Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Útikalauz a 4-es metróhoz: Keleti pályaudvar

2015. április 27. - fovarosi.blog.hu

fovarosi.blog.hu: Metro4-BarossTer-20150419-13 - indafoto.hu

Az állomás tervezésének története 1999-ben indult, amikor a felszíni arculat és közlekedési rendszer megoldására kiírt pályázatot az M-Teampannon Kft. - TAAT Kft. - Palatium Kft. által alkotott csapat nyerte meg. A metróvonal szabályozási terveit 2004-ben ismertették: ezek szerint a Baross téren megmaradt volna a Kővári György tervezte aluljárórendszer nagy része, bár az állomás elhelyezéséből adódóan a Bethlen Gábor utcai aluljáró-szakasz megszűnt volna. (A 4-es metró honlapján még mindig ez az állapot szerepel!) Akkor úgy számoltak, hogy a 4-es metró átadása után a belváros felé menő, illetve onnan érkező forgalom csökken, de a Baross tértől kifelé áramló forgalom valamivel nő majd. Természetesen cél volt már akkor is az autóforgalom által elfoglalt terület csökkentése, a kevés zöldfelület kiterjesztése és megújítása, valamint a gyalogosforgalom újragondolása a gyorsabb átszállások érdekében.

fovarosi.blog.hu: Metro4-2003Korul-BarossTer - indafoto.hu
A Baross tér a 2000-es évek elején, a Kővári György (MÁVTI) tervezte aluljárórendszerrel
 
A metróépítésnek köszönhetően a tér felszíne is jelentősen átalakult: új forgalmi sávok jöttek létre, a korábbi süllyesztett "agora" helyét új felszín alatti és feletti térrendszer foglalta el, és jelentősen átalakult a tömegközlekedési hálózat is. A pályaudvar főhomlokzata előtt már nem az autóforgalom dübörög, a közlekedési sávokat a tér felüljáró felőli végébe koncentrálták. Közel az eredeti helyére került vissza a Baross-szobor is. Tervezték egy "indulási oldali", felszín alatti parkoló megépítését is, ez azonban nem valósult meg - ezt a funkciót részben az egykori benzinkút helyén álló felszíni parkoló, részben a közeli Aréna Plaza ingyenes parkolási lehetősége biztosítja napjainkban.

fovarosi.blog.hu: Metro4-BarossTer-20150419-03 - indafoto.hu

Amikor 2004-ben a Palatium Stúdió Kft. megkereste Gelesz Andrást és építészirodáját azzal, hogy tervezzenek metróállomást, újfajta feladatot kaptak: addig mélyépítésben nem volt tapasztalatuk, és a korábbi metrópályázatokon sem vettek részt. Így kihívásokkal teli, szép munka lett számukra a Keleti pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér állomások megtervezése.

quotationmark.jpgGelesz András írta az Építész Közlöny - Műhely 2014 szeptemberi számában: "Az átadás hétvégéjén én is utaztam a vonalon, kiszálltam több állomáson, úgy láttam, hogy az emberek tolonganak, és gyermeki kíváncsisággal nézik az új, földalatti világot. Szinte mindenki fotózott, sok esetben közös családi programmá alakult az utazás. Elgondolkodtam azon, miért is van ez: ilyen sokan megnézik és még tetszik is nekik. Arra jutottam, hogy egyfelől a magyar ember már csak ilyen: úgy gondolja, megnézi, hogy mi is az, amit ennyit szidtak évek óta és neki ennyibe került. Másfelől ezt a létesítményt - mivel minden nap használja, utazik vele, része az életének - sokkal inkább magáénak érzi, mint esetleg más épületet."


Az állomás a Thököly út alatt húzódik, a 2-es metró állomásával közvetlen kapcsolatban. Így a 2-es metró új bejáratának megtervezése és megépítése is a 4-es metró projekt része lett. A 4-es metró állomására a 2-es metró régi bejárata mellett, és a Bethlen Gábor utca közelében, az aluljáróból is bejuthatunk. Az aluljárószint áttervezésének eredménye az is, hogy az állomás oldalról némi természetes fényhez is jut - ami egy ilyen forgalmas helyen fontos eredménynek mondható. A metróállomás most végállomásként funkcionál, de a kihúzó vágány úgy épült meg az állomás keleti végén, hogy egy későbbi meghosszabbításnál a továbbvezetés kezdő szakaszaként is működhessen.

fovarosi.blog.hu: Metro4-BarossTer-20150419-08 - indafoto.hu

Akármelyik irányból is érkezünk, "felülről" látjuk az állomást, mozgólépcsők vezetnek le a peronszintre. Az állomás dobozának két végébe, több szinten sorakoznak az utasok számára nem látható üzemi terek, középen pedig a jókora belmagasságú peronszint. A tágas tér érzetét növeli a középperonos kialakítás is: középen várakozhatunk és sétálhatunk, a vágányok kétoldalt futnak. A peron hossza 80 méter, szélessége 15,3 - 16,1 méter közötti. A peron középső vonalába helyezték el a tűzcsapokat, segélyhívót, órát, információs táblákat, padokat. A biztonsági sáv felett nem csupán a ki- és beszállás helyének kiemelését szolgáló világítás húzódik, ide rejtették el a video- és audio rendszerek, az utastájékoztatás kábelrengetegét is. Az általános világítás itt is - mint a vonal állomásainak többségénél - a vasbeton gerendákba süllyesztett.

fovarosi.blog.hu: Metro4-BarossTer-20150419-11 - indafoto.hu

A padozatok világos, magas kopásállóságú gránitból készültek. A peronról felnézve a látszóbeton felületek határozzák meg a látványt. A korlátok itt is edzett üvegből készültek.

A 2-es metró felőli oldalon hatalmas kivetítőt szereltek a falra. Az eredeti szándék szerint ezen tematikus film (azaz inkább vetített képsorozat) mutatja be a múlt és a jelen metróépítészete mellett a környék legfontosabb építészeti emlékeit, jeleit. Hogy mi lesz az óriási kijelző sorsa a jövőben? Majd meglátjuk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsoci 2015.04.28. 13:01:38

Szerintem nagyon elbb.ták a felszíni közlekedést. Az közúti rész is rosszabb lett, meg a villamos végállomás kialalkítását sem sikerült helyrehozni. Cseréb a pályaudvar parkolója és megközelíthetősége sokat romlott.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2015.04.28. 13:40:16

@zsoci: Nekem tetszik, hogy a pályaudvar főhomlokzata előtt nem buszok pöfögnek, hanem gyalogos tér lett, ehhez viszont szükséges volt, hogy az autóforgalmat áthelyezzék a tér felüljáró felőli végébe.

Az mondjuk már egy más kérdés, hogy ha megépítik az újpalotai villamosvonalat, akkor az hol fog megállni a téren...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.04.28. 15:46:20

@fovarosi.blog.hu:

Örülök hogy neked tetszik. Egyszer majd te is rájössz, hogy vagy közlekedési csomópont, vagy parkosított tér. A kettő együtt nem megy.

zsoci 2015.04.28. 22:10:47

@fovarosi.blog.hu: Na azzal, hogy az eredit állapot szerint tér van a főbejárat elött, és nem úttest nekem sincs bajom, sőt, lehetne nagyobb. Nekem az a bajom, hogy a Tököly úton építettek egy felesleges gaz sávot, és berakták középre a buszsávot, ami így kétszer kell, hogy keresztetezze a teljes autóforgalmat, ezzel felesleges torlódást okzva. Szintén nem tetszik, hogy nincs a Kerepesi úti oldalon parkoló, a másik oldalon is alig. Pedig egy pályaudvarnál ez evidencia. Szintén zavar, hogy szükségből épült egy bazi nagy üres beton kocka M4 kihúzó vágányai fölé, ami bármi is lehett volna, de csak azért sem. Lehetett volna parokló, legalább 3 szint belefért volna, kb 150-200 parkolhelyel. De ennél is jobb lenne, ha már eleve úgy csinálják meg, hogy oda jön le a villamos a Dózsától már föld alatt, és akkor közvetlen lenne az átszállás az M4-re. Szintén nagyon zavar, hogy nem hozták vissza a térre a 24-es villamost, és nem teremtették meg a leheőségét, hogy azt összekösség a Rákoczi úti villamossal, és esetlef továbbvigyék a Rottenbilleren. Na ez a bajom a térrel.

zsoci 2015.04.28. 22:12:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Valami ilyesmi. Eröltetik ezeket a semmi sem jó pár négyzetmters gazos földarabkákat, pedig csak a hazsnos helyet veszik el. De ugyanennyire felesleges a hatalmas gyalogos felület is, mert seni sem korzózni akar 201-ben, hanem kevés sétával átszállni, hatékonyan közelekdni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.04.29. 06:46:10

@zsoci:

Újpalotára a villamos megépítése szakmai öngyilkosság és merénylet a lakosság ellen.

Oda metró kell!

zsoci 2015.04.29. 11:12:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ezt így erős kijelenteni. Bár szerintem is jobb lenne, de a M4 pénügyi sikere után ez kb 20 évig nem lesz téma. Az M4 egyetlen értelmes célja lenne, ha Budaörstől Újpoltáig járna. Talán majd 2050 környékén reális. Viszon bármi is épül késöbb a metrokkal párhuzamos kötöttpályás kapcsolat nagyon fontos, tehát a megépítése nem hátrány.
süti beállítások módosítása