Korábban már ezen a blogon is olvashatott a Nyájas az elmúlt évek közterület átnevezéseiről, és az eltörölt utcanevekről. Ki volt Hámán Kató, Schönherz, Dimitrov, vagy éppen Tolbuhin? És ki volt Cházár András, Edvi Illés, vagy éppen a szép nevű Kacsóh Pongrác? (1. rész, 2. rész, 3. rész, na és persze Zámbó Jimmy.) Most pedig elém került a kérdéskör tisztázónak szánt dokumentuma, a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása. Sok esetben egyértelmű, néhány helyen viszont érdekes az új utcanév-javaslati rendszer. Kukkantsunk bele!

A "nem javasolt" kategória zöme eléggé egyértelmű: volt kommunista agitátorokról, kivégzett kommunista propagandistákról egy sor közterület volt elnevezve, ezeket nyilván nem nagyon vágyik senki sem visszahozni. Így nem csoda, hogy nem javasolnak Zalka Máté teret, vagy éppen Tolbuhin Marsall közt az országba sehová. De nem javasolják a Néphadsereg utcát sem, és ez így van jól.

Valószínűleg a most megváltoztatni szándékozott utcanevekből indult ki az MTA, ugyanis a szélsőjobb egyáltalán nem szerepel a listában, így például a Szálasi utcáról nem tudni, hogy az MTA javasolja-e. Ne legyünk rosszmájúak, nyilván nem javasolnák, csak ma Magyarországon egyetlen közterület sem viseli Szálasi nevét. Bár arra kíváncsi lettem volna, hogy Horthy Miklóst hova kategorizálná az MTA, de az ő neve sincs a listában.

Ugyanakkor elég fura az állásfoglalás egyes utcanevek tekintetében. Vegyük például a "felszabadulás" szót. A második világháború végén "csöbörből vödörbe" esett az ország: a náci rémuralmat a kommunista diktatúra megszállása váltotta fel. Ennek dacára tömegek számára jelentette a halál torkából megszabadulást a háború vége, nekik egyértelműen felszabadulás volt 1945. Az MTA azonban ezt nem vette figyelembe, szerintük a kommunista megszállást nem szabad felszabadulásnak nevezni. E blogon nem kívánok ez ügyben állást foglalni, inkább a kulturált vitának adnám át a teret, az MTA álláspontjának ismertetésével: Felszabadulás: nem javasolt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány már 1945-ben a felszabadulás ünnepévé nyilvánította április 4-ét, de az csak 1950-től, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 10. számú törvényerejű rendeletével vált kiemelt állami ünneppé a kommunista diktatúra idején. A törvényerejű rendelet szerint "április 4. a legdöntőbb fordulat Magyarország ezeréves történetében és a magyar nép küzdelmekben gazdag életében […] Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt." Bár az idegen ország fegyveres erejének számító német hadsereg kiűzése és az önkényuralmi nyilaskeresztes hatalom megtörése számos civilt mentett meg a haláltól vagy közvetlen életveszélytől, más civil emberek vagy néha ugyanazok életét viszont a szovjet hadsereg, vagyis szintén egy idegen ország fegyveres ereje sodort életveszélybe vagy ölt meg. Utóbbiak hozzátartozói számára a felszabadulás kifejezés használata kegyeletsértő is lehet. A kifejezés a kommunista diktatúra egyik legfontosabb állami ünnepére, ezzel az önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal, ezért nem használható.
A Kossuth tér átépítése kapcsán eltávolított Károlyi-szobor újra ráirányította a figyelmet az ország első köztársasági elnökére. Mi legyen Károlyival, vagy éppen Lukács Györggyel? Az MTA egyik nevet sem javasolja, miközben Marx, Schönherz és Micsurin ennél enyhébb ítéletet kapott tőlük. Igaz, mind Károlyinál, mind Lukácsnál óvatosan fogalmaznak az indoklásban, érdemes elolvasni: Károlyi Mihály: nem javasolt. Arisztokrata politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársaság elnöke (1875–1955). 34 éves koráig a nagybirtokos arisztokraták életét élte, majd egy évtizedre függetlenségi párti irányzatokat képviselve a magyar politika fontos szereplői közé került. Miután egyértelművé vált az Osztrák-Magyar Monarchia háborús veresége, és Magyarországon forradalom vetett véget az addigi politikai rendszernek, Károlyi háborúellenességén és németellenességén alapuló tekintélye révén kapott 1918. október 31-én miniszterelnöki kinevezést József főhercegtől. Másnap azonban felmentést kért és kapott esküje alól, így független kormány elnökeként folytatta tevékenységét. Első feladata a vesztett háború befejezése és a közrend helyreállítása volt, s ebben december elejéig valamennyi magyarországi politikai és társadalmi erő támogatta. Miután az utolsó Habsburg uralkodó lemondott, a törvényhozói hatalmat ideiglenesen gyakorló Nemzeti Tanács november 16-án proklamálta Magyarország új államformáját, a népköztársaságot. Károlyi azonban csak január 11-én fogadta el a köztársasági elnökséget a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságától. Az új kormányban egyre nagyobb befolyásra tettek szert a szociáldemokrata miniszterek és mindinkább politikai tényezővé vált a november végén alakult kommunista párt. Március 20-án az antant hatalmak nevében Vix alezredes jegyzékben követelte kelet-magyarországi területek kiürítését egészen a Tiszáig. A kialakult válságos helyzetben az események megelőzték Károlyi döntéseit. Nem tudott a szociáldemokrata és kommunista párt egyesüléséről, közös kormányalakítási döntésükről és nem próbálta megakadályozni a Tanácsköztársaság kikiáltását. Ezt követő passzivitását a Tanácsköztársaság támogatásaként is lehetett értelmezni, de igen kritikusan szemlélte az eseményeket és július 4-én elhagyta az országot. A forradalmak után, emigrációs évei alatt aktív szerepe a magyar politikában nem lehetett, a hazai elit döntéseit politikai rokon- és ellenszenvei nem tudták befolyásolni. 1946-ban, egy demokratikus Magyarország kiépítésében bízva tért haza. A kommunista hatalomátvétel után rövid ideig követként szolgálta a rendszert, de megismervén a rendszer önkényuralmi jellegét, a Rajk-per idején, 1949 októberében ismét az emigrációt választotta. Az 1950-es évek végétől írható le újra neve Magyarországon, az 1960-as években megindult levelezésének és írásainak kiadása, de elhagyták a baloldalt kritizáló megjegyzéseit. A kommunista propaganda olyan, "osztálykorlátait túllépő" politikust kívánt belőle faragni, aki jól beilleszthető a korabeli szocialista rendszerhez vezető progresszió fő vonulatába. A rendszerváltás óta személyét publicisztikai és politikai viták övezik, többen, akárcsak az 1919 utáni években, rá hárítják az első világháborút követő összeomlás, kapituláció, a forradalmak és Trianon felelősségét. Nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy közvetlenül részt vett volna önkényuralmi rendszer megalapozásában, kiépítésében, fenntartásában; de vitatott történelmi szerepénél fogva nem javasolt, hogy róla közterületet, közintézményt nevezzenek el. Állásfoglalásunk a jelenlegi törvényi szabályozásból (a 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdése) és a Károlyi Mihály élettörténetének publicisztikai és politikai megítéléséből adódó konklúziót fogalmaz meg további tudományos mérlegelés nélkül. Lukács György: nem javasolt. Világhírű filozófus (1885–1971). 1918 végétől a Kommunisták Magyarországi pártjának tagja, a Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi népbiztos, 1919 őszétől Bécsben, Berlinben, majd Moszkvában élt, 1920 és 1929 között az illegális kommunista párt egyik vezetője volt. Stratégiai kérdésekben összeütközésbe került a pártvezetéssel, ezért kizárták a pártból. 1938-tól vett részt ismét a magyar kommunista emigráció munkájában. 1945 után egyetemi tanár Magyarországon, a pártvezetéssel többször konfliktusba kerülő ideológus. 1956-ban Nagy Imre kormányának tagja, a forradalom után újjáalakuló állampártba csak 1967-ben veszik vissza. A 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 14. § (2) bekezdése szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, s mivel Lukács György kétségtelenül részt vett a kommunista rendszer megalapozásában, kiépítésében és fenntartásában, a törvény erejénél fogva Lukács Györgyről közterület nem nevezhető el. Ez a szakvélemény nem arra vonatkozik, hogy tudósi kvalitásai alapján nevezhető-e el utca Lukács Györgyről. Így pusztán a törvényi tényállásból és a Lukács György élettörténetéből adódó konklúziót fogalmaztuk meg, mindenféle további tudományos mérlegelés nélkül. Marx Károly: használható, de aggályos. Filozófus, közgazdász (1818–1883). A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdésének szó szerinti értelmezése alapján az önkényuralmi rendszer megalapozói közé sorolhatnánk, akárcsak eszmetörténeti érte-lemben a felvilágosodás nagy gondolkodóit. Az önkényuralmi rendszer kiépítői és fenntartói közé semmi esetre sem sorolhatjuk, mivel az első huszadik századi önkényuralmi rendszernek tekintett szovjet kommunista diktatúra kiépülésének kezdete (1917) előtt több mint harminc évvel meghalt. Bár a XIX. század végén a marxizmus leegyszerűsített változatát több, később XX. századi önkényuralmat előkészítő politikai mozgalom igyekezett kisajátítani és a kommunista diktatúrában a "vulgármarxizmus" állami ideológiává vált, Marx szellemi teljesítményét az egyetemes művelődéstörténet önmagában nagyra értékeli. Emiatt a mai Németországban (pl. Berlin, München, Frankfurt am Main), Franciaországban vagy Olaszországban több tucat közterület viseli nevét. Ezek azonban mind olyan területek, ahol nem történt próbálkozás tanításainak gyakorlatba való átültetésére. Magyarországon azonban nevének használata közterület elnevezésére erősen aggályos, mivel a marxizmus-leninizmus révén nagy mértékben kötődik a szovjet típusú önkényuralmi rendszerhez. A Marxról elnevezett közterületeket Magyarországon 1990 után szinte mindenhol megváltoztatták, ideértve a közgazdaságtudományi egyetemet is. Schönherz Zoltán: használható, de aggályos. Elektromérnök (1905–1942). Prágai egyetemistaként kapcsolódott a munkásmozgalomhoz, és részt vett a Magyar Fiatalok Szövetsége szervezésében. Az első bécsi döntés után illegalitásba vonult, és miután a KMP-vel összeköttetésbe került, az Országos Ifjúsági Bizottság munkájában is szerepet vállalt. 1940 decemberétől a KMP háborúellenes agitációjának szervezője, a tüntetéseket is szervező Függetlenségi Bizottság irányítója. Az illegális Szabad Nép szerkesztésében is közreműködött, a lap első számának vezércikkét is ő jegyezte. 1942 júliusában letartóztatták, perében halálra ítélték. A Margit körúti fogház udvarán 1942. október 9-én végezték ki. A mozgalom mártírjaként a kommunista rendszer propagandája gyakran használta nevét. Így bár önkényuralmi rendszer megalapozásában, kiépítésében és fenntartásában nem volt szerepe, neve összekapcsolható az önkényuralmi rendszer fenntartásával, ezért közterület elnevezésére aggályos. Micsurin: használható, de aggályos. Orosz-szovjet botanikus, növénynemesítő (1855–1935). Bár pályája korai szakaszának szakmai teljesítményét elismerik, az 1920-as évek végétől a liszenkoizmus-micsurinizmusra hivatkozva az elméletével és gyakorlatával ellentétes nézeteket képviselő tudósokat ellehetetlenítették, börtönbe zárták vagy kivégezték a kommunista diktatúra idején. Önkényuralmi rendszer megalapozásában, kiépítésében, fenntartásában közvetlenül nem vett részt, ugyanakkor neve közvetlenül utal, összekapcsolódik az önkényuralmi rendszer idején történtekre. Bizonyos szavak esetében is hasonlóan óvatosan járt el az MTA, és az "úttörő" vagy éppen a "tanács" szavaknál nem vette figyelembe a szavak hétköznapi jelentését, hanem a Kádár-érában használt elsődleges jelentésre hivatkozva nem javasolják közterületek ilyenre elnevezését. Az "úttörő" tehát nem az, aki valamiben első, hanem az, aki vörös nyakkendőben esküszik a rendszerre, a "tanács" pedig az önkormányzat előző rendszerbeli neve, és nem jótanács. Ugyanakkor a "terv" szónál már nincs ilyen korlátozás az értelmezésben. Tanács: nem javasolt. A "Tanács" kifejezés közterület elnevezésekben a kommunista diktatúra idején vált gyakorivá a szovjet mintára meghonosított tanácsrendszerre utalva. Mivel a kifejezés közterület elnevezéseként a tanácsrendszerre utal, ezért nem javasoljuk használatát, mivel az a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdése szerint "XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal." Úttörő: nem javasolt. A kifejezés közterület vagy közintézmény neveként a Magyar Úttörők Szövetségének egykori tagjára vonatkozik. A Magyar Úttörők Szövetségének legfontosabb feladata az iskolás gyermekek kommunista ideológia szerinti nevelése, valamint a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége), illetve 1957-től a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) tagságra történő felkészítés volt. E két utóbbi szervezet az önkényuralmi politikai rendszerben meghatározó szereppel bíró kommunista párt (Magyar Dolgozók Pártja, majd Magyar Szocialista Munkáspárt) ifjúsági szervezete volt. Mivel a kifejezés a kommunista diktatúrára, így XX. századi önkényuralmi rendszerre közvetlenül utal, közterület vagy közintézmény neveként nem használható. Terv: használható. Bár az elnevezés a kommunista diktatúra idején vált gyakorivá, használata a törvény értelmében nem tiltható meg, mivel ezzel a kifejezés használatát az önkényuralmi rendszerre közvetlenül utalónak tekintenénk. A kifejezés önmagában nem utal közvetlenül önkényuralmi politikai rendszerre, így továbbra is használható.
A "használható" kategóriába több olyan név is bekerült, akik korábban vitát váltottak ki. A főváros például a Frankel Leó utca átnevezésről döntött korábban, miközben az MTA az ő nevét a használható kategóriába sorolta. De használható lesz a Koltói Anna köz és a Somogyi Béla utca is - jelezve, hogy nehéz éles határt húzni egy-egy személy megítélése kapcsán. Frankel Leó: használható. Ötvös, újságíró (1844–1896). 1861-től Németországban, majd Franciaországban élt. Részt vett a korai szocialista mozgalmakban, így az I. Internacionálé munkájában, amiért letartóztatták Franciaországban. 1871-ben a párizsi kommün idején szabadították ki, s egyúttal a kommün munka- és kereskedelemügyi bizottságának lett a vezetője. A kommün leverése után a megtorlás elől Londonba menekült. 1876-ban visszatért Magyarországra, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalom szervezésébe. Az első magyar szociáldemokrata párt (Magyarországi Általános Munkáspárt) egyik alapítója 1880-ban. 1881-ben egy sajtóperben lázításért másfél év szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után Ausztriában, Nagy-Britanniában és Franciaországban élt. 1896-ban Párizsban halt meg és temették el, ahol obeliszk őrzi emlékét. 1945 után a munkásmozgalmi előfutárok között tartották számon, hamvait is hazahozatták, így jelenleg a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában nyugszik. Az országban több helyütt utca őrzi a nevét. XX. századi önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében és fenntartásában nem vett részt, így neve használható közterület elnevezésére. Koltói Anna: használható. (Kristóf Anna, 1891–1944). A csepeli Weiss Manfréd gyárban dolgozott, fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1918-ban szakszervezeti bizalmiként, 1919-ben tisztviselőként dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után két évre bebörtönözték. Szabadulása után a szociáldemokrata párt aktivistája, a Vas- és Fémmunkás Szövetség nőszervező bizottságának egyik alapítója és titkára. 1941-től a budapesti törvényhatósági bizottság tagja. 1944. október 17-én józsefvárosi lakásán lőtték le a nyilasok, fejsérülésébe belehalt. Koltói nem vett részt XX. századi önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében és fenntartásában, így neve közterület elnevezésére használható. Somogyi Béla: használható. Újságíró (1868–1920). 1905-től a szociáldemokrata Népszava munkatársa. A Tanácsköztársaságban elvi fenntartásai miatt szerepet nem vállalt, így nem vett részt önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában. A Tanácsköztársaság után a Népszava felelős szerkesztője lett. Csak halálának körülményei (Bacsó Bélával együtt hurcolták el) és nevének későbbi felhasználása a kommunista propagandában tették őt "kommunista mártírrá". Bár nevének használata közterület vagy közintézmény elnevezésében a kommunista diktatúra idején vált általánossá elsősorban halálának körülményei miatt, a törvény értelmében maga a személy nem vett részt XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában, így neve továbbra is használható közterület vagy közintézmény elnevezésében.
Egyrészről érthető az igyekezet, hogy bő két évtizeddel a rendszerváltás után végre tűnjenek el azok a közterületi elnevezések, amelyek diktatúrák építőit dicsőítik. Ugyanakkor a fenti példák arra is rámutatnak, hogy helyenként nehéz éles határt húzni, amikor azt kell megállapítani, hogy ki az, aki már eltörlendő, és ki az, aki még nem.

A történetet tovább színesítheti, hogy több budapesti közterületnek nincs is neve. A Batthyány örökmécses körüli tér például máig névtelen, a házak a környező utcák szerint számozottak. De ugyanígy névtelen az a kis köz is, amely a benzinkutas parkolóház és a forgalomirányító központ épülete között köti össze az Üllői utat a Baross utcával. Miközben a hasonlóan jelentéktelennek mondható kis köz a Le Meridien szálló és a Kempinski között névvel bír. De el lehetne nevezni valahogy az Üllői út - Nagykörút találkozási pontját is, az is van annyira tér, mint mondjuk a Blaha Lujza tér. (Érdekes határeset az Astoria: így emlegetjük, a BKV megállóit is így hívják, de hivatalosan mégsem hívják Astoria térnek, egy házszám sem Astoria 1. vagy ilyesmi.) De névtelen tér az Árpád híd, metróállomás környéke és a Nagy Lajos király útja - Erzsébet királyné útja kereszteződése is, amelyek azt a kérdést vetik fel, hogy hol a határ egy tér és egy egyszerű útkereszteződés között? A legszebb utcanév pedig a Ferihegyi repülőtérre vezető út, amit pont a külföldi turisták nem értenek, egyrészt, mert a repteret átnevezték Liszt Ferencre, másrészt, mert magyarul van. Névtelen tér a Határ út metróállomás tere is a BKV buszpályaudvarral. Te hol tudsz még névtelen közterületet?

Az idézetek forrása az MTA állásfoglalása, amely innen letölthető.

A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető: