Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Az óbudai Selyemgombolyító

2020. január 24. - fovarosi.blog.hu

A Miklós tér és a Harrer Pál utca sarkán, Óbudán egy furcsa, elliptikus alaprajzú épület rejtőzik. A helybéliek ismerik, de a város, pláne az ország számára szinte teljesen ismeretlen az egykori Selyemgombolyító épülete.

A történet II. Józseffel kezdődött, aki - Mária Teréziához hasonlóan - lelkesen támogatta a Monarchia iparának fejlesztését. Magyarországon az 1760-70-es évektől a selyemhernyó-tenyésztést, illetve a nyersanyag előkészítést is igyekeztek fejleszteni, hogy aztán Bécsben selymet állítsanak elő belőle. Ehhez gombolyítók (a gubók vékony selyemszálakká való legombolyítását végző üzemek) és fonodák (a vékony szálak vastagabb fonallá való összefonását végző manufaktúrák) felállítására volt szükség.

Tovább

Ötven éve írták - 1969 december

Átadták a Baross tér és a Hungária körút új felüljáróit. Üzembe helyezték az 500. nyilvános telefonfülkét, és épültek a panel lakótelepek Zuglótól Óbudáig. Szilveszterkor megnyitották az Intercontinentalt.

December 5: Megnyílt az ország első könyváruháza - Nyolcezerféle könyv kétszázezer példányban. Csütörtökön a főváros központjában, a Rákóczi út 41. szám alatt megnyílt az ország első könyváruháza. Az önkiszolgáló rendszerű, 800 négyzetméter területű korszerű áruházban 30 ezer kötet sorakozik a polcokon, de az áruház teljes készlete: nyolcezerféle könyv, kétszázezer példányban. Az ország 375. könyvesboltját Zala Imre, az AKV igazgatója nyitotta meg. A többi között elmondotta, hogy az új könyváruházat a rádióhallgatók könyvesboltjává akarják fejleszteni. Idegen nyelvű könyveket, irodalmi folyóiratokat és divatlapokat is tartanak az áruházban. A törzsvevőknek részletfizetési kedvezményt biztosítanak. Azt tervezik, hogy a már első nap is sok vásárlót vonzott könyváruházban rendszeresen rendeznek ankétokat, író-olvasó találkozókat. (Népszabadság) (Megj: elírás az eredetiben, a házszám helyesen: Rákóczi út 14.)

fovarosi.blog.hu: 196912-Roltex - indafoto.hu

December 6: Épül az Eörs vezér téri aluljáró. A havas téli időjárás sem gátolja az Eörs vezér téri új forgalmi csomópont építését. Jól halad a kétezer négyzetméter alapterületű gyalogosaluljáró-rendszer építése. Öt kijáratán közelíthetik majd meg a metró, a HÉV, valamint az autóbuszok és villamosok végállomásait a gyalogosok. Átadására 1970. április 4-én kerül sor, a metró avatásával egyidejűleg. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: 196912-ATanu - indafoto.hu

Tovább

Így lett Puskás Arénánk

A Népstadion ikonikus épületének eltüntetésétől hosszú volt az út 2019 novemberéig, és közben majdnem két stadion lett belőle. 67000 néző, 500 parkolóhely, megőrzött szocreál toronyépület - így lett Puskás Arénánk.

nepstadion-201611-latvanyterv09.jpg

Látványterv 2016-ból

Tovább

Ötven éve írták - 1969 október

Csuda egy díszkivilágítást terveztek a Budai Várnak. Csinos, fiatal nők várták a minitaxik utasait. Újpesten még csak a házak 14%-a volt emeletes akkoriban. Strandtól golfpályáig mindent beterveztek a megújuló Népligetbe.

Október 2: A budapesti pályaudvarok korszerűsítéséről, kilencszázhuszonkét ágyas kórház építéséről tárgyalt a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága. A főváros vasúti közlekedésének helyzetéről, fejlesztési terveiről számoltak be szerdán a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága ülésén a MÁV budapesti igazgatóságának képviselői. (...)

Tehermentesítés és takarítás a Keletiben

fovarosi.blog.hu: KeletiPalyaudvar-1969korul - indafoto.huA Keleti pályaudvar befogadóképességének növelésére, peronjainak és berendezéseinek modernizálására - párhuzamosan a Baross téri aluljáró-rendszer építkezésével - már megindultak a munkálatok. A csarnok elején épülő új utasfogadó térség révén könnyebben megközelíthetők lesznek a vonatok. A tapasztalatok szerint igen sok vidékről érkező ingázó már Rákoson vagy Kőványán, leszáll, ezért tervbe vették, hogy a pályaudvar forgalmának tehermentesítésére a jövőben több menetrendszerű szerelvényt csak a peremkerületi állomásokig közlekedtetnek. Új biztosítóberendezésekkel is ellátják a pályaudvart, s foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy más budapesti pályaudvarokra terelik át a belföldi vonatok tekintélyes részét. A Keleti pályaudvar külső tatarozása előreláthatólag még a tél beállta előtt befejeződik, a homlokzat újszerű műanyag festéket kap. Az induló- és az érkezőcsarnokok padlózatát mészkő burkolattal látják el, ezek tisztán tartására a MÁV kombinált takarítógépeket vásárol. Az Utasellátó valamennyi egységét - a talponállókat éppúgy, mint az éttermeket - egy tömbbe, az indulási oldalra tömörítik, s megszüntetik a mozgó pultokat.

Milliárdos rekonstrukció a Déliben

A Nyugati pályaudvar a tervek szerint kizárólag a belföldi távolsági és környéki személyforgalmat bonyolítja. Erre az első lépések már meg is történtek: hozzáláttak a Váci út felé eső raktár lebontásához, helyén az esztergomi vonal számára építenek vágányokat. A tatarozást több éven át folytatják, a pályaudvar homlokzata, épülete is új festést kap.

fovarosi.blog.hu: DeliPalyaudvar-1971 - indafoto.huA legnagyobb rekonstrukció a Déli pályaudvarra vár. A fejlesztés első ütemeként 1973 tavaszáig, a metró teljes szakaszának megnyitásáig a jelenlegi üvegcsarnokot tovább építik, kiterjesztik, több vágányt és új utasforgalmi létesítményt építenek. A második ütemben kitelepítik a teherpályaudvart, új közúti felüljárót, alagutat építenek, további villamosítás révén pedig a hegyeshalmi vonal vonatait is ide terelik. A rekonstrukció, amelynek első üteméhez már a jövő tavasszal hozzálátnak, körülbelül 1,2 milliárd forintba kerül. Valószínűleg négy-öt év múlva megkezdik a teljesen elavult Kelenföldi pályaudvar korszerűsítését is: a tervek szerint itt utasaluljárókat létesítenek, szétválasztják a teher- és személyforgalmat, bővítik az állomást, s vasúti aluljáró révén megszüntetik a Budapest-Déli, illetve a Budapest-Ferencvárosi vonal szintbeli kereszteződését.

Milyen lesz a dél-pesti kórház?

Több módosítással jóváhagyta a vb az utóbbi évtizedek legnagyobb kórházépítési programját. Ennek értelmében a negyedik ötéves tervben mintegy félmilliárd forintos költséggel épül fel a 922 ágyas, korszerű dél-pesti kórház Pesterzsébeten, a Köves út-Vasútsor-Sósárok és az úttörőtábor övezte, kilenchektárnyi területen. Az intézményt vezető kórházként nyitják meg, lehetőséget hagyva arra, hogy a későbbiekben 350-400 ágyas ideg- és elmepavilonnal, egy orvosi rendelőintézettel bővíthessék. A Pesterzsébeten és Csepelen, jelenleg 123 ággyal működő gyermekbelosztályokat átköltöztetik majd az új kórházba, ahol gyermeksebészeti és koraszülöttosztályokkal egészítik ki azokat.

fovarosi.blog.hu: DelPestiKorhaz-Regi-07 - indafoto.huA jó levegőjű, könnyen megközelíthető, zajtalan környezetben épülő kórház főépülete kilencszintes lesz, ehhez csatlakozik egy ötszintes diagnosztikai és terápiás részleg, egy négyszintes gyermekápolási részleg, és a mosdókat, konyhákat, raktárakat, a kazánházat magában foglaló háromszintes épület. Végül a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy hozzájárul a Hárs-hegyen építendő szálló költségeinek finanszírozásához. A mintegy 30 millió forintos beruházással létesülő - nem reprezentatív célokat szolgáló - szálló tíz szintjének szobái 300 vendégnek biztosítanak helyet, éttermét a kempingvendégek és a kirándulók is igénybe vehetik. Az építkezés a jövő év elején kezdődik, és 1971 végén fejeződik be. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: 196910-Roltex - indafoto.hu

Október 2: Még lehet jelentkezni minitaxisofőrnek. Ötven minitaxi forgalomba állítását tervezi a Volán Taxi. A piros Zastawa kocsik három személyt szállítanak és reggel hattól este 22 óráig közlekednek majd. A kocsikban nincs taxióra, a viteldíj tíz percre 10 forint, minden további megkezdett öt perc után öt forint. A minitaxikat csinos, fiatal nők vezetik. Még mindig lehet jelentkezni sofőri állásokra a Volán Taxinál. A piros minitaxik előreláthatólag jövő héten állnak forgalomba. (Magyar Nemzet)

Tovább

Az első bástya

Különleges kiállítás látogatható a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 9. alatt. Az Amerikai Egyesült Államoktól 2014-ben visszakapott ingatlan nem csak Táncsics egykori börtönét rejti, de egy régészeti ásatás eredményeit is megnézhetjük október végéig.

tancsicsmihalyutca9-20190831-03.jpg

Tovább

Ötven éve írták - 1969 szeptember

Amikor a telefonálás még nem az okosmobilt jelentette, hanem a crossbárt és az utcai fülkét. És még a 2-es metró is csak épült. Miközben városszerte nőttek ki a földből a panelházak, még folyamatban volt az üzlethelyiségekben lakók kiköltöztetése is. Ilyen volt Budapest 50 évvel ezelőtt.

Szeptember 2: Hogyan változik 1970-től a főváros felszíni közlekedése. Alig több mint fél év választ el a Metró átadásának napjától. A földalatti üzembe helyezése utáni felszíni közlekedésről és az ezekkel kapcsolatos problémákról nyilatkozott Bíró Lajos, a Budapesti Közlekedési Vállalat forgalmi igazgatója. Elmondotta: a Metrót érintő minden villamos- és autóbuszvonalat megvizsgáltak. A nagyarányú utasszámlálás és forgalomvizsgálat által nyújtott rengeteg adat birtokában elkészítették a javaslatokat, a felszíni tömegközlekedés módosítására.

A Metró első szakaszának üzembe helyezésével főleg Pest keleti városrészének tömegközlekedési forgalma változik meg. Új autóbuszjáratok hozzák az utasokat Rákoskeresztúrról, Rákoscsabáról, Rákoskertről, az Eörs vezér térig. A gödöllői HÉV-vonal szerelvényei is az Eörs térre futnak be. Ez a tér Pest egyik legforgalmasabb csomópontjává alakul át, amelyen óránként több tízezren fordulnak meg.

A Baross téri Metró-állomás rengeteg utast kap Kőbánya irányából is. Az előjelek szerint Pest keleti részének közlekedése a Metró első szakaszának üzembe helyezésével lényegesen megjavult és némileg enyhül ezután a Rákóczi út zsúfoltsága is. A felszíni közlekedésben a nagy változást a Metró kelet-nyugati vonalának második szakasza hozza majd meg. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: 196909-Furdoruhak-grofjardanhazy - indafoto.hu

Szeptember 5: Átépítik a Moszkva teret. Megkezdődött a Moszkva tér átépítése, amely összefügg a metrólejárat és -állomás építésével is. Első lépésként új hurokvágányt fektetnek le a Hűvösvölgy felé közlekedő villamosok számára. (Népszabadság)

Tovább

Frissült a fortepan

Augusztusban különleges fotógyűjteménnyel gazdagodott a fortepan.hu. Ahogy Tamási Miklós írta: 

"Bojár Sándor fotóriporterről először a háborús bűnösök hazahozatala és elítélése kapcsán hallottam. Ő fotózta a legmegrázóbb képeket a népbírósági tárgyalásokon, kivégzéseken. Ezekből a nyolcvanas években megjelent pár kocka, talán még a tankönyvekben is szerepeltek. Aztán a rendszerváltás környékén, a Magyar Gördülőcsapágy Művek üzemi könyvtárának felszámolásakor (erre csak most jöttem rá, a pecsét alapján) megvettem a Fél évszázad pillanatai c. Bojár könyvet. Egy vékonyka kötetről van szó, a legfontosabb(nak gondolt), jórészt politika-történeti képekkel. Ha most - több mint tízezer Bojár fotó digitalizálása után - végigpörgetem a könyvet, az első gondolatom az, hogy aligha vállalkoznék egy új könyv szerkesztésére. Az életmű ugyanis sokkal gazdagabb, mint egy klasszikus riporteri hagyaték, tele meglepetés képekkel. Talán még maga a szerző sem ismerte eléggé, ha lehet ilyet mondani. A most induló válogatásunkban 3700 fotót láthatnak, a hagyaték 1936 és 1970 közötti részét. (...)"

Ahogy eddig is, most is a budapesti képekből válogattam egy csokorral. Így látta Bojár Sándor Budapestet. Az azonosító számra kattintva a kép nagyban is letölthető. (Az összes kép szerzője Bojár Sándor.)

0kmKo-1967Korul-fortepan.hu-178866

178866: A Clark Ádám téren nem mindig a mostani 0 kilométer kő állt. "Eredetileg nem itt, hanem a királyi palota küszöbénél állt a nulla pont. Ez a műtárgy nem maradt fent sajnos, pedig a Lánchíd építésekor még át is helyezték a mai nulla pont helyre. A 20. század elején Festetics Pál vetette fel, hogy újra fel kellene állítani egy jelet. A Hungária Automobil Club felkarolta az ötletet, és 1932-ben felavatták a szobrot az akkori Kereskedelmi Minisztérium mellett, a járdán. Ennek alkotója Körmendi Frim Jenő volt. Felül Patrona Hungariae márványszobra állt, alatta a talapzaton három alak (gyalogos, kocsis, autóvezető) domorműve jelképezte a közlekedést, elől pedig felirat hirdette: "A magyar országutak kiinduló pontja. 0 Km. Állította a Magyar Automobil Club. 1932". A szobor a második világháború alatt megsérült, ezért lebontották. 1953-ban a mai kilométer kő helyén egy újabb szobrot avattak fel, ez egy távolba (a jövőbe?) néző munkást ábrázolt, mellette autókerékkel. Molnár László volt az alkotó. Ezt a szobrot aztán 1974-ben áthelyezték Rákoshegy vasútállomás mellé." A teljes poszt itt olvasható >>>

178301, 178303, 178305: A Lenin-szobor felállítása a Felvonulási téren 1965-ben. Az egyik képen az előtérben Boldizsár Iván író.

Astoria-1960Korul-fortepan.hu-178825

178825: Az Astoria 1960 körül. Szépen világító kirakatok, Állami Biztosító neonreklámok, és jó öreg villamoskocsik. 

BlahaLujzaTer-1966Korul-fortepan.hu-180282

180282: A Blaha Lujza tér 1966 körül. A Nemzeti Színházat már elbontották (lásd az előző évek cikkeit a bp50 cikksorozatban!), épült a metró és az aluljáró. A háttérben még az Europeum helyett a sajtóház állt, tőle jobbra még az eredeti Corvin Áruház homlokzat bukkan fel - még alu borítóelemek nélkül. És még van villamosvonal a Rákóczi úton.

CorvinAruhaz-1960Korul-fortepan.hu-178804

178804: A Corvin Áruház az 1960-as években. Az 1926-ban megnyitott áruház a Keleti pályaudvar közelsége miatt a vidéki közönség számára is elérhető volt, így sokáig hatalmas népszerűségnek örvendett. A Rákóczi út és a Nagykörút növekvő forgalma mellett az áruház forgalma volt a harmadik ok, amiért pont itt, a Blaha Lujza téren állították fel az első forgalmi jelzőlámpát - ahogy akkoriban mondták, "villanyrendőrt". 

DeliPalyaudvar-1965Korul-fortepan.hu-178849

178849: Csak az idősebbek emlékezhetnek erre az épületre. A mai Déli pályaudvar elődjéről, a még jóval kisebb méretű korábbi Déli pályaudvarról készült Bojár Sándor felvétele. Miután a korábbi infrastruktúrát a második világháborúban porig bombázták, sokáig csak a vágányokon átkelve, ideiglenes épületeket használva működött a Déli - még az is felmerült, hogy kiköltöztetik az egészet Kelenföldre. A képen látható épületet Kővári György tervezte meg, 1962-ben kezdték el építeni. A 2-es metrót 1972-ben adták át a Déli pályaudvarig, ehhez a beruházáshoz kapcsolódóan épült át a Déli pályaudvar is. A jelenlegi épületegyüttes 1975 óta szolgálja az utasokat. 

ErzsebetKilato-1959Korul-fortepan.hu-177447

177447: Az Erzsébet kilátó a János-hegy tetején, 1959 körül. Az Opel személygépkocsi vajon melyik modell lehet? (Hozzászólásból tipp: Opel (Olympia) Rekord.) A kilátó tetején álló vörös csillagot akkorára méretezték, hogy a pesti oldalról is egyértelműen látható legyen. Csakhogy a kilátó ezt a súlyt nem bírta jól, idővel el is kezdett repedezni. A rendszerváltáskor a többi vörös csillaggal együtt ez is eltűnt. A kilátót 2001 és 2005 között újították fel. 

Marcius15Ter-1960Korul-fortepan.hu-178823

178823: A Március 15. tér 1960 előtt. A kép érdekessége, hogy a bal szélén még látható az a kis gloriette jellegű építmény, amiben Erzsébet királyné szobrát helyezték el. Az építmény már rég nincs meg, de a szobor igen: az Erzsébet híd budai lehajtóinak ölelésében álló kis parkban ma is megtekinthető. A kép érdekessége, hogy még az a rendezés előtt készült, amit aztán évtizedeken keresztül ismerhettek a rendszerváltás előtt is élők. De vajon mi lehetett az a kis, hosszúkás építmény a templom előtt? Talán az 1964-ben átadott Erzsébet híd építkezésének egy felvonulási épülete? 

Metro2-1968Korul-fortepan.hu-178517

178517: Az 1968 körül készült felvételen egy Zil teherautóról pakolják le éppen az anyagot. Körben jól láthatók az alagút falát adó tübbingek. (Kérdés: melyik metróállomáson láthatók ilyen tübbingek egy kis darabon?) A 2-es metrót két részben adták át: 1970-ben készült el az Örs vezér terétől (akkoriban: Fehér úttól) a Deák térig, majd - a jóval kockázatosabb építést jelentő, Duna alatti átfúrással járó - második szakaszt a Deák tértől a Déli pályaudvarig 1972 végén adták át. 

MoszkvaTer-1965Korul-fortepan.hu-178851

178851: A Moszkva tér 1965 körül. Ez volt a tér utolsó állapota - még állnak a 40-es években emelt pavilon épületek, és tele van a tér villamosokkal. Aztán jött a 2-es metró, és minden megváltozott. 

ObudaiKiserletiLtp-1967Korul-fortepan.hu-178875

178875: A Bécsi út feletti domboldalról az Óbudai kísérleti lakótelep házaira látni rá a téglagyár utolsó épületei felett az 1967-re datált képen. Előttünk a Váradi utcán megy egy jármű. A terület a kísérletezés terepe volt: itt építették meg azokat a házakat, amelyeket az 1958-as építészeti pályázaton, az ún. C-terv keretében a legjobbnak találtak. Egy-egy épülettípusból akár 3 példány, illetve 3 variáció is épült többnyire - összesen 20 tervből 30 épület. Melléjük egy-egy korábbi típusterv lakóház is felépült. Így a valóságban próbálhatták ki, hogy mennyibe kerül egy lakás, mennyi idő alatt építhető meg, hogyan kivitelezhető a leghatékonyabban, mik az első lakók visszajelzései stb. Az Óbudai kísérletről itt olvashatsz bővebben >>>

SteinmetzSzobor-1968Korul-fortepan.hu-178315

178315: Ha már az Osztapenkó-szoborra sem emlékszel, akkor a fenti képen látható szobor sem lesz ismerős. A rendszerváltás előtt Budapest határában állították fel a szovjet parlamenter szobrát. Steinmetz Miklós a Vörös Hadsereg katonája volt, aki kapitányi rangban harcolt Budapestnél a második világháború végén. 1944 december 29-én ő volt hivatott átadni a német-magyar alakulatokat megadásra felszólító ultimátumot. Fehér zászlós gépkocsijuk azonban aknára futott, Steinmetz meghalt. Ezt a kommunista propaganda úgy állította be, hogy a németek ölték meg a parlamentert. Az emlékmű emeléséről 1946-ban döntöttek. Az 1948-as pályázatot Kerényi Jenő nyerte meg, de végül (valószínűleg szovjet nyomásra) nem ő, hanem Mikus Sándor készíthette el az emlékművet, amelyet Vecsés határában, a 4-es főút (akkor: Vöröshadsereg út) mellett állítottak fel. És hogy hol bukkant fel 2013-ban a feliratos kőtábla a szobor talapzatáról? Olvasd el itt >>>

SzentGyorgyTer-1940Korul-fortepan.hu-180530

180530: A Szent György tér 1940 körül, a lebombázás előtti utolsó állapotában. Balra a nagy épület az egykori Honvédelmi Minisztériumé (és a másik oldalán a volt honvéd főparancsnokságé), amelynek ma már csak az alsó két szintje áll, egy ideiglenesnek szánt védőtető alatt. A második világháború utáni évtizedekben a teljes elbontása is felmerült, hogy teljes kilátás nyíljon a Dísz tér felől a palota felé. A teljes elbontás, de a teljes visszaépítés sem történt meg bár az elmúlt évtizedekben számtalan pályázat és terv született. Tőle jobbra a karmelita kolostor épülete, amelyben sokáig a Várszínház működött, most pedig a miniszterelnöki hivatalnak ad otthont. Jobbra pedig a Sándor-palota áll, előtte rengeteg automobillal. 

VigadoTer-1947Korul-fortepan.hu-180660

180660: A Vigadó tér 1947 körül. A képnek nem csak a háttérben álló épület romossága adja az érdekességét, hanem az emlékmű is. 1945 februárjában szabadult fel Budapest, ehhez képest már három hónappal később, 1945. május 1-én felavatták a Szovjet repülősök emlékművét. (A Gellért téren, a Vigadó téren és a Szabadság téren egy napon avattak fel három szovjet emlékművet.) Az 56-os forradalom idején a repülőgépet ledöntötték az oszlopról, ezután egy vörös csillag került a repülőgép helyére. 1975-ben aztán az egész emlékművet lebontották, egy vörös márvány oszlop került a helyére. 2000-ben került vissza a Vigadó térre Senyei Károly: Vízcsurgató gyerekek című kompozíciója, ma is ez látható a téren. 

VitezUtca2-1950Korul-fortepan.hu-177382

177382: A Vitéz utca 2. alatti pontház érdekessége, hogy afféle kísérleti lakóházként épült fel. Ez volt az egyik első új építésű lakóház a második világháborús égés után, így rengeteg fotó készült róla akkoriban. (1948-49-ben épült fel.) Az eredeti terv szerint ezt a területet lazán építették volna csak be, ehhez ez a pontház jelentette volna a mintát. De aztán jött Rákosi és a szocreál kényszere, ezt a házat pedig úgy gúnyolták ki, hogy azért pontház, mert pont kétszer annyiba került, mint amit terveztek. 

  

 

süti beállítások módosítása