Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Megnyílt a Garay téri piac

2008. augusztus 18. - fovarosi.blog.hu

Valamikor egyszerű volt itt az élet: az eladók leterítettek néhány pokrócot, és arról árulták portékáikat. Tudja fene, kaját azért nem szívesen vásároltam volna így. És ők sem. Legalább is erre utal, hogy 1931-ben Szabó Jenő építész és Krendsei Géza fővárosi műszaki tanácsos tervei alapján csarnokot építettek a térre. Ez állt itt egészen a 2003 december 31-iki bezárásig. Addigra már olyan lerobbant állapotba került az épület, hogy teljesen jól beilleszkedett a környezetébe. A régi épületet 2004-ben elbontották, helyére egy teljesen újat húztak fel. Az építkezés 2005-ben kezdődött, és már több hónapja véget is ért, de a megnyitót az engedélyeztetés elhúzódása miatt csak 2008. augusztus 14-én tarthatták meg. (A tűzoltókkal sokáig nem tudtak megállapodni, több módosításra is szükség volt.) Az építésben a kerületi önkormányzaton kívül a Pendola Holding Center Kft. vett még részt.
 

Az új épületben már nem csak piac van. Az első pinceszinten azért van piac is, ez alatt 3 szinten mélygarázsokat alakítottak ki 636 autónak. A földszint afféle kis bevásárlóközpont lett a piacot kiegészítő üzletekkel, Budapest Bankfiókkal, vendéglátóhelyekkel. Az első emeleten üzletek és irodák is vannak. A második emelettől felfelé pedig lakásokat alakítottak ki, a legfelső lakások saroktornyokban kaptak helyet, ezekhez tetőkert is csatlakozik az új épület tetején. A szintek között mozgólépcsőkön és liftekkel lehet közlekedni. A lakók külön liftekkel közlekedhetnek, nekik a bejárat is más oldalon van. A 236 lakásból 232 már el is kelt, dacára az eléggé lerobbant környéknek. Végül is befektetési szempontból nem lehet rossz: megveszem, kiadom, aztán a 4-es metró átadása után eladom felárral. A piacon van gombavizsgáló, de egy őstermelőtől még virágport is lehet kapni. A korábbi bérlők java visszatért, így a törzsvásárlók ismét találkozhatnak a törzsárusokkal. (Az átadásig a Rottenbiller utcában kaptak ideiglenes helyet.)

A kerület következő terve a Klauzál téri vásárcsarnok felújítása.

http://www.metropol.hu/images/1218567283_lak_0786.jpg

Azt mondjuk nem annyira értem, hogy egy ekkora épület felhúzásához miért kell a 21. században 4 és fél év. Max. kettő lenne a reális. Na de ha állam bácsi is beszáll, akkor az mindjárt más szokott lenni.
 

Pénteken elmentem egy kis helyszíni szemlére. A földszint nagyon rendben van, van lift és mozgólépcső, működnek is (azta!). Az egyik kedvencem lett az a a női ruházati üzlet, ahol pontosan ugyanolyan szabású blézer van 10 különböző anyagból a kirakatban. Elég viccesen néz ki, mintha még mindig a szoci ruházati ipar világában élnének. A piros és fehér falfestések jók, a csempék jól lettek felrakva. Csak az üzletek nagy része még tök üres - még az sincs kiírva, hogy mi nyílik majd ott. A -1 szinti piac eléggé zegzugosra sikerült, de egy piacnál ez nem is baj. Itt az ember ne siessen, hanem andalogjon, nézelődjön, beszélgessen. És kutasson érdekességek után. Jelen állapotok szerint farostlemez lapokat és rácsszerelőket látni a leggyakrabban, de azért lesz itt minden aminek egy piacon lennie kell, ne aggódjunk. Csak várjunk még úgy szeptember közepéig-végéig, amíg az üzletek berendezkednek. Mintha senki se szólt volna nekik, hogy "Fiúk! Megnyitó augusztus 15-én!" Szóval még javában fúrnak-faragnak.
 

Az örök optimista felem azt reméli, hogy ez a beruházás hozzásegítheti Budapest egyik részét a felemelkedéshez. A közlekedés jó, csak a környékbeli házak (és lakóik egy része) nagyon lerobbant. A Garay utcán a sok köttötáru bolt, ruházati nagyker és török lakástextiles üzlet üzlet között sétálva az volt az érzésem, hogy itt már rég megvalósult a Fashion Street - illetve annak lerobbant változata. De egy olyan új "sziget", mint az új Garay piac, segíthet felemelni a környéket is. Ezzel a képzavarral búcsúzom mára :-)

 

Források:

http://www.ingatlanmagazin.com/read/5148?h

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/284281

http://index.hu/politika/belfold/gahumegny08/

http://www.mno.hu/portal/printable?contentID=579026&sourceType=MNO
 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása