Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A magyar metrókocsi: Ganz-Hunslet G2

2008. március 11. - fovarosi.blog.hu

Az 1970-es években merült fel a gondolat, hogy a 80-as években épülő új metrószakaszokra új metrókocsikkal kellene előrukkolni. Persze a nyugati országok gyártottak olyan új, modern metrószerelvényeket, amelyek ide is megfeleltek volna, de hát akkoriban ez tabunak számított. A szovjet gyár nyíltan nem zárkózott el a korszerűsítési igények elől, de érdemben semmit sem tett. Ezután az NDK egyik üzeméhez fordultak - a KLEW a hatvanas években szállított már HÉV-kocsikat Budapestnek. A tárgyalások azonban 1982-ben egy idő után elakadtak. Közben a hazai Ganz-gyárak is kezdtek érdeklődést mutatni, így 1981-ben velük is felvették a kapcsolatot. A beruházó és az engedélyező hatóság a Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatósága, a beruházást lebonyolító szervezet a METRÓBER (Metró Közlekedésfejlesztési és Beruházási Vállalat), az üzemeltető a BKV Metró Üzemigazgatósága volt. 1983-ban szerződést kötöttek, a vállalt szállítási határidő 1984. december 30 volt. Ehhez képest az első 6 kocsis motorvonatot csak több részletben, 1986 vége és 1987 júniusa között tudták kiszállítani a Kőér utcai járműtelepre, és csak eztután álltak neki a vezérlő elektronika működőképessé tételének.

A jármű alapegysége az ikermotorkocsi, amely egy "A" vezetőfülkés, és egy "B" vezetőfülke nélküli egységből áll össze. Ebből legalább kettőt kell összekapcsolni, hogy a szerelvény mindkét végén legyen vezetőfülke - így egy négy kocsis szerelvényt kapunk. Ha a két ikermotorkocsi közé még két "C+B" kocsit kellett volna beiktatni - a "C" típus gépészetileg azonos az "A"-val, de nincs vezetőfülkéje.

GanzHunslet.jpg
(Forrás)

A vonatot végül három év csúszással, 1987 december 16-án adták át a megrendelőknek. 1988-ban kezdődött el a próbafutás, ekkor a kilométer számlálót nullára állították. A terv szerint 90 ezer kilométert üresen, majd 10 ezer kilométert próbaterheléssel kellett volna megtennie a teszt járműnek, mielőtt utasszállításba kezdhet, illetve megkezdődhet a sorozatgyártás. 1988 során több mint 22 ezer kilométert tesztelték a Kőér utcai próbapályán, 1988 november elsején már az alagútba is lemerészkedett. Sajnos, szinte nem volt olyan hét, ami problémamentesen telt volna el. Közben beindultak a politikai változások: a Ganz-Mávag addigi formájában megszűnt, a szerződést 1989 február 1-én felmondták. Az utód szervezet a Ganz Vasúti Járműgyár Rt. lett, akivel sikerült megállapodni a folytatásról. Közben az Rt. részvényeit megvásárolta az angol Hunslet gyár. 1991-ben pedig az olasz Ansaldo szerzett többségi tulajdont a cégben. Közben folytatódott a tesztelés. 1991. április 23-án a vonat áramszedőjének műanyag szigetelői - a metróüzem hibájából - eltörtek. Szeptemberre tudták csak pótolni a hiányt. Ezután a sorozatos meghibásodások miatt alig pár napott futott. 1992 március 12-én jegyzőkönyv készült a garanciális idő leteltéről: a jármű addig 123 510 km-t futott. 11 pontban foglalták össze a kisebb-nagyobb hibákat. A záróértékelést 1993-ban írták alá.

Üzemkészsége még a próbaüzem végére sem érte el a szükséges minőséget: a naptári napok mindössze 66%-ában állt forgalomban a metró. A karbantartás több munkaórát igényelt, mint a régi, szovjet metrókocsiknál. Hibás volt a forgóváz, a teljes hajtáslánc, a kocsiszekrény konstrukciója stb.

Ma a jármű a BKV tulajdona, de 1994-ben futott utoljára, azóta nincs forgalomban. Az egyetlen kész szerelvény első része ma a szentendrei Tömegközlekedési Múzeumban tekinthető meg - ennyi tárgyi emlék maradt az elbukott projektből.

Végül egy jó kis szoci tévéhír. A megkopott szalagon a kommentátor arról számol be, hogy a szovjet kocsik után azért fejlesztenek újat, mert "5 év múlva elengedhetetlenné válik a metrókocsik cseréje" (!!!).
 

Források:
A remek metros.hu cikk:
http://metros.hu/jarmu/g2.html
Christo161 videója a YouTube-on:
https://youtube.com/watch?v=EfDzcQznOxU&NR=1

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása