Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Gozsdu Udvar

2008. augusztus 22. - fovarosi.blog.hu

A Gozsdu Udvar épülete már romos állapotában is feltűnt nekem, még sok évvel azelőtt, hogy az Autóker megvette volna. Nem sok olyan ház van ugyanis Budapesten, amely több belső udvarral rendelkezik, és két utca felé is van kijárata. Konkrétan a Király utcát köti össze a Dob utcával. Az elhelyezkedése nagyon jó annak, aki a belvárosra vágyik: a Deák tér kb. 10 perc séta. A Gozsdu Alapítvány (ld. lent) az alapító halála után 32 évvel, 1902-ben építtette a Király utca 13. és a Dob utca 16. szám közötti épületeket és az azokat összekötő udvarokat. Az épületegyüttest Czigler Győző tervezte, akinek a Gozsdu Udvar mellett fontosabb munkái a Gourmand eszpresszó és a Széchenyi fürdő voltak.

Évekig zajlott a vita a tulajdonlás körül. 2002-ben még úgy állt, hogy a Gozsdu Alapítvány vagyona, így ez az épület is román tuladjon lesz. A román állam csak 2006-ban indította el az államosított vagyonok rendezését. Az ingatlanok 2004-ben, a Magyar Ingatlanforgalmazó és Ingatlanfejlesztő Kft.-vel kötött szerződéssel kerültek az Autóker Holding Zrt. tulajdonába.

http://index.hu/cikkepek/0807/kult/gozsdu/.gdata/a6_gozsdu%20077.jpg

(A kép forrása)


Itt nyit wellness központot a Holmes Place azoknak, akiknek a Margitsziget büdös. Akarom mondani, akik magas színvonalú mozgásstúdióban kívánnak tudatosulni egészségügyileg. De lesz itt gourmet kajabolt, kávézók, lakberendezős luxusbolt, 238 férőhelyes parkolóház (Holló utca 6.), és a Holló utca 10-14. alatti épülettel együtt 249 lakás is. (A honlap
július 15-ei állapota szerint már csak 26 lakás eladó.) A főbb adatok: 60 000 nm beépített terület, 12 000 nm kereskedelmi terület, 200 méter hosszú belső folyosó ("sétány" a honlap szerint). A honlap azt is írja, hogy a belső udvarok "átlátszó tetőrendszerrel lefedhetőek lesznek" - lefedésnek azonban az égvilágon semmi jele. Ja, és lesz "spa" is. Ezentúl így fogom hívni a fürdőszobámat is :-)

Egyszer majd azért beülök ide egy kávéra. Ezek a belső udvarok nagyon csendesek tudnak lenni akkor is, amikor a Károly körúton mindenki mindenkit szidalmaz éppen. 2007 július 17-én tartottak egy kis megnyitó programot, ekkor készítettem az alábbi kis videót az egyik belső udvarban:


 

A ház honlapja:

http://www.gozsduudvar.hu/

 

Ki volt Gozsdu? Gozsdu Manó román kereskedő család sarja volt. 1802-ben született Nagyváradon. Pozsonyban végzett jogot, majd Vitkovics Mihály pesti ügyvéd és költő alkalmazásába került. Így került kapcsolatba a magyar irodalom olyan nagyjaival, mint Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, és Fáy András. De a Grabovsky-ház (jó név, nem? :-)) szalonjába is bejáratos lett, itt a román kultúrával ismerkedhetett meg. 1836-ban már menő elismert ügyvéd, aki román származása ellenére a magyar nyelv használatért küzd. Vagyonát ingatlanokba kezdte fektetni, 1832-ben vette meg Wilhelm Sebastian Király utcai házát, majd a körülötte levő telkeket is. Ezeken építtette fel a mai is meglévő szecessziós házakat, amelyeket ma őrá emlékezve hívunk Gozsdu-udvarnak. A pesti román kultúra bőkezű támogatója lett. 1860-ig politikai szerepet is vállalt, de végül visszatért a gazdasági életbe: a Concordia gőzmalom társaság tagja és a Pesti Biztosító Társaság elnöke lett. Az országgyűlésben Deák Ferenc politikájának híve volt. 1870 február 3-án hunyt el, a Kerepesi temetőben nyugszik. Még előző év végén végrendelkezett, ebben vagyonát egy létrehozandó alapítványra bízta, hogy egyházi és világi felügyelet mellett a magyar és az erdélyi görögkeleti vallású diákokat támogassák belőle. 1871 és 1919 között több mint 5600 ösztöndíjat osztottak ki, ezzel jelentősen segítve a román értelmiség fejlődését. Trianon kettészakította az alapítványt: a vagyon Budapesten, a kuratórium Nagyszebenben maradt. Hosszas viták után, csak 1937-re sikerült megegyezni. Majd jött a világháború, majd jött a kommunizmus, és 1952-ben minden vagyont államosítottak. A rendszerváltás után indult újra a vita, melynek végső nyertese az Autóker lett.

 

Források:

http://index.hu/kultur/klassz/gozsdu0731/

http://index.hu/kultur/klassz/gozsdu0710

http://www.nemzetisegek.hu/repertorium/2002/06/bar09.pdf

http://www.gozsduudvar.hu/

http://www.femina.hu/lakoparkok/gojdu

http://www.ingatlanmagazin.com/2891/Video_mentes_maskent_Gozsdu_hanyattatasa_Trianontol_az_Unioig
 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása