Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Kiszervezik a fürdővállalatot

2009. március 18. - fovarosi.blog.hu

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt (BGYH) igazgatja a főváros tizenkét fürdőjét. Ezt a vállalatot tervezi kiszervezni a főváros, a BGYH csak az ingatlangazdálkodást és a kertészetet tartja meg saját kézben. Az üzemeltetésre, karbantartásra, műszaki felügyeletre, takarításra, szállításra 3-4 vállalkozást választanak ki. A kiszervezéssel 275 dolgozó munkaviszonya szűnik meg, egy részük átkerül az új munkahelyekre. A cél évi 160-200 millió forint megtakarítása, amit a fővárosi ellenzék nem tart megalapozottnak.

Ezt az 1936-os filmet a svéd közszolgálati tévé archívumában találták.
Bada i Buda: Fürdőzz Budán. (
Forrás)

Aztán február 11-én a Magyar Nemzet az alábbiakról számolt be: "Nem született eredmény a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által meghirdetett, a fővárosi fürdők beléptetőrendszereinek kiépítésére kiírt, majd megismételtetett botrányos pályázaton – értesült több forrásból a Magyar Nemzet. Teljes titoktartás övezi a társaság egy másik, hatmilliárd forintos, öt évre szóló tenderét is, amelynek megvalósítása egyes szakértők szerint feleennyi közpénzből is lehetséges." (Forrás)

Úgyhogy aggódhatunk tovább fürdőink sorsáért.

 

Források:
http://www.magyarhirlap.hu/popup_index.php?type=nyomtat&id=154903
http://www.mno.hu/portal/615176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása