Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1964 június

2014. június 05. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

Június 2: Patyolat-szalon nyílt a fővárosban. A járókelő bemegy az egyik fülkébe, leveti napközben bepiszkolódott, sürgős tisztításra váró ruháját, fölveszi az előre odakészített köpenyt - a férfiaké barna, a nőké zöld - aztán leül egy fotelba rádiót hallgatni, folyóiratot olvasni. A pecsétes zakót, kosztümöt berakják az automatikusan működő, programkártyával vezérelt gépbe, amely vegyszerrel tisztítja, kicsavarja és meg is szárítja. Néhány perc múlva kiveszik, a gép kivasalja, s a páciens máris távozhat tisztán, elegánsan. 


Így működik a Pozsonyi út 40-42. szám alatt Budapest első Patyolat szalonja, amelyet tegnap adtak át a közönségnek. A megnyitó után tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a főváros vezetői a lakosságnak végzett szolgáltatások színvonalát, kulturáltságát is emelni szeretnék. Ezt a célt szolgálja az új szalon is, amely a többi Patyolat-fiókkal szemben, saját gépekkel és legkésőbb 72 óra alatt elvégzi a tisztítást. Az ügyfelek választhatnak, hogy azonnal, 24, 48 vagy 72 óra múlva kérik a tisztítást, s ennek megfelelően 70, 60, 50, illetve 30 százalékos felárat fizetnek. A szalon naponta százszor kilenc kiló ruha kezelésére alkalmas: két hónapon belül hasonló nyílik a Városház utcában is.

Szó esett a tájékoztatón arról is, hogy még ebben az évben ingszalonokat nyitnak az Üllői úti lakótelepen, Csepelen, valamint a II., VI. és XI. kerületben, ahol a férfiingeket hasonló módon, öt-hat óra alatt tisztítják-vasalják. (...) (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: GesztenyesKert-1960asEvek-Fortepan.hu-20518 - indafoto.hu
(kép: fortepan.hu, 20518)

Június 2: A vasárnapi "idegenforgalom" városrésze: a XII. kerület. (...) Gyarmati László elmondja, hogy augusztus 20-án átadják a kerület lakosságának a régi németvölgyi temető helyén a 19 hold területen fekvő Pihenő parkot, amely játszótereivel, óriás platánok alá helyezett padjaival, a kerület északi részének nagyon népszerű pihenőhelye lehet. Ez a park kétmillió forintos társadalmi munkával készül, s közben a MOM előtt húzódó Csörsz utca már nagyon szükségessé vált kiszélesítésére is sor kerül. A gyár kultúrháza előtt egyébként már megépült a korszerű autóparkoló. (...)

A kerület kulturális életének tavaszi és nyári centruma a Városmajori Színpad, amelynek korszerűsítésére 1 200 000 forintot fordítanak. Ebben is a Fővárosi Tanács nyújt segítséget, s lehetővé válik, hogy egy emeletes, korszerű színész-öltözőket magában foglaló, központi épület készüljön el 1965 nyaráig. (...) (Esti Hírlap)

Június 4: Újfajta, kísérleti lakóház építését fejezték be Csepel Csillagtelepen. A 3 emeletes, 23 lakásos épületben az előszobák mennyezete alá szerelték a fűtőtestet, s a kiáramló meleg levegőt zajtalan ventilátor továbbítja a lakás helyiségeibe. Az építők a napokban hivatalosan is átadják az új épületet. Az idén még három új kísérleti házat építenek Csepel Csillagtelepen. (Magyar Nemzet)

Június 4: Középkori zsinagóga maradványait találták meg a Várban. A budavári műemlékházak helyreállítása során Papp Melinda mérnök a Táncsics Mihály utca 26. sz. épület átvizsgálásakor a kapualjban héber betűs, festett feliratokra s azok kereteként ornamentális festményrészletekre bukkant. A XVIII. században átépített, egyemeletes épület újkori falai egy XV. század eleji, kilenc pillérrel tagolt, gótikus ház maradványait rejtik.

A kapualj modern vakolatrétegei alatt megtalált feliratok ószövetségi idézeteket tartalmaznak. Az eddig feltárt két felirat - mindkettő olvasható a bibliában - nagy veszély elhárítására vagy elviselésére buzdít. Meglehet, hogy erre az alkalmat valamelyik XVII. század végi budai várostrom szolgáltatta.

Papp Melinda építészettörténeti megállapításai arra mutatnak: XIV-XV. századfordulón épített, gótikus zsinagógát találtak, amely a déli Várnegyedből 1340 körül elűzött, majd néhány évvel később a Várhegy északi részére, a mai Táncsics Mihály utca mindkét oldalára települő budai zsidók negyedének első itteni imaháza volt.

A művelődéstörténeti szempontból jelentős gótikus épületmaradvány feliratos emlékeinek megtisztítását Sárdy Lóránt restaurátor művész irányítja. (Esti Hírlap)

Június 5: Az Erzsébet-híd festését a jövő hónapban kezdik meg.
A híd szinte majdnem fehérbe hajló pasztellszürke lesz. Megnyitásáig azonban csak a pályaszint feletti hídtesteket mázolhatják be, így a híd teljes festése áthúzódik a jövő évre. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ABC-19640605-KobanyaiTarnaUtcaiABC-Nepszabadsag-02 - indafoto.huJúnius 5: Korszerű ABC-áruház Kőbányán - Fejlődik a külső kerületek üzlethálózata.
Belvárosi színvonalú nagy üzletet nyitottak tegnap a külváros külvárosában, Kőbánya szélén, a Tárna utcában. A korszerűen berendezett önkiszolgáló áruháznak nemcsak külső képe, áruellátása is eléri a legjobb körúti üzletek színvonalát: a szeletelt hústól a déligyümölcsig, a legfinomabb italoktól a zöldségfélékig minden élelmiszer kapható, s ezeken kívül sok fontos iparcikket, háztartási felszerelést, vegyi árut, játékot és rövidárut is tartanak. A modern áruházban csütörtök délben szolgálták ki az első vevőket, s ezzel egy időben, pontosan 12 órakor zártak be a környéken három elhanyagolt, apró, korszerűtlen élelmiszerboltot. (...) Nemsokára még egy ilyen üzlet nyílik a X. kerületben, a Kőbányai úton; ennek építését szintén társadalmi munkások, a Ganz Kapcsoló és az Északi Járműjavító dolgozói vállalták. Hasonló kezdeményezés született egy másik munkáskerületben, Csepelen is, ahol még az idén három ilyen boltot építenek fel. (...) Hamarosan, még a nyári hónapokban elkezdik az árusítást a főváros legnagyobb ABC-áruházában, az Üllői úti lakótelepen is. (Népszabadság)

Június 7: Tizennyolc emeletes épületeket emelnek az Árpád-hídnál.
Az Új-Lipótváros és az Árpád-híd környékének nagyarányú beépítését a harmadik ötéves tervben több ütemben végzik el. Az első ütemben 1700 lakást építenek itt. A harmadik ütemben a Révész utca és a Rézhenger Művek közötti területet építik be, a többi között kilenc tizennyolc emeletes öntöttházat húznak fel. Összesen mintegy 2400 alakítanak itt ki. (Magyar Nemzet)

Június 9: Jelentés Zuglóból - Új városnegyed épül a Fogarasi úton - 3500 lakás - Ősszel indulnak a munkálatok.
(...) Ősszel megkezdik a Fogarasi úti 3500 lakásos új lakótelep építését, jövőre pedig indul a Kerepesi út - Szentmihályi út - Füredi utca - Eörs vezér tér környékén a munka: itt 1100 elavult lakást bontanak le, helyettük hétezerötszáz új lakást építenek. (Esti Hírlap)

Június 9: Bezárják és tatarozzák a Corvin Áruházat.
A 25-ös Építőipari Vállalat dolgozói a XXI. kerületi Kossuth Lajos utca és Széchenyi utca sarkán új áruház építését kezdték meg.

Rendkívül sürgős az építkezés, mert összefügg a Corvin Nagyáruház helyreállítási és tatarozási munkálataival, meg a földalatti Blaha Lujza téri állomásának építésével is. A nagyarányú állomásépítkezés idején tatarozzák majd a Corvint, s az elárusítók nagy részét átmenetileg a csepeli új áruházban kell elhelyezni.

fovarosi.blog.hu: CsepelAruhaz-Regi1 - indafoto.hu
A csaknem 3000 négyzetméter alapterületű épület összeállítása érdekes műszaki feladat. Az IPARTERV mérnökei 21 méteres távolságot áthidaló vasbeton főtartókat terveztek az eladótér fölé, hogy oszlopsorok ne akadályozzák az áruház vásárlóinak forgalmát. Ha a szokásos, 10-12 méteres főtartókat alkalmaznák, akkor két oszlopsor zavarná a vásárlást. Az újfajta hosszú főtartót nemcsak betonvassal, hanem szorosan megfeszített acélhuzal-köteggel is merevítik, s így az eladótéren nem kell oszlopokat építeni. A vállalat dolgozói az idén mintegy 3 millió forint értékű munkát végeznek, s előreláthatóan 1966-ban adják át a csepelieknek a 16,5 millió forintos költséggel épülő nagy áruházat. (Esti Hírlap)

Június 10: Új áramátalakítót építtet a Móricz Zsigmond körtéren a Fővárosi Villamosvasút, a biztonságosabb közlekedés érdekében.
Az új létesítmény az NDK-ból beszerzett egyenirányító berendezésekkel június végén kezdi meg működését. Az általa táplált körzetekben - mivel a vonalak megkapják a kívánt feszültséget - gyorsabban közlekedhetnek a villamosok, és szükség esetén az FVV elrendelheti a járatok sűrítését. (Magyar Nemzet)

Június 11: Megfiatalodik a Viziváros.
(...) A Duna-parttól a Moszkva tér felé húzódva négy, egyenként 15 emeletes épületet építenek, amely még változatosabb sziluettet kölcsönöz a templomtornyokkal egyébként is szépen tagolt Vizivárosnak. A többi új lakóház négy-öt emeletes lesz, tehát alkalmazkodik a harmincas években épített nagy tömbházak párkánymagasságához. A Vizivárosban a rekonstrukció során körülbelül 2000-2500 új lakás épül.

fovarosi.blog.hu: CsaloganyUtca-20100624 - indafoto.hu
Csalogány utca, 2010. (kép: Fővárosi Blog)

A Viziváros igazi - nagyvárosi főútvonalát a Csalogány utcában alakítják ki, mert viszonylag itt legkönnyebb szélesíteni az utat.

A Batthyány tér ígérkezik Buda egyik legfontosabb közlekedési centrumának. Itt képezik ki a földalatti első budai megállóját. A tervek szerint a szentendrei HÉV-nek a végállomása ugyancsak a Batthyány térre kerül, esetleg kéreg alatt vezetik a Margit-hídtól a Batthyány térig. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: Muszertechnika-FotiUt-19640613-Nepszabadsag - indafoto.hu
(Népszabadság, 1964. június 13.)

Június 14: Lebontják a Borostyán éttermet. Korszerűsítik a kereskedelmi hálózatot.
A kereskedelem, a vendéglátóipar helyzetét, az üzletek egészségügyi viszonyait vizsgálták a közelmúltban a tanácsok illetékes állandó bizottságai, több száz társadalmi aktivista részvételével. (...) A tervek szerint lebontják a Borostyán éttermet, a helyére kerülő blokkház földszintjén korszerű vendéglátó kombinátot nyitnak. A Móricz Zsigmond körtéri népbüfét korszerűsítik. A II. kerületben 60 élelmiszerüzletben tartottak vizsgálatot. A tapasztalatok általában kedvezőek voltak, a János kórház környékén és a Pasaréten azonban sok a korszerűtlen, zsúfolt kis üzlet. Helyükre a jövőben korszerű, tágas üzleteket építenek. (Magyar Nemzet)

Június 16: Új, újabb, legújabb...
E hónap végén adják át az óbudai kísérleti lakótelep, a Vörösvári és a Bécsi úti modern negyed utolsó házát. Két hét múlva már beköltözhetnek az elkészült harminchat új lakásba a tulajdonosok. A másik kettő - pontosan hasonló épület - 72 otthonában már berendezkedtek, úgyszintén a közelben levő, 108 lakásos, korszerű hármas palotában. A III. kerületi miniatűr városrészben ezzel - a négy bolthelyiségen kívül - már huszonnyolc ház áll, és 756 főbérleti lakás. Az első házat 1961-ben adták át. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: MagyarSzinhaz-1966 - indafoto.huJúnius 16: Ötemeletes új szárnyépület, színpadbővítés, korszerű nézőtér - Teljesen átalakul az Izabella téri színház.
A 45-ös Építőipari Vállalat dolgozói megkezdték a munkát az átalakítandó Izabella téri színházban. A terveket a Középülettervező Vállalat dolgozói készítik, s a tervezők a hatvanhat éves épület átalakításával átmenetileg korszerű otthont nyújtanak a Nemzeti Színháznak, amíg a Dózsa György út mentén elkészül az új színház. A korszerűsítési tervek elsősorban a színház közönségforgalmi részének, valamint az öltözői szárnyépületnek a bővítéséről gondoskodnak. A házrengeteg közé szorított színház azonban csak függőleges irányban terjeszkedhet, ezért a főbejárati előcsarnok régi, kétszintes épületrészét lebontják, s a helyén ötemeletes, új szárnyépületet emelnek. Ezzel lényegesen bővül a földszinti előcsarnok, a ruhatár és a büfé. Az első emelet tágas társalgót, dohányzót és büfét kap. Az új épületszárny második emeletére próbaszínpadot építenek. A következő két emeletre kerül majd a központi kelléktár, a férfi és női jelmeztár. valamint több műhely az új jelmezek és parókák elkészítésére. A legfelső emelet a gépeké lesz, ezek nemcsak a nézőtér és az előcsarnok, hanem a színház valamennyi helyiségének korszerű szellőztetéséről és légfűtéséről is gondoskodnak.

Két új emelettel magasítják a színpad mögötti öltözői szárnyat. Teljesen átalakítják és korszerűsítik a régi művészöltözőket, az új negyedik és ötödik emeleten pedig a statiszták és a műszaki személyzet szobáit, valamint gazdasági irodákat rendeznek be.

Korszerűsítik és bővítik a színpadot is. A nézőtér legelső széksorát lebontják, hogy előbbre kerülhessen a zenekari árok. Gondoskodnak a zenekari rész lefedéséről is, s így a vasfüggöny előtt majdnem három méterrel növelik a színpadot. Néhány falrész lebontásával mélységében is jelentősen bővül a színpad, s ugyanakkor a művészek a korábbinál több oldalról közelíthetik meg az előadások színterét. A földszinti nézőtér ülőhelyeit átrendezik, növelik a széksorok közötti távolságot. Lebontják a karzatot, a régi oldalpáholyok helyén pedig lépcsőzetes széksorokat építenek, amelyek az első és második emeleti erkély ülőhelyeivel együtt egységes összhatású karéjban fogják közre a színpadot.

Az építők szeptemberig eltávolítják a lebontandó falrészeket, s az év végére tető alá kerül mindkét új épületrész. A korszerűsített épületben előreláthatólag 1966 őszén nyitja meg kapuit a Nemzeti Színház. (Magyar Nemzet)

Június 16: 5220 lakás a házgyár termékeiből. Elkészült az új kelenföldi lakótelep beruházási programja.
Budapesten a harmadik ötéves terv legnagyobb lakásépítése Kelenföldön lesz, a Fehérvári út es a Kelenföldi pályaudvar közötti területen. Öt esztendő alatt 7740 lakás épül itt és 30 000 embernek nyújt új otthont. Ez lesz a főváros első magas beépítésű lakótelepe, 11 emeletes és ennél magasabb épületekkel. Ennek a lakótelepnek lesz még egy jellemző sajátossága: itt alkalmazzák lakásépítésre az első magyar házgyár első termékeit. A házgyárban készített elemekből 5220 lakást építenek. A lakótelep beruházási programját es a szükséges tervező munkákat az ÉM. Lakóépülettervező Vállalat végzi. A beruházási program elkészítésének határideje augusztus volt, a vállalat azonban már június elsején átadta a kész programot. A gyors munkát az tette szükségessé, hogy a szovjet házgyári berendezéseknek a tervezettnél korábbi leszállításával fél évvel előbb kezdődhet a gyár üzemelése és ennyivel előbb indulhat az építkezés is.

Milyenek lesznek az új házgyárban készült lakások? Ezzel a kérdéssel fordultunk Jakab Zoltánhoz, a lakótelep generáltervezőjéhez.
- A házgyári lakóépületek 11 lakószintes elrendezésben készülnek. A lakások két- és háromszobásak lesznek, nagyrészt 4 es 5 férőhellyel. A házgyárban készült épületek mellett öntött technológiájú, kavicsbeton tömbházakat is emelnek. Ezek 16 emeletesek lesznek.

- A lakótelepen épülő valamennyi lakásban beépített konyha és beépített szekrények lesznek — mondja dr. Fekete Ede, a Lakóépülettervező Vállalat igazgatója. - A telepen távfűtés és központi melegvíz ellátás lesz. Minden épületbe központi rádió- es tv-antennát szerelnek. Épületenként 6-7 személyautónak tervezünk garázst. Ez kevés lesz, tartunk fenn viszont helyeket nagyobb garázsépületek részére.

A kelenföldi lakótelepet négy ütemben építik. Ahogy egy része elkészül és beköltöznek a lakók, azonnal megnyitnak a szükséges iskolák, óvodák, üzletek. A lakótelep központjában szakorvosi rendelőt és gyermek poliklinikát terveztek. A telepnek lesz új könyvtár épülete, egy filmszínháza es egy művelődési háza.

- A házgyárban készült panelek összeszerelése 1965 július elején indul. Ezt megelőzik a csatornázási és alapozási munkák, amelyeket már a tél folyamán megkezdenek. A kivitelező az ÉM 43. Építőipari Vállalat tesz. Több dolgozója mar most tanulmányozza a Szovjetunióban a szerelési munkákat, hogy jól megfeleljenek a rájuk váró feladatnak. Négy daruval évente 1800 lakást szerelnek össze. Egy tizenegy emeletes 174 lakásos épület teljes elkészítése 8 és fél hónapot vesz igénybe.

Az új lakótelep helyén jelenleg még 729 lakás található, ezek szanálását már az ősz folyamán megkezdik. Rövidesen döntenek arról is. hogy tanácsi vagy szövetkezel lakásokként bocsátják-e majd a rászorulók rendelkezésére a felépülő új otthonokat. (Magyar Nemzet)

Június 16: Lágymányos ma és holnap - A jövő évben befejeződik az új lakótelep építése. Korszerű áruház épül a piac helyén - Újabb 12 tantermes iskola.
A Petőfi-híd budai hídfőjénél hónapról hónapra impozánsabb látványt nyújt a Lágymányos. Pontosabban a Műszaki Egyetem, a Lágymányosi utca, a Móricz Zsigmond körtér, a Kosztolányi Dezső tér, a Déli összekötő vasúti hídra felvezető töltés és a Duna által határolt terület. (...)

fovarosi.blog.hu: LagymanyosiLtp-Regi1-BVTV - indafoto.hu
Lágymányosi retró (kép: BVTV)

A Móricz Zsigmond körtér környékén az első világháború előbb épült, belső udvarral rendelkező házakat találjuk. Arrább, a Karinthy Frigyes úton haladtunkban, a Budafoki út környékén már a két világháború között épült lakóházakat látunk, itt már több háznak van közös udvara. A Baranyai út környékére érve, az 1955 után épült új lakótelep impozáns épülettömbjei között már parkokat, játszótereket találunk. S a Lágymányos legújabb, most épülő része, a Szerémi sor és a tervezett vásárváros területe közt úgy néz majd ki, mint egy villanegyed, csakhogy ezek a kertes "villák" felfelé alaposan megnyúltak, nyolc-tíz emeletes épületkolosszusokká váltak. S ahogy az elhelyezésben nyomon követhetjük az építészet fejlődését az egészségesebb, a szebb irányában, ugyanezt tapasztalhatjuk az épületek belső kiképzésében, a lakások beosztásában stb. is.

5300 lakás

A régi Lágymányoshoz az újat négy ütemben építették, illetve építik. Az első két ütem a Baranyai út környéki új lakótelep építése volt. Aztán fordítottak egyet a sorrenden, s a negyedik ütemmel folytathatták. Beépítették a régebben épült utcák úgynevezett foghíjait. Modern, hat-nyolc emeletes épületeket emeltek itt, szám szerint 18-at. S ekkor tértek vissza a harmadik ütemre, a lakótelep még most is épülő, a Dunához legközelebb lévő részéhez. Itt mintegy 1200 lakás épül, s ezzel a Lágymányoson újonnan készült lakások száma meghaladja az 5300-at. Ez a - nevezzük így - Duna-parti rész 5, kilencemeletes pontházból és 9, háromszekciós, nyolcemeletes épületből áll. Ez utóbbiból még ötnek a felépítése, illetve befejezése van hátra.

A harmadik új lágymányosi iskola is itt épül fel, 12 tanteremmel, mellette egy újabb óvoda 100 férőhellyel és egy bölcsőde 60 férőhellyel. S épül már az üzletházsor, ahol fodrászkombinát, OTP-fiók, Superett nevű, összevont élelmiszerüzlet, postafiók, szolgáltatóipari egység nyer a többi között elhelyezést. Befejezik a járdák építését, a környék parkírozását. Mindennek végső határideje: 1965. december 31.

Húszemeletes toronyház

Ide épül a közeli években a Központi Statisztikai Hivatal új székháza is. Még csak a tervezésnél tartanak, még az sem dőlt el, hány emeletes lesz, mindenesetre annyi már biztos, hogy hipermodern toronyház készül, körülbelül 20 emeletes. A KSH új székháza egyébként a Budafoki út és Schönherz Zoltán út újonnan kiépítendő kereszteződésénél lesz, s szemben vele a tervek szerint lebontják a Lágymányosi Dohánygyár szélső, öreg, a városképet ugyancsak rontó épületét. Nem született még végső döntés a nemzetközi vásár idetelepítésének részleteivel kapcsolatban sem. Az azonban már eldőlt, hogy a lágymányosi lakótelep és a Duna közti gyönyörű parkban helyezik el a közeli években az új, modern vásárvárost.

Ha már ennél a környéknél tartunk, megemlítjük, hogy a befejezéshez közeledik a Budafoki út új útszakaszának építése is. Ez a lágymányosi lakótelep most befejezés előtt álló részét választja majd el a vásárvárostól. Az úttest áthelyezésének okai között szerepel, hogy a lágymányosi közlekedési csomópont így közelebb kerül a hídhoz, jobb lesz a vásárváros közlekedése, s ezáltal kedvezőbbé vált a lakóépületek elhelyezési lehetősége is.

Marad a sportpálya!

Nemcsak az új lakótelep környékén változik Lágymányos arculata. Már építik a Budapesti Műszaki Egyetem új, nyolcemeletes diákotthonait, arrább pedig, a Duna-parton, a hídfő mellett levő három jellegzetes épület lezárójaként egy korszerű, 12 emeletes tanulmányi épület falait húzzák fel. Eltűnik majd a lágymányosi piac is. Helyére hatalmas áruházkombinát épül, melynek földszintje megőrzi, csak sokkal modernebb és kulturáltabb formában, a korábbi piacjelleget. Jövőre adják át rendeltetésének a Bartók Béla Szabadtéri Színpad mögött épülő, korszerű, hatemeletes szállodát is. Ez a külsőre is tetszetős, modern épület városképi szempontból is megfelelő lezárása lesz az itt levő új létesítményeknek, s étterme, eszpresszója és bárja javítja majd a környékbeliek szórakozási lehetőségeit is. (...)

... jövőre átadják az utolsó újonnan épült lágymányosi lakást is. S bár ez már nem tartozik ide, végezetül megemlítjük: a XI. kerületi lakásépítkezést ezután Kelenföldön folytatják, ahol a Szovjetunióból importált házgyár első "termékeként" 10-14 emeletes épületekben készül majd mintegy 8000 lakás. (Népszabadság)

Június 18: Költözik az Ecseri...
Július elején az Ecseri úti ócskapiac népe felmondja 13 esztendős átmeneti bérletét, s az egészségtelen, múlt századi barakkokból, puszta földi rakodótérről a XIX. kerületi Nagykőrösi útra, korszerű, használtcikk-tőzsdére költözik. Az új piac műszaki átadását szerdán kezdték meg s előreláthatóan a hónap végére fejezik be. Kőépületekben, neonfényes, üvegablakos pavilonokban árulhatja majd portékáit a Teleki tér 598 állandó és időleges eladója. A magánkereskedők szomszédságában a Használtcikk Ktsz, a MÉH, a Bizományi Áruház, a Közért és a Dohánybolt nyit üzletet. Ugyancsak a főépületben vendéglátókombinát is létesül. A motorosok és kerékpárosok börzéjének szabadtéri kocsiparkolót jelöltek ki. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: BudapestSzallo1968-02 - indafoto.huJúnius 19: Hotel Budapest. Döntöttek: a Hotel Budapest felépül Budán.
Az egykori Florida helyén, a Szilágyi Erzsébet fasorban, szemben a fogaskerekű vasút városmajori végállomásával, a Lórántffy Zsuzsanna lépcső sarkán.

A szálló tizenhét emeletes lesz, 273 kétágyas, fürdőszobás lakosztállyal, összesen 546 vendéget fogadhat egyidőben. Az építkezés költsége 55 millió forint. Az elképzelt, elfogadott modern, hengeralakú épülethez hasonló Magyarországon nincs. Ilyen Londonban a repülőtéri szálloda és Milánóban egy óriásgarázs. A szálló tervezője Szrogh György, a KÖZTI mérnöke. Gondolt étteremre, bárra, eszpresszóra, tetőteraszra és a negyedik szinttől felfelé emeletenként üveggel védett, különleges balkonsorra, ahonnan - a meghagyott, óvott - hatalmas fák lombjai mögül láthatják majd az ott tartózkodók Budát, Pestet.

A munka érdekessége a kivitelezés korszerű volta. A hengeralaprajz követelte formát az eddig csak ipari és kéményépítkezéseknél alkalmazott csúszózsaluzással nyerik, biztosítják. A szerkezeti, belső vasbetonváz-gyűrűnek csak egyszer kell mintadeszkázatot készíteni, és azután lassan csúsztatják felfelé a formát, miközben folyamatosan betonozzák. Komoly feladat az alapozás, a csúszásra hajlamos talaj különlegesen gondos tervezést igényel.

A Hotel Budapest munkáihoz 1965 februárjában kezdenek és két éven belül szeretnék befejezni. (Esti Hírlap)

Június 20: Mi lesz a fogaskerekűvel?
Közlekedési és idegenforgalmi indokok a fenntartását követelik. (...) A fogaskerekűn is egyre nagyobb lesz a forgalom, télen-nyáron mind több és több utas veszi igénybe, ugyanakkor még olyan pótkocsik is közlekednek, amelyek már 1874-ben is jártak. Elöregedett a pálya, a járműpark és az egész biztosító berendezés. Néhány közlekedési szakember úgy vélekedett, hogy a fogas, mint közlekedési eszköz elavult. Mások viszont hangoztatták, van jövője. Abban azonban megegyeztek, hogy a jelenlegi járműparkkal, s adottságokkal már sokáig nem lehet fenntartani a forgalmat, vagy meg kell szüntetni a fogaskerekűt, vagy fel kell újítani, de a kérdésben határozni kell.

Alaposan megvizsgálták, mi legyen a teendő. A szakértők végül is arra az álláspontra helyezkedtek - hivatalosan azonban még nem foglaltak állást az illetékesek -, hogy a fogaskerekűt nem szabad megszüntetni. A Szabadság-hegyre vezető Istenhegyi utat ugyanis nem lehet szélesíteni, vagy csak igen nagy költséggel, tehát a fogast nem nagyon lehet autóbusszal helyettesíteni. Olyan új utat viszont nem lehet építeni, ahonnan olyan szép panoráma nyílna a városra, mint a fogaskerekű vonaláról. Közlekedési, idegenforgalmi indokok követelik a fogas fenntartását.

A jelenlegi körülmények közt a vasút teljesítőképességét már nem lehet fokozni. 1970-ig még biztonságosan közlekedik, utána azonban nagyarányú rekonstrukciót kell végrehajtani. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetTer-1969-Egykor.hu - indafoto.huJúnius 21: Az első lépések a fővárosban a parkírozási és garázsgondok enyhítésére.
A legutóbbi években a fővárosban rohamosan megnőtt a gépkocsik száma. A parkírozási és garazsírozási lehetőségek ezzel nem tartottak Iépést. Mit terveznek e tarthatatlan helyzet mégváltoztatasára, nemcsak a jelenre, hanem a jövőre is gondolva? - ezt kérdeztük Daczó Jozseftől, a Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgatóságának vezetőjét.

Jön a cédulás parkírozás

- Igen, a közeljövőben több intézkedést teszünk - kapjuk a választ. Az Erzsébet-híd epítkezésével a Belváros egész parkírozási rendjét az illetékes hatóságokkal együtt átdolgozzuk. Ennek során részint bevezetjük az egyirányú közlekedést, részint pedig megvalósítjuk az európai nagyvárosokból már jól ismert cédulázási rendszert. A szélvédőre helyezett kis számlák bizonyos időtartamú, egy-két órás parkírozásra jogosítják majd fel a gépjárművezetőket, megfelelő összeg ellenében. Ezután hírt kapunk egy új parkírozási terület kialakításának végleges térvéről is. Az Engels téri MAVAUT-állomás mellett, egy még lebontásra váró épület helyén, 180-200 gépkocsi parkírozására alkalmas őrzött területet rendeznek be. A térség minden irányból megközelíthető lesz. (...) (Népszabadság; kép: az Erzsébet /Engels/ tér 1969-ben - egykor.hu)

Június 21: Tizenöt emeletes OTP-házak az Istenhegyi út mentén.
A Kissvábhegytől nyugatra, az Istenhegyi út, Óra út, Diana lépcső és Orbán tér által határolt területen emelkedik majd a főváros egyik legszebb lakótelepe. Hármas csoportokban 12 impozáns, 15 emeletes, OTP-öröklakásos házat építenek itt, amelyeket kétemeletes társasházfüzérek vesznek majd körül.

fovarosi.blog.hu: IstenhegyiUt-1970esEvek-fortepan.hu-9634 - indafoto.hu
(Az Istenhegyi út a hetvenes években. kép: fortepan.hu, 9634)

A korszerű lakótelepen több mint ezer lakás épül. Az Istenhegyi út mentén helyezik el a körzet kereskedelmi központját, az ABC-áruházat, a szakorvosi rendelőt, a szolgáltató ipar és különböző üzletek épületeit. Az Orbán téren gépkocsitároló és autószerviz létesül.

A lakosság ugrásszerű megnövekedése szükségessé teszi új bölcsőde, 75 férőhelyes óvoda és egy általános iskola létesítését is. Autóparkolók és garázsok építésével mintegy 500 gépkocsi megfelelő elhelyezéséről is gondoskodnak. A lakóházak közötti területeket fásítják, sétautakat, pihenőket, a gyermekek számára játszótereket alakítanak ki. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: METALIMPEX-KossuthLajosUtca-19640620-MagyarNemzet-02 - indafoto.huJúnius 20: Tízemeletes irodaház a Kossuth Lajos utcában.
A Kossuth Lajos utca 5. és A Szép utca 2. alatti saroktelken, már javában folyik a modern irodaház építkezése. Három külkereskedelmi vállalat, az Elektroimpex, az Importex és a Metalimpex székházát építik, s mintegy 860 tisztviselő részére rendeznek be kényelmes munkahelyeket. Az irodaház Kossuth Lajos utcai frontja, amely teljes hosszában árkádosítva lesz, tíz szintesre, a Szép utcai épületrész tizennégy szintesre épül. A telek sarkán kis térséget alakítanak ki, amely autóparkolásra használható és itt lesz az irodaház főbejárata, díszes előcsarnok. A földszinten 245 négyzetméter alapterületű kiállítási termet létesítenek.
 
Az irodaház I., II. emeletén az IMPORTEX, a III-VI. emeleten az Elektroimpex, a VII-XII. emeleten a Metalimpex rendezkedik be. A félemeleten sorakoznak a reprezentatív ügyfélforgalmi helyiségek, tárgyalótermek, amelyek egybe nyithatók és több száz férőhelyes előadóteremmé bővíthetők. A reprezentatív helyiségeket hazai forgácslemez faburkolattal borítják. A Belváros egyik legszebb, legmodernebb épülete lesz az új irodaház, amelynek külső homlokzatát alumínium lemezekkel burkolják. Még ebben az évben elkészül teljesen a Kossuth Lajos utcai épületrész, a jövő év végére pedig az egész épület, amelynek költségeire 50 millió forintot irányoztak elő. Az irodaház terveit Puskás Tamás és Pomsár János, a BUVÁTI fiatal mérnökei készítették. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-1963Korul-Fortepan.hu - indafoto.hu
(kép: fortepan.hu)

Június 24: Megkezdték az Erzsébet-híd utolsó pályaelemeinek beemelését.
Kedd reggel megkezdték az épülő Erzsébet-híd utolsó pályaelemeinek beemelését. Délelőtt fél tízre a híd 27 merevítő tartójából már a 19-et függesztették fel a kábelekkel s kapcsolták a meglevő pályatesthez. A hátralevő tartók és a már uszályokon nyugvó pályaelemek végleges elhelyezése, beépítése körülbelül egy hónap múlva fejeződik be. Az utolsó tartó beillesztésével kerülhet sor a parti- és felfüggesztett hídszerkezet összekapcsolására, majd hosszadalmas munkával többek között a sínek, kábelcsatornák, gyalogjárók elhelyezésére. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: NemzetiSzinhaz-1964Korul-Fortepan.hu - indafoto.hu
(kép: fortepan.hu)

Június 25: Utolsó előadás a Nemzeti Színház eddigi épületében. Az új évadot már a Petőfi Színházban kezdik.
Vasárnap, június 28-án a Lear királlyal zárja idei évadját a Nemzeti Színház. Ez az előadás azonban nem egyszerű szezonzárás lesz, hanem egyben búcsú a Népszínház épületétől, amely évtizedekig otthont adott a Nemzeti Színháznak. Köztudomású, hogy a Blaha Lujza téren álló, a városképhez annyira hozzánőtt színházépületet egyrészt elavultsága miatt, másrészt a földalatti vasút építkezései következtében lebontásra ítélték és ezt a határozatot rövid időn belül végrehajtják.

Addig is, amíg az új Nemzeti Színház modern épülettömbje - amelynek elhelyezésére a tervpályázatot már kiírták - felépül, a színház társulata ideiglenes megoldásként két évig a Nagymező utcai Petőfi Színházban, majd ezt követően az időközben korszerűen átalakított Izabella téri volt Magyar Színházban folytatja előadásait.

A Petőfi Színház átépítését gyorsított tempóban végzi a 45. számú Állami Építőipari Vállalat és a határidők előbbrehozatalával igyekszik biztosítani, hogy a Nemzeti Színház, ha kevés késedelemmel is, még az ősz folyamán megnyithassa ideiglenes új helyén az évadot. Az ígérik, hogy legkésőbb szeptember végére a Nemzeti Színház megkezdheti előadásait a Nagymező utcában, ilyen formán a nyári szünet három hónapig tartana. (...) (Magyar Nemzet)

Június 27: A Budavári Palotában kap otthont a Legújabbkori Történeti Múzeum.
(...) A Budavári Palota újjáépítésével a Legújabbkori Történeti Múzeum sorsa is nyugvópontra jut. A palota legészakibb "A" szárnyépületét és a Szent György téri, ugyancsak újjáépített egykori Sándor-palotát bocsátják kiállítási célokra a múzeum rendelkezésére. (...) A Magyar Nemzeti Múzeum 1848-ig mutatja be nemzetünk történelmi emlékeit, a Legújabbkori Történeti Múzeum ennek folytatásaként 1849-től napjainkig gyűjti és őrzi a magyarság történelmi és társadalmi fejlődésének dokumentumait. (...) A Budavári Palota "A" épületszárnyában két emelet magas márványfalú aulába lépnek majd a Legújabbkori Történeti Múzeum látogatói. Az előcsarnokból modern függőlépcső vezet az első emeletre és a kiállítási teremből egy másik függőlépcsőn jutnak a látogatók a második emeletre. A földszinten filmvetítésre is alkalmas 200 férőhelyes előadótermet rendeznek be. Itt lesz a múzeum szoborraktára, a restaurátor műterme és a múzeum felvevő-részlege. (Magyar Nemzet)


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metalex 2014.06.06. 10:42:02

az a két év az új nemzeti elkészültéig egy kicsit több lett.....
süti beállítások módosítása