Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Fortepan & Főmterv

2022. március 11. - fovarosi.blog.hu

A FŐMTERV (Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat) archívumából válogatott fotókat a fortepan, én pedig ezekből közlök egy budapesti témájú válogatást. A fortepan-t idézve: "A cég fotósa, Domonkos Endre megörökített minden jelentősebb helyszínt, ahol a FŐMTERV dolgozott. Igy szemünk előtt fut el a Kádár-korszak Budapestjének számtalan építkezése, felújítása, átépítése. Villamospályák és bekötőutak építése, strandok és fürdők rekonstrukciója, a Nagykörút, Népköztársaság útja, Bajcsy Zsilinszky út átépítése. A cég tervezte az összes jelentősebb fővárosi felül- és aluljárót az Astoriától Aquincumig. De a FŐMTERV fotóarchívuma még ennél is több!" Az azonosító számra kattintva a kép nagy méretben is letölthető.

albertfalvakitero-1966korul-fortepan_hu-252312-fomterv.jpg

252312: Albertfalva, kitérő, 1966 körül. A mai kiterjedt úthálózatnak még nyoma sincs, de a villamospályák már megvannak. A földmunkából ítélve már készült egy újabb ág is az autósoknak.

arpadhidmetroallomas-1963korul-fortepan_hu-252012-fomterv.jpg

252012: Ma már alig lehet felismerni, annyira megváltozott a környék. Ez itt az Árpád híd, metróállomás a hatvanas évek elején. Hogy mi épült és mi nem épült meg a téren, arról itt, hogy az elmúlt években hogy alakult a tér sorsa, arról pedig itt olvashatsz. A régi kép különös érdekességét adja, hogy a fotós pont elkapta a Goliath bálnával érkező teherautót!

astoria-1961korul-fortepan_hu-251530-fomterv.jpg

251530: Az Astoria talán legkevésbé ismert sarkát mutatja a hatvanas évek elején készült fotó. A felvétel nyilván a Rákóczi úti tengely árkádosítása kapcsán készült - a gyógyszertár helyén ma a metró építése kapcsán létrehozott aluljáró egyik feljárata található.

astoria-1966korul-fortepan_hu-252204-fomterv.jpg

252204: Az 1966 körüli képen már az árkádosított sarokházat láthatjuk.

bahcsomopont-1975korul-fortepan_hu-253554-fomterv.jpg

253554: Bevallom, elnézegettem a képet egy ideig, mire leesett, hogy hol is készült a fotó. 1975 körül járunk, akkor épült a felüljáró a BAH csomópontban. Tudjátok, hogy miért hívják így ezt a helyet?

barosster-1962korul-fortepan_hu-251715-fomterv.jpg

barosster-1967korul-fortepan_hu-252492-fomterv.jpg

barosster-1979korul-fortepan_hu-253857-fomterv.jpg

251715, 252492, 253857: Egy tér színeváltozásai évtizedek alatt. Az első kép 1962 körül még az átépítés előtti állapotot rögzíti: meglehetősen nagy zöldfelületekkel, villamos végállomással, a háttérben meglepően jó állapotúnak tűnő sarokházzal a Verseny utca és a Thököly út sarkán. A második kép (párja a 252493) már az átépítés makettjének fotója: jön a metró, ami alapjaiban szabja át a teret. Metrókijárat kell, aluljáró kell, útban van a vasminiszter szobra is, amelyet a tér hátsó sarkába űznek egészen addig, amíg egy újabb metróépítés kapcsán újra fel nem túrják az egész teret. A harmadik kép a hetvenes évek végén már a piros metró aluljárója, felszín alatti tere felől készült - aki ismerte Budapestet a rendszerváltás előtt is, annak ez a térkialakítás biztosan ott van az emlékei között.

becsikapu-1966korul-fortepan_hu-252278-fomterv.jpg

252278: Van ahol állni látszik az idő. A levéltár, a Bécsi kapu épülete és a Bécsi kapu tér e szeglete ma is hasonló arcát mutatja, csupán az útburkolat és a járművek jelzik, hogy a kép nem napjainkban készült. A Bécsi kapu egyáltalán nem olyan öreg, mint gondolnánk: a millenium körüli időkben egyáltalán nem is létezett, jelenlegi formája egy 1936-os rekonstrukció eredménye. A tetejét úgy alakították ki, hogy az Anjou bástya felől gyalogos összeköttetést jelentsen a Babits Mihály sétány felé.

bekeutialuljaro-1957korul-fortepan_hu-251098-fomterv.jpg

251098: 1957 körül, a szocreál lakótelep északi végében átadták a Béke út aluljáróját. A háttérben az angyalföldi vasútállomás látható. Azokat a szép kis kandelábereket nem lehetne helyreállítani? (A 251049-es képen az építkezés munkagépeit is megnézheted.)

belvarositelefonkozpont-1976korul-fortepan_hu-253710-fomterv.jpg

253710: A Belvárosi Telefonközpont 1976 körül. Építésekor került a földszinti átjáró terébe ez a dombormű. Vajon mi lett a sorsa? Kidobták a kukába? Valaki hazavitte?

blahalujzater-1959korul-fortepan_hu-251236-fomterv.jpg

251236: A Blaha Lujza tér 1959 körül. Még áll, de már végtelenül lekopott állapotú a Nemzeti Színház épülete. Tér akkoriban tulajdonképpen alig volt, a színház és az előtte lévő parkoló töltötte ki a 2022-ben megújított háromszögletű teret. (Ld. még 251936-os kép!)

blahalujzater-1967korul-fortepan_hu-252477-fomterv.jpg

252477: És ha már Blaha Lujza tér, legyen itt még egy kép. Az 1967 körüli felvételen még üres az Emke tere (a tűzfalra nagy reklámokat pingáltak fel), a képbe egy hatalmas "UFO" kandeláber lóg be, a házak alja pedig elszenvedte az árkádosítást. A kép további érdekessége, hogy még a 2-es metró átadása előtti állapotot mutatja, ugyanis jár a villamos a Rákóczi úton. Vajon a villamosmegállók lépcsőiből maradt még valami, akár elfalazva?

budapestsportcsarnok-1982korul-fortepan_hu-253931-fomterv.jpg

253931: A zsír új Budapest Sportcsarnok 1982 körül. Kiss István tervei szerint készült, aki egyszerre volt építész és olimpiai sportoló - akárcsak jópár évtizeddel korábban Hajós Alfréd. A sportlétesítményről részletesebben lásd itt >>>

clarkadamter-1970korul-fortepan_hu-252750-fomterv.jpg

252750: A FŐMTERV fotósa nyilván a Vár épülőben lévő új hőközpontját ment ki fotózni, ezért készült a felvétel 1970 körül. De van még egy érdekessége a képnek: a háttérben szinte üresen áll az a telek, ahol most a Clark Hotel áll. Valamikor Ybl tervezett oda egy újabb székházat a Budai Takarékpénztár részére, annak romjain még évtizedekig működött a Lánchíd Presszó. Ma már csak a recepció terében egy-két megmentett kő látható a régi épületből.

csaloganyutca-1970korul-fortepan_hu-252773-fomterv.jpg

252773: A Csalogány utca 1970 körül. Akkoriban épült az útépítő gépek mögött álló nagy lakóház is, amelynek híres lakója volt Psota Irén. Róla pedig az urbanlegends.hu szerint tudvalévő az alábbi anekdota:

“A hetvenes években Balatonszéplakon nyaraltam, az újságíró szövetség üdülőjében. Esténként a Gomba nevű bárban múlattuk az időt, egy alkalommal itt jelent meg Psota Irén is a kíséretével. A szomszédos asztalnál foglaltak helyet, odabiccentettem Ungvári Tamásnak, a művésznő akkori férjének, ő visszabiccentett - ismertük egymást az Élet és Irodalom szerkesztőségéből. Megszólalt a zene, jó félóra múlva a zenekar belekezdett az Énmellettem elaludni nem lehet című slágerbe, mire egy kapatos fiatalember Psotáék asztalához lépett, és fölkérte táncolni a művésznőt. A színésznő-énekesnő föl sem nézett, és csak ennyit mondott: - Köszönöm, ma már basztam.“

csepelistrand-1961korul-fortepan_hu-251554-fomterv.jpg251554: A csepeli strand 1961 körül. Megvannak még ezek a háromszögletű építmények? Ugyan, dehogy. Ma már ilyen a strand: https://www.csepelistrandfurdo.hu/kepek/

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!
twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szakadáskapcsoló 2022.03.11. 12:11:06

Az első kép természetesen nem Albertfalva kitérő, hanem pár megállóval arrébb, a Leányka utcai felüljáró.

Gevlekte Salamander 2022.03.11. 17:33:11

Ja, BAH=Budaörsi-Alkotás-Hegyalja (út) csomópont

Quattroman 2022.03.12. 12:01:05

@fidess.hu: neked nem csak a nicked idióta

P806 2022.03.13. 04:58:58

A Váci út és az Árpád-hídi lehajtó torkolatánál készült kép a hatvanas évek közepén (nem az elején) készült: az öt darab 8 emeletes házat, amiből 3 látszik, 1963 végén adták át.
A kép bal szélén még építés alatt az a házsor, amelyik átadása 1966-67-ben volt (Róbert Károly körút 12-14-16).
süti beállítások módosítása