Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Füstölni kezdett

2012. február 11. - fovarosi.blog.hu

A 2-es és a 3-as metróvonalon a mai napig azok a szerelvények járnak, amelyeket 1966-tól kezdtek beszerezni a Szovjetuniótól. A 100-104 pályaszámú kocsik a legöregebb, EV típusúak, ezek 1970 óta, tehát 42 éve álltak forgalomba. (Ezt a szerelvényt hívják házon belül "Tamarának".) Az "E" a típusmegnevezésre, a "V" Vengrijára, azaz Magyarországra utal. Az EV szerelvényeket a 2-es metró beindítására rendelték. Később e modell továbbfejlesztett változatából, az EV3-asból rendeltek. Ez már 66 helyett 72 kW-os motorral rendelkezik. A vezetőfülkéhez itt egy plusz szekrényt is hozzátettek, így a vezetőfülke közvetlenül az első ajtónál kezdődik. 2000-2002 között 45 kocsit felújítottak, ezek rózsaszínes belső terükről kapták a "Barbi" becenevet. A 3-as metróhoz érkeztek a már számmal jelölt kocsik, a 81-717-es vezérkocsik és a 81-714-es középkocsik. Az utolsó "2"-es szám jelzi a magyar specifikációt. A 81-esekben már neonvilágítás volt, és a burkolatokat nem éghetően kivitelezték. Ezekből aztán többféle, kis mértékben eltérő változatok jöttek. 1998-ban jött még két szerelvény, ezek érdekessége, hogy elöl 6 fényszórójuk van, ezért "vizipók"-nak becézik őket. "Legfeljebb 8 kocsit lehet összekapcsolni hivatalosan. 81-7172-ből 63 darab van, 81-7142-ből eredetileg 123 volt, 1-et selejteztek, 122 maradt, 81-7172M-ből négy darab, 81-7142M-ből hat darab gazdagítja a járműparkot" - írja a metros.hu.

Az alábbiakban egy lista következik a meghibásodásodásokról, az elmúlt másfél évet felölelve. A lista nem feltétlenül teljes, ha van még további infója valakinek, ne fukarkodjon a kommentben elhelyezett cikk linkekkel :-)

2009 júliusában még arról cikkeztek, hogy a régi metrókocsikat hova lehetne eladni. Volt, aki csak a fémhulladékot látta benne, más éttermet nyitott volna a metrókocsikban. Egy járművet és egy komplett szerelvényt a BKV a tömegközlekedési múzeum számára elkülönített. De felmerült az is, hogy azerbajdzsáni, ukrán és fehérorosz közlekedési vállalatoknak adják el a kocsikat - ott is ilyenek futnak. A metrókocsik közül 2003-ban 45 darabot felújítottak. Akkor még úgy számoltak, hogy 2010 elején már itt lesznek az új metrókocsik, ezért kezdték el felmérni a piaci értékesítési lehetőségeket.

2010 októberében már havi rendszerességel voltak meghibásodások a járművekkel a 2-es és a 3-as vonalon. Október 1-jén a Deák tér és a Déli pályaudvar között nem járt a metró, miután a Batthyány térnél füstölni kezdett az egyik metrószerelvény. Az egyik kocsi főbiztosítéka oldott le. Október 18-án egy utas felvételt készített arról, hogy a metró egyik kocsija nyitott ajtóval indult el a Ferenc Körút után a Klinikák felé:



November 10-én történt a következő eset:
"A Batthyány térről a Kossuth tér felé haladva a furcsa fékezésre lettem figyelmes. Majd amikor beértünk a Kossuthra, a szokásosnál is erősebb azbeszt szag árasztotta el a kocsit és az egész állomást. A vezető a mikrofonba bemondta: "Kérem hagyják el a szerelvényt és szerintem az egész állomást is!" Mindenki vette a lapot, kiszálltunk és indultunk a lépcső felé. Kilépve a kocsiból körbenéztem és láttam, hogy a szerelvény elején és hátulján keményen füstöl. A mozgólépcső felé haladva hallottam, hogy a vezető mégegyszer közölte: "Mindenki hagyja el a szerelvényt és az állomás területét is". A mozgólépcsőn felfelé haladva még bőven engedték be az embereket. Két biztonsági őr (IQ nuku ábrázattal) ment lefelé a nyugodtság maximális jelenlétével - állva - a mozgólépcsőn, néhány utas szólt rájuk: "Nem kéne valamit csinálni?! Miért engedik le az embereket?!" Kijöttünk... 5-8 perc múlva megérkeztek a tűzoltók, addigra végre lezárták az állomást. Én ennyit tudok, kíváncsi vagyok mi a folytatás, és mi történhetett a metróval. Sajnos - mivel nem vagyok nagy metrófan - nem néztem meg mely kocsik voltak." (Index fórum bejegyzés, 2010. november 10.) Alig telt el 4 nap, és újabb meghibásodás történt: ezúttal a Nagyvárad tér - Deák tér szakaszon állították le a forgalmat. A Ferenc körút megállótól 150 méterre kezdett valami füstölni. Az alagútban nem maradt szerelvény, utasok nem kerültek veszélybe. A meghibásodás után egy ideig egy "integető embert" állítottak be a Ferenciek teréhez, aki az ajtók bezáródását, a járművek állapotát nézte. December 22-én a Deák tér és a Déli pályaudvar között nem járt a metró, akkor a Déli pályaudvari végállomáson kezdett el füstölni egy szerelvény. A műszaki hibát tűzoltók segítségével hárították el. (Másnap, december 23-án a 3-as vonalon, a Nyugatinál a programszőnyeg felől tapasztaltak füstölést.)
A füstölések mellett paranormális jelenségek is keserítik a metrót irányítók munkáját. Mint a metrósoktól megtudtuk, nemrég elszállt a Határ úti pincében található mini vezérlőasztal, amelyről a vonal egy szakaszán lehet kezelni váltókat, jelzőket. Simán kialudt az egész, semmit nem láttak rajta. Be is zárták az állomásokat a Népligettől Kőbányáig, de alig zárt be minden állomás, az asztal magától életre kelt, mint a karácsonyfaizzók, aztán ment minden tovább. De 10-15 percig fennállt a káosz. (Forrás)
A 2011-es év is rosszul kezdődött: már január 2-án leállt a közlekedés egy füstölő szerelvény miatt a Deák tér és a Déli pályaudvar között. Az egyik jármű villanymotorjában keletkezett a hiba. 2011 február 2-án egy szerelvény füstölni kezdett a 2-es vonalon. A tűzoltók a Kossuth téri állomáson vizsgálták át a járművet - de nem találtak füstöt. Jó másfél órán át állt a forgalom. (Február 12-én egy utas rosszulléte miatt állt le a forgalom egy időre.)

Február 17-én sajtóhírek jelentek meg arról, hogy a BKV pályázatot írt ki régi metrókocsik felújítására. A hírt a BKV honlapján cáfolta, ugyanis nem a szerelvények felújítására, csupán egyes alkatrészek felújítására írtak ki tendert. (Március 11-én a Déli pályaudvar állomáson a mozgólépcső gépháza füstölt, március 23-án pedig gázolás miatt állt a forgalom, áprillis 4-én pedig a Pillangó utcánál egy váltó fűtőszerkezeténél keletkezett tűz.) Április végén a BKK nevében Vitézy Dávid beszélt arról, hogy heteken belül kiírhatják a közbeszerzést a 2-es metróvonalon futó Ev és Ev3-as szerelvények felújítására.



2011 április 19-én történt az eddigi legdurvább eset, amikor egy metrókocsi kiégett az Árpád híd és a Forgách utca közötti alagútszakasz tárolóvágányán. A szerelvény ajtóhiba miatt már korábban kiállt a forgalomból, így utas nem volt rajta.

2011 áprillis 25-én is füstölt egy szerelvény, akkor a fékrendszer melegedhetett túl - az eset a Pillangó utcánál történt. Április 28-án a földalatti egyik járműve gyulladt ki, az utasok még időben leszálltak a 35 éves szerelvényről. Májusban kiderült, hogy a Forgách utcánál történt metrótűz egy URH készülékben lévő túlmelegedett ellenállás miatt keletkezhetett. A tűz azért terjedhetett ilyen gyorsan, mert a készülék közelében minden éghető volt, a környező burkolatok pozdorjából készültek. A szerelvények gyártásakor még sokkal enyhébb tűzvédelmi szabályok voltak érvényben, ma ilyen módon már nem lehet metrószerelvényt gyártani. A funérlemezes metrókocsik átépítése 3,5 milliárd forintba kerülne. Május 15-én a Moszkva térnél gyulladt ki egy szerelvény, a Déli pályaudvar és a Deák tér között nem járt a metró.
Május 20-án 43 szerelvényt kivontak a forgalomból, a lecsökkent járműszám az első napokban nem okozott nagy torlódást, de a tartalék járművek hiányát meg lehetett érezni a követési sűrűség csökkenésén, amikor a megmaradt járművek közül is kiesett egy vagy több. A járművek között volt néhány olyan is, amelyet néhány éve újítottak fel, ám az alváz tartógerendáit ezeknél sem cserélték. A járműveket 2012 január 23-án visszaengedték a forgalomba - elsőként a 120-121-116-123-124-es pályaszámú motorkocsikat (egy teljes szerelvényt). Május 25-én a kék metró vonalán 5 vonatból kellett kiszállítani az utasokat különböző hibák miatt, cserevonat pedig alig volt. Előfordult ajtóhiba, bekapcsolt a tűzjelző és a fékezettséget jelző lámpa is. Tarlós István elrendelte a járművek műszaki felülvizsgálatát. Elmondása szerint 154 "lejárt szavatosságú" szerelvény van Budapesten, de ezek műszaki állapotáról nincs pontos információ. (Egy kis fejlesztés még ilyen körülmények között is megtörtént: 2011 júniusától elkezdték piros LED-es fényjelzőkkel felszerelni az ajtókat, hogy azok záródására ne csak hang figyelmeztessen.) A vizsgálatot a Budapesti Műszaki Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem bevonásával le is folytatták az első hat kocsira, de annak eredményét nem hozták nyilvánosságra, a többire pedig nem rendelték meg a vizsgálatot.

2011 július 29-én a Népligetnél füstölt egy szerelvény, a hibát kábelzárlat okozta. A forgalom délelőtt fél 10 körül állt helyre, addig pótlóbuszok szállították az utasokat. Szeptember 3-án a Nyugatinál füstölt egy szerelvény, az utasokat kiszállították. A tűzoltóság vizsgálata szerint a szerelvények alja túlmelegedett. A Lehel tér és a Deák tér között kellett pótlóbuszokat beállítani. Október 24-én is a 3-as vonalon füstölt egy szerelvény, emiatt Kőbánya-Kispest és a Deák tér között nem járt a metró. Október 25-én a Keleti pályaudvarnál füstölt egy szerelvény, a zárlatos, 40 éves vontatómotort a tűzoltók hűtötték le. November 7-én Újpest-Városkapunál kezdett füstölni egy szerelvény, ezért a szerelvényt átvizsgálták, az állomást pedig lezárták. (Ugyanezen a napon az Astoria állomáson egy mozgólépcső kezdett el füstölni, valószínűleg a fékberendezés hibája miatt.) November 23-án Újpest-Központ kihúzóján, a vonal legvégén füstölt egy szerelvény.
November 25-én a metró munkatársai Kőbánya-Kispest végállomáson vettek észre egy mechanikai törést. Fél kettő után vette észre a lelógó alkatrészt, azaz a törött fékrudazatot egy dolgozó, akinek köszönhetően sikerült elkerülni a nagyobb bajt. A Budapesti Metróért Egyesület alelnöke, Györök Balázs szerint "a tovább közlekedő kocsiról lelógó alkatrész leesése szinte százszázalékos valószínűséggel kisiklásos balesethez vezethetett volna". December 9-én nem műszaki meghibásodás, hanem egy a sínekre esett vasdarab keltette elektromos ív okozott a füstöt. December 13-án 60 km/h-s sebességkorlátozást rendeltek el a 3-as metróvonalon, a járművek CMC, azaz ellenőrzött kézivezérlés módban közlekednek azóta. A sebességet a vezetőnek kell szabályoznia, az AVR (automata vonatvezető rendszer) ugyanis csak 80 km/h sebességnél szabályoz le. A lassújelet a sínlekötések rossz állapota miatt kellett bevezetni. A sínek rossz állapota, kimozgása miatt a járművek forgóvázait nagy ütések érik. December 21-én a Deák térnél füstölt a 2-es metró vonalán egy szerelvény a metróvezető szerint, de a tűzoltók már nem találták ennek nyomát.


Forrás: Englishrussia.com via Urbanista

2012 január 9-én ismét a Deák térnél kezdett füstölni egy metrókocsi a 2-es vonalon, így a teljes vonalat le kellett zárni. A tűzoltók átvizsgálták a szerelvényt és az alagút érintett szakaszát is, de tüzet, tűz nyomát nem észlelték. Miután a szerelvényt elvontatták, megindulhatott a normál forgalom. Másnap, január 10-én a Corvin-negyednél füstölt az egyik szerelvény. A megállót kiürítették, a Nagyvárad tér és a Deák tér között metrópótló buszok jártak. A szakemberek ezúttal is csak koromfoltokat találtak. A tűzoltóság szerint az áramszedőpapucs hozzáért az alagút fémburkolatához, így zárlat keletkezett - ez okozhatta a füstöt. Január 19-én a Határ úti megállóban kezdett füstölni egy szerelvény. A Budapesti Metróért Egyesült közleménye szerint a kocsi bal 1-es áramszedő papucsa szakadt le a tartógerenda törése miatt. Zárlat keletkezett, a harmadik sín és a futósín is megrongálódott. Az alagút átszellőztetése után megindult a forgalom. Január 23-án három metrószerelvény is kiesett a forgalomból műszaki hiba miatt. Így a délutáni csúcsforgalomban a követési idő 1:45 helyett 3:00 - 3:30 perc és másodpercre növekedett. Január 30-án a metróvezető füstszagot érzett az Árpád híd állomáson, ezért reggel 7 órakor lezárták a Lehel tér - Újpest-Központ szakaszt. Kb. 50 tűzoltó vonult a helyszínre, de tűz vagy izzás nyomát nem találták. Nem sokkal később egy másik szakaszon észleltek hibát, ezért a Lehel tér és a Nagyvárad tér között járt pótlóbusz. A Deák téren füstölt egy szerelvény. E napon tehát két eset is előfordult, de egyiknél sem találták meg a hiba okát.

Február 1-jén egy ideig a Stadionok és az Örs Vezér tere között nem járt a metró. Az MTI úgy értesült, hogy az egyik váltóhoz behullott szemét és falevél gyulladt ki, a hidegben ugyanis bekapcsolták a váltófűtést.


A fenti táblázat pirossal mutatja a hibás szerelvényes napokat


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Never 2012.02.11. 22:39:47

@hagyma: Az ÉN befizetett pénzemet lopták el, meg a TIEDET, meg a családodét, szüleidét, testvéreidét, mindenkiét, akit csak ismersz és adót fizet.

Cca 200 milliárd forintot (egyszer már konszolidálták 100 milliárddal, és most is ennyi hiányzik újra).

Ez csak egy állami cég, igaz, a nagyobbak közül. A pénzpumpa pedig 2008-is mehetett igazán, mert akkor apadtak el a banki források (és furcsa módon akkor kezdődött az MSZP-SZDSZ háború a pénzeken, és akkor nyomták fel Hagyót, Kocsist és a többieket...) Azóta csak morzsákat csipegetnek az éhes apparátcsikok...

hackbard.celine 2012.02.11. 22:40:15

@hagyma: az teljesen rendben van ugye, hogy Orbán unokaöccsének létrehoznak egy 100 fős Budapesti Közlekedési Központot a BKV fölé, ahol ezeknek a majmoknak az eddigi legnagyobb érdeme az volt, hogy megdöglesztették a teljes M1-M7 (no meg a budaörs és környéke agglomeráció) felől érkező forgalmat jó egy hétre és ezt is sikerként kommunikálták, épp csak a közharag söpörte el a dilettáns baromságukat.

lammaer 2012.02.11. 22:45:49

@_Hank_Moody_: Önmagában az hogy vki hány éves nem kéne hogy szempont legyen. 26 éves emberek komplett cégeket elvezetnek és sikeres vállalkozók. Nekem pont az a bajom, hogy a sok vén trottyos aki tán még Rákosinak is tapsolt van most is a porondon. Begyepesedett emberek mindenfelé.

A józan gondolkodás nem korhoz kötött, legalábbis 20 felett sztem már nem.

hackbard.celine 2012.02.11. 22:54:46

@Never: az cseppet sem feltűnő, hogy a fidesz részéről a bp-n októberben elvesztett önkormányzati választás után fordult vesztésre a metró ügy finanszírozása?
Végül mennyivel került így többe a többszöri újratervezés?
Ne felejtsd el az előzményeket sem az Antall-kormány idejéből:
"1991 májusában a közgyűlés határozatban mondta ki a metróépítés szükségességét a Dél-Buda-Belváros, illetve a Zugló-Rákospalota nyomvonalon.
1992 szeptemberében a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy a kormánnyal közösen nemzetközi tendert hirdet a 4-es metróvonal építésére.
Novemberben az Antall-kormány garanciát vállalt arra a hitelre, amelyet a főváros vett volna fel, a központi költségvetés pedig vállalta volna a kölcsön tőkerészének törlesztését. Az első ütem (a Kelenföldi pályaudvartól a Kálvin térig tartó szakasz) befejezését a világkiállítás 1996-os megnyitójára tervezték.
Decemberben nyílt nemzetközi tendert hirdettek az Etele tér és a Kálvin tér közötti 7 állomásos 5,4 kilométeres szakasz megépítésére és a hitelfolyósításra.
Edmund Stoiber bajor miniszterelnök és Szabó Iván pénzügyminiszter (MDF) 1994 áprilisi megbeszélésük után bejelentették, hogy a pályázatot a Siemens nyerte, ám a hónap végén a túl magas építési költségek miatt eredménytelennek nyilvánították a tendert."
Egy metróberuházás nem két nap, az Antall és Orbán kormányok alatt rengeteg időt és pénzt veszített a Főváros.
A felszíni közlekedés erőltetése sem olcsó: csak a 4-6 villamos vonalán a zöldhullám kialakítása (lámpák átprogramozása) 40 millióba került a BKK szerint, ami szerintem nevetséges. És mindeközben az autósokat szopatják.
De kár ezt ragozni, metró (vagy más zárt pályás, kereszteződés nélküli akár felszíni vasút) nélkül egy világváros haldoklik. Bp jobbat érdemel.

Kihaennem00 2012.02.11. 22:55:34

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"I.: Demszky sem volt az a kimondott matyóhímzés, de pl. a BKV működött, nem füstöltek el folyamatosan a metrókocsik, akárhogy is, de elműködött a BKV.

II.: Ha nem tűnt volna fel a cikkben PONT arról van szó, hogy nem a budapesti főpolgi a főkolompos a szar helyzetben, hanem a kiváló kormány.

III.: Sem Antall, sem Boross, sem Horn, sem Megyó, sem Gyurcsány, sem Bajnai nem ültette be a szaros 26 éves rokonát egy, csak az ő kedvéért frissen alapított közlekedési központ főbaszdmegi székébe havi két gurigáért + év végén 7 gurigás prémiumért, ennyire egyik sem volt pofátlan. A drága Orbán igen."

Már bocs de ez nagyon durván demagóg...
Attól függetlenül, hogy Orbán idején hullik vissza fejünkre a sz@ar, attól ez még egy 22 éves (vagy inkább több) folyamat eredménye. Demszky mániája volt a 4-es metro, gyakorlatilag mindent beáldozott érte.
Egyébként én emlékszem egy ficsor ádám nevű emberkére, aki 28 évesen lett titokminiszter és később egy bizonyos Gy. F. volt az esküvői tanuja...

hackbard.celine 2012.02.11. 23:00:36

@lammaer: egy jogosítvány nélküli 26 éves, 2010-ben frissen végzett közgazdász nulla felsővezetői tapasztalattal egy sofőrös Skoda Superb hátsó üléséről persze felelősen tud dönteni a fővárosi többszázezer autós mindennapjait érintő kérdésekben.

Never 2012.02.11. 23:01:46

@hackbard.celine: "1991 májusában a közgyűlés határozatban mondta ki a metróépítés szükségességét a Dél-Buda-Belváros, illetve a Zugló-Rákospalota nyomvonalon."

"Edmund Stoiber bajor miniszterelnök és Szabó Iván pénzügyminiszter (MDF) 1994 áprilisi megbeszélésük után bejelentették, hogy a pályázatot a Siemens nyerte, ám a hónap végén a túl magas építési költségek miatt eredménytelennek nyilvánították a tendert"

Az MDF kormányban annyi legalább még volt, hogy ki merte jelenteni, hogy "erre beza nincs pénzünk, emberek..."

Ha jól értem, akkor az akkori terv 1991-től 1996-is tervezte megvalósítani a projektet, 5 év alatt.

2002-től 2010-ig volt 8 év. Előtte, 1994-től 1998-ig volt 4 év. Ja, és 1990-től 2010-ig volt 20 év.

Ennyi idő alatt, ha ez egy életképes projekt lenne, talán meg lehetett volna valósítani.

Ehelyett most hányszázmilliárdnál is tartunk? Nos, az az a pénz, amit SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN nem hoz vissza az a metró.

Nem a felszíni közlekedés híve vagyok, hanem azé, hogy transzparens módon költsék el a pénzemet, ha már egyszer muszáj volt befizetnem.

Ki ellenőrizte végig utoljára a metró költségeit? Piszkálja valaki a négyes metró beruházás felelőseit? Budai Gyula vadul támadja őket? Nem? Miért nem? Mert elosztották szép testvériesen a pénzeket annak idején.

Mostanra már egy olyan helyzetet teremtettek közös erővel, hogy "most már be kell fejezni..." - elkezdeni sem kellett volna.

Amíg Budapest nem tud magának választani egy félig tisztességes városvezetést, nem szabad állami pénzeket oda csoportosítani. Nem Orbánnal értek egyet, hanem azzal, hogy ahol ellopják a pénzt, oda nem adom oda.

Kandabula 2012.02.11. 23:10:08

Van itten pár dolog, amiről szólni kéne:
- Úgy tudom, hogy az orosz államadósság fejében kifúrták volna az összes lyukat, kocsistól, szerelvényestől. Már túl lennénk az egészen.
- A sebességcsökkentésekre nem a kocsik, hanem a sínpálya állapota miatt került sor.
- A józan ész azt súgja, hogy 20-30-40 éves szerelvények előbb-utóbb tönkremennek. Gondoljunk csak az otthoni mosógépre.
- A józan ész azt is súgja, hogy a francia metrókocsik körüli botránynak semmi köze a fékekhez, sima politikai cirkusz volt.
- Sose felejtem, amikor ezek a pompás Combino villamosok megjelentek, összefirkálták őket "mocskos Demszky!" feliratokkal.
- Valaki írta: "Miközben szítják a vidék-Budapest ellentétet. "A vidék ne tartsa el a fővárost", hazug, bolsevik szlogen. Prolitempó, mint Kádár idején. Ennek a országnak tényleg BKV csődre lenne szüksége, hogy felébredjen." Nos, ez sosem volt sem "bolsevik szlogen", sem "prolitempó". (Mi is az a "prolitempó?") Valaki más büntette (bünteti) a fővárost, mert még mindig nem úgy alakultak a választási eredmények, ahogyan elképzelte. Át is lesznek a körzetek alakítva... Egyébként valóban egy igazi BKV csődre lenne szükség ahhoz, hogy a kormányzat felébredjen. Valami MALÉV-szerűre, de még nincs kidolgozva a buli. Tejfölösszájú már be van építve.

SvenH. (törölt) 2012.02.11. 23:16:13

@Never: "hogy MINDEN infrastrukturális támogatás, amit Budapest lehívhat, erre a f*sra megy el,"

azert neha nem artana gondolkodni is...
a csepeli szarfeldolgozo gyar az megis mi? vagy a mostani 40 millas lampaatallitas?
vagy a margit hid felujitasa:
"Projekt neve: „A budapesti Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztése
Azonosítószáma: KMOP-2.1.1/A-2008-0011
Kedvezményezett: Budapest Főváros Önkormányzata
Uniós támogatás összege: 6 000 000 000 Ft"

olyan panelokkal vagdalkoztal amirol fogalmad sincsen hogy mi az... mondjuk jol hangzik, mint az az idiotizmus hogy a szabolcsiak epitik nekem a metrot :))))

SvenH. (törölt) 2012.02.11. 23:22:18

@Never: "Ha tehát az a kérdés, hogy mi kell:
- 4-es metró, vagy
- új villamosok, új buszok, új villamosvonalak, új elővárosi vasútvonalak, felújított utak, felújított hidak, korszerű tömegközlekedési jegyrendszer, BKV finanszírozásának rendbehozatala"

gondolkodnod kellene kishaver...
4es metro TELJES az 500 Mrd
GHEV - M2 osszekotese es MEGFELELO szinvonalra hozasa ~ 200 Mrd

persze ez a 3. legnagyobb HEV vonal csak, es akkor meg elovarosi vonalak, meg mindent lecserelni?

persze olyan vagy mint a fidesz-fan -ek, csak akarni kell... meg az idiotizmust ismetelgetni hatha igaz lesz... fussal vetya kiralyodhoz ezzel a negyes metro ellenes hulyesegeddel, meg tanulna toled az öreg :)))

hackbard.celine 2012.02.11. 23:22:46

@Kandabula: "A józan ész azt is súgja, hogy a francia metrókocsik körüli botránynak semmi köze a fékekhez, sima politikai cirkusz volt"
Erre ne vegyél mérget. A metrót itthon mint vasutat engedélyezik és a hatósági engedély kiadásához a magyar szabályok szerint szükséges a fékrendszer függetlensége a többi vezérlő/szabályozó alrendszertől.
Ezt a függetlenséget az integrált irányítórendszerek korában nehéz azzal igazolni, hogy egy külön programágon fut - ha közben ugyanaz a központi számítógép.
Gondolj csak bele: egy autónál pl. a menetstabilizáló elektronika vész esetén belenyúlhat a kanyarbelső első és kanyarkülső hátsó fékhenger hidraulikájába, miközben a gyújtás elfokolásával csökkenti a nyomatékot és ezért nem esel le az útról. Akkor ez most független vagy sem, csak mert tapasztalatilag ha egyenes úton rálépsz a fékpedálra, akkor ugyanúgy megáll az autó ahogy 40-50 éve is?

Szobadísz 2012.02.11. 23:28:08

Augusztusban Kijevben metróztam három napon keresztül. Ugyanolyan szerelvények közlekednek még náluk is, mint itthon. A legrégebbi gyártói tábla 1966 -os volt, amit láttam. Minden kocsit felújítottak, LCD monitor mutatja a megállókat, tisztaság, rend, fegyelem. Minden állomáson masiniszta indítja a szerelvényeket, a jegy olcsó, a mozgólépcső ku...va hosszú, az állomásokon - némelyik olyan mint az Operaház előcsarnoka - Lenin szobor "figyeli" a menetidőt.
Nagy élmény volt.
Szóval, felújítás és karbantartás kérdése az egész.

hackbard.celine 2012.02.11. 23:37:30

@Never: kormányokon átnyúló projekteket sértődős miniszterelnökökkel elég nehéz volna még a legerkölcsösebb városvezetésnek is megvalósítani.
Ismétlés:
1998-ban az elvesztett önkormányzati választásokig (október 18) az Orbán-kormány elkötelezett volt a metróberuházás mellett. Utána (november 1) a miniszterelnök kijelentette, hogy már nem. A Pesti Központi Kerületi Bíróság és később a Fővárosi Bíróság döntései után, azaz hogy az államnak jogalanyként a mindenkori kormányoktól függetlenül helyt kell állni a szerződésekért - is maradt a dacos NEM.
Mit lehet erre mondani? A jogállamiság megcsúfolása?
Teszem hozzá, hogy a 4-es metró második szakasza az Orbán kormány döntése miatt nem fog megépülni, hiába ment le a több éves engedélyeztetési és előkészítési procedúra.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.02.11. 23:42:48

A zemútnyócévben miért nem füstölt a metró?

Kandabula 2012.02.11. 23:48:33

@hackbard.celine: Úgy látom otthon vagy a metrófékek világában. Akkor most mi a helyzet?

Never 2012.02.12. 00:01:26

@SvenH.: "4es metro TELJES az 500 Mrd"

Bocs, de a 2009-es utolsó költségbecslés 533 milliárd volt, és azóta valószínűleg még egy laza kis százassal emelkedett.

Van tehát 600 - 650 milliárd forint, vajon mire költsük?

Csináljunk belőle P+R parkolókat, amiket a meglevő vasúti infrastruktúra bővítésével összekötünk a belvárossal, hogy ne menjen minden nap minden bejárónak 2 órája a semmibe, miközben eszi őket az ideg?

Cseréljük ki ill. tartsuk megfelelően karban azt a több, mint ezer buszt, ami nap mint nap emberek százezreit szállítja?

Teremtsük meg a beruházásokkal illetve a megfelelő karbantartásokkal az alacsonyabb működtetési költségeket a BKV-nál, amivel egyensúlyba hozhatjuk a BKV finanszírozását? (ja, az még plusz 100-150 milliárdot hozhatott volna azóta, tehát 800-nál tartunk...)

Cseréljük ki megfelelő minőségűre a villamosokat, hogy télen ne fagyjon oda mindenki a 47-esen?

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM, nekünk 4-es metró kell!!!! Mert nekünk ennyi eszünk van!

Mutassa be nekem egyszer valaki, hogy a 4-es metró pontosan mennyiben is segíti az elővárosi közlekedést. Hol vannak a 4-es metró vonala mellett parkolók, ahol le lehetne tenni az autót, hol vannak a csatlakozó, megfelelő minőségű közlekedési lehetőségek?

Ha egy projektre ellőjük minden pénzünket - meg a gyerekeink, unokáink minden pénzét is - akkor kérdezem, mi lesz a teljes budapesti tömegközlekedéssel?

Ez nem politikai nézet kérdése, csak akkor, ha troll vagy.

Never 2012.02.12. 00:07:05

@hackbard.celine: És ennek mi köze ahhoz, hogy a b*rom budapesti politikusaink úgy ragaszkodtak aztán tűzön-vízen keresztül a metróhoz, mintha az életük függne tőle? Nem lehetett már visszakoznni, mert a kenőpénzeket valakik valakiknek már lefizették?

Több, mint 600 milliárd forint - az hány Duna-híd? Hány km felújított útvonal? Hány km kerékpárút?

Ha egy km-re vetítem le a 4-es metró költségét, akkor az pontosan mennyi is? Összehasonlította valaki is, hogy máshol mennyiért épül metró? Nem? Miért nem?

A perekre pedig, ha jól emlékszem, a Legfelsőbb Bíróság tett egy végpontot, amivel kimondta, hogy Megyónak nem volt jogosultsága aláírni a szerződést Demszkyvel, ezért nem köti az államot. Ott a vége... Csak sajnos nem volt vége, az eszelősség folytatódott.

Melyik neuralgikus budapesti közlekedési probléma fog a 4-es metróval megoldódni?

SvenH. (törölt) 2012.02.12. 00:29:08

@Never: tehat az M2 GHEV osszekotese jelenleg 170 Mrd lesz az 300 is siman mire egyaltalan meg is epitik...
a masik agglosokat kiszolgalo epitmeny az M5 az meg most 800 Mrd...

es most meg egyet talaltam csak neked:
"Támogatás aránya: 100%, ebből 15% az Operatív Programon belüli hazai forrás, 85% pedig európai uniós támogatás.
Budapest - Kelenföld - Székesfehérvár beruházásra jutó összes támogatás:
Támogatás összege bruttó: 119 176 535 132 Ft"

ugyan mar kiralylany...
ES EZ CSAK AZ ELOVAROSI!!! es csak ugy az 1/3 at soroltam fel neked!!! semmi busz meg villamos vagy troli lecsereles sincsen benne

arrol nem is szolva hogy megint csak egy EUs tamogatas kerult elo, pedig szerinted "MINDEN infrastrukturális támogatás, amit Budapest lehívhat, erre a f*sra megy el"

almodj kiralylany...

amugy hianyoltad tenyleg a P+Rt ???
www.veresegyhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=799&Itemid=124
"Megítélt összeg: 107 120 083 Ft"
nocsak MEGINT egy tamogatas pedig mindent felszivott a negyes metro!!!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.12. 00:37:56

@SvenH.: "nem hinnem hogy szemelyes lenne..."
Szerintem pedig személyes. Miért egy (politikailag) gyenge embert tettek oda? Ez mindenképpen furcsa. Utána meg a Nagy Tesó engedi, hogy ellen szervezetet alapítsanak a fijjug...

@hagyma: "ooooooooo Tarlost Orban nevezte ki?"
Ő állította. Ha Pötyöss Panni indult volna narancssárgában, akkor most ő lenne a főváros anyuskája. Valami miatt egy eldobható emberre volt szüksége. Meg is kapta. Tarlós meg vergődik és zászló rajzolásban és utcanév cserélgetésben éli ki a frusztrációját. :(

Never 2012.02.12. 00:40:28

@SvenH.: Ne haragudj, de a beruházási összeg az általad említett projektnél a 4-es metró beruházási összegének 0,02 %-a.

Ez annyit jelent, hogy ÖTEZER ilyen projektet lehetne építeni a 4-es metró árából.

Ez akkor most mire is érv?

Bp-en kívüli projektek hála Istennek vannak, mert ott nem cs*szte el az összes pénzét az illetékes vezetés egy hülyeségre.

Erre példa a Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár - vasútvonal modernizálás is, amit említettél. Szükséges beruházás, 85% EU támogatás, tehát teljes beruházási költség 140 milliárd körüli.

Ezt a projektet is szereti a politika, sok alapanyagot lehet bányákból szállítani - de ennek a költségei nem szálltak el, kész lesz kevesebb, mint 20 év alatt, és ezen a vonalon árut és embereket is fognak szállítani.

Ha a budapesti vezetésen múlt volna, lehet, hogy ezt is metróval próbálják beépíteni :))

Fenntartom: a 4-es metró költségeiből (aminek még nem is látjuk a végét, és lehet, hogy az EU forrást sem hívhatjuk le rá) számtalan, szükségesebb beruházást le lehetett volna már bonyolítani.

SvenH. (törölt) 2012.02.12. 01:07:08

@Never: latom nem erted mi a gond ezzel az allitasoddal... pedig felsoroltam a 80 Mrds szargyarat meg a 120 Mrds elovarosi vasutvonal korszerusitest...
"Annak, aki azt mondta, hogy 160 milliárd is sok ezért a sz*rért, vagy pedig annak, aki mindenáron nyomta a 4-es metrót, egészen a mai napig, úgy, hogy MINDEN infrastrukturális támogatás, amit Budapest lehívhat, erre a f*sra megy el, ha egyáltalán az EU megadja, tekintettel a mindent ellepő panamákra a projekttel kapcsolatosan."

ez az allitasod meg...
"Ez annyit jelent, hogy ÖTEZER ilyen projektet lehetne építeni a 4-es metró árából."
vicces fiuka vagy...
igen epitsenek oda 5000 ilyen P+R -t es akkor hova mennek utana? vagy azt mar ne is szamoljuk? csak ugy "a la naturba" szamit csak a P+R? vagy esetleg kell oda egy 300 Mrd -be bekerulo GHEV is? (probaltam olyan szamokkal dobalozni mint te szoktal pedig "csak" 170 Mrd lenne az)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.12. 01:08:34

@TrueY:
"Ha Pötyöss Panni indult volna narancssárgában, akkor most ő lenne a főváros anyuskája"
hehe, ez Orbant minositi?

dr. Bubó 2012.02.12. 01:54:53

@Jokkura: :)))

ahha bizonyára lehet ijen szerencsés együttálást találni, amikor egy halom nagy halom totál száraz falevél összejön aztán már csak egy csik és világra szóló nagy tűz lehet... illetve kicsi amihez ki se kellett volna hívni senkit mert egy pokróccal eloltható lett volna...

Mike36 2012.02.12. 02:12:44

minden pénzünket elbasztuk a nyomorult 4-es metróra, ezek meg nem költenek semmit, nem tartanak karban semmit, én 5-10 éve ilyen rozsdás metrókocsikat még nem láttam, 100 mrd-ket elbaszni faszságopkra, szabadásharcra, az megy ennek a tetves kormánynak

Mike36 2012.02.12. 02:35:34

@Never: már nincs ennyi szabad pénzünk, jócskán beletóltunk már 100 mrd-ket ebbe a projektbe, hülyeség volt elkezdeni, főleg ilyen drágán, de mostmár be kellene fejezni nem? vagy legyen egy üres alagutunk?

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.02.12. 04:59:28

Aki egy kicsit ért a számmisztikához, nézze már meg mely napokon volt füst/tűz. Lehet hogy jelent valamit. Lehet, hogy a maják ezt is megjósolták.

Jokkura 2012.02.12. 08:11:37

@dr. Bubó: félreértesz.:) Én csak arra reflektáltam,hogy vannak helyek,ahol a fallevél a sínek közé kerülhet ( és vannak szélzugok is ,ahol összegyűlhet)
Alapvetően nekem az a véleményem az ilyen jellegű ( apró, nyom nélküli ) események : szabotázs .
Amikor a kényes helyeken összegyűlt zsíros 'szösz' hirtelen elfüstöl. Ez lehet felelőtlenségből / hagyagságból és lehet szándékosság is .

Jokkura 2012.02.12. 08:16:47

@M&Ms: az Altsrommal is úg yjárunk ,mint a combinóval , vagy rosszabul . Melyik év végén fog utasokat is szállítani , estleg a narancsvonalon ( sárga, piros ,kék, lila, zöld)Parlament-Alcsút- Hódmezővásárhely-Debrecen között

dr. Bubó 2012.02.12. 08:38:27

@hagyma: halál lesz a vége... sok és szörnyű halál...

dr. Bubó 2012.02.12. 08:42:18

ha bekövetkezik a normálisan is időszerűnek tekinthető KATASZTRÓFA, majd akkor a kiscsizmát előveszi a mini sztár álnukunk és megment mindenkit... senkit nem hagy a sínek mellett...

dr. Bubó 2012.02.12. 08:45:37

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: igen is hogy tkarékoskodni kell a közlalkalmazottak fizetésével.. és kirúgni mind...

kivéve a sünöket... azokat fejleszteni kell! lásd diktatúrák

j311 2012.02.12. 08:59:00

Ha nem politikai pénzmosoda lenne a BKV. Ha szakértők ülnének a döntéshozó pozíciókban.
Akkor talán a BKV-nál maradna az oda szánt pénz. Akkor talán lenne megfelelő karbantartás.
Na meg hát takarítani is kellene, mert a felhalmozódó olajos, zsíros por biztosan nem tűzálló.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 10:11:56

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Bazdmeg, a BKV azért működött, mert hitelből ment. Az a ~50 milliárd, amit idén kell visszafizetni, az a demszky éra működési költsége. Vágod? Rátolta 2012-ra a BKV 2004 és 2008 közötti működési költségét a jövőre.

Így bazdmeg én is tudnám működtetni a BKV-t. A 4-es metrót meg ki erőltette és ki is fizeti és mennyibe kerül...? Hm...? Mikor az alapkoncepciója olyan, hogy ezen 30 éve is röhögtek volna nyugaton...?

dr. Bubó 2012.02.12. 10:15:51

@molnibalage: senki nem tüntetett... hogy ne temessenek 600 csilliárdot a föld alá... érdekes pedig akkor a teljhatalmú kormányzó és a haza épp ellenzékben volt... érdekes csak gyurcsánytakaroggy volt... ojan nem, hogy "fleto takarékoskoggy"

miért is? mert együtt lopnak...

javallom eccer próbálj meg az AKTUÁLIS aznapi LOPÁSSAL foglalkozni... mert így mindig le leszel maradva pár évvel...

nyugoggy meg! demszki már nincs... nyugi nyugi... fleto is hajléktalan az Avason fogadták be...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 10:39:43

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Mert akkor 8 évvel fiatalabbok voltak te szerencsétlen. Az eszközökben az élettartamuk vége után a meghibásodások exponanciálisan jelentkeznek, ha anno jól becsülték meg.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 10:43:23

@dr. Bubó: Akkor meg csak verem a fejem a falba az ekkora marhaságon. Minden városban vannak fő közlekedési irányok és arról ágaznak le a mellékvonalak.

A ráhordás fogalma mond valamit neked?

Szegény hülye moszkvaiak, kínaiak é számtalan más város szerte a világban nem látja be a te mérhetetlen bölcsességedet. Olyan metrót és kéregvasutat építenek, ami az elővárosi felszíni kötöttpályás rendszerrel kapcsolódik. A marhák...

2012.02.12. 10:45:13

Kéretik a BKV-t feloszlatni, beszántani, sóval bevetni. Minden eddigi vezetőjétől és haveri körétől a pénzt visszaszedni, ork- és trollsereget szétszéleszteni. Londoni, párizsi, bármilyen nyugati szisztémát és színvonalat sürgősen alkalmazni. A metrókocsikat a még mindig visszatartott hi-tech kocsikra kicserélni, a négyes metrót befejezni, és díszünnepséggel tökéletesen átadni. A szolgáltatások díjait az átlagjövedelemhez igazítani. Azonnal.

Demszkáj elvtársnak meg Tarlós elvtárs mellett a helye, úgy, hogy mindkettő a nyakán érezze, "hogy segge mily nehéz" :) Nem értem, miért védik még mindig. Azért, mert 'liberális'? Ugyanolyan rohadék takonygerincű gazember, mint az utódja. Meg lehet nézni, mi lett alatta a '90 előtti, bár lerobbant, szürke és szegény, ámde jól működő, civilizált és mértéktartó Budapestből ... Ma már legalább a zászló nem román ... :)

hackbard.celine 2012.02.12. 10:49:28

@Never: ehem, és 1 hét alatt világosodott meg Orbánban a beruházás feleslegessége?
De azért nézzük csak meg ezt a kérdést kicsit alaposabban: a 4-es metró nagyjából a 7-es buszt lett volna hivatott kiváltani a Bosnyák-tér és Kelenföld között. A busz kresz szerint 50-el mehet. A metró 80-al. A csuklós busz kapacitása és járatsűrűsége töredéke a metrónak: 8-9 ezer utas óránként, a metróé minimum 3x-osa (a minőségbeli különbségről nem is beszélve).
Az Orbán-kláni egy évtizede gáncsoskodó VEKE (abból nőtt ki a BKK, mert hiszen értenek hozzá) azt találta ki, hogy a Rákóczi út és Erzsébet-híd közlekedésére sokkal faszább lenne a villamos visszaállítása. Holott a földfelszíni közlekedés utaskapacitás szempontjából nem alternatívája az adott vonalon a metrónak. A dolog pikantériája, hogy szintben keresztezi az 1-es és a 4-6 villamos vonalát, akkor ki kapna zöldhullámot 40 millióért?
A VEKE zseniképzősök olyanokat találnak ki, hogy rá lehetne vezetni a metrót kéregvasútként a HÉV vagy akár a MÁV vonalaira is. Ehem, olyan apróságokkal nem foglalkoznak, hogy mondjuk derékszögben találkozó sínpárak esetében ez nem olyan egyszerű, vagy hogy a biztosító berendezések (de akár beszélhetnénk az áramellátás módjáról) nem kompatíbilisek, mert ugyan vasúthatósági az engedélyeztetés, de eltérő szabványok szerinti. A S-bahn sem volt eredetileg vasút, a kinti metró folytatásaként nőtt ki.
És még lehetne folytatni.
Ami tény: mostanra százmilliárdos kár a 4-es metró kivitelezésének többszöri leállítása és újraindítása. Ebben Orbánéknak komoly felelőssége van, hiszen a leállított beruházás előzetes költségeinek közel harmada (tervezés, engedélyeztetés, járulékos költségek: pl. kisajátítás, kártalanítás) elvész. A metró nem csak sínen futó gyorsvasút néhány föld alatti lukkal és felszíni műtárggyal, hanem egy több éves megelőző munka az első kapavágás előtt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 10:53:19

@_Hank_Moody_: Jah, persze.

1. A Combino belső elrendezése teljesen alkalmatlan a 4/6 vonalán csúcsidőben, akkora embertömegre, télen főleg. Olynak közelekedő folyosók vannak benne, hogy test test elleni küzdelem két ember közötti helycsere.

2. Légkondit meg utólag szereletek bele, mert a fővezír nem kérte.

3. Előre megmondták, hogy a kis méretű kereki gyilkolni fogják a síneket. Arra sem hallgatott senki.

4. Az egész kibaszott drgáva volt, mert a fél pályát át kellett szabni a vili miatt és maga a vili is dárga volt.

A buszos részen meg röhögök. Mindne piszlicsáré kis vásárlásnál ment az öntömjénezés. Ha évi ~100 buszt venne a BKV 13 évig mostantól, akkor érné el a BKV buszparkjának átlagéletkora a 8 évet. Szóval had ne vegyem már komoly érdemként azt, hogí 8 év alatt sikerült az elvárható mennyiség cirka 5-6%-át megvenni...

A BKK meg igenis egy jó dolog, csak nem 1,5 év alatt kell csodát várni tőleg a legpénzelenebb időben és azután a szarkupac után, amit az a kedves kis sky rájuk hagyott...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 10:56:30

@hackbard.celine: Igen, ugyanis ez a "hobbja" nagyon durván ~ évtizede.

Az előző bandához képest meg az óvódás is szakértő.

Egyébként meg először nem ártana a 3-as metrót befezni...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 10:58:03

@ekszvájzed: A BKK létrehozásának ez a célja. Csak nem számolsz fel egy 40 éves vállalati struktúrát 1,5 év alatt és nem tudsz helyette mást adni, ha nincs pénz és az előző 8 év szarja 1 év alatt hull rád...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 11:01:38

@hackbard.celine: Szerintem, ha ennyire műszaki analfabéta vagy, akkor inkább kussoljál...

A 4-es metró meg nem lesz képes kiváltania 7-es buszcsaládot, mert:

ad.1 Nincs pénz a Bosnyákig menni.

ad.2 Még, ha odáig ki is menne és felszámolnák a teljes buszcsaládot, akkor egyeseknek eggyel többször kell átszállni. Ez ám a "közlekedés fejlesztés" baszod.

Mindenki akinek a szava elvileg számít kapálózótt a 4-es metró ellen, hogy ebben a formában egy szarkupac. De az volt, amit sky és csapata akart, mert majd ők megmutatják a világnak.

Az, hogy a 4-es metró meg milyen előkszítettséggel indult el, azt inkább ne firtassuk, mert röhögőgörcsöt kapok...

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.12. 11:03:07

@molnibalage: kivéve kedvenc fideszedet, akik csak a nyomvonal egy rövidke részletén problémáztak. Legalábbis erre hivatkozva tettek keresztbe neki, amíg csak lehetett.

2012.02.12. 11:14:50

@molnibalage:

Nincspénz, nincspénz ... ez a mantra az ultima ratio itt, mindenre. Talán a mostani főgenyáknak sem önfényezésre, stadionokra, futball-akadémiákra, közterület-átnevezésekre, szolgálati csillagközi vadászgépekre, meg tükörzongorára és egyebekre kéne költeni ... vagy járnának elöl példamutatással, és élnének meg 47 ezerből, ahogy tanácsolják ... Legalább gyorsan kihalnának ...:)

El kéne már az elmúlt 22 évet számoltatni, és gereblyézni, mind ... Bocs, ha ezzel egy rajongói szívet kötőtűvel böktem.

hackbard.celine 2012.02.12. 11:55:02

@molnibalage: Torgyán lányának meg a Malév volt a hobbija, oda tették be Orbánék alatt.
Hobbi szinten ért hozzá? Gratulálok, vezetési tapasztalat diploma nélkül lett kinevezve vezérigazgatónak!!!
Van közlekedésmérnöki végzettsége? Nincs. Pedig a BME-n akár az is lehetett volna. Nem, közgazdász lett.
Még egy nyomorult jogosítványt sem tud felmutatni b@szod alássan, ha már így káromkodáspertuba kerültünk.
Mit tud? Orbán unokaöcsikéje, az Erdős klánnal jelentős komcsi háttérrel és beágyazottsággal. Ez is egy érv ha pozícióba akarsz kerülni.
Esetleg valami szakmait tudnál mondani? Hobbi b@szod, az.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 11:55:28

@ekszvájzed: A nincs pénz alatt azt értem, hogy a BKV előző vezetése olyan adósságállományt hagyott hátra, hogy 1 év alatt annyi zsét kellene kifizetni hiteltörlesztésre, amiennyi az utasok által évente befizetett összeg.

Szerinted honnan terem ennyi pénz...?
Kicsit vastagbőrős a narancsosok stadionépítése, az tény, de a BKV műszaki fejlesztését nem ők spórolták ki, amikor - idézem - "dübörgött a gazdaság és ugrott a pannon puma"...

hackbard.celine 2012.02.12. 11:56:47

@molnibalage: BKK koncepció (BKK honlap) :
"A BKK a korábban széttagoltan működő stratégiai, megrendelői, ellenőrzési, finanszírozási, fejlesztési és részben üzemeltetési feladatokat a BKK megalakulásától kezdődően, 2011 folyamán fokozatosan saját szervezetébe integrálja a különböző, fővárosi illetékességű, illetve tulajdonú szervezetekből:

a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Osztályától a hatósági feladatok kivételével a közlekedésszervezési és fejlesztési feladatokat,
a BKV Zrt.-ből a közlekedésszervezéshez, megrendeléshez, forgalomirányításhoz, értékesítéshez, ellenőrzéshez, ügyfélszolgálathoz, utastájékoztatáshoz és a kiemelt közlekedésfejlesztési projektek lebonyolításához kapcsolódó feladatokat,
az FKF Zrt.-től a közútkezelés irányításával, azaz az utak, a hidak, az út-műtárgyak üzemeltetésével, ellenőrzésével, fejlesztésével és a közúti forgalomirányítással kapcsolatos feladatokat,
a Parking Kft. teljes feladatkörét,
illetve a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető, Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. teljes feladatkörét."
Hol van itt a mellérendeltség? A BKV egyetlen feladata a karbantartás és üzemeltetés maradt, arra meg nem kapnak pénzt.

hackbard.celine 2012.02.12. 12:16:20

@molnibalage: Az utolsó lezárt üzleti évben a BKV üzemi bevétele 135 Mrd volt 2010-ben, ebből 49,7 Mrd a jegybevétel.
A pénzügyi műveletek ráfordításai sor a mérlegben (ennyibe kerül a hitel finanszírozása) 5 Mrd, ugyanakkor van 1 Mrd bevétel is a pénzügyi műveleteken, tehát az egyenleg összesen 4 Mrd költség.
Nem teljesen világos, hogy ez a kijelentésed mit takar:
"1 év alatt annyi zsét kellene kifizetni hiteltörlesztésre, amiennyi az utasok által évente befizetett összeg"
Esetleg alátámasztanád számokkal (és adott esetben linkekkel)?
A bkv mérlege nyilvános.

2012.02.12. 12:23:30

@molnibalage:

Nu, most meg egyenest egy 'gyorsnaszád' vár a Titanic 100 évvel ezelőtti sorsára ...

S az adósságok kifzetéséhez az eszköz tán nem a utazóközönség további sarcolása kéne hogy legyen. Így megszűnhetne végre az orkok számának szaporítása is.

Vagy mindenkit sarcoljanak meg a járműveken azok is, vagy senkit se.

Már mondtam: az eddig eltűnt pénzt az utolsó petákig ki kell vasalni a bármilyenpárti szétherdálókból, bárhová is tették, és bármire is költötték. Miért is nem ismerik ma a büntetőperekben a vagyonekobzás nemes hagyományát?

Apropó, miért is nem folynak / miért szűntek meg a perek a 'pannon puma' békávés ugratóival szemben, a nokiadobozos Hagyó, a végkielégített némber, a főgazda demszki, meg a többi ordas gyetva ellen? Tán mert a kisíbolt pénzek a mostani elitet is jól tartották? ... Másra nem is merek gondolni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 12:25:58

@hackbard.celine: Talán nézd meg a jövőt is te szerencsétlen. Már idén májustól átvesz funciókat a BKV-től és megkezdődik a megrendelői szerepkör kialakítása is. Ha van, aki olcsóbban jön, mint a BKV, akkor azon a vonalon idővel nem BKV busz fog járni.

Esetleg megnéznéd a BKK videóit a youtubon, hogy ne tépjem a számat feleslegesen...?

dr. Bubó 2012.02.12. 12:32:40

@hackbard.celine: az más!!!!! kicsit

Hingyi Beatrix az légügyi dinasztia sarja volt...

bár a Dr. Dávid Vitéz meg földügyi dinasztia szarja...

akkor mindenki a hején...
parasztsz@r a BKK élén, Torgyán takony meg repül...

ez a súlytalanság...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 12:35:23

@ekszvájzed:

"S az adósságok kifzetéséhez az eszköz tán nem a utazóközönség további sarcolása kéne hogy legyen. Így megszűnhetne végre az orkok számának szaporítása is."

Sem tavaly sem idén nem emelkedtek a jegy és bérlet árak. Ellenben végre el lehetett érni azt, hogy pl. a VOLÁN elővárosi busz bp-i szakaszára nem kell bérlet, mert jó arra a fővárosi bérlet is.

Hol van az utazóközönség további sarcolása...?

hackbard.celine 2012.02.12. 12:42:16

@molnibalage: ja, meg nézzem meg még mellé a VEKE összest is? :D
Nézd inkább a számokat narancslelkű kiscserkész: a kormányváltás után minden lényeges beruházás leállt:
2010. műszaki és pénzügyi terv:
4-es metró 79 Mrd
2-es metróvonal felújítása 3,9 Mrd
2-es metró szerelvénycsere 36 Mrd
1-3 villamosok vonalhosszabbítása 8,3 Mrd
Ehhez képest teljesült
4-es metró 34 Mrd
2-es metró felújítás 1,4 Mrd
2-es metró szerelvénycsere 0,025 Mrd
1-3 villamos 0,047 Mrd
Na akkor miért füstöl a 2-es metró?
A nem BKV tulajdonú buszokról és alvállalkozókról: egy év alatt 2010 végére a szállítói tartozás állomány 500%-ra emelkedett (a bkv nem fizeti ki az alvállalkozóit).
Tolongani fognak.

hackbard.celine 2012.02.12. 12:46:00

@molnibalage: 2012 január 1-től nem a közigazgatási határ utáni első leszállóig érvényes a helyi bérlet, hanem a közigazgatási határon belüli utolsóig.
A VEKE által korábban annyira agyontámogatott agglomeráció mehet helyközi bérletet venni vagy fizetheti a jegyet egy állomásért. P+R átszállásért is ha Bp határán kívül az első állomás.
Ravasz trükk, nemde?

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.12. 12:59:07

@molnibalage: hm... nézd, arról nem tehetek, hogy az a kurválkodásból élő tetű, akinek a petéjéből kikeltél, épp egy nyilas házmesterrel kefélt gumi nélkül.
Ettől függetlenül, épp akkora kretén pöcsfej vagy, mint az összes többi fidesz/jobbik fan. :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 13:00:25

@hackbard.celine: Melyik részét nem érted annak, hogy pénzt csinálni a semmiből nem lehet...?

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.12. 13:01:15

@molnibalage: milyen jó is, hogy egy ilyen gerinctelen, hazug féreg vagy! Méghogy nem kedvenced a fidesz, te kis mocsok? Hehe... olyan mélyen benne vagy orbán végbelében, hogy már csak sebészi úton lehet onnan eltávolítani.

2012.02.12. 13:07:33

@molnibalage:

Tudod, szerintem pl. a normál havibérleteknél (ami engem is érint), csupán már nem merik átlépni a 10.000 forintos lélektani határt ... Emelnék ezek a tarifát akár a csillagokig is, de érzik, hogy az több biztsítékot b.chatna ki, mint képzelnék ...

De így is a minél több pénz bezsebelése az az egyetlen fontos dolog ezeknél. A külföldi mintákra egységes tarifájú belső zónákra való felosztás a békávénál nem érdek, míg a hosszú vonalak feldarabolása, a többszöri jegyváltás érdekében vastagon az.

A sarcolás több éve már hogy az egyre agresszívabb és durvább ellenőri fellépésben nyilvánul meg, a többnyire nem szándékosan bliccelőkkel ill. tájékozatlan turistákkal szemben, míg az egyértelműen ingyen utazókat, vagy az annak látszókat messze kerüli a büntetőbrigád ... Olvass néha BKV-figyelőt is (bár szerintem olvasol) - magától értetődően az ott taglalt ork-ellenes álláspontnak adok igazat :)

hackbard.celine 2012.02.12. 13:26:31

@molnibalage: melyik részét nem érted annak, hogy az Orbán-kormány hatalomátvételét mindig a főváros kivéreztetése követi és ezért nem lehet megvalósítani kormányokon átnyúló beruházásokat?
2010-ben 137 Mrd tervezett fejlesztésből 48 Mrd valósult meg (az is az első negyedévben), a teljes 2-es metró szerelvénycserét kukába dobták, a karbantartásra szánt pénzt meg harmadolták. Igen, a mostani kormány és a fideszes városvezetés.
Erről szólt a blogposzt, hogy sem a karbantartásra sem a járműcserére nem kap pénzt a bkv és ennek előbb-utóbb katasztrófa lesz a vége.
Mi az hogy nincs pénz? 100 fős BKK-ra, sofőrös Skoda Superbre van pénz Dávidkának? Mit tudnak közel két év után felmutatni? Bukott M1-M7 bevezető buszsáv (1 hetet nem élt), 30 buszvonalon elsőajtós felszállás? Cigizés tiltása a buszmegálló 2 méteres körzetében?
Mondj már legalább egyetlen érdemi és előremutató dolgot, amit a BKK a kormányváltás óta tett!
A paraméterkönyv nevű bohózattal ne gyere, itt a külvárosban sikerült elérni, hogy percen belül, szinte egyszerre áll meg 3 különböző buszjárat ugyanabba az irányba, aztán 20 perc szünet. Közben meg van olyan szerencsétlen vonal, ahol a buszsofőr egy pisire nem tud leszállni, mert körbe-körbe jár 4 órán keresztül, annyira szűk az idő és a járatszám. 4+4 órában (gyakorlatilag 12 órás műszak) hajtják őket.
Mégis miért volt tüntetés az Akácfa utcában -12 fokban? Hobbiból?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 13:32:55

@ekszvájzed: A BKV figyelő az elmúlt 1-1,5 évben átment blikk színvonalba. Misi teljesen meghülyült..

hackbard.celine 2012.02.12. 13:38:35

@molnibalage: ja, mindenki az "elmúltmásfélév"-ben hülyült meg.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 13:39:13

@hackbard.celine: Első körben azt nézd meg, hogy kinek kellett volna kifizetni azokat a fejlesztéseket...

"Mondj már legalább egyetlen érdemi és előremutató dolgot, amit a BKK a kormányváltás óta tett!"

A magadfajta marháktól megyek a falnak. Olyan ~10 db projektjüjk futa, amire EU-s forrásokat kapnak vagy kaptak.

Az előző városvezetés által elindított semmire sem jó 1-es vili projektet kibővítették és értelmessé tették. 95%-ban finanszírozza majd ezt EU úgy, hogy egy 40 milliárdos projekt. Akkor ez mennyi pénz hozott be, csak ez az egy projekt...? Hm... 38 mlliárd. Szólj, ha ennyibe kerül a BKK. És ez csak egy projekt...

Az előző banda meg nagy kegyesen átvitte volna a híd túloldára a vilit és, ha az megvalósult volna, akkor az X évig abban a szarra sem jó állapotban maradt volna, mert előírás, hogy a magvalósult állapottól nem lehet eltérni évekig.

A jegyrendszer átalakítása is hamarosan kezdődik, de arra nem kaptak forrást. Az hitelből megy, de elvileg az megtérülő projekt, hiszen a bliccelést csökkentni és a kapus rendszer az nem enged be, ha nem fizetsz. Mivel alternatívája nincs a metrónak, ezért a kockázata viszonylag kicsi, bevétel növelő hatása lesz.

A 4-6 vili is gyorsabb lett minimális összegből a tömeg érezhetően kisebb lett csúcsidőben.

Az meg igen vastag arcbőrt jelent a te oldaladon, hogy szerinted a BKK az majd pénz szül és 1,5 év alatt megváltja a világot....

hackbard.celine 2012.02.12. 13:54:48

@molnibalage: te mégis melyik valóságban élsz? A jegyrendszert már átalakították egyszer (2d vonalkód), a költsége ismeretlen, a haszna nulla. Haverokkal gyártattak lemálló matricákat a megállókba.
Jön majd a következő, a csipes-csapat? Szuper. Átláthatatlan informatikai beszerzések a haveroktól csilliárdokért.
Közben a metró meg csak füstöl és füstöl.
Csak egy apró megjegyzés: az 1-es villamos átvezetése a Lágymágyosi(Rákóczi)-hídon a Műegyetem-ELTE campus és az Infopark miatt többezres utaslétszám életét könnyítette volna meg és jelen állás szerint még csak egy kusza ígéret van a lágymányosi irány meghosszabbítására. A hídon ott a hely a villamosvonalnak, de a budai hídfőn túl már a nyomvonalnak sincs hűlt helye. A VEKE fiúk imádják a villamost, ez közismert, csak hát a realitás is létezik a világon. Mi lenne a budai hídfő utáni első állomás? A Prielle Kornélia utcáig még jóformán csak egy kereszteződés sincs (van viszont egy lejtős 90 fokos balkanyar, ami a villamosnak erős kihívás), ott pedig csak irodaházak vannak, odébb fél km-el az első lakópark.
De azért csak toljad tovább a hülyeségeket, élvezet olvasni. :)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2012.02.12. 14:03:57

@hackbard.celine: Budapestről nézve fura, de máshol pont fordítva gondolkoznak. Kiviszik a villamost, majd utána beépítik az adott területet. Budapesten először csontra beépítenek egy területet, aztán évekig várnak, aztán kap a hely egy buszmegállót 20-30 percenként, és csak hétköznapokon megálló busszal.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 14:15:17

@hackbard.celine: Túrót...

Ugyanis az oda járó emberek nagy része autóval megy és nem a fővárosból. Akik meg fővárosból, azok inkább a Nagykörút (V4-6) irányából és É-D tengelyen. Az I. villamost elhagyók nagy része a HÉV-et és a 2/24 vilit célozza meg. Nem lenne mérhető utasforgalma a hídon való átvezetésnek.

Ja, és az átviteles projekt nem járt volna teljes pályafelúítással..?

"De azért csak toljad tovább a hülyeségeket, élvezet olvasni"

Szerintem ezt inkább magadra értetted.

hackbard.celine 2012.02.12. 14:18:15

@fovarosi.blog.hu: kötött pályát fix (de legalábbis számolható) utasforgalomra érdemes létesíteni. Az újonnan beépített területekre, főleg az alvóvárosrészekre a busz a legkevésbé környezetterhelő megoldás.
Félig kötött pályás megoldások is léteznek a világban, pl. ahol a troli akár 10-15 km-re leválik a hálózatról és akkuról megy még egy extra kanyart, de villamost csak úgy ad-hoc nem szoktak kivinni, hogy majd hátha odatelepül valaki.
Nem teljesen értem, mire válaszoltál és azt sem tudom, visszaolvastad-e az előzményeket, az 1-es villamos a jelen kormányzat kormányváltást követő forráselvonása miatt került szóba, fentebb idéztem a bkv mérlegéből magyarázatként, hogy miért füstöl a 2-es metró:
BKV 2010. műszaki és pénzügyi terv:
4-es metró 79 Mrd
2-es metróvonal felújítása 3,9 Mrd
2-es metró szerelvénycsere 36 Mrd
1-3 villamosok vonalhosszabbítása 8,3 Mrd
Ehhez képest teljesült
4-es metró 34 Mrd
2-es metró felújítás 1,4 Mrd
2-es metró szerelvénycsere 0,025 Mrd
1-3 villamos 0,047 Mrd

hackbard.celine 2012.02.12. 14:32:26

@molnibalage:
"az oda járó emberek nagy része autóval megy és nem a fővárosból. Akik meg fővárosból, azok inkább a Nagykörút (V4-6) irányából és É-D tengelyen. Az I. villamost elhagyók nagy része a HÉV-et és a 2/24 vilit célozza meg. Nem lenne mérhető utasforgalma a hídon való átvezetésnek."
Azért mennek autóval és/vagy 4-6-ossal, mert nincs alternatíva a Lágymányosi-híd felőli oldalon.
Az nem tudom feltűnt-e, hogy a villamos hídon átjuttatásának megoldatlansága sem a szocik bűne, túl meredek a pesti oldal az 1-es villamos vonóerejéhez. A hidat 1992-ben tervezték és '95-ben adták át.

hackbard.celine 2012.02.12. 14:45:01

@molnibalage:
"A 4-6 vili is gyorsabb lett minimális összegből a tömeg érezhetően kisebb lett csúcsidőben."
40+ millió Ft. Ez lenne a minimális összeg a zöldhullám és a lámpák összehangolására? Mi került ezen ennyibe? Nincs olyan főállású alkalmazott, aki ezt a fizetett munkaidejében elvégezte volna? EZ VOLNA A DOLGUK BAZ'EG!!!!!!!!
Nem 40 milláért, hanem ezért kapják a havi fizut. Nem a körút lámpáiért, hanem az összesért Bp-n.
Eszem megáll, hogy valaki egy ilyen pénzkidobásra még csápol.
Azt ugyan áruld már el, hogy ugyanakkor mennyivel nőtt a körúton a szálló por és a károsanyag mennyisége az ácsorgó autókból? Ja, az nem számít, állítólag 2 percet gyorsult (átlagban, de még nem mérték le) a 4-6 villamos.
Korábban sem volt olyan időszak, amikor a 4-6-ra ne tudott volna felszállni az összes utas nap közben csúcsidőben, évtizedek óra járok azon a vonalon, semmi nem változott.
2 perc az egy lámpaváltás. Lófasz. Ha 10 percet nyertek volna, annak lenne értelme.

2012.02.12. 14:46:41

Az egész fent vázolt káoszban nincs semi meglepő. A békávéval együtt az egész magyarországi rendszert a felső tízezer és spanjainak, valamint a velük / mellettük dolgozó maffiózóknak a magánpénzérdeke uralja.

A haverok, mint döntéshozók / vállalkozók kiigénylik és beseprik a pénzeket, majd újraosztják, így jut el az végül a lánc minden szeméhez, akár dolgozik valaki, akár nem. Azt, hogy a pénzek arra mennek-e, amire kinyilatkoztatottan adták / szánták, jószerivel a kutya se nézi. Az 'elszámoltatósdi' egy kirakatba szánt vicc.

Ami itt újrarendeződött, épült v. átalakítódott az utóbbi két évtizedben, nagyrészt ennek köszönhető.

A kormányról-kormányra öröklődő népnyúzási kényszert leszámítva koncepció nincs, a népek mindennapi életéről és boldogulásáról a pillanatnyi önérdek dönt, meg persze az aktuális választáson vesztes politikai oldal direktbe b.sztatása, sokszor csak a hecc kedvéért - kerül, amibe kerül.

Elnézve a fennebb olvasható, pártszerűség miatti anyázásokat, tényleg sokan nem is látnak ennél tovább - pontosan úgy, ahogy odafent is akarják ...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 14:47:41

@hackbard.celine: Nem. Azért mennek, mert ha odáig bemész autóval, akkor ki az a marha, aki ott váltana már át tömegkölekedésre..? Ha lenne odáig 1-es vili, az sem segítene semmit.

Az 1-es villamost nem csak a híd túloldalára kellee átvinni, ezért a megközelítésed alapból bullshit. Mivel 1998-2002 között nem voltanuk EU tagok, arra pénzt sem hívattunk le, ergo miféle "bűne és kinek"...?

Kérlek sorold a 2004 utána EU-s pénzekből történő nagy és értelmes fejlesztéskeet a BKV-nál. Nosza, mutasd...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 14:57:45

@hackbard.celine: Ez a munkaidőben ráfordított erőforássok erre allokált össze te marha.

Amikor egy cég elvégez egy munkát annak ennyi a költsége. Látszik, hogy totálisan nem vagy képbe semmiféle komoly műszaki munka nagyságrendjével. Összefoglalva.

1. Jelenlegi rendszer megismerése. Ez forgalomszálálást és a környeező utak áterszető képességének vizsgálatát is magába foglalja. Tudod, a város egy RENDSZER te hatökör.

2. Változatási javaslatok. Ebből jó sok lehet és ezek várható eredményei.

3. Változatok modellezése és összvetése az a régi rendszzerrel.

4. Érzékenységvizsgálat paraméterekre.(Mert jó sok lehet egy ilyen rendszer esetében.)

Akkor erre szerinted hány munkaóra kellett ehhez? Szorozd fel a mérnök órabérekkel...

Ebben az az ár is benne van, hogy aztán végre is hajtották azt, ami előterjesztettek, megvizsgáltak. Ja és erre is kaptak EU-s pénz.

A nyereséget utazási időre vetített perc nyereségben szokták nézni. Ha napi 200 ezer ember átlagosan 1 percet nyer (+ komfortérzet nő, kisebb zsúfoltság), akkor mennyi idő alatt is térül meg? Hm...? Esetleg vesd össze a soha meg nem térülő játékmetró árával...

Viszonyításképpen. A cég ahol dolgozom öt hetes munkával rakott össze egy koncepció / döntéselőkészítő tevet. 10-11 szaktervező dolgozott rajta, de nem miden szaktervező vett részt az 5 hetes munkában. Tudod, hogy ez mennyibe fájt. Nem sokkal többe, mint ez, de lényegében ugyanannyiba. És ez csak elméleti síkon való játszadozás volt, helyszíni bejárásokkal és műszaki egyeztetéssel.

Remélem így már érzékeled az árszintet. Felhívom figyelmedet, hogy ez PIACI ár, tehát nem mindenféle mutyiszerződés eredménye.

Nos, tisztul a kép...?

hackbard.celine 2012.02.12. 14:59:52

@molnibalage: A VEKE álláspontját tolmácsolom:
"Az 1-es villamos Lágymányosi hídon történő átvezetése tíz éve is késő lett volna"
Akkor most mi van? Már a VEKE is hazudik a 10 éves késéssel 2008-ban? Vitézy Dávid akkor épp ráadásul a BKV felügyelőbizottságában is csücsült.
Ennyit tettek még hozzá:
"a vonalat legalább a Fehérvári útig meg kéne építeni"
Nyomvonalra valami javaslat? Esetleg olyan, ami megvalósítható?
Vagy csak szájkarate volt? Miért nem élnek a lehetőséggel, Vitézy Dávid 2010 október óta a BKK vezérigazgatója, hatalma és lehetősége is volna. Vagy mégse? Kevés volna apuka, aki a 100 leggazdagabb magyar egyike és az Orbán-klán közvetlen befolyása?
Ugyan már!

hackbard.celine 2012.02.12. 15:13:31

@molnibalage: ja hogy érintett vagy és abból élsz, hogy állami cégeket húztok le szakértésért? Máris más az olvasata.
Talán nem értetted meg: a BKK (és korábban BKV) saját feladata lenne saját alkalmazottakkal a monitorozás, költségképzés, nyereségszámítás. A haveri külsősök megbízása egyértelmű mutyi, bizonyítja az alkalmatlanságot.
Továbbra is fenntartom (véleményként), hogy 2 perc állítólagos nyereség egy 30+ perces villamosvonalon egyetlen lámpaváltással elmegy a körúton, statisztikailag biztosan igazolható, de az utasforgalom szempontjából teljességgel érdektelen és értékelhetetlen, mert nem nagyságrendi változás.
Történt kézzelfogható eszközbeszerzés? Nem. Dinamikus lett a lámpák programozása? Nem tudni. Figyelembe veszi az időjárást és a keresztező utak forgalmát? Nem tudni. Van bármilyen transzparens elemzés az elköltött közpénzről? Szükségesség, hatástanulmány? Nincs.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 16:31:17

@hackbard.celine: Nem. Egy magáncég készített koncepció tervet egy nem állami cégnek...

Melyik részté nem érted annak, hogy a BKK saját erőből végezte el az elemzést. A 44 milla az, amia munkára eső bér és egyéb költség. Nezhéz a felfogásod...?

Óránként 28 helyett 30 villamos mehet egy irányban. Ez 7%-os kapacitásnövelés fillérekért.

Vagy fordítsuk meg. Fel lennél háborodva, ha a bérlet ára 7%-kal nőne...?

Kibaszottul sötét vagy.

KissGecihuszár 2012.02.12. 16:41:16

na mivan, valakinek b@szta a csőrét a kommentem és eltörölte a föld színéről, csak úgy a szólás és véleménynyilvánítás jegyében??? Gratula!!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.02.12. 18:24:15

@molnibalage:
"Óránként 28 helyett 30 villamos mehet egy irányban. Ez 7%-os kapacitásnövelés fillérekért."
Meg két perccel hamarabb ér végig a villamosavonalon.

Ezzel állítsd szembe azt, hogy a Moszkva téren, ahova az emberek busszal érkeznek, és szeretnének átszállni a villamosra, ott most 5-6 perccel ésőbb tudnak sokszor leszállni a buszokról, mindezt azért, hogy utána két perccel hamarabb érjen végig a villamos.

Állítsd vele szembe azt, hogy mikor leszállok a Margit hídnál, azóta 1 perccel később jutok át a zebrán, sőt, ha csak keresztezni szeretném a Margit krt-at, akkor 3 fázis alatt tehetem ezt meg gyalogosan.

Biztos jó dolog, hogy a villamos két perccel hamarabb végig ér, de ennek az az ára, hogy 8-kor a János kórházi csomópont meghal? Hogy az 56-os villamosnak múltkor 5 szerelvénye ácsorgott a János kórháti csomópont körül?

Bitztosan megéri a két perc a villamosnak, hogy a Margit krt-on, ami Bp egyik leszennyezettebb pontja, az eddigi folyamatos haladás helyett immár minimum 8-szor kell elindulnom?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.12. 18:27:34

@hagyma: Persze. Ha tudom, hogy az én emberem fog nyerni, akkor a felelősség is nagyobb. Ő pedig direkt egy súlytalan ürgét tett oda. Annyira nem bony ez! ;)

hackbard.celine 2012.02.12. 18:41:51

@molnibalage: "A 44 milla az, amia munkára eső bér és egyéb költség. Nezhéz a felfogásod...?"
Immár nem először hazudsz, de nem baj.
A BKK szerint:
"A projekt keretében 52 db jelzőlámpa központi programozását és 16 db közlekedési csomópont fejlesztését végezzük el, a kivitelező Siemens segítségével."
"Összköltsége: 44.474.704 Ft
Uniós támogatás összege: 40.027.234 Ft"
Ja, önszorgalomból munkaidőben pacsáltak el 44 millát.
De tudod mit, visszaosztom: 44 millió/52 lámpa= ~846 000 Ft/lámpa.
Ismételten kérdem: hol a keresztező utakra vonatkozó hatástanulmány? Hol a környezetvédelmi hatástanulmány az autók (és buszok, hiszen a 7-es is keresztezi) többlet légszennyezése.
Ha demagóg lennék, mondhatnám, hogy a szombati szmogriadó akár közvetlen összefüggésben is állhat a dilettáns forgalomszervezési átalakítással.
És hidd el (vagy ne hidd el, csak próbáld ki), a 4-6 vonalán semmit nem lehet észrevenni a villamosok állítólagos gyorsulásából.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.12. 19:27:37

@hackbard.celine: Bazdmeg, ilyen elbaszott staisztikát én is ki tudok találni.

Egyszerűen nem vagy képes felfogni a szellem munka értékét, a ráfordított munkaórákat.

@Dr Karl Friedrich Drais der Freiherr v. Sauerbronn:

A buszokat használja napi 200 ezer ember...?

hackbard.celine 2012.02.12. 20:09:57

@molnibalage: esetleg te nem vagy képes felfogni, hogy a projekt külső finanszírozási igénye a számlákkal alátámasztott költségekre (nézz már meg egy KMOP kiírást az elszámolható költségekről!) volt minimum 44 millió, azaz szó nincs munkaidőben szorgos-dolgos munkavégzésről, szemben azzal, amit állítottál?
EU forrásból (mert nem vagyunk gyarmat) azért elég könnyű szórni a pénzt.
A sikerpropagandáról ez a BKK hír sok mindent elárul:
"Az új lámpaprogram az első két nap tapasztalatai alapján jól vizsgázott, a várt hatásokat elértük"
Két nap alatt be van bizonyítva, hogy elérték a várt hatásokat?????
Minimum egy év elemzése után lehetne ilyet kijelenteni.
A szellemi munkával és az értékével nekem alapvetően nincs bajom, csak azért túlzás lenne azt állítani, hogy október 15 és november 19 között (eddig tartott a projekt hivatalosan) indokolt lehetett volna munkanapokra leosztva napi 2 millió Ft-ot elszórni. Az óránként 250000 Ft, ami 10 nagyon jól fizetett mérnök szakértői óradíja. Ha már szellemi munka.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.02.12. 20:30:07

@molnibalage:

Ez egy kurva komoly érv. Méltó hozzád.

Bár már megszoktam tőled, hogy amit szent veke és szent dávid csinál, az akkor is jó, ha annak következtében szart kell enned.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.13. 00:07:55

@Dr Karl Friedrich Drais der Freiherr v. Sauerbronn: Egyszerűen számok kérdése. Lehet, hogy napi néhány ezer utasnak rosszabb, de 200 ezernek jobb. Nem lehet mindenki kedvében járni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.02.13. 02:24:06

@molnibalage:

A 200 ezer csak és kizárólag a villamost használja a megállóból meg teleportálnak?

5, 11, 91, 191, 291, 116, 22, 222, 155, 156, 128, 129, 39, 149, 61, 91, 781, 782, 783, 785, 786, 789, 794, 795,

Mekkora a közös halmaz vajon? Amit felsoroltam, azokat csak a Margit krt-on szopatja a villamos.

Privát véleményem szerint 2 perc 200 ezer embernek szart sem ér, főleg, hogy emiatt a 200 ezerből eleve 100 ezernek máshol sokkal jobban betartunk, valamint további 300 ezer több kipufogógázt szív a folyamatosan megtorpanó autóktól, valamint a sávok közötti ácsorgásra ítéltetés következtében. Számok. vekénél a számok csak addig érnek, míg őket igazolják.

Eddig se volt a dávid szimpi, eztán pláne nem az.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.13. 08:31:13

@Dr Karl Friedrich Drais der Freiherr v. Sauerbronn:

A teljes villamosvonal mentén szállnak le és fel, így jön ki a napi 200k. Tekintve, hogy hány csomóponton megy át és a buszok kapcitása mekkora, kérnék egy saccolt számot, hogy a Moszkva térre hány ember érkezik és távozik busszal és azt, hogy ebből hány %-nál jön be az, hogy kicsit lassultak.

Akkor ebből a summa időnyereség hogyan adódik?

Egyébként nem a perc nyerség a lényeg. Csúcsidőben télen gyakorlatilag régen totál gyakori eset az, hogy 2-3 villamosra sem fértél fel a Nyugati-Boráros tér szakaszon. Miétr? Mert a lámák miatt néha totál egyenetlen volt a forgalom és erre a legkisebb fogalomzavar is rátett. Na, ez szűnt meg. Nem az menetidőre vetített nyerség a lényeg. Az, hogy nem maradsz le 2 viliről...

Nem igaz, hogy ennyire nehéz felfogni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.02.13. 18:38:43

@molnibalage:

Eztán is ugyanúgy le tudsz maradni a viliről, és több emberrel baszott ki a dolog, mint amennyinek használt.

Eleve aiknek használt, azoknak egy másik helyen többet ártott.

Nekem mikor busszal megyek, 5-10, de ha a János kh-nál levő káoszt is számolom, akkor egyszer már 20 percet adott pluszban, menetidőben nem nyertem semmit, és a leszállás után a gyalogoszebra miatt plusz két fázist tölthetek az út közepén.
A villamos ugyanolyan tömött Budán is, és napközben Pesten is. Semmilyen változás nincs, kivéve a budai káoszt.
Viszont Budán ebben a káoszban elég sok nagy hatalmú ember szopik, ergo el fogják a gyereket takarítani a bkk-tól hamarosan. Már ennél kissebb sérelmek miatt is kezdeményeztek második kerületi polgárok gyökeres személyi változásokat .....

Kandabula 2012.02.15. 00:41:26

Megismétlem:

Van itten pár dolog, amiről szólni kéne:
- Úgy tudom, hogy az orosz államadósság fejében kifúrták volna az összes lyukat, kocsistól, szerelvényestől. Már túl lennénk az egészen.
- A sebességcsökkentésekre nem a kocsik, hanem a sínpálya állapota miatt került sor.
- A józan ész azt súgja, hogy 20-30-40 éves szerelvények előbb-utóbb tönkremennek. Gondoljunk csak az otthoni mosógépre.
- A józan ész azt is súgja, hogy a francia metrókocsik körüli botránynak semmi köze a fékekhez, sima politikai cirkusz volt.
- Sose felejtem, amikor ezek a pompás Combino villamosok megjelentek, összefirkálták őket "mocskos Demszky!" feliratokkal.
- Valaki írta: "Miközben szítják a vidék-Budapest ellentétet. "A vidék ne tartsa el a fővárost", hazug, bolsevik szlogen. Prolitempó, mint Kádár idején. Ennek a országnak tényleg BKV csődre lenne szüksége, hogy felébredjen." Nos, ez sosem volt sem "bolsevik szlogen", sem "prolitempó". (Mi is az a "prolitempó?") Valaki más büntette (bünteti) a fővárost, mert még mindig nem úgy alakultak a választási eredmények, ahogyan elképzelte. Át is lesznek a körzetek alakítva... Egyébként valóban egy igazi BKV csődre lenne szükség ahhoz, hogy a kormányzat felébredjen. Valami MALÉV-szerűre, de még nincs kidolgozva a buli. Tejfölösszájú már be van építve.

Átmentetek lényegtelenbe.

2012.02.15. 10:02:33

@Kandabula:

Szerintem nem bünteti a fővárost senki, mert a yobbódalnak is elg kömény a bázisa itten, tessék másfele kereskedni. Nem köll mindenbe a Horthy szavait vizionálni ...

A falu, és a vidék mint olyan (gyk: feudális maradvány) ellen a gengszterváltáskor épp a libernyákok (SZDSZ és a korai fityisz) tájáról emeltek szót ...

Meg is lehet nézni, hány falut urbanizáltak, legalábbis kategória-besorolásban azóta (s á dehogyis mindenféle anyagi érdekeltségtől vezéreltetve) ... (Akkor még senki se panelprolizott :))

A fővárost meg már a szoclib brigád iránította DG úgy lezüllesztette 20 éven át, hogy egészen méltóvá váljék a Balkán kapujához, aminek uraink láttatni szeretnék. Eszükbe sem jutott, hogy régi fényébe visszaállítasák

Az orosz államadósságos buli törlése és a francia metrókocsik visszatartása valóban politika, és direktbe szívatás, ezt alásírom.

De ne fényezzük mán azért ezt a Demszkájt, akinek tán a kombinék voltak még az egyetlen úgy-ahogy jócselekedetei ... De azzal is mennyit szívóztak műszakilag, és még ma sincs ott a toppon ...

2012.02.15. 10:06:50

Bocs: " ... a régi fényébe visszaállítsák, abba, amelyet még mintegy 100 éve pont a liberálisok gazdagabb ősei tettek a Nyugat nagyvárosaiéhoz hasonlatossá ..."

2012.02.15. 13:44:26

A vidék Budapest ellentét van. A nyakig eladósodott Hódmező mestere nyilatkozta, hogy ne tartsa Tarlós a markát.
Meg hogy ne turkáljon Budapest a vidék zsebében. Ebben benne az a proli gőg, ami úgy képzeli el országot, hogy vannak a szegény vidéki települések, akik vért izzadnak, gürcölnek, nem kapnak semmit, amíg a pestiek dőzsölnek.

Ezzel szemben:
Budapest lófaszt se kap vissza a 500 milliárdnyi megtermelt GDP-ből, míg a vidéki városok nagyságrendekkel többet.
Az agglomeráció települései lófasz se fizetnek a BKV-ért, holott több százezren használják. Most a tegnapi találkozón Tarlós megkérdezte melyik kerület vagy agglo település akarja segíteni a BKV-t. :)

Rogán, Láng zsolt meg a többi kiskirály ahol csak tudott, beakasztott a fővárosnak (és Tarlósnak).
Parkolás díj, iparűzési adó, idegenforglami adó mind a kerületekhez megy. Aztán miután szinte minden forrást elvettek a fővárostól, hátradőlnek és asszongyák "A főváros vállaljon nagyobb szerepet a BKV finanszírozásában"
Szemét, sunyi, sötét politika játszam folyik itt, kemény Budapest ellenes demagógiával.

2012.02.15. 14:10:37

Az aktuális kormány azt játssza mindig, hogy ahol rá / jelöltjére szavaztak, oda megy pénz (a megfelelő százalákban, attól függően, ki kéri, ahol meg nem, oda nem. Többek között ezért is van vidéken annyi "független" ... :)

Nem értem a logikát: egy fővárosi miért akasztana be a fővárosnak? Fityiszes a fityiszesnek? A kerületek nem együtt a főváros? ... Ép elme, ilyesmi nálatok nem játszik? ... Meg azt a rémhírt is ti toljátok, hogy széjjel akarnák szedni az egészet ... Szánalom.

Szerintem itt csupán az egy tőről fakadt, most éppen fityiszes oligarchák belharca folyik, a húsosfazekakért és a pénzcsapokért, mindenféle urbánus-népies maszlag nélkül ...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.15. 14:31:31

@SontPent: Miért? A főváros finanszírozza az elővárosi bszokat? Tekintve, hogy a főváros és a kerületek sem tesz igazán pénzt a BKV-ba és az agglomerációs KÉT bértelet is vesz, nem tudom, hogy hogy van pofája ilyet beszólni. A 10 km-es HÉV bérlet annyi, mint a teljes BKV bérlet, amivel keresztbe hosszába végigutazol a városan. a 10 km-es HÉV bérlet meg jó Tököltől a főváros határáig. Akkor ezek után jó lenne tudni, hogy mi a péklapát faszára gondol, mikor az agglomerációból utazó duplán fizet a HÉV-ért és fajlagosan a km árat nézve kifejezhetetlenül többet, mint a főváros határán belül.

Volán bélet dettó ugyanez.

2012.02.15. 16:03:32

@SontPent:

Szóval elmentek már ezzel a dumával sunyiba, még a végén azt hiszi majd, ezeket olvasva egy rakás idijóta, hogy a vörös rohadékok egy hangyahímtagnyit is lettek volna, mint a narancs rohadékok, ami így, ebben a formában, ahogy ti jáccátok, egyáltalán nem igaz ...

Demszkájnál persze azért nem nézett ki így, mert a mostani görényekkel ellentétben neki a többi jáccópajti nem a vetélytársai voltak, hanem a haveri köre, így arányosan megosztozhattak a zsákmányon, mint a jó maffiózók, mert tudták, hogy a vér kötelez ... :)

2012.02.15. 16:04:45

Bocs: "egy hangyahímtagnyit is JOBBAK lettek volna" Hiába, türelmetlen vagyok ... :)

2012.02.15. 17:39:15

@molnibalage: 1. Jegybevételtől sehol nem lehet finanszírozni a BKV-t. 2. Budapestnek nem feladata Budapesten kívüli településekre tömegközlekedést biztosítani, legyen az HÉV vagy busz.
Ez egy plusz szolgáltatás, amit a főváros nyújt az agglomeráción élő több százezer embernek.
Ezek után Tarlós jogosan kéri, hogy a szolgáltatást fizessenek. Ne az egészet, de legalább egy részét.
Ha nincs pénz, nem megy a HÉV se. Továbbá, kell helyi adók kivetése, a megtermelt SZJA-ból több maradjon a fővárosnál stb. A kerületek meg kussoljanak. Központosítani kellene Budapestet. A járási rendszer bevezetése után semmi szükség nem lenne autonóm kerületekre, külön megválasztott sleppel. A ügyeket intézni a járási hivatalban. A kerületek vezetőit pedig legyenek a főpolgármester alkalmazottai: ő nevezi ki őket, és menti fel.

Na, az egyik fő ok, amiatt nem megy előre ez a város, hogy a 23 önálló kiskirályság van, akik 1. elveszik a forrásokat a fővárostól 2. keresztbe tesznek a főpolgármesternek
3. mindenki számára fontos beruházásokat (fonódó villamos) megvétóznak 4. mindezek után még el is eladósodnak

2012.02.15. 17:43:58

Tarlós kimondta ezeket a tényeket, ragaszkodik az igazához, és nem hódol be. Ezért ahol csak lehet ütik, nyírják, csuklóztatják. Csak amikor márciusban le fog járni a 40 milliárdos, állami garanciával felvett hitel, akkor ez kevés lesz. Ahogy Tarlós mondta, a bankokkal szemben már nem lehet kommunikációs trükköket bevetni. Jönnek, és Matolcsytól kérik a lóvét.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.02.15. 20:19:12

@SontPent:

Az első pontot nekem mondod? Nagyon jól tudom...

A BKV járatainak töredéke megy ki a főváros határán túl, az utasforgalom ezen túlnyomó része a HÉV. Tudod az, amire már Szigetszentmiklósról is 10 km-es bérlet kell...

Csak, hogy a magadfajta is megértse. A fővároson belőli HÉV forgalom a Ráckevei vonalon kb. a Hősök teréig tart. Tehát a fővárosi user 10k-ért megkap 8 km HÉV vonalat ÉS egész Pestet. Lényegében az agglomerációs userek 90%-a meg fizet ennél kétszer vagy akár háromszor többet pluszba a fővároson kívüli szakaszért és ugyanazon szolgáltatásért.

Az, aki meg mondjuk Miklós-Tököl vagy más város között bérletes és utazik az BKV bérlet árát pengeti le és EGY VONALON mehget fel és le...

"Ha ez neked a nem finanszírozás kategória, akkor be vagy rúgva."

KissGecihuszár 2012.02.29. 22:54:08

Ezért lehet, hogy le fog mészérolni valamelyik Bp-re erektáló,de ezt akkor is közzéteszem, hogy lássátok, mennyire nem tetszik sokaknak ez a pöffeszkedő, túltengő, az országtól minden értékeset elszipkázó Főváros... Tom, a sok "büdös paraszt" mit képzel?!
kitalator.blog.hu/2012/02/29/nem_csak_budapesten_lehet_szekelni
süti beállítások módosítása