Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1966 március

2016. március 06. - fovarosi.blog.hu

Nem lett Budán trolibusz, de lett felüljáró Albertfalván, és jutott pénz új HÉV szerelvényekre is. Megnyílt a Sport Szálló, a mai Flamenco. Hogy miért kellett kiüríteni a Rókus kórház egy részét, és hogy lehetett pénzt csinálni a pesti galambokból? Kiderül az ötven évvel ezelőtti cikkekből. 

fovarosi.blog.hu: 196603-AnanaszCsoki-Hirdetes-grofjardanhazy - indafoto.hu

Március 2: Épül az albertfalvi felüljáró. A 6-os út budapesti bevezető szakaszán, Albertfalva és Budafok között, a nagykanizsa-fehérvári vasútvonal gyakran lezárt sorompói előtt a gépkocsik százai sokszor percekig kénytelenek várakozni. Ezért a Fővárosi Tanács intézkedésére közúti felüljáróval hidalják át a vasútvonalat. A felüljáró megépítése után - 1968-ig - a Budafoki utat kétpályássá alakítják ki egészen a Kondorosi útig; onnan ugyan egypályás, de korszerű út vezet majd a felüljáróig. Ezzel a Dunántúlról érkező járműveknek jó közlekedési lehetőséget teremtenek egészen a Boráros térig. Az új felüljáró vasbetonhídja 75 méter hosszú lesz, s kétoldalt mintegy 900 méter hosszú töltés vezet fel a hídra. A felüljárót előreláthatólag még az idén átadják a forgalomnak. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Trolibusz-1970esEvek-BajzaUtca-DamjanichUtcaKeresztezodes - indafoto.huMárcius 3: Budára nem kell trolibusz... A közlekedési szakemberek évek óta vitatkoztak róla, hogy Budán is építsék ki a trolibuszvonalakat. Már az útvonalakat is tervezték, végül is megállapították, hogy sokkal könnyebb a budai utasszállítást autóbuszokkal lebonyolítani, még a hétvégi csúcsforgalomban is. Amióta elejtették a budai trolibusz tervét, tovább jutottak a vizsgálódásban, s az is kiderült, hogy alapjában a trolibusz, mint közlekedési eszköz, teljesen elavult. Ha a földalatti vasút elkészül, a felszíni tömegközlekedési hálózatot át kell alakítani. Nem bővítik a trolibuszhálózatot sem, mert a kocsipark is leromlott. A Szovjetuniótól még vásároltunk száz trolibuszt, az idén húsz meg is érkezik a szállítmányból, de a kocsiparkot tovább nem bővítik. (Magyar Nemzet)

Március 3: A bolthálózat fejlesztése, a Clark Ádám tér rendezése a Fővárosi Tanács vb előtt. A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága szerdán ülést tartott, amelyen a többi között a március 7-i tanácsülés programjának előkészítésével foglalkozott. A tanácsülésen Budapest harmadik ötéves tervének javaslatát tűzik napirendre, s foglalkoznak a városfejlesztés idei feladataival. Megtárgyalta a végrehajtó bizottság a főváros kereskedelmi hálózatának a helyzetét. A legutóbbi öt esztendőben 54 új üzletház, élelmiszer-pavilon, iparcikk-bolt épült fel Budapesten, elsősorban az üzletekkel kevéssé ellátott peremkerületekben. A hálózatbővítéshez a lakosság kétmillió forint értékű társadalmi munkával járult hozzá. A szűk, túlzsúfolt, nem bővíthető és nem korszerűsíthető, raktár nélküli boltok száma azonban még mindig nagy, s az új családi házas települések is indokolttá teszik az üzlethálózat további fejlesztését. Ezért a kereskedelmi osztály programot állított össze, amelyben javasolja úgynevezett kombinált élelmiszer-üzletházak és iparcikkeket is árusító ABC üzletházak építését. (...) Négy üzletházat rövidesen birtokba vehetnek a vásárlók: a XX. kerületi Milleniumi lakótelepen, Csepelen az Ungvári utcában, Kispesten a Gutenberg téren és Mátyásföldön az Imre utcában. (...)

fovarosi.blog.hu: ClarkAdamTer-1960Korul-fortepan.hu-79814 - indafoto.hu
(kép: fortepan.hu, 79814)

A vb-ülésen tájékoztatás hangzott el a Clark Ádám tér és a Roosevelt tér forgalmi rendezésére kiírt pályázat eredményéről. Ötven beérkezett pályamű közül tizenegyet díjazott, illetve vásárolt meg a Fővárosi Tanács, s ezek alapján dolgozzák majd ki a két csomópont rendezési tervét. A bíráló bizottság javasolta, hogy a Clark Ádám térre néző, Hunyadi János úti épület lebontásával és beépítésével oldják meg a Lánchíd Eszpresszónál álló tűzfal takarását. A tervek egy része aluljáró építését javasolta a Lánchíd budai hídfőjénél, a Legfelsőbb Bíróság épületének meghagyásával. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: GeofizikaiIntezet-19660304-MagyarNemzet-02 - indafoto.huMárcius 4: A Geofizikai Intézet jubileuma új székházában. Fennállásának közeledő ötvenedik évfordulóját már új, korszerű székházban ünnepelheti az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet. Most készült el az új intézeti székház beruházási programja és műszaki terve a Középülettervező Intézetben és rövid időn belül szeretnének hozzákezdeni a húszmillió forintos építkezés kivitelezéséhez.

(...) Fejlődésének legfontosabb állomása a szeizmikus kutatások megszervezése volt. Bevezette ezenkívül a geoelektromos, a radiológiai és egyéb korszerű eljárásokat, megszervezte a mélyfúrási geofizikai vizsgálatokat. Az intézet feladata az ország rendszeres, átfogó geofizikai kutatása, amit a Földtani Intézettel összhangban végez. Jelenleg már 576-an dolgoznak az intézetben.

E nagy fontosságú tudományos munka elég rossz körülmények között folyik. Több mint tíz helyen vannak széttagolva az egyes osztályok, a város különböző részeiben lakásokból átalakított laboratóriumokban és túlzsúfolt irodákban végzik a tudományos kutatásokat. A munkahelyek nagy része teljesen alkalmatlan ezeknek a feladatoknak az ellátására. Ez a helyzet belátható időn belül gyökeresen megváltozik. Elhatározták az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet új székházának megépítését és ennek helyéül a Kolumbusz utca sarkán, a Thököly út 115. számú telket jelölték ki. A KÖZTI mérnökei: Tallós Elemér építész, Walthier Gábor statikus, Solymosi Antal gépész, kidolgozták az új székház terveit. A tudományos intézetet hatemeletes, teljesen modern, Univáz szerkezetű, előregyártott elemekből épülő székházban helyezik el. A legalsó szinten lesznek a finommechanikai kutatóműhelyek, az Eötvös-inga laboratórium. A helyiségeket mozgatható válaszfalakkal lehet majd tetszés szerinti méretre változtatni. Két évet irányoznak elő a nagy gondosságot igénylő építkezésre és a felavatás egybeesik majd a Geofizikai Intézet 50, a Földtani Intézet 100 éves fennállásának jubileumával. (Magyar Nemzet)

Március 6: Megkezdődik a nagykörúti főgyűjtő átépítése. Egyik legfontosabb munkaszakaszához érkezett az Emke-aluljáró építkezése: jövő héten megkezdik a Nagykörút és Rákóczi út kereszteződésében két és fél méter mélyen húzódó főgyűjtő átalakítását. Még a századforduló első évében épült a főgyűjtő, az aluljáró csarnoka viszont négy méterre nyúlik le a föld alá, ezért a főgyűjtőt is mélyebbre kell vinni a csarnok alá. (...) A gyalogos aluljáró építése körülbelül 65 millió forintba kerül, de ennél is költségesebb lesz a Baross téren megépítendő gyalogos aluljáró, mint tervezői már most megállapították. Ez a munka mintegy 165-170 millió forintba kerül, s a jelenlegi tervek szerint a Szabadság Szálló, a Lottóház, az Elektromos Művek irodája, s a Mező Imre úti Patyolat üzlet elől vezetnek le a lépcsők az aluljáró rendszerbe, amelyből egy széles folyosó a Baross téren félig nyitott, félig fedett, süllyesztett térségbe nyúlik majd ki. A süllyesztett térből is gyalogos aluljárók húzódnak a Keleti pályaudvar csarnokába, a Bethlen utcába, a Festetics György utcába és a tér körüli autóbusz- és villamosmegállókhoz. A Baross téri munka a jövő évben kezdődik meg. (Magyar Nemzet)

Március 9: A Fővárosi Nagycirkusz kedden díszelőadáson mutatta be Búcsúzik a cirkusz című, új műsorát. Ez az utolsó produkció, amelyet a régi épületben adnak elő. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: VorosmartyTer-Regi-04 - indafoto.hu
A Vörösmarty tér az ORI székház felépítése előtt

Március 10: Megkezdték az építkezés előkészítését a Vörösmarty téren. A Vörösmarty téri volt Haas-palota helyén, a Vigadóhoz csatlakozóan létesítendő művelődési központ építéséhez szerdán reggel megtörtént az első "kapavágás". Reggel már megszűnt az autóparkolás, munkások jelentek meg a helyszínen, deszkákkal elkerítették a területet és a gépekkel megkezdték az aszfaltburkolat és az alapozás bontását.

Amikor a Haas-palota romos falait lebontották, a törmelék egy részével a pince üregeit töltötték ki, hogy megtakarítsák az elszállítását. Akkor még bizonytalan volt, hogy beépül-e a telek. Amikor autóparkoló létesítését határozták el, a területet elegyengették és a törmelékkel megrakott pince fölé terítettek aszfaltot. Most, hogy eldőlt az új építkezés régen vajúdó problémája és rövidesen megkezdik a Vörösmarty téren annak a korszerű palotának az építkezését, amelyben különféle művelődési intézmények kapnak otthont, elsőnek a területet kell megtisztítani. (...) (Magyar Nemzet)

Március 10: Alumínium ház épül a XIII. kerületben. Az ALUTERV új, hatalmas székháza a Pozsonyi úton épül. A 800 személyes, nyolcemeletes irodaépületen néhány építészeti érdekességet is alkalmaztak. A pengepilléres módszerrel épült ház külső felületét több mint ezerkétszáz eloxált alumínium lemez borítja. Az első emelet már majdnem teljesen elkészült, az épületet a tervek szerint novemberben adják át rendeltetésének. (Népszabadság)

Március 11: Budapest lakásépítési programja - A Hazafias Népfront budapesti bizottságának tanácskozása. Budapest harmadik ötéves tervének lakásépítési, városfejlesztési javaslatait ismertette csütörtökön Szilágyi Lajos, a fővárosi tanács városrendezési osztály vezetője, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának rendezésében. Elmondotta, hogy Budapesten 592 ezer lakás van, ezek 60 százaléka egyszobás. A jövőben fokozott mértékben építenek másfél, két, két és fél szobás lakást. A 15 éves lakásépítési távlati terv szerint 260 ezer lakás építése szükséges Budapesten, 50-52 ezer lakás szanálásával. A cél, hogy 15 év alatt minden igényjogosult család lakáshoz jusson.

(...) Budapest belső része körül korszerű lakótelepekből álló gyűrű kezd kialakulni. A harmadik ötéves terv idején elsősorban Óbuda és a Józsefváros elöregedett részeinek rekonstrukciójára kerül sor. Újpesten, a Béke úti aluljáró közelében 1045 lakásos új lakónegyedet építenek, 1970-ig 7200 lakás készül el a kelenföldi lakótelepen, Óbuda központjában háromezer, a Józsefvárosban 7-800, Csepelen 810, Kőbányán 1260, Zuglóban több mint háromezer lakás épül a harmadik ötéves terv ideje alatt. Újlipótvárosban és a XV. kerületben új, nagy lakótelep építését kezdik meg. Az OTP-öröklakások építését főleg a Vízivárosra koncentrálják. Az állami építőipar ötezer társasház építését vállalja a következő években. Arra törekednek, hogy a magánerőből épített házak 50-80 százaléka társasház legyen. (Magyar Nemzet)

Március 11: Fel kell újítani a Szabadság-hidat, mert több ezer szegecse meglazult, néhány hídelem pedig megrozsdásodott. A híd beállványozását a pesti oldalról kiindulva március közepén kezdik meg, a budai oldalt pedig júliusban állványozzák. (...) (Magyar Nemzet)

Március 12: Fiatalítják a BHÉV vonalait, kocsijait. A csepeli gyorsvasúton az idén folytatják a pályakorszerűsítést s előreláthatólag július végéig Szabadkikötő - Pesterzsébeti BHÉV elágazásig korszerű vonal épül. Addig azonban ezen a szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek a szerelvények, ezért ideiglenes menetrendet léptettek életbe. Az év második felében látnak hozzá a csepeli végállomás rekonstrukciójához. A vágóhíd-ráckevei vonalon, Szigethalom-Tököl között - ahol eddig csak egy pályán közlekedtek a vonatok - megkezdték a második vágány építését. Átépítik a Nagyicce - Cinkota közötti vágányszakaszt is. Tovább fiatalodik a kocsipark: az idén 20 korszerű motorkocsi és 10 pótkocsi kerül a gödöllői, illetve a szentendrei vonalra. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Bukosisak-196603-NepszabadsagHirdetes - indafoto.hu

Március 13: Megkezdték a második budapesti házgyár építését. A Budapesti Házépítő Kombinát dolgozói megkezdték a munkát a kelenföldi lakótelepen. Az óbudai házgyár termékeiből, nagy panelekből szerelnek össze tízemeletes lakóházakat. Budapest a közeljövőben még egy házgyárat kap a Ferencvárosi pályaudvar, illetve a Gyáli út és a Táblás utca környékén. Az első üzem szovjet gépsorokkal dolgozik, a másodikat pedig a dán Larsen-Nielsen-féle berendezésekkel szerelik fel. A magyar és a dán fél képviselői az elmúlt hetekben írták alá a szerződést a gépek szállításáról, s már novemberben szállítják az első gépeket. Az ÉM 31-es Építőipari Vállalat és az ÉM Mélyépítő Vállalat már megkezdte az új házgyár építési munkálatait. Dán szerelők irányításával jövő év második felében kell befejezni a gépsorok felállítását, kipróbálását, s előreláthatóan 1968 elején kerül sor az üzemszerű termelésre. Az új házgyár termékeiből, a tízszintes paneles lakóházakból majd Csepelen, Zuglóban, Új-Lipótvárosban és Újpesten épít modern városrészeket a Budapesti Házépítő kombinát. (Magyar Nemzet)

Március 13: A belvárosi lakóházak felújítására csaknem 450 millió forintot használnak fel öt év alatt az V. kerületben. Az idén a Belgrád rakparton, a Dimitrov téren, az Engels téren, a Tanács körúton s a Kálvin téren kezdődnek, illetve folytatódnak nagyobb épületfelújítások. Újból megkezdik a munkát a metro Kossuth Lajos téri munkahelyén. A Kossuth Lajos téri villamosforgalmat átrendezik, a 2-es villamos nem kerüli meg majd a Rákóczi szobrot. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: MALEV-196603-BelfoldiJaratok-MagyarNemzet - indafoto.hu

Március 13: A közeljövőben megkezdik a sokat kifogásolt bűzös üzem: az Illatos úti Állati Fehérje Takarmányokat Előállító Vállalat kitelepítését. Tökölön építik fel az új telepet 97 millió forint költséggel. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: NyugatiPalyaudvar-Regi-03 - indafoto.hu

Március 15: A Nyugati pályaudvar főbejárata május közepére elkészül. a főbejárat a Csemege üzlet és a kultúrváróterem helyén húzódik majd a pénztárcsarnokig. A jövőben sor kerül a Nyugati pályaudvar teljes felújítására, a korszerűsítés tervei már készülnek. (Magyar Nemzet)

Március 16: Az I. kerületi műemléképületek felújítására több mint 25 millió forintot költ az idén a fővárosi tanács műemléki osztálya. A tatarozási listán a többi között az Úri utcának 15, a Táncsics Mihály utcának hét, a Tárnok utcának és az Országház utcának négy-négy, a Fortuna utcának és a Bécsi kapu térnek pedig két-két épülete szerepel. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: FlamencoHotel-1960Korul-Borondcimke - indafoto.hu

Március 18: Megnyílt a lágymányosi Sport Szálló. Ismét bővült a fővárosi szállodahálózat; a XI. kerületben, a Bartók Szabadtéri Színpad szomszédságában megnyílt az impozáns, modern, hétemeletes Sport Szálló. A 182 szobás szállodában 364 vendég helyezhető el. Minden kétágyas szobához külön fürdőszoba tartozik, a földszinten és a félemeleten étterem, eszpresszó, bárhelyiség kapott helyet. Az új létesítményt Tausz János belkereskedelmi miniszter és Sarlós István, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke jelenlétében csütörtökön meghívott szakembereknek mutatták be. Rózsa Miklós, a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat igazgatója elmondta, hogy az épületet a Középület Tervező Vállalat és a Középület Kivitelező Vállalat tervezte, illetve emelte. Ez az ország ötödik legnagyobb szállodája. Egyébként a vállalatnak 1958 óta ez a tizenhatodik megnyitásra kerülő szállodája. Tegnap megérkeztek a szállóba az első vendégek: egy NDK-beli turistacsoport. A Sport szálló első lakói nagy érdeklődéssel és elismeréssel szemlélték meg néhány napos otthonukat. (Népszabadság)

Március 18: Kiállítják az új Nemzeti Színház építészeti pályaműveit. Az új Nemzeti Színház nagy érdeklődéssel kísért sikeres tervpályázatának utóeseményei zajlanak le a közeli napokban. Március 30-án délben adják át a nyerteseknek a Magyar Építőművészek Székházában a pályadíjakat. A tervpályázat teljes anyagából kiállítást rendeznek az Ernst Múzeumban. A kiállítás március 31-től április 6-ig tekinthető meg. Bemutatják majd mind a 92 pályaművet. (...) (Magyar Nemzet)

Március 19: Áprilisban költözködnek a Rókus-kórház Rákóczi úti frontjának betegosztályai. A Rókus-kórházban javában folynak az előkészületek a Rákóczi úti épületszárny kiürítésére, a jelenleg itt működő betegosztályok átcsoportosítására. A földalatti vasút alagútfúrása rövidesen eléri a kórház épülete alatti szakaszt és elővigyázatosságból az illetékesek úgy határoztak, hogy a munkálatok tartamára kiürítik a kórháznak ezt a szárnyát. Németh Béla dr., az orvostudományok kandidátusa, a Semmelweis-kórház igazgató-főorvosa közölte a Magyar Nemzeti munkatársával, hogy a kiürítést célzó tárgyalások befejeződtek. A Rákóczi úti kórházszárnyban 200 beteget ápolnak. Itt vannak a vegyes osztályok: sebészet, bel-, szem-, orr-, gége-, fül-, száj- és plasztikai osztály, azonkívül a kórház nagy röntgenlaboratóriuma és az egész intézményt ellátó központi általános laboratórium. A fővárosi tanács a Kállai Éva utcai kórház 150 ágyát bocsátotta rendelkezésre. Ide települ át a kiürítendő kórházi rész belgyógyászati beteg osztálya. Szükség lesz a jelzett 150 ágyon felül további 80-100 ágy átcsoportosítására, amelyet "házon belül" végeznek. (...) (Magyar Nemzet)

Március 20: A Rákóczi út - Nagykörút kereszteződésében a héten kibontották a gyógyszertár előtt a pince falazatot, hogy összekössék az árkádok alatti lépcsőket a csarnokhoz vezető folyosóval. A jövő héten kerül sor a Csemege és az EMKE sarkán a pincefalazat áttörésére. Az anyagszállítás miatt hétfőtől az EMKE sarokról elterelik a gyalogos forgalmat a Dohány utca - Akácfa utca útvonalra. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetKiralyneUtiRendelo-20130618 - indafoto.hu Március 20: A Kacsóh Pongrác úti lakótelep mintegy 12 ezer lakossal növeli majd Zugló népességét. Ellátásukra az Erzsébet királyné út 47. alatt új szakosított körzeti orvosi rendelőt és gyógyszertárat létesítenek. (Magyar Nemzet, kép: Fővárosi Blog, 2013)

Március 22: Átadták az új izotópüzemet. (...) Az utóbbi öt évben az izotópforgalom hazánkban kétszeresére nőtt. Termékeink exportképesek, a nemzetközi ügynökség katalógusában jó néhány szerves készítménynél egyedüli gyártóként mi szereplünk. Hirling József főmérnök az új izotópüzem tervezésének és építésének bonyolult munkáját ismertette. Ezt illusztrálja az is, hogy az üzemben rendkívül magas a fajlagos beépítettség, háromszorosa egy normális laboratóriumnak. Szovjet dokumentáció felhasználásával készítette el a terveket az Iparterv. Segítséget kaptunk - tapasztalatcsere formájában - KGST vonatkozásban is. Az új izotópüzem bonyolult automatikával látja el munkáját, eleget tesz a "legfőbb érték az ember" elvnek; berendezései teljes biztonsággal megvédik a dolgozókat a sugárveszélytől. (...) A 21. számú Állami Építőipari Vállalat képviseletében Mayer János rajonvezető adta át dr. Tétényi Pál igazgatónak az új izotóptermelő intézetet, amelyet azután a megjelentek megtekintettek. (Magyar Nemzet)

Március 22: Szálloda, iskola épül a várnegyedben. A Vár lakónegyedének helyreállítási terve szerint ebben az évben nagyrészt befejezik a várnegyed lakóházainak felújítását. Még ebben az évben rendbehozzák nemcsak a HKI kezelésében levő lakóházakat, hanem a magántulajdonban levő házak homlokzatát is. A Hess András téri volt Illetményhivatal romos épületéből szálloda lesz, helyreállítják a Magyar Tudományos Akadémia birtokában levő Országház u. 28-32. és az Úri utca 49-53. számú épületeket is. Megkezdik a Tárnok utca 9-11. számú telken a várbeli iskola  alapozását, az OTP pedig öröklakásos házakat épít a foghíjas telkeken. Gyors ütemben halad a várfalak és a Halászbástya helyreállítása és a Kapisztrán téri romkert kialakítása is. (Magyar Nemzet)

Március 22: A Nemzeti Színház tervpályázatának lengyel győztesei. A budapesti Nemzeti Színház terveire kiírt nemzetközi versenypályázaton a bíráló bizottság a második díjat - ex aequo - két lengyel mérnök: Jan Boguslawski és Bohdan Gniewiewski pályaművének ítélte (az első díjat nem adták ki). A tervezésben közreműködött Maria Leszczynska festőművésznő, a színpadtechnológia tervezésében Wilhelm Staszewski mérnök, az egészségügyi berendezések tervezésében Jerzy Siwinski mérnök, végül Kazimierz Chojnowski mérnök, akusztikus.

(...) A Nemzeti Színház tervpályázatának meghirdetése után Boguslawski és Gniewiewski Budapestre utazott, hogy a helyszínen tanulmányozza a környezeti adottságokat. A két lengyel mérnököt már régóta foglalkoztatja a kulturális épületek és a színházak tervezése. 1948-ban a Visztula jobb partján - ahol nagyrészt épségben maradtak a Külső-Ferencváros hangulatát idéző öreg házak, a szürke bérkaszárnyák között fölépült Praha mozi az akkori években igen eredeti és modern koncepciót képviselt. Ezt a mozit Boguslawski és Gniewiewski tervezte. Ettől kezdve a kulturális épületek tervezése úgyszólván a szenvedélyükké vált. A tervezésben leginkább a probléma összetettsége érdekli őket: az urbanisztikától kezdve a formák és tömegek egyszerű, funkcionális, mégis mélyen átélt és meggyőző érzelmi kifejezésekkel, emocionális tartalommal telített megkomponálásán át egészen a legapróbb belsőépítészeti részletekig. Élénken foglalkoztatja minkettőjüket a képzőművészet: a festmények, pannók beillesztése az építészeti tervbe. Minden munkájuk szoros és eredményes együttműködést bizonyít a képzőművészekkel.

Boguslawski és Gniewiewski érdeklődése azonban más területre is kiterjed: vendéglátóipari létesítményeket és pavilonokat terveznek, rajztábláikon alakult ki Varsó egyik főutcájának, az Aleje Jerozolimskiének terve, s számos fővárosi lakónegyed tervrajza. Mindketten előadnak a Varsói Műszaki Egyetemen, ahol mérnöki diplomájukat is szerezték. Boguslawski ezenkívül a háború folyamán teljesen elpusztított varsói Királyi Vár újjáépítésének tervezője is. (Magyar Nemzet)

Március 22: Híradás a lakásépítkezésekről - Budapest: Szerelik a házgyári lakásokat. Próbaüzemel a házgyár, vizsgáznak a gépek és az emberek a kelenföldi új lakótelep építésénél is, ahol február 19-én elkezdték az első tízemeletes, 180 lakásos korszerű lakóház összeszerelését a házgyár sorozatban gyártott termékeiből. A begyakorlás időszaka ez. (...) Nagy napok ezek a mostaniak az itt dolgozók életében s a magyar építőipar iparosításában. És a 43-as építővállalat gyártó-, szállító- és szerelőkollektívája arra törekszik, hogy az első két emelet összeszerelése után a hó végére elérjék a hetedik, nyolcadik szintet is. Ezzel a munkával egyidejűleg még ezen a héten elkezdik a soron következő, szintén 10 emeletes lakóház építését. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Galambok-20140427-WekerleTelep - indafoto.hu

Március 23: Hová tűnnek a pesti galambok. A héten több helyről érkeztek levelek, bejelentések a tanácshoz, a Fővárosi Kertészethez és más hivatalokhoz, ahová a levélírók és telefonálók azért fordultak, mert egyes tereken hálóval fogdossák a csalétekre odarepült galambokat és zsákba gyömöszölve a madarakat, továbbállnak. Ez történt a héten a Lövölde téren is. Utánajártunk, milyen célból vetik fogságba a budapesti galambokat. Nyomozásunk során eljutottunk a Mavadhoz, ahol elmondották, hogy export-célokra vásárolják a galambokat. Közvetlen megbízást senkinek sem adtak ugyan, de minden bevitt galambért 25 forintot fizetnek. Jelenleg is van legalább egy tucat ilyen "maszek" szállítójuk, akik ezen az úton-módon jutnak könnyű és igen tekintélyes keresethez. A Mavad elsősorban Olaszországba exportálja a galambokat és minden csütörtökön néhány százat szállít perforált dobozokban a MALÉV repülőgépe Milánóba. A jelek szerint alaposan megfogyatkoznak számbelileg a pesti galambok. (Magyar Nemzet)

Március 23: Öt élelmiszer-árusító pavilont nyitnak a Nyugati mellett. A Nyugati pályaudvarral szemben levő, Lenin körút 122. alatti Közért élelmiszerboltot bezárták. Ez az üzlet nem szűnik meg, hanem lényegesen kibővítve újjáépül. Hozzácsatolják a szomszédos húsbolt és hangszerbolt helyiségeit, ezzel négyszeresére növekszik az újjáépülő élelmiszerüzlet eladó területe. Addig, amíg az építkezés tart, alumínium pavilonok felállításával igyekeznek segíteni a bevásárlást. A Közért Vállalat a két MÁV-épület közötti utcácskában négy elárusítópavilont állít fel, az ötödik pedig a Marx téren árusít. Az öt pavilonban valamennyi élelmiszerfajtát meg lehet vásárolni. A jövő héten már mind az öt pavilon üzemel. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: HungarotexIrodahaz-1960asEvek-BVTVKonyv - indafoto.hu

Március 23: Az épülő külkereskedelmi irodaházon elhelyezték az utolsó alumínium homlokzati panelt. Ezzel együtt több mint ezer panelt szereltek fel a Kossuth Lajos és a Szép utca sarkán épülő székház nyolc, illetve 14 emeletes épületszárnyán. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: GellertTer-1960asEvek-01 - indafoto.hu Március 23: Új benzintöltő állomás épül. A budai Duna-parton, a Műszaki Egyetem előtt korszerű, hat kimérőberendezést magába foglaló ÁFOR benzintöltő állomást építenek. Az új benzinállomást a második negyedévben adják át. (Népszabadság)

Március 24: Kész lesz-e a földalatti egy évvel hamarább? Szerda délelőtt az V. kerületi tanács végrehajtó bizottságának tagjai megtekintették a kerületben folyó földalatti vasút építkezési munkálatokat. A Deák téri munkahelyen levonultak a föld alatti alagútba és rövid gyalogsétával eljutottak a Szent István térre. (...) A Minisztertanács azt a feladatot adta az építőknek, hogy lehetőleg egy évvel korábban, 1969 végére készítsék el a Fehér út - Deák tér közötti szakaszt. Ennek a lehetőségnek a felmérése most van folyamatban. A földalatti vasút építkezése olyan súllyal szerepel a beruházási tervekben, hogy az ilyen probléma áthidalására operatív bizottság alakult.

Az új beruházó program némileg eltér a régitől. A kiinduló állomás a Fehér útnál lesz és ezzel a kelet-nyugati vonal hossza 10,1 kilométerre növekedett. Egyébként a föld alatt a korábbinál most már sokkal gyorsabban folyik a munka. A fúrást, a tübbingek berakását gépesítik, komplett géplánc alakul ki a munkahelyeken, úgy hogy ennek megindulásával naponta 6-7-8 métert haladnak majd előre. A mintegy 3,6 kilométeres másik szakaszon még jobban meggyorsul az építkezés üteme.

A számítások szerint a kelet-nyugati földalatti vasútvonal a budapesti tömegforgalomnak mintegy 6 százalékát veszi majd át, de a Nagykörút forgalmát előreláthatóan több mint 20 százalékkal tehermentesíti. Az első vonalon 80 motorkocsit helyeznek üzembe. Minden földalatti állomáshoz egymás mellett elhelyezett három mozgólépcső szállítja majd az utasokat. A harmadik mozgólépcső tartalékként szolgál.

Rövidesen megkezdődik a Duna alatti szakaszon is az alagút fúrása, ez műszakilag nem jelent különösebb problémát. Az év végéig kidolgozzák a másik földalatti vonal, az észak-déli járat építési programját. Egyelőre csak az Árpád-híd - Váci út - Bajcsy-Zsilinszky út - Kálvin tér - Üllői út - Határ útig terjedő vonalvezetés van véglegesen megállapítva. A vonal azonban Újpestig halad és a további vonalkitűzésről most folynak a tárgyalások. Ennek a földalatti vonalnak a tervek szerint Dél-Budára kiágazó szárnya is lesz, ami később épülne meg. A jövő évben kezdődik a Baross téren az aluljáró építkezése. A Keleti pályaudvarhoz mozgólépcső vezet majd ebből az aluljáróból. (Magyar Nemzet)

Március 25: Víkend településre alkalmas, új szabad területeket jelölnek ki Budapest határában. E célra elsősorban Óbuda legszebb hegyvidéki tája, a Szépvölgyi dűlő alkalmas, amelynek beépítésére a fővárosi tanács tanulmánytervet készíttet. A kijelölt területre előregyártott típusú víkendházakat akarnak építeni. (Magyar Nemzet)

Március 26: Beállványozzák a Szabadság-hidat. A Szabadság-híd sok ezer meglazult szegecsének cseréje és a hídszerkezet átmázolása miatt be kell állványozni a híd kapuzatait és íveit. Az állványozás miatt az úttestből is elvesznek egy-egy sávot. A közúti sáv déli oldalán hétfőn látnak hozzá a munkához. (...) (Magyar Nemzet)

Március 27: Acéllábakon állnak a Rákóczi út - Nagykörút kereszteződésében az épületsarkok. A Blaha Lujza téri aluljáró építői műszakilag bonyolult és nagy körültekintést igénylő munkákon dolgoznak. Át kell törniük a három sarkon álló - az Emke, a Csemege Áruház és a gyógyszertár - épület sarkán a pincefalazatot, hogy összekössék az árkádok alatti lépcsőket a csarnokhoz vezető folyosókkal. Míg a pincefalazatot áttörik, az épületsarkokat acélszerkezetekkel támasztják alá. A gyógyszertár épületénél a pincefalazat áttörése megtörtént, kialakították a Rákóczi úti árkádok alatt a lépcső lejáratot, a jövő héten a körúti árkád alatt készül el a lépcső. Az esetleges talaj- és épületmozgás észlelésére naponta két alkalommal végeznek ellenőrző méréseket, káros mozgásokat azonban a műszerek eddig nem mutattak. A Csemege Áruház épület sarkán is acélszerkezet viseli az épületsarok súlyát. Az építőknek itt statikai okok miatt különösen bonyolult műszaki feladatot kell megoldaniuk, ami elég hosszadalmas. Az Emke-épület sarkán befejezték az alátámasztó acélszerkezet szerelését és megkezdték a pincefalazat bontását. Itt is naponta két alkalommal geodéziai mérésekre kerül sor.

A csarnok építésekor - amihez előreláthatólag április végén fognak hozzá - a villamosok a Csemege Áruház és az Emke között új, ideiglenes pályán járnak, amely a jelenlegi zebra helyére kerül. Ezen a szakaszon is át kell alakítani a főgyűjtő- és a főnyomóvezetéket. Ezért a jelenlegi terepszinttel egymagasságban egy 12 méter hosszú, hat méter széles ideiglenes acélhidat építenek, ezen haladnak a Rákóczi úton közlekedő villamosok, s a híd alatt, körülbelül három-négy méter mélyben dolgoznak a közlekedési építő vállalat munkásai. (Magyar Nemzet)

Március 31: Új székházban a Műszaki Fizikai Kutató Intézet. Pénteken avatják fel a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai Kutató Intézetének modern székházát a Fóti úton. Az intézetet 1958. január 1-én alapították, az új székház építésénél az első kapavágás 1962. március 12-én történt meg, ma pedig készen áll a korszerű igényeket kielégítő épület. (...) A laboratóriumok felszereltsége a kutatás céljának megfelelően világszínvonalú; szovjet, japán, angol, német műszerekkel rendelkezünk. Együttműködünk a Híradástechnikai Kutató Intézettel, amelynek székházunkkal egybeépült új laboratóriumát néhány napon belül ugyancsak felavatják. Az együttműködés biztosítja, hogy intézetünk elvi jelentőségű kutatási eredményei a HIKI-n, mint ipari kutatóintézeten keresztül realizálódjanak az iparban. (Népszabadság)

Március 31: Kiosztották a Nemzeti Színház tervpályázat díjait. A Magyar Építőművészek Szövetsége elnökségének és a Nemzeti Színház tervpályázat bíráló bizottságának jelenlétében szerdán a szövetség Puskin utcai székházában dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes kiosztotta a pályadíjakat a nyerteseknek. A bíráló bizottság, mint ismeretes, első díjat nem adott ki. A 200000-200000 forintos második díjat Jan Boguslawski, valamint Hofer Miklós építész vette át. A 150000 forintos harmadik díjat a szovjet tervezői munkacsoport nevében B. Grancev, a két magyar munkaközösség képviseletében Molnár Péter, illetőleg Nagy Elemér kapta. Ezenkívül három pályamunkát 90000-90000, öt tervet pedig 60000-60000 forintért vásároltak meg a tervezőktől. Az Ernst Múzeumban szerdán dr. Reischl Antal, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke megnyitotta a Nemzeti Színház tervpályázat anyagából összeállított kiállítást. (Népszabadság)


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpgg_logo.png

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.03.08. 06:42:25

Szép kis válogatás!
Ami mégis leginkább megmaradt bennem az az első hirdetésen látható csokin az ananász... Az a grafikus az életben nem látott még ilyet, az is tuti! :D

¿Qué tapas hay? 2016.03.08. 23:39:56

@Before: Végülis ennek annyiból nem volt jelentősége, hogy ennek a csokoládénak - a nevén kívül - semmi köze nem volt az ananászhoz. Sem ízben, sem összetételben.

óðinn 2016.03.09. 09:34:36

Pedig az első budapesti troli pont a budai oldalon közlekedett:
hu.wikipedia.org/wiki/7-es_trolibusz_(Budapest)
süti beállítások módosítása