Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Egyetlenegy új bevásárlóközpont 2009-ben: Allee

2009. november 11. - fovarosi.blog.hu

A Budai Skála egykori hófehér tömbjének elbontásával megkezdődhetett az Allee építése - 2009-ben ez lett az egyetlen egy bevásárlóközpont-átadás. A régi épületről itt olvashatunk.

Az új épület története 2004-ig nyúlik vissza: ekkor született döntés a 4-es metró megépítéséről, ami nagyban felértékelte a területet. 2005-ben már lejtmenetben a Skála, szeretnék eladni az egykor szebb napokat élt áruházat. A vevő az ING lett, aki a régi épület elbontásával új, korszerűbb, és nagyobb központot álmodott a helyszínre. 2007-ben kapta meg a bontási engedélyt az épület, az első mozdulat augusztusban a Skála logó eltávolítása volt - amelyet Demján Sándor elkért magának emlékbe. Az új épületegyüttes számai lenyűgözőek: 3 szintes mélygarázs 1280 hellyel, 47 ezer nm üzlethelyiség, 7000 nm iroda. (A lakó- és egyéb részekkel együtt az összterület kb. 70 000 nm. A nemrég megnyílt frankfurti MyZeil 77 000 nm.) A válságban nagy kérdés volt, hogy vajon lehet-e bérlőt találni ennyi helyre - végül sikerült, az üzlethelyiségek megteltek, a lakások több mint 80 százaléka már ki vagy el van adva.

Allee04Epuloben2009Oktober.jpg

Az épületegyüttes tervezője a WestEnd-nél már bizonyított Finta Stúdió volt. Miért ők? Mert egy ekkora összegű beruházásnál - jelen esetben 200 millió euró, ami már egy kisebb hazai minisztérium éves költségvetésének a szintje - már senki nem szeret kockáztatni, itthon pedig kétségkívül Finta nevéhez köthető a legtöbb nagy irodaház és bevásárlóközpont tervezés. Az épület márciusban érte el a szerkezetkész állapotot, 19-én tartották a bokrétaavató ünnepséget.

Allee01.jpg

Az üzletek egy tágas üvegborítású központi folyosóról és két átriumként kialakított térről közelíthetők meg, ami egész évben biztosítja a természetes megvilágítást a házban. Az üzlethelyiségek az alsó három szinten kaptak helyet, a felettük levő három szinten irodaház található. Ez a kettősség a homlokzaton is megjelenik. A bevásárlóközpont kettős folyosóját tízezer négyzetméternyi járható üvegtető fedi. Az irodai szárnyak felett hatalmas tetőkert-hálózat terül el. A terület túlsó végén épült fel a Simplon Udvar, itt lakásokat húztak fel a projekt részeként, a multifunkcionalitást erősítve. A bevásárlóközpontban mozi is nyílik, ezen a részen az üveghomlokzat lapjain emlékezetes filmek címei betűzhetők ki. A Simplon Udvar felőli részen pedig színes lapok teszik játékossá az épületet. Belül a burkolatok főleg édesvízi mészkőből és márványból készültek - felkészülve a tartós koptatásra. Összesen kb. 8000 nm burkolólap van a folyosókon. A falakon sok helyen fa borítást látni - ez valójában nem fa, hanem éghetetlen vékony fafunír, amit itt alkalmaztak először Magyarországon ilyen nagy mennyiségben. Az épület homlokzata változatos képet mutat. Vörös téglaburkolat, titánium-zink-aluminum ötvözetből, illetve színes üvegekből készült szerelt homlokzat, és mészkő burkolat váltja egymást. A belsőépítészeti munkák tervezője a Greig & Stephenson volt.

Allee02.jpg

Kb. 140 üzlethelyiséget kínál a bevásárlóközpont rész. Olyanok is vannak a bérlők között, amelyek itt jelentek meg először hazánkban: a Van Graaf divatmárkák sorát kínálja a Tommy Hilfigertől a Polo Ralph Laurenig, míg a Motivi olasz divattal érkezik. Mindehhez persze egy csomó kajálda-piálda is társul, személyes kedvencem a Costa . A megnyitót stílusosan 11. hó 11-én 11 óra 11 perckor tartották, bár a 2011-es évet nem várták meg. (1111-ről meg már sok évszázaddal lecsúsztak.)

Allee03.jpg

A környezet is átalakul, bár azért parkról csak a PR-esek beszélhetnek. A Bercsényi utca autós forgalma a föld alá került, a felszín a gyalogosoké. A Váli utca csökkentett forgalmúvá vált.


A beruházó reményei szerint a csökkentett forgalmú utcákon a pesti Ráday utcához vagy Liszt Ferenc térhez hasonló városrész alakulhat ki, így aztán a XI. kerületi önkormányzattal együtt felújíttatta a homlokzatokat is a Váli és a Bercsényi utcák érintett szakaszán. A Bercsényi utcai alagút közel 100 méteres hosszúságával Budapest második leghosszabb közforgalmú alagútja lett. (A leghosszabb a Vár alatti alagút, az 350 méteres.) Fent pedig kiszélesedett, 20 méteresről 36 méteresre nőtt az utca. A Váli - Kőrössy sarkon egy kis közpark létesült. A Kőrössy József utca sétáló utcává alakult. A 250 méter hosszú és 25 méter széles utcát díszburkolat borítja, a Váli utca felöli végén egy közpark is született. A megújult Körössy József utcában éttermek és kávézók kaptak helyet, hasonló találkozási, kikapcsolódási, és étkezési lehetőségeket kínálva mint a pesti oldalon a Liszt Ferenc tér. Hogy aztán tényleg lesz-e olyan élet itt is, az a jövő zenéje.

 

Allee Corner irodaház

Az A kategóriás irodaház a bevásárlóközpont feletti 4-6. emeleteket foglalja el, összesen 7000 nm bérbeadható területet kínálva. Kiváló megközelíthetőséget, közeli bevásárlóközpontot, 24 órás biztonsági szolgálatot, kártyás beléptető rendszert, személyre szabott parkolóhelyeket, légkondicionált és napfényes irodákat kínálnak a bérlőknek. Két bejárat és recepció is van, az egyik a Bercsényi utca, a másik az Október 23. utca felől. Az irodahelyiségek egy zárt belső udvart zárnak körül - nyilván itt fog majd bagózni a dolgozó nép.

 

A Simplon Udvar

A Simplon udvarban kaptak helyet a lakások. Ennek a résznek a tervezői a t2a építésziroda (Váli utcai ház) és a Lukács és Vikár Építész Stúdió (Bercsényi utcai rész) voltak. A Simplon udvar két nagy tömbre oszlik:

http://www.springmedia.hu/clients/simplonudvar2/www/images/pg02-a.jpg

(A kép forrása: simplonudvar.hu)


A földszinten végig üzlethelyiségek vannak, az 1-6. szinten pedig 89 db 35-130 m2 közötti, minőségi, modern igényeknek megfelelő lakás került kialakításra, a legfelső szinten egyedülálló kvázi penthouse lakásokkal. A penthouse lakások általában az épület tetején találhatóak, homlokzatuk pedig nem azonos az épület homlokzatával. Ebből az következik, hogy hatalmas, gyakran egybefüggő terasz veszi őket körbe. Az eltérő homlokzat azt is jelenti, hogy a lakás falai távolabb vannak a környező épületektől, ami kiemelkedő térérzetet nyújt, szerencsés esetben a környező épületek egyáltalán nem zavarják a panorámát. A Simplon Udvar legfelső szintjén levő lakásoknál is tágas terasz kapcsolódik a lakásokhoz, a teraszra simán telepíthető egy jacuzzi. Ráadásul a lakástulajdonosok itt feljárhatnak saját lakásuk tetejére! Mindegyik lakás értékét erkély, loggia, vagy a homlokzati síkból kiugró üvegdoboz növeli, ez utóbbi télen lakótérként, nyáron védett erkélyként funkcionál. Itt azonban a luxus véget is ér, hogy a lakások árai ne szálljanak el az egekbe. A piacképesség bizonyítéka, hogy a lakások nagy része már elkelt.

 


A Simplon Udvar reklámvideója

 

Az üzletek nyitáskori listája
Földszint
: Ambiente, And Now Money Exchange, Bacardi Bar, Baťa, Bershka, Bijou Brigitte, Biosoul, Bor és a Társa, C&A, Calzedonia, CIB bank, Cielo, Costa Coffee, DM, Douglas, Ecco Shoes, Esprit, Extrametál, H&M, Happy boksz, Högl, Horvath Shoes, Inmedio, Intimissimi, J. Press, Kipling, L'Occitane, Leroy restaurant, Libri, M&S, Mango, Negresco Café, Orsay, Pannon Gloves, Pannon, Pharmacy, PlayersRoom, Pomo D´oro, Prima Pék, Promod, Springfield, Stenders, Stile Interio, Stradivarius, Swarovski, Szamos, T-Pont, Tamaris, Tatuum, Top Clean, Ungaroswiss, Van Graaf, Vision Express, Wine and Café House, Zara
1. emelet
: Andrew's Ties, Apple, Art´z Model, GOLDTREND, Branch Shoes, C&A, Bacardi Bar, Champion, Cottonfield, Club Sandwich Coffee Shop, Dockyard, Elements Fashion, GAS, Guess Accessories, Guidi, H&M, Humanic, Jackpot, Jeans Club, Karat 2000, Kávé Tenger, Kristof Saloon, Levis, LEFUTUR Meglepő tárgyak boltja, Libri, Mayo Chic, Megara, Miracolo, Money Exchange, Nero Giardini, Nokia, Notebook.hu, Office Shoes, Piella, Pilgrim, Pepe Jeans, Pull&Bear, Retro Jeans, Salamander, Samoptic, Seasons, Sunglasses, Tally Weijl, Thuasne, Van Graaf, Vista utazási iroda, Women' Secret, Wellensteyn, Yves Rocher, Zara
2. emelet
: Adidas, Burger King, Café Bali, Chicco, Cinema City, Csibefaló, Csipak Casino, Electroworld, Főtáv, Főzelékfaló, Gilda Max, Green Papír, Intersport, Kenguru Kid, KFC, Kreatív Hobby, Lamborghini Café, Leonardo, MKB Bank, Nike, Protest, Regio Toys, Sandwich Guru, Sherry, Sony Center, Star Kebab, Vita Juice
(Forrás: www.allee.hu)

 

A fotók 2009 októberében készültek. Köszönet értük Gergőnek!

 

Források:
http://www.tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=0&submenu=onearticle&news_id=390925
http://www.tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=0&submenu=onearticle&news_id=393700
http://www.archicentrum.hu/index.php?_m=fo&h=7&a=1952
http://ingatlan.net/hirmagazin/3837
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1252039
http://www.allee.hu/hu/index.htm
http://www.allee.hu/hu/press-01.htm
http://www.springmedia.hu/clients/simplonudvar2/www/index.php?tpl=m02a
http://www.epiteszforum.hu/node/11949

 

Hasonmás: Rózsák tere

A Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplomról írta Aesculus, hogy az Steindl leírása szerint is a Marburgban található Elisabethkirche példájára épült. Árpád-házi Szent Erzsébet ugyanis magyar szent, de Marburgban nyugszik. Marburgi sírja fölé 1236-ban elkezdték építeni az Erzsébet-templomot, mely 1283-ban készült el. Így aztán nem csoda, hogy Steindl ezt a templomot választotta példának amikor az Erzsébetről elnevezett városrész nagy templomát tervezte meg. A budapesti épület 1891 és 1903 között épült fel.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/7d/Elisabethkirche_Marburg_01.jpg/373px-Elisabethkirche_Marburg_01.jpg
A marburgi templom

RozsakTere-SzentErzsebetTemplom.jpg
És a budapesti testvér-templom

 

Hasonmás: Szabadság híd

A hasonmás rovat 0. tagja már volt: az Erzsébet híd kölni rokona. E. Zoltán pedig a Szabadság híd kistestvérét küldte be. A Neutorbrücke Ulm városában, Németország Baden-Württemberg tartományában található. Ma is használják. A híd 1907-ben épült, míg a Szabadság híd 1896-ra készült el. Ulmban is a Duna folyik, de a német híd a vasúti sínek felett ível át.

SzabadsagHid.jpg

Neutorbrücke

 

Kassák Budapest módra

A Design hét egyik érdekes darabja volt Baráth Dávid kiállítása a Gödörben. Idén októberben jelenik meg egy új útikönyv, a Graphic Europe, amely Európa nagyvárosait mutatja be. A kiadó Baráth Dávidot kérte fel, hogy rajzolja le Budapestet. A fő motivációt Kassák Lajos és Moholy-Nagy László munkássága adta a rajzokhoz :
BudapestGraphicGuide1.jpg

BudapestGraphicGuide2.jpg

A könyvről ld. még: http://www.cicadabooks.co.uk/GraphicEurope/


Hasonmás: Erzsébet híd

Új kategóriát, új sorozatot szeretnék indítani a hamarosan újrainduló Rejtvény és az Ajánló mellé. Ez a fővárosi épületek hasonmásait keresi. Szóval, ha tudod, hogy mi hasonlít leginkább a Magyar Tudományos Akadémiára, a Hősök terére, vagy éppen a 4-es metró Fővám téri állomására, akkor írd meg a 7788fido kukac gmail.com címre!

Kezdetnek itt van rögtön egy szép hasonmás. A Kölnben található Mülheimer Brücke megszólalásig hasonlít az Erzsébet hídra. Ami nem is véletlen, hiszen Sávoly Pál tanulmányozta a német hidat, mielőtt megépítette a budapestit. A kép alapján ítélve egészen alaposan...

Köln - Mülheimer Brücke

 

Budapest 1982

A videón az 1982-ben Cserhalmi György főszereplésével forgatott Dögkeselyű című film eleje látható. Érdekes végignézni, hogy mekkorát változtott azóta a város. A Szabadság-szobor előtt ott áll Iván - még nem vitték ki a Szoborparkba. (Na ja, még Szoborpark sem volt, Osztyapenkó is az eredeti helyén osztotta ketté az utat.) A Vörösmarty téren még szép számmal láthatók autók, még nincs teljesen kitiltva az autóforgalom. És még áll a "csodás" páternoszteres kultúrpalota a narancsos ablakos homlokzattal - helyén áll ma a Vörösmarty 1 irodaház. Mögötte a József nádor tér - már akkor is ott volt a Pénzügyminisztérium? Még nincs ott a Kempinski, azt majd csak 1992-ben, 10 év múlva adják át. Még a tervezésekor az volt a kérés, hogy a szomszédos épületre ne nézzen szobaablak - ott volt ugyanis a szocialista rendőrség egyik központja. Az épület helyén még autók parkolnak. Aztán 56 másodperc után átugrunk a Nagykörútra. A New York palota hányattatott sorsú épületét mára szépen felújították, a Boscolo nyitott benne elegáns, csodaszép szállodát. És ezzel ki is érünk a Blaha Lujza térre - ahol alig változott valami, sajnos. Ugyanolyan elpazarolt, autóparkolós, fantáziátlan a tér ma is, mint akkor volt. Állt még a Sajtóház, most az Europeum nevű szabvány irodaház-szálloda-üzletsor-mélygarázs épületegyüttese épül a helyén, egy kis faszádizmussal fűszerezve. És ki tudja, talán az a busz is jár még, amit a megállóban látni... 1:15-én visszaugrunk, jön a Nyugati mindig szép épülete, és vele szemben épül a Skála Metró - két év múlva át is adják majd. Aztán elhúzunk szépen a Nagykörút házai felett. 1:24-nél kiugrunk a Dunapartra az Erzsébet-hídhoz, oda, ahol éppen a Piaristák bővítenek. A Klotild-paloták egyikét is nekiálltak felújítani, hamarosan szép nagy szálloda lesz, a földszinten üzletekkel. Az Erzsébet híd pedig már akkor is gyönyörűen elegáns volt. A budai hídfőnél már kiépült a csomópont, ami ma is így néz ki. A Budai Vár is túl van már a fontosabb átalakításokon, megkapta új kupoláját, ami ma is látható. Ott egy picit látszik is a helikopter árnyéka a falon, nyilván onnan filmezték a várost. A Sándor-palota még elég sötét színű, még nincs felújítva. És mélygarázs sem épül - pontosabban omladozik - a várfal tövében.
Mit nem vettem észre? Mi változott még? Írd meg kommentbe!


 

Képek és rajzok a Margit hídról

T. N. Krisztián küldött nekem egy csomó képet, ábrát a Margit híd felújításával kapcsolatban. Ezeket teszem itt közzé, egyben nagy köszönetet mondva a beküldött anyagért! Egy friss hír: október első hétvégéjén járhattak utoljára taxik a felújítás alatt álló hídon, mert a taxik és a köztük átsurranó személygépkocsik túlzottan akadályozták a felújítási munkálatokat és a BKV járműveit.

BudaiHidfoFrankelLeoUtca.jpg
A budai hídfő a Frankel Leó utcánál - aluljáróval és gyalogos-átkelőhelyekkel

BudaiHídfoGermanusGyulaPark.jpg
A budai hídfő a Germanus Gyula parknál. Északon lesz kerékpárút, délen nem

DeliMederpiller1880Korul.jpg
A déli mederpillér 1880 körül

DeliMederpiller2011Terv.jpg
A déli mederpillér az eredeti fotó alapján, de a 2011-es állapot szerint

Hosszmertszet.jpg
Hosszmetszet

HosszmetszetSzigetiBejaro.jpg
Hosszmetszet a szigeti hídfőnél

KozeppilerHomlokzatDelFelol.jpg
Középpillér homlokzat dél felől

MargitHidHomlokzatDelFelol.jpg
Margit híd homlokzat dél felől

Mederpiller1930Korul.jpg
Mederpillér 1930 körül

MederpillerTerv2011Terv.jpg
Mederpillér , 2011 - vesd össze az előző képpel!

PestiHídfoJaszaiMariTer.jpg
És végül a pesti oldal - a Jászai Mari tér terve

 

Korábbi cikkek a témában:

Margit híd

A Margit híd felújítása

A Margit híd 2009-11-es felújítása

Felújítják a Margit hidat - képgaléria

Fekete Gyémánt az Istenhegyi úton

BlackDiamondGarden1.jpg

BlackDiamondGarden2.jpg Nem Trabantot rajzoltak a ház elé... (A képek forrása: Építészfórum)

Az Istenhegyi út 99/b alatt épül ez a 4 lakásos társasház. Közel a központhoz, de már zöldövezetben, Budán - azaz a tehetősebbeknek épülnek itt lakások. Örvendetes, hogy a megrendelő már eljutott odáig, hogy ha már újat épít, akkor a jövőre is gondol, és megújuló energiaforrásokra támaszkodva építtet. Geotermikus hőszivattyús hűtő-fűtő rendszer kíméli majd a számlákat. A mennyezetbe épített hűtő-fűtő panelek egyenletes hőmérsékletet ígérnek a leendő bent lakóknak. Mikor lesz ez építésügyileg, törvényileg kötelező?

Az épület nem az utcafronton, hanem visszahúzódva, a telek belsejében áll majd. A garázsbehajtók az Istenhegyi Lejtő felől nyílnak majd. Gyalogos kapubejáró mindkét irányból lesz. Az épület 4 szintes, ebből egy teljesen, egy részben a terepszint alatt helyezkedik el a lejtős telken. A két nagy tömeg közötti összeköttetésben kapott helyet a lift és a lépcsőház. A lejtős kialakításnak köszönhetően a mélyföldszinten és a földszinten vannak a lakások, a többi mélyszintnek számít. Négy szint van, de egyetlen emelet sincs! A homlokzatok részben vakoltak, részben kőburkolatosak lesznek, a tetőteraszok korlátjai edzett üvegből készülnek.

A 4 lakás az alábbiak szerint került kialakításra:

1. lakás: 3 szobás: 70 nm lakás, két terasz (összesen 50 nm), 170 nm kert és tároló. Két fürdőszobával, egybenyitható nappali és dolgozószobával, óriási üvegfelületekkel.

2. lakás: 68 nm lakás, 32 nm terasz, 140 nm kert és tároló. A nappali kétszintes légtere napfényes, világos. A háló és a fürdő többszárnyú ajtóval igény esetén egybenyitható. A hálóhoz egy külön garderobe helyiség is tartozik..

3. lakás: 4,5 szoba, 124 nm lakás, 34 nm terasz, 200 nm kert és tároló. Észak, dél és nyugat felé is néznek ablakok. Négy és fél szoba, 2 fürdőszoba és egy vendég wc, a felső szinten szauna és gardrób. A nappalival és étkezővel egy légtérben elhelyezkedő konyha igény szerint leválasztható. A nappaliban bio kandalló biztosít meghitt hangulatot. Kilátás a Rózsadombra.

4. lakás: 4,5 szobás, 136 nm lakás, 37 nm terasz, 160 nm kert és tároló. Három irányba (É, D, K) tájolt. 4 és fél szoba 2 fürdővel és egy vendég wc-vel, a felső szinten szaunával. A nappalival és étkezővel egy légtérben levő konyha igény szerint leválasztható. Az étkező felett kétszintes légtér biztosít kellemes közérzetet. A nappaliban bio kandalló üzemel.

Tehát mindegyik lakásnak saját kertrésze van, és az épület elhelyezésénél a telek fáinak helyeit is figyelembe vették, így egy egészen erdős kert marad az építkezés után is. A telek 90%-a egy 2300 négyzetméteres kert!

A tervező az Apostroph Műterem volt (építészek: Nagy Andrea, Szobota Eszter, Sándor Gergely, Baranyai Balázs), a tervezés 2009-ben lezajlott, az építkezés kezdete 2010 tavasza. Az épület a Black Diamond Garden nevet kapta.

Források:
http://epiteszforum.hu/node/14012
http://www.blackdiamondgarden.hu/black_diamond_garden.swf

 

Organikus Budapest

Szeptember 13-ig volt látható az Iparművészeti Múzeumban a "Folytatni a teremtést - Magyar élő építészet" címmel megrendezett összefoglaló kiállítás. Ennek apropóját az adta, hogy idén 20 éves a Kós Károly Egyesülés. De vajon van-e organikus építészet Budapesten is, vagy ez egy vidéki műfaj?
 
Az organikus építészetre nincs egyértelmű definíció - így ne lepődjünk meg azon, hogy még a Megyeri híd is belefért a kiállítás anyagába. Néhányat azért találtam, íme:

"(..) tagjai (...) azt az archetípust képviselik, aki figyeli az építési hely szellemét, a megrendelő valódi céljait, a szociális környezetet, s arra az időtlen, de a jelenben is létező világra figyel, mely szeretne megjelenni az ember által; hogy az oszlopnak valóban legyen feje, törzse, lába, az ablaknak szeme, szemöldöke, a tetőnek gerince, fara, homloka." (Makovecz Imre)

"Az élő építészet kifejezést azért tartottuk fontosnak alcímként, hogy a szerves építészeti mozgalom eleven erejét és változásra való képességét éppúgy kifejezzük vele, mint az élő világgal való folyamatos kapcsolat jelentőségét." (Gerle János)

"A természetet teljességnek fogom föl, melynek egyenrangú alkotóeleme az ember, az emberi közösség, a vizek, a fák, a kozmosz és az az erő, mely vizeket fakaszt, fát növeszt és bolygókat irányít. A szerves gondolkodás eképpen az elemek maguk teljességében; eredetében, működésében és elhalásában való felfogását jelenti számomra." (Erdei András)

A stílus gyökereit közmegegyezés szerint Frank Lloyd Wright építészetében illik keresni. Legalábbis ő nevezte saját építészetét először organikusnak. Hazánkban a 60-as évek közepén indult el ez az irányzat, amely a 80-as évekre már világszerte elismert alkotásokat tudhat maga mögött. A mozgalom elméleti és gyakorlati megalapozója az az építész, akinek a nevét az egész ország ismeri. (Kevés ilyen építész van, talán még Fintát lehetne így említeni.) Makovecz Imre szerint a stílus és a mozgalom forrásai a parasztművészet, a középkori kisvárosi kultúra, Frank Lloyd Wright építészete és Rudolf Steiner antropozófiája. A stílus korábbi hazai előzményének tekinthető a népi művészetekből szintén sokat merítő szecesszió, különösen annak Lechner-féle ága.

Makoveczék nagyon alaposan megszervezték a munkájukat és a képzéseiket. Magán mesteriskolák jöttek létre, megalakult a Pécsi Ifjúsági Iroda, táborokat szerveztek, saját folyóiratot indítottak. A 80-as évek közepén már Európa minden tájáról érkeztek építészek, hogy itt tanulhassanak és dolgozhassanak. 1989-ben, azaz 20 éve alakult meg a Kós Károly Egyesülés. 2009-ben pedig Makovecz Imre és Boruzs Bernát (Hajdúböszörmény főépítésze) kapták a Főépítészi Életmű Díjat.
 
A kiállításon végighaladva egyértelművé válik, hogy a stílus alapvetően Erdélyben és a hazai kisebb településeken találta meg a helyét. De azért Budapesten is van szép számmal ilyen stílusú épület, nem kis hányaduk a XII. kerületben. Jöjjön hát a fővárosiakból egy válogatás!

A Kis-hárs-hegyi kilátó

KisHarsHegyiKilato.jpg
A fából épült kilátóról
már volt szó annak felújítása kapcsán. Talán nem is gondolná az ember, hogy ez is egy Makovecz mű. A háttérben a tervező fordulatos élete áll. Makoveczet elég hamar kitették az állami tervezőirodák világából, mert az ő felfogása enyhén szólva nem volt megegyező a panelkorszak hivatalos krédójával. Így aztán a visegrádi erdészethez került el, ahol nagyon sok kisebb-nagyobb építményt alkotott. Innen ered a kapcsolata az erdészettel. A kilátó váza egy lebetonozott vascső, amelyen 30 akácrönk formál két egymásba fonódó csigalépcsőt. A kilátó a hetvenes években épült, a faanyag már nagyon lekopott. Magam is jártam rajta a felújítás előtt, a lépcsőfokokat jelentő rönkök kerekre voltak már kopva, egyes elemek pedig már hiányoztak is a korlátból - szóval ideje volt már a felújításnak, és ez szerencsére meg is történt - a kilátó felavatására 2008. július 9-én került sor.

Organikus Családi Ház
OrganikusCsaladiHaz-FabianRigoTamas.jpgFábián Rigó Tamás tervezte ezt a XII. kerületi családi házat. Az építész 1975-ben született, most a Viator nevű irodában csücsül. A lakóház eredetileg a 60-as években épült lapostetős családi ház volt - ma meg nem mondanánk az épületről, hogy ilyen a múltja. A házról az Országépítő 2006/4. számában így írtak: "A megrendelő kezdetben nem igazán tudta, mit is szeretne látni - eredetileg főleg engedélyt - de a tervezés és az átépítés során az igényessége, műveltsége, továbbá a kivitelező felkészültsége és az arab emberekre jellemző érzelmessége és nagy szíve lehetővé tette, hogy a ház a szokásosnál jóval kevesebb kompromisszummal készülhessen el."

Szentek És Kárhozottak Temploma

SzentekEsKarhozottakTemploma-Makovecz.jpg

Makovecz Imre így írt az egyik kedvenc meg nem épült budapesti épületemről Rajzok és írások c. könyvében: " A felső – krisztinavárosi plébánia területén a II.világháború alatt templomot kezdtek építeni, melyet a háború miatt félbehagytak.A földszintig jutottak, a pillérek betonvasai kiálltak az égbe. A Rákosi- kor a területet és a félbehagyott épületet elvette az egyháztól, s a hetvenes évek végén „diszkót“ csináltak belőle. Ebből a fizikai és szellemi torzóból kell templomot tervezni úgy , hogy a megépített alaprajzra építünk. (...) Egyre fontosabb, ahogy az élet végéhez érek, az az erő, amely képes legyőzni a „sárkányt“, a torzat, az okos és önző torzulást, az életerőt módosító kísértést. Egyre fontosabb az elegancia, mely a sötétség erőit fékentartva egyensúlyt teremt, mely feltétele a belső békének és így a teremtés céljának, a szabad embernek. Ezért Szent Mihály – templom, ezért szentek és kárhozottak temploma, amelyet ide terveztem."

Kós Károly Általános Iskola
KosKarolyAltalanosIskola.jpgBudapest XII. kerületében található az intézmény. Vigyázat, van egy Kósról elnevezett iskola a Wekerle-telepen is, most a Városmajor utcában találhatóról van szó. A házat Kós Károly tervezte, és nála nagyon jól megfogható az organikus építészet népi gyökere: Kós előszeretettel használta fel a népművészeti motívumokat és az erdélyi népi építészet stílusjegyeit építészetében. Nevéhez fűződik az Állatkertben egy sor épület (sajnos nagy részük megsemmisült a második világháborúban), a Wekerle-telep épületeinek egy része (nem az összes ház!), részt vett Mátyás király szülőházának restaurálásában Kolozsvárott - és még hosszan sorolhatnánk. A képen látható épületet 1910-12 között emelték, a társtervező Györgyi Dénes volt. (Györgyi a Wekerle-telep tervezésében is részt vett.)

Farkasréti Ravatalozó
FarkasretiRavatalozo.jpg
Makovecz Imre munkásságában mindig ott rejtőzik egy mélyen emberi és mélyen vallásos szimbolika - ennek megfejtésében, megértésében pedig sokszor ő maga segít nekünk. A ravatolozó egy már meglévő, de a 2. világháborúban megsérült épület átalakításával jött létre. A külső alig változott, a belső terek viszont nagyon átalakultak. Az 1-es jelű ravatalozóba belépve ívelt gerendák hosszú sora fogad - olyan, mintha egy emberi testbe, annak is a mellkasába lépnénk be. E gondolatnak megfelelően került elhelyezésre a ravatal is: a halott a szív helyén fekszik.

Hattyúház
Hattyuhaz.jpgA Nagy Ervin által tervezett ház története 1987-ben kezdődött, de csak 1995 májusa és 1998 októbere között épült fel, akkori 2,7 milliárd forintért. Korábban két kis lakóház állt a telken, az egyikben volt a Zöldhordó vendéglő. A vendéglő nem a második világháborúban, hanem azt követő, 50-es évekbeli rendezéskor pusztult el. A környező telkek fokozatosan beépültek, így ezen a telken úgy kellett építkezni, hogy a keretek már adottak voltak.

Az épület külső megjelenésében egyértelműen mutatja a természetes anyagok - fa, kő, pala - használatát, és a magyar népi építészet formavilágát. Eredetileg szállodának szánták, de aztán másképp alakultak a dolgok. 60%-ban irodaház, de vannak benne üzlethelyiségek, éttermek is. Alul pedig 110 férőhelyes mélygarázs van. Az épület bruttó területe 16000, a nettó alapterülete 12500 nm.

Szent Gellér téri ivókút
GellertTeriIvokut.jpg

(A kép forrása: Panoramio)


Dévényi Sándor alkotása 2005 óta áll a Gellért téren. A tervező 1975-77 között Pécs belvárosának rehabilitációjával vált ismertté, amit aztán a Lakodalmas-ház, a Villámsújtotta ház, a Bikafejes ház és további épületek követtek. Budapestre az EXPO kapcsán tervezett szállodát, Lágymányosi-hidat. A Gellért fürdő felújításán is dolgozott, így nem csoda, hogy ő tervezehette meg a 2003-ra megépült forráskutat, amelyet egyes engedélyek hiánya miatt már pár nap múlva le szerettek volna egyesek bontatni - ez végül nem történt meg. Miért pont ott áll? Az Országépítőben Gerle János tollából megjelent cikk szerint a hely, háttérben a pálos sziklatemplommal az ország egyik geomantiai alappontja. (Geomentia = földjóslás) A forrás maga a Szabadság híd alatt található, régen itt fürdő állt, amit a híd építésekor számoltak fel. Budapest 8 legjelentősebb gyógyfürdőjét az építmény 8 oszlopa szimbolizálja. A kupola átlyuggatott, tetején lyukas. Az ezeken át beáramló (és részben visszatükröződő) fény világítja meg a pillérekbe vésett kozmikus szimbólumokat: keleten a Hold (csíkszeredai fafaragás mintájára), délen a Föld (szkíta aranykorong), nyugaton a Nap (népi fafaragás alapján), északon az Orion csillagkép Nimród tangával (hun uralkodói jelképpel) közös ábrázolását. Közöttük földi jelképek kaptak helyet: a hétszer vágott címerpajzs II. András címeréből, a kettőskeresztes címerpajzs V. István pecsétjéről, Pest címere 1481-ből és Budáé a XVI. század elejéről. A kupola alsó részén szöveg fut körbe - egy vers részlete.

Weöres Sándor: Ének a határtalanról
Amikor még senkise voltam,
fény, tiszta fény,
a kígyózó patakokban
gyakran aludtam én.
Hogy majdnem valaki lettem,
kő, durva kő,
hegylejtőn, jég-erezetten
hömpölygetett nagy erő.
És végül élni derültem,
láng, pőre láng,
a szerte határtalan űrben
mutatom valódi hazánk.

Az útburkolat a szálloda középső felépítményét idézi alaprajzában. Két végén két-két gránitkorong jelez kaput. Belül sarjadó rügyet formázó Zsolnay-kút áll - felidézve a fürdő díszes kerámiáit. Az eozinmázas kút Dobány Sándor munkája. Innen nyolc pontból, nyolc irányba tör elő és folyik el a víz.

A Gellért szállót (1905-1918) tervező Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin, és Sterk Izidor eredetileg a föld alól, alagútból előjövő forrást tervezett ide. Nyilván nem akarták kitakarni az épület díszes homlokzatát a Duna és a tér felé. Ehhez képest más megoldást talált 2003-ban Dévényi Sándor, aki organikus építészként az épülethez igazodó, organikus formát igyekezett megrajzolni. Kritikusa szerint túl vastagon, túlzottan kitakarva a fürdő díszes homlokzatát. Martinkó József 2003-ban az Octogon Építészkritikai Műhely tagjaként ugyanis erősen bírálta a művet: "a "kő kövön" épületalakzat szerkesztettségének dilettantizmusa, bornírt arroganciája, döm-dö-döm bumfordisága a magyar posztmodern organikus építészeti stílus dicstelen befejezésének is tűnik. (...) Az organikus építészet "forradalma" a harmadik évezred küszöbén felfalja önnön gyermekeit."

Vajon felfalja? Milyen lesz az organikus építészet a XXI. században? Vajon elhal, vagy tovább él majd?

Ajánló:

-A Financial Times cikke

"Makovecz’s assertion has always been that there are two worlds, the world of what is and the world of what might have been, a yin/yang of light and shadow, reality, remembrance and hope. In his drawings of a tree and its roots, exposing a parallel world of darkness and complexity buried within the landscape, he challenges architecture to be about something deeper than mere appearance, more than the smooth, reflective ennui of glass and steel, and to engage with the earth, the land, memory and myth."

-A kiállítás honlapja: http://www.eloepiteszet.hu/

-A farkasréti ravatalozó körpanorámás fotója

-A Kós Károly Egyesülés honlapja

-ArchTV videók

És végül egy kvíz-kérdés: minek a rövidítése a MAKONA?

Források:
http://www.eloepiteszet.hu/?q=hu/telepulesek/foepiteszek/budapest-xii-ker
http://epiteszforum.hu/node/12913
http://www.epitinfo.hu/cikk/66164/foepiteszi-eletmu-dij-makovecz-imrenek-es-boruzs-bernatnak?wa=EPIRSS0937
http://www.ft.com/cms/s/2/55de2cd4-962c-11de-84d1-00144feabdc0.html
http://nol.hu/archivum/archiv-89982
http://www.nol.hu/archivum/archiv-7187
http://www.orszagepito.hu/szamok/teljes/2003-2.pdf
http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/kortars-magyar-muveszeti/kortars-magyar-muveszeti-081028-2209

 

Felújítják a Margit hidat - képgaléria

Elkezdődött a Margit híd felújítása, amely várhatóan csak 2011-ben fog teljesen véget érni. A felvételekért köszönet Gergőnek! Én most nem tudok személyesen fotózni, mivel huzamosabb ideig külföldön tartózkodom. A felvételek 2009. augusztus 28-án készültek.

http://lh5.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Splz2ZtaYLI/AAAAAAAAB4o/OiTN0C5w_GE/s800/DSCF5555.JPG

http://lh4.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Splz_TM9C_I/AAAAAAAAB54/rkRARWYRLkk/s800/DSCF5577.JPG

http://lh6.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Spl0ADgcXPI/AAAAAAAAB6A/hR2g3btmBAM/s800/DSCF5579.JPG

http://lh6.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Spl0Es2iseI/AAAAAAAAB6k/nH2yu0aAcvw/s800/DSCF5589.JPG

http://lh5.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Spl0F_RE62I/AAAAAAAAB6s/BSJ1WKc17yc/s800/DSCF5591.JPG

http://lh3.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Spl0LHeNwXI/AAAAAAAAB7Q/j16eRBb1XP8/s800/DSCF5601.JPG

http://lh6.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Spl0Os1yx4I/AAAAAAAAB7k/cCPZv_nWsko/s576/DSCF5606.JPG

http://lh6.ggpht.com/_rpZYWtY7MLM/Spl0UiL69XI/AAAAAAAAB8Y/i3vUpHUqRtY/s800/DSCF5620.JPG

 

süti beállítások módosítása