Kolumbia fővárosa Bogotá. 2600 méter magasan fekszik az Andokban. A város fejlődése elképesztő volt, már ami a lakosságát illeti: 1951-ben még 715 ezer lakost számoltak, napjainkban a lakosság az elővárosokkal együtt több, mint 8 milliós! Igaz, a város lakosságának 70 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Szegénység, magas fokú bűnözés és egy teljesen áttekinthetetlenül, szervezetlenül növekvő utcahálózat jellemezte a fővárost. A tömegközlekedés privát autóbusztársaságok kezében volt, akik drágán szállítottak, rossz minőségben dolgoztak, és erősen el voltak foglalva egymás kiszorításával, a konkurenciaharccal. Kerékpárutak pedig egyszerűen nem voltak. A megoldást az 1990-es években egy óriási, 8 sávos autópályarendszer kiépítésében látták - akárcsak mi a 70-es évek városfejlesztésekor. Aztán jött egy új polgármester.
Enrique Peñalosa az autópályaépítést, a reményteli útépítést leállította. Képzelhetitek, hogy először mekkora volt a felhördülés! De tudta, hogy mit akar. Nem iparfejlesztést akart, nem új autópályákat. Kreatív munkahelyeket, ehhez minőségi oktatást és kultúrát álmodott, és ebbe az irányba mozdította el a várost. Látva a nagyfokú nyomort, elvetette az autóutak építését. Ehelyett bevezette a TransMilenio névre keresztelt új autóbuszhálózatot. A korábbi privát busztársaságok megszűntek ugyan, de az ottaniakat bevette az új buliba, átvette őket az új társaságba. A közterületet pedig visszaadta az embereknek. Drasztikusan korlátozta a városban az autóforgalmat, a parkolási helyek visszaszorításával, és egy gyalogos-kerékpáros körgyűrű kiépítésével a kerékpárosoknak adott teret. Ezzel milliók számára adott közlekedési lehetőséget - azokat részesítve előnyben, akiknek nem telt autóra. 1998-tól a járdákon és a közterületeken mindenhol tilos lett parkolni, a szabálytalankodókat pedig szigorúan megbüntették. A csúcsforgalmi időben az autók 40 százalékának távol kell maradnia az utcai forgalomtól. Csodák csodájára még az autósok sem fordultak mind ellene, hisz az intézkedések hatására az átlagos napi utazási idő 48 perccel csökkent. A Budapesten is megrendezett autómentes napot is megartják, ott február első csütörtökjén. 2002-es adat szerint a lakosság 82,7 százaléka támogatja az autómentes napot. A kerékpárosok is kaptak egy napot: minden vasárnap hét órára lezárják a fő közlekedési utakat az autók elől, összesen 120 kilométernyi útszakaszon. Ilyenkor több mint 1,5 millió ember (!) jön ki az utakra - ki sétálni, ki kerékpározni.
A program során több százezer négyzetméter fákkal szegélyezett járdát, több mint 200 kilométer kerékpárutat építettek, valamint több mint 45 kilométernyi sétautat. A fejlesztéseket úgy irányozták, hogy azok ne a belső részekre koncentrálódjanak, hanem a szegény és a gazdag negyedek között teremtsenek kapcsolatot. Az egyik legnagyobb bűnfészek volt az a terület, ahol ma a Parque Tercer Milenio nevű park terül el. Mindezek eredményeképpen az emberek olyan területekhez jutottak, ahol beindult közöttük a kommunikáció. Tudtak egymásról - és csodálatos eredményként a bűnözés elkezdett jól észrevehetően visszaesni. Ahol a városlakók nagyon alacsony életszínvonalon élnek, érdemesebb a közjavak - parkok, terek, járdák - fejlesztésével húzni fel a leszakadókat, mint az egyéni boldogulásukra koncentrálni. Egy nagyváros nem a főutaktól és a toronyházaktól lesz lakható, hanem például akkor, ha egy gyermek biciklivel biztonságban mozoghat. Csökkentek a dugók, csökkent a légszennyezés, nőtt a kerékpározók aránya (0,3%-ról 5%-ra), csökkent a halálos balesetek száma, és 12%-kal csökkent az emberölések száma 1998 és 2002 között.
Tudom, Bogotá nem Budapest, és Kolumbia nem irígylésre méltó ország Magyarországhoz képest. Mégis, ebben a városban a vezetésnek volt mersze drasztikusan belenyúlni a meglévőbe. Mertek teljesen új irányba vinni a várost. És ez nekem nagyon tetszik. Neked?
Hozzászóláshoz katt a bejegyzés címére, a többi cikkhez katt a fenti fejlécre. Előtte viszont nézd meg ezt a videót:
Források:
http://epiteszforum.hu/node/11749
http://www.epiteszforum.hu/node/11547
