Fővárosi Blog

Fővárosi Blog


Milyen lett a Tüskecsarnok?

2014. december 10. - fovarosi.blog.hu

2014 szeptember 27-én már másodszor találkozhattam az A&D Stúdió egyik építészével, a Tüskecsarnok társtervezőjével, Lázár Antallal. Ezúttal örömteli napon: a csarnok átadásának napján.  Mivel a csarnokról 2010-ben már írtam (itt olvasható), és már megjelent az…

Tovább

Tüskecsarnok fejlemények

Korábban már volt szó arról, hogy a Tüskecsarnok üresen álló épületének ügyét az állam végre szeretné megnyugtatóan lezárni - azaz új funkciót és befektetőt találni a félkész állapotú épületnek. A meghirdetett pályázat határideje 2008. június 24. volt. A pályázati…

Tovább

EU-támogatott projektek Budapesten

Néhány hete került nyilvánosságra, hogy a 2007-2013-as időszakban az Európai Unió mely hazai fejlesztéseket támogatja. A Budapestre vonatkozó döntésekről állon itt egy rövid lista: 1) Támogatott projektek: -Szépművészeti Múzeum: térszint alatti bővítés -Budavári Palota:…

Tovább

Tüskecsarnokból Tüskerendezvényközpont?

Mint arról már korábban is szó volt, több mint tíz éve áll üresen egy sportcsarnok Lágymányoson. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) turisztikai szakállamtitkára április 24-én az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának ülésén…

Tovább

Tüskecsarnok Lágymányoson

Eddig már 4 milliárd forintot költöttek rá (még 4 milliárd kellene), mégsem történt vele semmi hosszú évek óta. Tipikusan magyar buhera történet a Lágymányoson található, máig is befejezetlen sportcsarnok ügye, amelyről nemrégiben jelent meg cikk az Index.hu-n. Az épületre…

Tovább
süti beállítások módosítása