Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Qpakoli: a Schönherz

2010. augusztus 14. - fovarosi.blog.hu

Cikksorozat Finta Józsefről 

Nincs még egy olyan kollégium Budapesten, ami ennyire ismert, ennyire ikonikus hely lenne. Ez részben annak köszönhető, hogy minden évben kupát rendeznek itt, részben annak, hogy a 4-es villamos 2 percenként visz el előtte pár száz embert. A Schönherz koli következik a Finta sorozatban.

A kollégiumot összehozni volt az egyik legkeményebb küzdelem. Ezt jól jelzi, hogy a tervezéstől (1971-75) a kivitelezés (1976-81) végéig egy évtized telt el. Eredetileg két helyszín merült fel: az egyik az Osztapenkó-szobor környékén volt, a másik pedig a megvalósult. Utóbbi nyilván előnyösebb, hisz sokkal közelebb van a Műegyetem fő épületeihez. A kiviteli tervek 1975-re készültek el, ebben az évben le is alapozták az épületet. Aztán ezt lehetett nézegetni két éven át. Már a gaz verte fel a területet, mire elkezdődhetett a folytatás. Végül 1981-ben adták át a diákoknak a tornyot.

Mire megépült, a belső terekben, a külső burkolatokban már egyetlen olyan anyag sem szerepelt, amit Finta eredetileg megtervezett. A külső homlokzat eredetileg valamilyen beton panelburkolat lett volna, de ezt a kivitelező Középületépítő Vállalat nem vállalta el - gyártókapacitás hiánya miatt. Ezután jött a glasal-korszak, de mire az áttervezés lezajlott, kiderült, hogy ezt meg nem tudják behozatni. Ezért glasal helyett egy hazai, színes acélhálóra szerelt eternites burkolatot javasoltak, de erre meg nem találtak szerelőt sem, gyártót sem. Végül egy már akkor is elavultnak mondható Sopron-profilú függönyfal került az épület ablakai közé. (Ma már nem ez, hanem egy újabb, világosszürke burkolat látható az épületen.) A csupasz falas épületrészekre süttői mészkő lapok kerültek.

A belső terek az alsó szinteken eredetileg nyersbeton felületűek lettek volna, ám a kivitelezés annyira rosszra sikeredett, hogy végig kellett őket gipszkartonozni. Végül elmaradtak a közösségi tereket leválasztó függönyfalak, és a félszinti galériák beépített bútorzata is. A fürdőszobákban eredetileg nem is volt csempézés, azt műanyag tapétával pótolták - nem éppen igényesen. (Még azért is küzdenie kellett Fintának, hogy minden szobához járjon zuhanyzó-mosdó.) Beépült viszont egy drinkbár és a földszinten egy színpad - a tervező Lakóterv-csapat tudta nélkül.

1981 augusztusában nemzetközi építőtábor bútorozta be és takarította ki az épületet. A 16 lakószintre szakonként költöztek be (Erős, Híradó, Mikró, Műszer). A diákok rengeteg szakkört, klubot alakítottak, és ma is nagyon nagy élet zajlik bent. A gólyáknak szervezett tábort, bált a Szent Schönherz Senior Lovagrend szervezi. Ez a Szent Schönherz lehet az első szentté avatott kommunista, és ez is Budapesten történt. HELYESBÍTÉS: A SCHÖNHERZ A KOLLÉGIUMRA, ÉS NEM SCHÖNHERZ ZOLTÁNRA VONATKOZIK. Csodálatos ez a város! :-) De van PizzáSCH kör, Waterpipe Tobacco Fans vízipipakör, Dezső buli (hajnali disznóvágás utáni buli), Jazzklub, Táncklub, Csocsó kör, kórus, kártya klub, és még sorolhatnánk.

Schönherz Zoltán (1905-1942) kommunista elektromérnök volt. Prágában tanult, itt kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1938 után Magyarországon szervezkedett a KMP-ben és az Országos Ifjúsági Bizottságban. Közreműködött az illegális Szabad Nép szerkesztésében is. 1942-ben a hadi törvényszék halálra ítélte. A sok-sok hiányosság, rossz kivitelezés ellenére a ház - tagoltságánál fogva - mégis vállalható épület maradt. Iskolaidőben kollégiumként, nyaranta ifjúsági szállóként működik. 2008-ban PPP konstrukcióban újították fel az épületet, a vállalkozó a kollégium üzemeltetője is lett 20 évre. Jelenleg a Villanykar kollégiuma a Schönherz. És minden évben van Schönherz-Qpa, amit szinte az egész városban lehet érezni. A Mátrix az egyik legfontosabb esemény a Qpán. Ilyenkor lényegében a nagyon szabályos ablakkiosztást felhasználva válik az épület fő homlokzata óriási kijelzővé. Egy ablak egy pixel.

2009 All Stars Matrix

Ez pedig egy kifordított Mátyás királyos mese, Schönherz módra, Mátrix illusztrációval (hanggal!):
A Mátrix-ról az amerikai abc television is beszámolt, itt a videó. Ennek kapcsán merült fel bennem a kérdés: van Mátrix máshol is a világban? Hol csinálnak még ilyesmit? Íme, néhány érdekesség a nagyvilágból a téma kapcsán:

1. A Flare egy olyan homlokzati rendszer, amelynek az alkotóelemei pneumatika segítségével mozgathatók, így téve dinamikussá a homlokzatot. Az ég felé néző állásban fényesnek látjuk a "metál pelyheket", lefelé fordulva sötétre vált a színe.

További mozgatható homlokzatokról videók itt láthatók.

2. A Blinkenlights Arcade nevű projektje 2002-ben a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár (Bibliothèque Nationale de France) homlokzatán futott. Ez már a második, továbbfejlesztett válozat volt az első, berlini Oktatók Háza (Haus des Lehrers) után. A berlini tulajdonképpen a budapesti hasonmása, csak itt 18x8-as rácsat adott ki a Haus homlokzata. A csapat egyébként tovább is vitte az ötletet: míg Budapesten "csak" egy-egy lejátszást láthatunk, itt a mobiltelefon segítségével elküldött üzenetet is ki lehetett íratni a Haus homlokzatára, vagy akár az ősi számítógépekről ismerős Pong játékot is lehetett játszani. A párizsi helyszínen 20x26-os felbontású képernyőn játszhattak 3370 négyzetméteres felületen - ráadásul elég részletesen, mivel a fényerő is szabályozható volt:

Ez volt a világ legnagyobb számítógépes képernyője 

3. A La Bastille a Brown University projektje volt. Ez volt a világ legnagyobb Tetris kijelzője. Itt több mint 10000 karácsonyfaizzót használtak fel. 2000 április 14-étől 22-éig működött az egyetem Technology House épületében. Aztán be lehetett menni, és lehetett egy kicsit Tetris-ezni - úgy, hogy a ház homlokzata volt a kijelző. Videók letölthetők innen. Kép itt.

4. A Tetris ihlette meg a Delft-i Egyetem Elektromérnöki karának csapatát is, amikor 1995-ben, a diákszervezetük 90. szülinapjára szerveztek egy játékot. A hollandok épülete 96 méter magas (azaz a budapesti Parlament magasságával megegyező), 15 szintjének mindegyikén 10 szoba van. Több mint 2000 négyzetméteres felület állt rendelkezésükre. A Guiness Rekordok könyvébe is bekerült produkcióhoz 3500 méter kábelt, 400 fényforrást, és 1500 méternyi papírt használtak fel. Az eseményt 3 kamera rögzítette, és több tévétársaság is átvette az anyagot.

5. 1993-ban készült a bostoni MIT-en (Massachusetts Institute of Technology) ez az installáció, ők egy VU-Metert alakítottak ki a július negyedikei ünnepélyre. (A VU-Meter, azaz kivezérlés-jelző áramkör az a LED-sor a hifiden, amin a hangerőtől függően világít több vagy kevesebb LED.) A Bostonban található "The Green Building", azaz Zöld Ház hivatalosan 54-es épület néven fut. Ennek szabályos rácsos ablakkiosztása alakult át kijelzővé. Először egy rádióra kapcsolták rá a rendszert, majd a július 4-iki ünnepi tüzijátékot kísérte egy valóban fényes program. Az egyetem története egyébként tele van hasonló akciókkal.


NIX (A kép forrása)

6. Egy meg nem valósult projekt mindennapi eseménnyé tette volna az éjszakai ablakvilágítást. A NIX projekt keretében Frankfurban épült volna meg a European Central Bank (ECB, Európai Központi Bank) toronyháza. A tornyok csupa üveg felületein sorakozó ablakokon keresztül lehetett volna különféle mintákat, feliratokat kivetíteni este, munkaidőn kívül. Ám - bár az ECB végül irodaházat építtetett magának -, végül nem ez az épület valósult meg

7. A Berlinben található irodaház, a Potzdamer Platz 10 a SPOTS keretében kapott speciális fényeket. 1800 fényforrást integráltak az üveghomlokzat mögé. Ezeket számítógép vezérelte egyenként, így gyakorlatilag bármilyen variációt be lehetett állítani.
Hasonló kivilágítható homlokzatot kapott a Dexia Tower (Brüsszel) is. A Bécsi Uniqua torony is ilyen fényjátékkal gazdagott:


A MüPa oldala viszont már nem játszik, mert azok csak a homlokzatra szerelt LED-ek, nem az ablakokra. Az Uniqua székház színváltós fényei is a szalagablakok közé kerültek.

De azért jól el lehet szórakozni egy 30 éves ház homlokzatával, nemde? :-)
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kodó tamás 2010.08.14. 07:56:46

EZ NAGYON JÓ.
szent sőnherz ilyen is van?
nagyon jók a mátrixok

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2010.08.14. 10:58:48

Érdekes lenne megpedzegetni, melyik Bp.-i egyetemnek/főiskolának vannak a legjobb kolijai :);)

OkoskaTo:rp 2010.08.14. 21:16:40

Vegyük észre, hogy a Schönherzben 16 lakószint van*, szintenként 16 szobával, szobánként 4 lakóval. Ez összesen 1024 = 2^10 = 1 kiloegyetemista. Nemkicsit kocka.

"- Hány lány lakik a Schönherzben?
- 1024.
- ???
- Hát kettő, a tizediken."

*: Az összesen fszt+18 emeletből a földszint és az első közösségi terek, klubok stb. A másodikon voltak a vendégszobák, de ezek egy része átment fix használatba. A 19. emeleten van még a liftgépház mellett a rádióamatőrök klubja.

Pukker 2010.08.14. 21:24:39

Ha 80ban épült az SCh akkor hogy lenne 40éves a homlokzat? Rejtély!

SCH nekem nem a mátrixot jelenti, én 93-98ig laktam ott, a régebbieknek is más és az újabbaknak is. az SCH az SCH.
Soksoksok szempontból a legjobb. Volt és valószínűleg lesz is.

Azért érdemes lenne összeírni, hogy a fent említett mátrixokat mekkora pénzből hozták össze és mennyi volt az sch mátrix. A végeredményre tuti tippjeim vannak...

Pukker 2010.08.14. 21:29:36

@Pukker: még annyit mondanék, amikor én beköltöztem őskornak képzeltem el a építést, az első bekölotözést, az első éveket. Lévén 13 évvel korábban volt.
A kiköltözésem 13 éve volt, a mostaniak úgy néznek rám, mint én annó. Így kerek a világ.
QPA októberben van, mi adta az apropóját a cikknek?
uborkaszezon?
írjatok az aranyhalról is, a kisborostyán vendéglőről, ami annó egy törzshely volt. pl a fidesz is ott alakulgatott. Az aranyhal, westbalkán a kopaszi gáton volt, ahol most biznisz van. szép történet lehet az is,
(a végeredmény valóban szép)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.08.14. 21:46:35

@Pukker: Köszönöm az észrevételt, javítottam!

A cikk apropóját az adta, hogy megyünk végig Finta budapesti épületein, és most éppen itt tartunk :-)

Pukker 2010.08.14. 21:54:37

Akkor még egyet javíts ki, hogt jelenleg a villanykar kollégiuma. Világ életében az volt. Írhatod, hogy még mindig mondjuk, mert valóban szemet vetettek rá mások is.

Szállj be egyszer a liftbe, kicsit más mint egy tizesé :)
Tényleg isteni hely.

Pukker 2010.08.14. 21:55:50

Schönherz még a várvan is volt, nem messze a lovas szobortól, amit minden rendes végős évfolyam karbantartott, kifényezte a tökét!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.14. 22:04:29

Igen, erről a koliról mindig csak hallottam, de sajnos sosem jártam, pláne laktam ott :(

Az az 1024 lakó nagyon kemény .D

Doryyka 2010.08.14. 22:40:04

@ColT: sajnos, bizony! Én sem, (vegyész voltam), de a párom, villanyos, Qpáztunk is, szurkoltunk mi olasz bírónak a Hidegkutiban :)) Nagyon tetszett mindig, a nagy élet és összetartás miatt.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.08.14. 23:18:55

És az igaz, hogy a Schönherz kupán egyszer az volt a feladat, hogy minél nagyobb állatot kell behozni, és valaki bejött egy lovasrendőrrel?

xstranger 2010.08.15. 00:10:43

Ha jol tudom a QPAt mar nem tartjak belul az epuleten koszonheto a PPP konstrukcioban resztvevo cegnek.

Par evet en is laktam benne. Egy shithole volt de legalabb a mienk volt. 18-20 evesen tokmindegy miben laksz csak jo legyen a hangulat. Multkor lattam egy filmet a sittrol es meg kellett allapitanom hogy milyen rengeteg helyuk van a raboknak.

BTW a furdo linoleumozva volt ami beazott es ledobta a vakolatot a gipszkarton masik oldalan. Egerek es csotanyok rendszeresek voltak.

2010.08.15. 01:20:19

@wizso: A Hérosz egy hülye cég, bár lehet hogy az volt a nagyobb hülye, aki egy építőipari cégre bízta egy kollégium üzemeltetését..

bbandi 2010.08.15. 01:28:46

"Végül egy már akkor is elavultnak mondható Sopron-profilú függönyfal került az épület ablakai közé. (Ma már nem ez, hanem egy újabb, világosszürke burkolat látható az épületen.)"

Ebben biztos vagy? Nem tudom milyen ez a függönyfal, de a mostani csak azért látszik viszonylag újnak mert a felújításkor lefestették. Valójában rosszul rögzített, talán alumínium lemezek, amik nagyobb szélben úgy nyikorognak, hogy 6 évig az őrületbe kergettek (most költöztem ki tavasszal)

A QPA meg valóban kiköltözött az egyetemisták parkjába te pl 2 éve esett az eső a zárónapon ("hajtás"), akkor a hérosz beendedte a népet.

daneeka 2010.08.15. 06:40:04

@Pukker: mennyire imádtam a kopaszi gátas west balkánt...

daneeka 2010.08.15. 06:42:09

Hány csaj lakik a schönherzben? 1024!

(kettő a tizediken...)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.15. 08:55:04

Hát, nem tudom, ezt gondoltad-e meglepetésnek, de én nem tudtam, hogy ez is Finta épület. Mindenesetre ez egyike azon műveinek, amit inkább szeretnek a népek, legalábbis azok akik belakták. Hogy ez mennyire az épület minőségének köszönhető, arról persze lehetne vitatkozni, szerintem inkább a boldog diákéveknek köszönhető...

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.08.15. 09:01:32

Azért az igazi a vári kolesz volt, néhány kép látható belőle az "Ezek a fiatalok" című filmben. Ahavi koleszdíj kb. 40 forint volt, egy Illés-Omega duplabuli belépőjegye 10 (tíz) forint. Az új kolesznek nincs hangulata, az épület ronda, jellegtelen. Finta mindig drágát és szart tervezett.

kigyurt álat 2010.08.15. 09:06:42

Azt a szót, hogy installáció, csak a buzik használják.

traianus 2010.08.15. 09:13:58

@Strici: Öregszik, mérnök úr? :)

cserfes csermely 2010.08.15. 09:19:12

UNIQA, nem kell bele U mert egy betűszó.

egy-fo-epitesz 2010.08.15. 09:42:51

@Pukker: akkoriban a homlokzati elemeket 5évig egy telepen előre öregítették "előtárolással", ez volt a szocialista patina.

egy-fo-epitesz 2010.08.15. 09:48:52

@Lrdx: azt hiszem "nemcsak" szakmai szempontok voltak... sőt csak azok nem voltak. a ppp általában nem arról híres...

albert1 2010.08.15. 09:57:48

Azért jó tudni, hogy nem direkt ilyen szar a földszinti- első emeleti térkiképzése. Bár én már hallottam olyan változatot is, hogy csomó plusz ötlet az építés közben jött be, és attól lett ilyen fasza. :)

Az élettér mérezetésénél az építész bizonyosan számításba vette ;) a lakók adott életkorában még meglévő toleranciát is, mert amúgy érthetetlen, hogy lehet kibírni 5 évig. Tudom, pénz...

Hogy a jó minőségű anyagokat nem sikerült megszerezni, az kiválóan látszik az abszolút hőhíd alu ablakkeretekből. A képek alapján a homlokzat burkolata még mindig ugyanaz, csak kapott egy kezelést, mi által a színe a régi koszos állapotnak felel meg. Egyszer próbaképp lemostam pár elemet, néhányon előjött a sötétkék szín, néhány meg fémtiszta lett. :)

Ám a szobánként fürdőszoba az szupermodern ötlet lehetett akkoriban - külön jó, hogy a slozit viszont közösnek építették, mer azt nagyon gáz lenne takarítani még 4 normális emberrel is.

A mátrix költsége? Hát igen, az 1981-es narancssárga asztali lámpák biztosan nem dobják meg a költségvetést :) De az ágyakban is 1981 óta gyűltek az atkák, amikor nekiestünk, akkor centi vastagon állt a homok a folyosón.

A "körök" működésére nem térnék ki, de jobb tudni, hogy "az nemcsak játék és mese"...

Talán még egy mefigyelést: mivel műszaki meg kan kolesz, ezért a legtöbb dolog működött, minden meg volt szerelve, össze volt fúrva, ki volt találva, volt rá egy rendszer.

Érdekesség, hogy az épületben pár éve a Schindler felvonógyártó Miconic 10 jelű rendszere üzemel, amelyben az utazónak a célállomását kell bepötyögnie a lifthíváskor, és a rendszer a 4 közül azt a liftet állítja meg neki, amelyik a forgalom szerint a legoptimálisabb. Elvileg. :)

egyittlakó (törölt) 2010.08.15. 10:07:15

@wizso: "így 60 fiúra szintenként jutott 1 max. 2 wc. Reggel a 8-as sulikezdés előtt eléggé durva sor volt a WC-k előtt."

De sajnálom. Lehet albérletbe is lakni, igaz akkor keményen meg kellene dolgozni a tanulás mellett. Ha tandíjat is kellene fizetni, akkor meg pláne...
Addig örülj, míg ebben a hülye országban szocialista kormányok vannak hatalmon: ezt onnan lehet tudni, hogy a diákoknak a budipapírt is ingyen adja az állam.

"viszont a H***sz ZRT. minden kis apróságot amit csak tud azt ráver a kollégistákra, és egy csomó 30 évig működő dolog még mindig nem megy, pedig már 2,5 éve átadták a felújítást követően."

Ez így helyes, mert a Kármánban is mindent szétvertek. 30 éve szocializmus volt, hapsikám, most pedig kapitalizmus van: ébresztő!
Ráadásul vendéglő van a koleszben, kint pedig terasz... beszarok.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.08.15. 10:12:08

Nekem csak egy hozzáttenni valóm van: írtad ugye, hogy a Schönherzen a Mátrix alkalmával csak vetítések vannak, interaktív funkciók nem. Na, ez nem igaz, asszem 2003-ban volt (valamikor tuti, láttam) rendes, játszható Tetris is.

egyittlakó (törölt) 2010.08.15. 10:14:58

@albert1: "a rendszer a 4 közül azt a liftet állítja meg neki, amelyik a forgalom szerint a legoptimálisabb. "
Nincs ebben semmi újdonság, ezt a rendszert sindler csak koppintotta valahonnan...
A másik oldalon a sok köcsög lefelé is lifttel megy, ha kell, akár egy szintet is. Kár volt lifteket beépíteni a kolikba: tanulás helyett állandóan mászkál a jövő nagy generációja (haverok, buli, fanta).

kitiara 2010.08.15. 10:17:36

csókolom bácsi, savanyú a szőlő?

gumo 2010.08.15. 10:55:09

Az 1983-as Utolsó Villamosból:

"A rakétaszerű jellegre azért esett a választás, hogy a félemeleten elhelyezett biliárdasztalról esetlegesen lerepülő golyó röppályáját az épület falai ne zavarják.

A mellékhelyiségek belső borításánál pszichológusok javaslatára olyan színösszetételt választottak, amely elnyomja a káros nemi ingereket.

Az ablakokat illetően az volt a szempont, hogy a magasabb emeletekről kihányó kollégisták ne veszélyeztessék az alacsonyabban lakó, ablakon
kinéző társaikat."

Aki szerint a hely szűk: hivatalosan 4 ember volt 10 négyzetméterre, valójában akár 8 is, mert mindenki ott lógott a net miatt ('90-es évek közepén 10 megabit, hatalmas warez és xxx gyűjteményekkel). De elég jól elfértünk, amíg 4 netezett, addig 4 aludt.

Volt egy szoba 8 PC-vel is, ott a négy összetolt ágyon is mindig halomban hevertek az emberek. Azt már nem mindenki bírta :)

EvilHedgehog 2010.08.15. 11:07:29

Hamár BME Villanykar + Finta akkor következő lehetne a BME I épület és a misztikus teremszámozás... :D

OldLoser 2010.08.15. 11:17:25

A "Mátrix" megoldások felsorolásában nem találtam meg a rotterdami KPN felhőkarcolót.
Bővebben:
www.youtube.com/watch?v=Qcia4Ae7Jas
www.galinsky.com/buildings/kpntelecom/index.htm
www.pixelsex.org/impressions.html

Pukker 2010.08.15. 11:46:16

@EvilHedgehog: K épület alaprajzát minden építészhallgatónak meg kell rajzolnia, egy egy emeletet talán, mérőszalaggal :) Állítólag az alagsori és felső szinteket még senkinek nem sikerült eltalálnia :)

Amikor elöször bementem, azt hittem sose jutok ki onnan, fél év alatt a legelvetemültebb termekhez is eltaláltam.

EvilHedgehog 2010.08.15. 11:59:30

@Pukker: Igen! A K épületnek vannak érdekes tulajdonságai....főleg a 3. emeleten lehetnek gondjai az embernek.

Az I épület érdekessége az abból adódik hogy Elte Bme közös épületnek szánták ezért bevezették az IB-IE jelölést. Ebben még van valamennyi szisztéma az épületen belül, nade pl a nagy előadók számozása...khm..érdekes. :)

Még gólyaként volt valami feladat, hogyha valaki megtudja, hogy a számozás miként/ki által lett így megoldva az kap valami piát. Nem tudom hogy valakinek sikerült e végül, de lehet hogy Finta studiónak kéne írni egy emailt. :D

lüke 2010.08.15. 12:02:51

szépen:) zárja le a Müegyetem épület sorát, s a kort amiben fogant nagyon jellemzi:
faragtak belöle, ahogy csak lehetett, a jövö értelmiségének, jó lesz

Medencefűtés · http://sun-pool-heating.com 2010.08.15. 12:05:33

@Pukker: Nekem is a lift az örök emlék (1984). Egy barátom lakott a 13.-on. Vele szálltam be a liftbe és még pár közönyös figura. Elindult a lift, majd úgy éreztem, hogy mégis a földszinten maradt, mert még be akarnak szállni a későn jövők. Aztán megint volt egy ilyen indulási kísérlete, de mikor kinyílt az ajtó páran kiszálltak. Na ezen aztán elkezdtem volna épp gondolkodni, hogy meggondolták magukat és egy másik lifttel akarnak felmenni, mikor szólt a haver, hogy szálljunk ki, mert felértünk a 13.ra :)

ezüstérem 2010.08.15. 12:21:05

@egyittlakó: Sajnálom, hogy szomorkodsz, hogy már nem szocialista kormányok vannak, addig volt minden csupa játék és mese, de ez nem annak a helye, úgyhogy ne keverd bele. kösz.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.08.15. 12:27:37

@EvilHedgehog: Az lesz majd még a sorozatban, de a rejtélyes számozásról nem hallottam. Mesélj!

@Medencefűtés: ez a liftes dolog olyan, mint az új drog, a "világos-sötét" :-)))

EvilHedgehog 2010.08.15. 12:56:24

@fovarosi.blog.hu: Az épület V alakú és két szárnyrészre oszlik. Főbejárat felől nézve a bal szárnyban csak IB-s termek vannak (illetve IL). Jobb szárnyban a másodiktól kezdve IE-s , viszont az elsőn még IB-s.

A nagyelőadó IB028, a két 4 kisebb előadó IB.025/IB.026/IB.027/IE.007

Senki sem tudja például, hogy hol lehet az IB.001.

Extra csavar, hogy vannak IL termek, ezek a laborok lennének a nagyelőadó fölötti félkörben. Node vannak olyan laborok amik IE-s termekben vannak.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.. :)

EvilHedgehog 2010.08.15. 13:07:18

@EvilHedgehog: "a két 4 kisebb"

vagyis a 4 kisebb :)

Fulib 2010.08.15. 21:11:56

A BME I épület ihlette az alábbi, az Impulzus kari újságban megjelent egyperces novellát:

"A szolgalelkű búcsúja

Már sokadik alkalommal próbáltam felvázolni az épület alaprajzát, de semmi. Kimegyek, iszom egy kávét, hátha akkor támad valami ötletem.

Ülök a tűéles képű monitor előtt, közte és köztem füst kavarog, a tervezőprogram saját képernyővédővel szórakoztatja magát.

Nem lehet, lassan hajnalodni kezd, nekem pedig le kéne adnom a tervrajzokat. Arcomat kezembe temetve küszködtem önnön tehetetlenségemmel, és amikor fölemeltem tekintetem, ott állt ő.

Kaján vigyor ült szabályos vonalú arcán, és valami iszonyatos hideg áradt belőle.

– Engedd meg, hogy segítsek neked -szólalt meg suttogó, hörgő hangon.
– A magadfajta istenkáromlások senkinek sem segítenek!

Remegni kezdett, és valami kacagásfele sóhaj hagyta el száját.

– Csak óvatosan a nagy szavakkal. Most segítek, és ez legyen neked elég.
– Jó, mondd akkor.
– A házat a Pusztulás Mezejének kellős közepére kell felépíteni, ahol a tellurikus áramlatok...
– Ne haragudj, pontosan hova?
– Lágymányosra gondoltam. Legalábbis így hívják a ti nyelveteken, mert a mi ősi nyelvünkön a neve...
– Jó, ezt most hagyjuk.
– Persze, persze. Legyen benne három kör: két kisebb, melynek középpontjait összekötve a harmadik, nagy kört úgy metssze, hogy az aranymetszés számát adja ki.
– Hát legyen.
– A folyosók meglepő módon szűküljenek össze, a falak céltalanul metsszék egymást, a csempéket idézési rúnák formájában rakd le.
– Idézési rúnák? Na várjunk csak! Én ezt nem...
– Elhallgass! Beleegyeztél, már nem léphetsz vissza. A középső kört acélrudakkal erősítsd meg, hogy amikor az égből leszáll a legősibb isten, legyen mire támaszkodjon. És gondoskodj arról, hogy a lépcsők korlátain tellurikus áramok futhassanak szabadon.
– Hogyan?
– Majd küldünk egy kábelt. Közönséges 380V-os kábelnek fog tűnni, de te tudni fogod, hogy nem az. Kösd rá a legkeletibb lépcsőház korlátjára.
– Ennyi az egész?
– Miért, netán kevesled, emberfattya?
– Nem, nem dehogyis.
– Nos, akkor láss munkához, új szolgája az ősi isteneknek.

Sistergés támadt, és ő eltűnt, ott maradtam egyedül a szobában. A monitoron egy tervrajz volt, olyan élénken emlékszem minden részletére, hogy már soha nem szabadulhatok az emléktől. Én mégis megpróbálom, és most mennem kell, bár fáradt vagyok."

lsp

(wikimapia.org)

onlame 2010.08.16. 10:13:33

Azért azt megjegyezném, hogy az SSSL (Szent Schönherz Senior Lovagrend) névben a Szent a magasztos célokra vonatkozik (gólyák tanulmányi segítése, közösségi életbe való bevonása, utánpótlás-nevelés, hagyományok őrzése, stb.), és az alapító okiratban egyértelműen kinyaltkoztatták, hogy "az Kollégiumról, nem pediglen egy emberről" kapta a nevét a szervezet.

A médiatörvény értelmében HELYREIGAZÍTÁST követelek! :D:D:D

Aranylab6 2010.08.16. 15:44:03

@EvilHedgehog: igen, a K egy igazi labirintus :) Kb 1 éve rajzolgatom a kisebb-nagyobb felújítások, meg átalakítások miatt, és most már értem... pedig 7 évig jártam oda, de akkor még messze voltam a megoldástól

Aranylab6 2010.08.16. 15:46:22

@Aranylab6: amúgy ez a nagy kavarodás csak azért van, mert a III. emelet egy az egyben ráépítés, valamikor a 40-es években készült el. és az akkori tervezők nem vették a fáradtságot, hogy maradéktalanul összehangolják a ráépítés tervezett alaprajzát, a meglévő lentebbi szintekével... arról már nem is beszélek, hogy hány helyen van olyan duplafödém, aminek a búvóterébe kisiskolás csoportok tűz-víz-repülőzhetnének :)

EvilHedgehog 2010.08.16. 15:47:51

@Aranylab6: Mondjuk én csak az alagsort tanultam meg :D az annyira nem is bonyolult..

Fentebb nem sok órám volt...

OkoskaTo:rp 2010.08.30. 23:19:37

@Aranylab6: Meg pl. hogy a K III. emelet nem egyszeresen összefüggő (azaz van olyan harmadik emeleti terem, amiből egy másik harmadik emeletibe csak a II.-on keresztül lehet eljutni), és hogy ugyanaz a teremszám ki van osztva mindkét harmadik emeleten.

De ha már rajzolás: A Schönherznek anno a Qpára elkészült a Doom-pálya változata, amiben a versenyzők egyszerre négyen hentelték egymást.

@EvilHedgehog: Az I épület számozása úgy készült, hogy a Finta Stúdió CAD-programjában szépen végigmentek a helyiségeken és beszámozták őket (az alaprajzon azért valami logika felfedezhető). Aztán ahogy a tanszékekkel egyeztették az elosztást, szobákat vontak össze vagy hagytak el, így kimaradtak bizonyos számok.

EvilHedgehog 2010.08.31. 07:14:57

@OkoskaTo:rp: Ez eléggé esélyes...bár ahhoz hogy eljussunk a földszinten az IB.028-ig akkor még a liftaknákat is be kell számozni. :)
süti beállítások módosítása