Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Courtyard a Blahán - bent jártunk

2010. március 29. - fovarosi.blog.hu

Az április 26-án megnyíló Marriott Courtyard szállóban, az egykori Sajtószékház helyén épült Europeumban jártunk, és egy felújított szálloda mellett még egy reménybeli köztér-megújulásra is rátaláltunk. És közben nagyon jól tartottak minket. Most értettem meg, hogy sokszor milyen kényelmes is lehet egy (nálam szerencsésebb) újságíró élete: készen kapott sajtóanyagok, büféebéd, körbevezés, ajándékok. Ez az élet! :-)
 

1950-től volt a Szabad Nép székháza az itt állt épületegyüttes, körúti homlokzatán a korszak jelentős lapjait hirdető neonfeliratokkal. Az József körút 3. szám alatti ház 1893-ban, az 5. szám alatti 1890 körül épült. A 7-es számú ház - amely 1896 körül épült - az, amelyiknek megtartott homlokzata ismét felélesztette a "faszádizmus" körüli építészeti vitát. Ennek a háznak ugyanis csak a körút felőli homlokzata maradt meg, a házat elbontották mögüle, így a bő évszázados korú fali díszek mögött teljesen új építésű épületrészeket találunk. Az 5-ös szám alatt működött Rákosi Jenő lapjának, a Budapesti Hírlapnak a szerkesztősége. És még további három ház is az épületegyütteshez sorolható. 1950-re már mindhárom József körúti házat összekötötték, abban az évben nagy hírverés mellett lett a tömb a Szabad Nép székháza. A Sajtóház nem volt szocreál, de már a 30-as, 40-es évek modernje sem volt, bár a Bauhaus és a modern öröksége felfedezhető benne. A homlokzatára kerülő relief már egyértelműen a "szocreál" korszak szellemét tükrözte. Az elmúlt rendszer évtizedeiben egy sor lap szerkesztősége dolgozott itt, a Népszabadságétól a Szabad Földén át a Magyar Fóruméig. Az 1950-es átépítés tervezője Lux László volt, aki később az ötvenes években építésügyi miniszterhelyettes és a Magyar Építőművészet szerkesztője lett. Legismertebb középülete a Népligetben álló Planetárium 1977-ből.

 

A "Felszabadítás és újjáépítés" címet viselő relief egyik alkotója az egykori Felvonulási téren álló Sztálin-szobrot is jegyző Mikus Sándor, aki Kerényi Jenővel és Beck Andrással dolgozott együtt a mű elkészítésén. 1990-ben került le a homlokzatról. 2005 decemberében a ház sorsa is megpecsételődött: az ABLON beruházásában elkezdődött az Europeum építése. Az egyik belső falról még az utolsó pillanatban sikerült épségben eltávolítani azt a karikatúra-falat, amelyen Szűr-Szabó József örökítette meg kb. 8x3 méteres méretben az akkoriban körülötte álló embereket, főleg szerkesztőségi dolgozókat. Úgy tervezték, hogy a karikatúrát az üzletközpont részlegben ismét kiállítják majd.

 

Az Europeum eredetileg irodaházat, szállodát, üzletközpontot és teremgarázst tartalmazott volna, ám a tervezés során az irodai funkciót kivették a projektből. A garázs a felszín alatti 4 szinten megépült, hamarosan a nagyközönség is igénybe veheti majd. (Jellemző, hogy az áruház felé terveznek kapcsolatokat, a garázs megépült, de tömegközlekedési fejlesztésről egy szó sem esett. Hiába no, ide úri közönséget várnak, nem holmi hetesbuszosokat.) Az üzletközpont építése tulajdonképpen véget ért, műszakilag elkészült az épület, de a válság miatt egyelőre nem sikerült elég bérlőt szerezni. Pedig az üzletközpont hiánypótló lenne: kisebb üzletközpontból nagyon kevés van a Nagykörúton belül, inkább az egyedi üzletek dominálnak. Ráadásul ez Budapest egyik legforgalmasabb pontja, naponta több mint 300 ezer ember halad át a téren. Jelenleg is folynak a tárgyalások, több olyan, korábban visszalépett partner is van, aki újra érdeklődik. Amint sikerül megtölteni az üzletközpont 70%-át, megnyitják.

