Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ferencvárosi közraktárak

2007. július 11. - fovarosi.blog.hu

Az 1870-es évektől kezdve nagy építkézések sora kezdődött Budapesten, jelentősen átalakítva a várost, és létrehozva egy modern főváros sok jelentős épületét és útját. A fejlődő gazdaság a vizi közlekedés fejlődését is magával húzta, így jöttek létre a Duna partján a hatalmas malmok és rakodók. Ezekhez kapcsolódóan épültek meg 1880-81-ben a Ferencváros Dunaparti részén azok a közraktárak, amelyekről ma szó lesz. Ma 3 épület áll még, régebben a mai Nehru park is hasonló hasznosítású volt, és a 3 épület helyett is 4 állt a második világháború végéig. A háborús bombázások az egyik épületet teljesen, a többit részben tönkretették, és ezt követően indult meg máig is elhúzódó, lassú leromlásuk. A huszadik század végi állapotokat őrzik ennek a honlapnak a képei: http://www.kozraktar.hu/.


A Közraktárak kiemelt helyszínként szerepeltek a Főváros 2010-es kulturális fővárosi pályázatában is. Akkor, mint ahogy a képen is látható, uszályokat képzeltek a folyóra, persze a legmodernebb kivitelben. Ezekről tudtak volna feljönni a Közraktárakhoz a hajóval érkezők, de épültek volna vizi színpadok, stégek is. Az épület a pályázat szerint akár a megnyitó helyszínéül is szolgálhatott volna. De, mint ma már tudjuk, Pécs nyert, a terv pedig a meg nem épült Budapest képzeletbeli építészeti múzeumát gazdagítja. De nézzük a jelent, és a fényesnek ígért jövőt!


2007 április 10-én tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés azt a PPP konstrukciót, amelynek segítségével megújulhatnának az évtizedek óta egyre csak romló állapotú közraktárak. A főváros megtartaná a tulajdonjogát, a vállakozók kulturális és kereskedelmi hasznosítási lehetőségekhez jutnának. Az építkezés 2008 őszén kezdődhet el leghamarabb. A városházi illetékesek a Dunával való kapcsolatot is szeretnék újra megteremteni.


2007. június 27-én pedig eredményt is hirdettek. A nyertes a Porto Investment nevű offshore kft lett (bár a Wallis és a TriGránit is pályázott). A felújítás költségét korábban a főváros 6 milliárd forintra becsülte, ezért kerestek beruházót. A beruházó kb. 8 milliárdos költséggel számol - ebből 7,6 milliárd az épületek helyreállítására, a fennmaradó pénz nagy része pedig a infrastruktúra- és közlekedésfejlesztésre megy majd el. Mivel az épületeket még soha senki nem újította fel, nagyon leromlott az állapotuk. A pályázat kiírásakor viszonylag szabad kezet adtak a pályázóknak, akik a meglévő épületek helyreállítása mellett más részekkel is megtoldhatták a területet - ez már csak azért is indokolt volt, hogy mélygarázs is épülhessen a helyszínen.


A győztes terv is él a lehetőségekkel: a Kas Osterhuis holland tervező nevével fémjelzett terven a közraktárak régi, 15700 négyzetméternyi épületeit egy nagy, íves, üveg és acél "kupola" köti össze, ezzel jelentősen megnövelve az összes alapterületet. Az új és a régi részek együtt 23 ezer négyzetmétert tesznek majd ki, és 250 parkolóhely is épül. "Az 1500 négyzetméteres rendezvénytermet, galériákat, könyvesboltokat, kávé- és teaházakat, valamint a partszakasz teljes hosszában elnyújtózó teraszt is magába foglaló megújult épületegyüttes átadása legkésőbb 2010. nyarára várható." - írja a hg.hu. Így tehát a kereskedelmi funkciót termelhetik majd ki azt a pénzt, amiből a kulturális funkciók és a kezdeti beruházás is színvonalasan elvégezhető.


Bár a beruházó kiléte kétségeket hagy bennem a beruházás sikerét illetően, úgy gondolom, hogy ezt a tervet meg kell valósítani, mert új életet lehelhet egy ma teljesen kihaltnak mondható területbe, ráadásul teszi ezt úgy, hogy közben akár Budapest új szimbólumát is létrehozhatja a Duna partján. Szerinted? Szólj hozzá!


Források, képek:

http://index.hu/politika/belfold/budapest/kozraktz3626/?print

http://www.hg.hu/cikk/kozraktarak_magyar_holland_modra

http://hg.hu/cikk/uvegbuborekot_kap_a_kozraktarak

http://www.oosterhuis.nl/quickstart/index.php

http://www.budapest2010.hu/index.nof?o=&nyelvid=1&k1=44&k2=36&k3=38

http://nol.hu/budapest/cikk/391498/

http://www.nol.hu/budapest/cikk/453283/

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása