban hathónapos tanulmányútra utazott, hogy külföldön a különböző építészeti stílusokkal, és főleg a felhőkarcolók építésének módjaival ismerkedjen. (Magyar Nemzet)


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2015.10.05. 10:42:10

Egy apróság: az "október 27: Új városközpont tervét tárgyalta a fővárosi vb." bekezdésből nem derül ki, hogy hol épülhet ez a városközpont. Az utcanevek alapján szinte bárhol lehet, az előző bekezdésből arra következtetek, hogy még ez is Budafok, de nem egyértelmű...

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2015.10.05. 11:08:54

@Palotabarát: Megnéztem a cikket, de sajnos ennél többet nem írnak benne, utána már más témáról van szó...

¿Qué tapas hay? 2015.10.06. 21:22:23

@Palotabarát: Pesterzsébet. A Dózsa György utca ma Helsinki út (1975 óta)..
süti beállítások módosítása