Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A Police Palace

2010. november 27. - fovarosi.blog.hu

Cikksorozat Finta Józsefről 

Mint már korábban szó volt róla, a Kempinski szálló tervezésénél előírás volt, hogy ablak nem nézhetett az akkori BRFK központ (ma Meridien szálló) felé. A sors furcsa fintora, hogy később pont Finta "költöztette ki" innen a rendőrséget. Mégpedig egy "csillaghajóba", ahogy a Rendőrpalotát pestiesen hívják.

A tervezőcsapat (felelős építész-vezető: Finta József, építész tervező: Plájer János, építész-tervező társak: Fekete Antal, Gondos Attila) nagyon jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező helyre tervezhetett. Az Árpád, híd, metróállomás környezete a Váci út (3-as metró) és a Hungária körgyűrű (1-es villamos) találkozásánál sokfelől könnyen megközelíthető. A közvetlen környezet már nem ilyen jó, a soha el nem nevezett tér beépítése változó színvonalú, és hiányos is.

A tervezési munka 1994-96-ban, a kivitelezés 1995-97 között történt. Az építési engedélyeztetési eljárás már megvolt, amikor kiderült, hogy a Postabank Invest Zrt-nek felajánlott csereingatlanok nem fedezik a tervezett építési költséget, így meg kellett vágni a ház költségvetését. Ennek eredményeképpen a Teve utcai egyik szárny "áldozatul esett", és a homlokzat is átalakult. Eredetileg fele-fele arányban lett volna üveg és gránit/nirosta burkolat, az áttervezés után sokkal több lett az üveg felület. Az ORFK tornyát is át kellett dolgozni.

Az átlagos földszint + 8 emelet épületmagasság itt nem tűnik agresszívnek: a környező magas lakóházak és az OEP-torony szomszédságában megfér egy ekkora ház. (Nem véletlen, hogy a Raiffeisen Ingatlan is ezt a helyszínt szemelte ki Budapest első felhőkarcolójának felépítéséhez - ami aztán nem épült meg.) A legmagasabb résznél az épület fsz + 15 emelet magas, ebbe a részbe került az ORFK központja. (Nem véletlenül lőttek pont erre a részre 2007-ben.) A BRFK operatív funkciója egy nagyon racionális alaprajzú, közel négyzet alaprajzú részbe került - ez ésszerűséget és racionalizmust hivatott közveteni. (Eredetileg a TOP, azaz a Tűzoltóság Országos Parancsnokság lett volna a harmadik, de végül a három rendőrségi szerv, a BRFK, az ORFK és a PMRFK került ide.) A több tömegre bontás nem csak a funkciókat különíti el, de a hatalmas, összesen 58 ezer négyzetméteres épület tagolását is megoldja. Az ORFK rész a földszinten árkádos kialakítású, oszlopokra állított, ezzel a közterületi jelleget kívánták hangsúlyozni. (Más kérdés, hogy ma ez biztonsági, védelmi okokból nem nagyon érvényesül. Viszont remek gyalogos és kerékpáros passzázs nyílt az épület mögött.) A belső tereket az irodaházakhoz hasonlóan modulosan alakították ki. A rács 150 x 150 cm-es, azaz ilyen mobilitással bír a válaszfal-rendszer.

Érdekes, de nem csak én tartom ezt a házat Finta egyik legjobbjának, de az Index 2005-ös szavazásán is 8000-8500 olvasó szavazatai alapján is ez lett a legjobb Finta-épület.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2010.11.27. 10:11:08

látom ez a torony kedvence volt Fintának. :)
indafoto.hu/fovarosiblog/image/7253703-158cdacf/271673
indafoto.hu/fovarosiblog/image/7253301-1f3863ee/271659

"a Kempinski szálló tervezésénél előírás volt, hogy ablak nem nézhetett az akkori BRFK központ"
haha, az új épület meg körablakos lett, szóval az néz mindenfelé. ez különösen amiatt nem jó, amit említettél is: ha rálőnek, tuti találat...

1116001 2010.11.27. 10:46:31

A helikopter leszállóhelyet is kispórolták végül.

Treff7 2010.11.27. 11:14:06

én halálcsillagként ismerem nem csillaghajóként

ha ez számít..

macskafaraok 2010.11.27. 14:25:15

az Árpád hídról nézve Szfinx a formája.

macskafaraok 2010.11.27. 14:25:56

ja, és a rendőrök vajh miért szeretnek mindig ilyen központi helyen lenni, rejtély...
süti beállítások módosítása