A Kortárs Építészeti Központban 2008. december 14-én tekinthető meg utoljára egy meglehetősen elfeledett, ám rendkívül érdekes építészünk, Szabó István (1914-1988) hagyatéki kiállítása. A kiállítás kurátora, Kovács Dániel jól ismeri az életművet: diplomamunkájának témájául is Szabót választotta. Négy, a Magyar Építészeti Múzeumból kölcsönzött tervrajzot leszámítva a teljes kiállított anyag újdonságnak számít; egy 1972-es torinói szobrászati tárlatot leszámítva a javarészt a 20. század második feléből származó hagyatékot még sosem állították ki. Ennek oka talán az, hogy Szabó munkásságának két fontos területe, a kiállítások építészete és belsőépítészete, valamint a szocializmus évtizedeinek templomépítészete máig feldolgozatlan területnek mondható.
 
A kiállítás helyszíne is különleges. A Kortárs Építészeti Központ jelenlegi székháza (volt OMFB székház, 1969-71), Szabó István egyik legjelentősebb munkája ugyanis hamarosan lebontásra kerül. Nem véletlen, hogy a kiállítási anyagnak is hangsúlyos fejezete ez az épület. Az átalakítások, bontások miatt az életmű egyre fogy, illetve egyre kevésbé tekinthető autentikusnak. Részben ezzel magyarázható, hogy az anyagban kevés kivétellel nem kaptak helyet az épületek jelenlegi állapotát bemutató képek.
 
Az installáció egyszerűnek mondható, de jól illeszkedik a térbe. Különösen naplemente után, amikor a hatalmas üvegfalak térbe helyeik a fényképek, tervek hátteréül szolgáló fehér tablókat. Ezek közé kerültek azok a kisebb-nagyobb méretű művészeti alkotások, amelyek Szabó munkásságának sokoldalúságára mutatnak rá. A terembe belépve is két nagy képzőművészeti alkotását látjuk meg a terem túlsó végében, méretüknek köszönhetően ezek az elsőnek szembetűnő kiállítási tárgyak. Ötletes megoldás a farkasréti templom makettjének elhelyezése olyan vasbeton zsaluköveken, mint amilyenekből maga a templom falazata is megépült.
 
Szabó első korszakában meghatározó volt a kiállítási építészet. 1938-ban a BNV területén dolgozott. A második világháború után ő is belekényszerült a szocreál erőltetett stílusába. Az ötvenes évekből származó, a Déli pályaudvari, vasútállomást és metróállomást is magába foglaló komplexumának tervein a vastag oszlopsorok, a díszítmények egyértelműen magukon viselik a korszak stílusjegyeit. Megannyi kortársához hasonlóan Szabó sem szerette ezt a stílust, kibújni, menekülni igyekezett előle, és az ötvenes évek második felétől ő is levette ezt a „kényszerzubbonyt". Ezidőtájt kiállítási építmények során dolgozott: pavilonokat tervezett, belsőépítészeti feldadatokat oldott meg (1957: Poznan, Szaloniki, Brüsszel). Emellett képzőművészeti alkotásokat is készített, ezek egy része épületeinek homlokzatán, vagy belső tereiben került elhelyezésre. A kiállításon ilyen alkotásokból is megtekinthető néhány (pl. Pietá, Ádám és Éva), és szerepeltek az 1972-es torinói kiállításán is. A brüsszeli kiállításon készült archív felvételen látható székek hazai változatából egy példány a kiállítási anyag része - ebből mindössze egy garnitúra maradt fent, Szabóék háztartásából. A kiállítási építészet terén szerzett tapasztalatait ügyesen használta fel a Magyar Rádió Pagodájának építésénél: a szűk belső udvar adta korlátozást a befelé dőlő falak, az ívelt tető és az üvegfalak átláthatóságával oldotta fel.
1953-ból ránk maradt egy hárshegyi (sárvárligeti) étterem terve is, ez modern stílusjegyeket felvonultató épület lett volna, ha megvalósul. Későbbi épületei - pl. az inotai kultúrház, a tiszaszederkényi (ma: Tiszaújváros) Művelődési Ház (1964) - már egyértelműen a 60-as évek modern építészeti stílusában készültek. Szintén a 60-as évekből származik a legmerészebb, a leginkább földtől elrugaszkodott terv, amit akár az utópiák világába is sorolhatnánk. Az akkor még beépítetlen lágymányosi területre álmodott hatalmas sportcsarnoknak kiemelt városképi szerep jutott volna. A fenyőtoboz felépítésére emlékeztető borítású óriási kúp az olasz Pier Luigi Nervi munkáinak párhuzama.
 
Életének utolsó korszakában figyelme az egyházi építészet felé fordult. Talán legismertebb szakrális épülete a farkasréti Mindenszentek templom (1973-78). Ennek érdekessége, hogy ez volt az első, a szocializmus érájában épített új római katolikus templom. Ebből persze nem nehéz kitalálni azt sem, hogy nem állt rendelkezésére valami rengeteg sok pénz. A hiányt ötletességgel pótolta: olcsón tudott szerezni beton zsaluköveket, és ezt használta tégla helyett a falak felhúzásához. A kiállításon megtekinthető az épület eredeti makettje. A templom belsőépítészetét, díszítményeit is Szabó tervezte. 1975 és '85 között még kilenc temploma épült fel: a márkházai Krisztus Király templom, a Váci út és a Fáy utca sarkán álló Szent Márton templom, az Ildikó téri és dunaújvárosi református templomok. Az 1987-es Duna-parti ökumenikus temploma már nem épülhetett meg. Halála után még egy terve megvalósult - 1995-re készült el a tatabányai Hálaadás bányásztemplom.