 

A 235 szobás Courtyard by Marriott Budapest City Center építése is jól halad. A szállóban három féle szoba lesz: Deluxe, Superior, és Suite. Étkezésre és kikapcsolódásra az Oléo Pazzo étterem, és a Lobby Lounge áll majd rendelkezésre. A szolgáltatások között lesz fitness terem, internet sarok és wifi szolgáltatás is. Érdekesség, hogy a szobák minibárjait maguk a vendégek tölthetik majd fel a recepció mögötti "Grab and Go" minishopból. Kisebb konferenciák megrendezéséhez a szálloda hét, variálható teremmel, köztük egy kb. 280 fős, automatizált technikájú konferenciateremmel rendelkezik. (100 éve még bálteremnek hívták volna...) Ez lesz Budapesten az első Courtyard by Marriott szálló. Világszerte mintegy 800 szálló tartozik már ebbe a 4 csillagos kategóriába, amely elsősorban az üzleti útra, illetve pihenni érkezőknek hivatott magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtani. A Courtyard a válság ellenére messze nem az egyetlen új 2010-ben: a Rácz fürdő mellett, az egykori Hungária fürdő helyén, a Nádor utcában és a Kossuth Lajos utcában is szálloda nyitást terveznek, összesen közel 1000 szobával.


 
Az ABLON beruházásai ezzel az épülettel érték el a 200 ezredik hazai négyzetmétert. Az épület az ABLON tulajdona marad, a szállodára üzemeltetési (menedzsment) szerződést kötöttek a Marriottal. Az új ház tervezésénél a környező épületekhez kívántak igazodni. Mai külsővel rendelkező, de a szomszédokkal is kapcsolatot tartó homlokzatok, hasonuló épülettömegek épültek. Ezt a célt szolgálta a 7. számú ház homlokzatának megtartása is, amit egyébként a Nagykörút városképi védett
sége is indokolt. Sokan vélik úgy, hogy ezé a házé a legmagasabb színvonalú homlokzat az egész Nagykörúton. Értékét növeli, hogy egyes épületdíszek kőből lettek kifaragva, nem gipszből formáltak. Az új épületrészeken Kanfanar és travertin mészkőburkolatok láthatók, ezeket Horvátországból szerezték be. A homlokzatot nem az anyagok váltogatása vagy épületdíszek felhelyezése, hanem a nyílászárók, erkélyek kivágásai teszi változatossá. A ház egész megjelenését egy leendő képhez igazították. Ugyanis azt remélik, hogy a szomszédos Corvin Áruház is hamarosan visszanyerheti régi fényét, így az Europeum homlokzatai már ehhez az új állapothoz igazodva készültek el. A kapcsolódás akár szorosabb is lehet: a felszín alatt is össze lehet majd kötni a két épületet, de akár az 1. emelet magasságában is készülhet majd később átjáró.

 

Nemcsak a szomszédos, egykor szebb napokat látott áruház újulhat meg a következő években, de maga a tér is. A tervek szerint több százmillió forintból újítanák fel Budapest legforgalmasabb terét, ahol naponta több mint 300 ezer ember halad át. Jelenleg az engedélyezési eljárás folyik.

 

Ha mindez megvalósul, szinte rá sem ismerünk majd a Blaha Lujza térre.

P.S. A Rosslyn Hotel építése egyelőre leállt, de most kedvezőbben alakulnak a 74 szobás szálloda építésének pénzügyi lehetőségei, így nyáron talán már folytatódhat a beruházás.

 
 

Források:

http://www.budapestfolyoirat.hu/archiv/2006/sajtohaz.php

http://www.budapestfolyoirat.hu/archiv/2004/karikatura.php

http://epiteszforum.hu/node/12698

http://www.mfor.hu/cikkek/Kozel_ezer_premiumszobat_adnak_at_iden_Budapesten.html

http://epiteszforum.hu/node/779

http://nol.hu/gazdasag/20100310-latjak_a_valsag_veget_a_szallodakban

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása