Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Arena Plaza

2007. október 16. - fovarosi.blog.hu

Nagyobb lesz, mint a Westend. Október végén meg is nyílik. (A legújabb hírek szerint nem minden része, egyes részei csúsznak pár hetet.) Pedig látszatra még javában épül - mint ahogy lenti fotóimon látszik. Ez az Arena Plaza. Kelet-Európa legnagyobbja lesz, letaszítva a trónról az eddigi katowicei rekordert. Meg kellett néznem. Egyelőre csak kívülről, hisz építési területre nem engednek be bárkit. Az épület tényleg lenyűgözően nagy méretű, az elhelyezkedése viszont nem nyűgözött le annyira - de erről majd később. 

A VIII. kerületi ügető elköztöztetésével szabadult fel a terület, ez épül be. Nem kis méretekben. Míg a Westend a Nyugati tértől majdnem a Lehel térig ér (a Westend II már el is ér majd odáig), addig az új fogyasztási központ a Keleti pályaudvartól pár száz méterre kezdődik, és némi túlzással a Stadionok állomásig tart. A távolságot érzékelteti, hogy néhány éve a tűzoltóság és a polgári védelem azért tartott közös gyakorlatot félúton a Keleti pu. és a Stadionok állomás között félúton, mert ettől a ponttól van a legmesszebb a legközelebbi metróállomás. Magyarul itt a legnagyobb a távolság két metróállomás között Budapesten.

 

 

 

2007: Épül az Arena Plaza

A fejlesztő Plaza Centers még meg sem építette, de már el is adta a központot. A vevő a brit Active Asset Investment Management ingatlanbefektető csoport, amelynek alapítója a Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson. A vevő nem kockáztatott nagyot: az üzlethelyiségek több mint 95%-a már most bérbe van adva. A plaza főbb számai:

-épült: 2003-2007 között

-bruttó 68 ezer négyzetméter kiadható terület

-2800 férőhelyes parkoló

-közel 220 üzletegység

-22 termes multiplex mozi, köztük 1 IMAX terem


Itt nyit majd üzletet több, magyarországi hálózattal még nem vagy csak alig rendelkező világmárka: Versace, Joop, Peek and Cloppenburg, Paul and Shark stb. De lesz itt egy méretes Tesco (10 ezer nm) és egy ElectroWorld is. Amiért "második generációs" üzletközpontként emlegetik, az mégis más: itt sokkal nagyobb hangsúly lesz a szórakoztatáson, mint az eddigi központokban. 3000 négyzetméteren fantáziapark nyílik, de lesz itt művészeti galéria és IMAX moziterem is.


A hely hátránya lehet, hogy bár két metróállomás között fekszik, gyalogosan mégis messze van mindkét metróállomástól. Ezt valamelyest kompenzálja majd a 2800 férőhelyes parkolóház. Olyan ötlet is felmerült, hogy a Baross tér aluljárójából mozgójárda vinné a gyalogosokat a bejáratig, ilyen építkezésnek azonban eddig nyomát sem láttam a környéken járva. Másik probléma lehet, hogy a környékbeli vásárlóközönség egy részét elszívhatja az Örs vezér téri áruház-sor (IKEA - Sugár - Árkád). Ezt viszont kompenzálhatja, hogy a Keleti pu. nemzetközi és vidéki közönséget is behozhat az Arena Plázába. A megnyitón mindenesetre nagyon sokan lesznek, abban biztos vagyok. De hogy 3-4 év múlva is tele lesz-e az épület vásárlókkal, vagy inkább csak lézengenek majd itt a környékbeli népek, azt nem tudom.


A megnyitó kapcsán valószínűleg ismét fellángol majd a vita: szükség van-e Budapesten ekkora bevásárlóközpontokra, mi lesz a plázákból kimaradt üzlethelyiségek sorsa, milyen hatással van egy ekkora beruházás a fővárosra? Te hogy gondolod? Szólj hozzá!


A plaza honlapja: http://www.arenaplaza.hu/


Forrás:

Nem borítékolt siker. Manager Magazin, 2007/09, p.8.


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása