Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ez is behalt...

2011. december 31. - fovarosi.blog.hu

Immár harmadik éve tart az ingatlanpiaci finanszírozásból eredő, világméretű válság. Ez idő alatt rengeteg projektet állítottak le, vagy el sem indítottak. Ezekből szemezgetünk ismét

fovarosi.blog.hu: Valsag2

fovarosi.blog.hu: NemzetiSzallo2010-01
Nemzeti Szálló: Közel két évvel ezelőtt még bizakodóan írtam a szállodáról. Az Accor szállodalánchoz került, nekiálltak felújítani, hogy MGallery néven nyissák meg. A homlokzat hatvanas években szerzett strandkorlát-kék színét tompább pasztellekre cserélték - amelyen egyébként megkötözött kezű rabszolgák virítanak, persze csak épületdíszként. Valamikor 104 fős kávézó és 203 fős étterem fogadta itt a vendégeket - napjainkban viszont üresen áll, a felújítás folytatására és egy új tulajdonosra várva. A felújítás 2009-ben szakadt meg, így lassan három éve áll üresen a nagy múltú intézmény. Az eladást az is nehezíti, hogy időközben a téren megnyílt a Marriott Courtyard szállója. A New York palota, a Palace szálló és az EMKE szálló mellé így egy újabb szálloda is a közvetlen környéken jelent konkurenciát. Így az sem elképzelhetetlen, hogy a Nemzeti talán funkcióváltással folytassa életét.

fovarosi.blog.hu: NeoCenter-2007-Latvanyterv
Neo Center: 2007-ben jelentették be, hogy az Europark közvetlen szomszédságában új bevásárlóközpont épül. A Neo Center 40 ezer négyzetméter bérbe adható területtel, a szokásos üzletek mellett 500 négyzetméteres sportközponttal és 17 ezer négyzetméter irodával is rendelkezett volna. 60 milllió eurót emésztett volna fel a beruházás, a megnyitót 2009-re tervezték. A helyszínen azonban ma is csak egy palánk fogadja a látogatót. A bevásárlóközpont-építésnek egyelőre leáldozott, az Europark közvetlen konkurenciát jelentene, időközben pedig néhány metrómegállóval arrébb elkészült a KÖKI Terminál. Így ez a projekt valószínűleg soha nem épül meg - akkor sem, ha feloldják a plázastopot.

fovarosi.blog.hu: OrigoCity-Terv
Origo City: 2008 júliusában kellett volna elindítani az Origo City kivitelezését. A bevásárlóközpont Budapest mértani középpontjánál, a kőbányai Mázsa téren épült volna fel. Az "A" épületben az irodaházak, a "B" tömbben a bevásárlóközpont épült volna fel, a "C"-ben 8500 négyzetméteren parkolóházat terveztek elhelyezni. Az épületek tetején zöldtetőt alakítottak volna ki, összesen 13 ezer négyzetméteres felületen. A generálkivitelező kiválasztásáig már nem jutottak el. A projekt honlapján ma is az szerepel, hogy 2012-ben megnyitó lesz, de a Real Management honlapján már "áttervezés alatt" szerepel a projekt.

fovarosi.blog.hu: ParkCity-2009-Latvanyterv
Park City: 2009 elején jelentették be, hogy a város legszélén, a XV. kerület Szentmihályi út - Rákospalotai határút - Késmárk utca által határolt területén megújuló energiaforrásokkal tervezett társasházegyüttest terveznek. A terület azért beépítetlen, mert a rendszerváltás előtt az Észak-Pesti Kórháznak tartották fenn. Az Amerikai Ház Kft. terveiben közel 3000 lakás, plusz a szokásosak - iroda, konfenciaközpont, 15 ezer négyzetméternyi kereskedelmi és szolgáltatóegység - szerepeltek, plusz szolgáltatóház, rendelőintézet, idősek otthona és néhány szabadtéri sportpálya. A cégnek Angyalföldön is állnak lakásai és a ferencvárosi rehabilitációban is részt vettek. A 60 milliárd forintos projekt tervezésekor az volt a cél, hogy a keletkező 2900 munkahely gyalogosan is megközelíthető legyen, miközben az autóforgalmat igyekeznek a terület széleire szorítani. Így bent 10 hektár gondozott zöldterület, 4 hektár parkerdő és 5 köztér is helyet kaphatna. A lakásokat úgy terveztették, hogy se garzonlakás, se félszoba ne épüljön - az átlagnál jobban kereső, de nem luxuskategóriás vevőket célozták meg, ideértve az agglomerációból visszavágyókat is. A projekt megépülte után a 130-as, 131-es, 96-os buszjáratok valamelyikét meg kellene hosszabbítani, illetve a 69-es villamost sűrűbben járatni - az ötletek egyikéről sincs még megállapodás a BKV-val. De ez még korai is lenne. A cég tájékoztatása szerint a 2010-re tervezett projekt start késik, jelenleg építési engedélyezésnél még nem tartanak, a szabályozási terv vár a főváros és a XV. kerület döntésére. Az eredeti tervek szerint 5 ütemben épült volna fel a Park City, az első ütemet 2011 végén kellett volna átadni. A kerület nyilván örülne a fejlesztésnek, hisz egyrészt a befektetőtől közérdekű vállalásokat kérhettek, másrészt a kerület lakossága 1990 óta csökkenő, amit a projekt megfordíthatna.

fovarosi.blog.hu: SzervitaTer-20080502-01
fovarosi.blog.hu: SzervitaTer-2008-ZahaHadidTerve
Szervita téri irodaház: Először 2007-ben tervezett Zaha Hadid irodaházat a Szervita térre. Ezt elsősorban magassága miatt nem engedélyezték, de a tervezők nem adták fel: 2008 elején egy teljesen új tervvel álltak elő - ez látható a fenti látványterven. A beruházó az Orco lett volna. A cég vette meg a téren álló egykori OMFB székházat, amelyet 1973-ban, Budapest centenáriumának idején adtak át. A ház ezután átmenetileg a Kortárs Építészeti Központ otthona lett, majd teljesen kiürült. Ma is üresen áll, vevőre várva. A tervezett épületből ugyanis már biztosan nem lesz semmi: a kis híján becsődölt Orco ugyanis úgy döntött, hogy a Váci1-et és a Párisi Nagyáruházat befejezi, a többi projektjét - így a Szervita térit is - törli. Így biztossá vált, hogy nem épül meg az iraki származású, amerikában élő sztárépítész nagyszabású terve. Milyen lett volna? A terveken íves épület hullámzó homlokzatai mögött ovaloid alaprajzú közlekedőtér húzódik, amelyek a homlokzatok mentén sorakozó helyiségekhez vezetnek. A ház alá 332 autót befogadó garázst terveztek, a lehajtót a Szomory Dezső téri klasszicista ház mellett kialakuló kis közből indították volna le. A templom felé néző, pikkelyszerű homlokzati borítás nem csak a forma kedvéért került oda, hanem az épület árnyékolásávan is részt vett volna. Az épület előtti teret részben lesüllyesztették volna, így egy agóra-szerű közteret hoztak volna létre. A tér felújítása a projekt törlése miatt elmaradt - igaz, azóta a Budapest Szíve projekt keretében már részben átalakították.

fovarosi.blog.hu: Topark-2010-Civertan.hu
Kép:
Civertan.hu

Tópark: Tulajdonképpen már nem Budapestről van szó, hanem a törökbálinti agglomerációról, de a projekt nyilvánvalóan a fővárosi cégeket célozta meg elsősorban, így hát megemlítjük ezt is. A projekt megálmodója Petrovszky Gábor, a Walker and Williams Luxemburg SA alelnöke volt. A hatalmas irodapark méreteire jellemző, hogy saját vasútállomást is álmodtak mellé. A koncepció remek volt: az M0, M1, M7 autópályák közelében fekvő területen érdemes irodákat építeni, mert ha a főnök már kint lakik Buda nyugati fertályain vagy az agglomerációban, akkor szívesen elhozza a cégét is a környékre. És ha már így tesz, akkor a közelben szükség lesz szállodára, magas nívójú lakásokra és üzletekre, éttermekre, bankfiókokra is. Az irodaházak mellé így 160 db jókora, 70-190 négyzetméteres lakást is odaálmodtak. Az építkezés elindult, és már 60%-os készültségnél tartott, amikor 2010 novemberében a finanszírozó bank kiszállt a buliból. Az utolsó 2 havi munkát ki sem fizették, így az alvállalkozótól a genervállalkozón át a beruházóig mindenki perben áll. A leálláskor az irodaterületek 47 százalékára már volt kuncsaft - azóta ők is sorra vonultak ki a projektből. Helyükre és a még üres helyekre ma is keresik a bérlőket, és a finanszírozók felkutatása sem állt le, bár az építkezésen állni látszik minden. Valahogy nyilván folytatódni fog még ez a történet, de a végkifejletet megjósolni nehéz...

fovarosi.blog.hu: VaciUt190-2007-Latvanyterv
Váci út 190.: Sztárépítészből nincs hiány, csak nálunk ők kevesebbet építhetnek. A Váci út 190. alatt Hani Rashid tervezett irodaházat. A terveket 2007 májusában mutatták be. Az ingatlanfejlesztő itt is az Orco lett volna - így már értjük is, hogy miért törölték a projektet 2009 elején. Az épület két nagy "zsiráfból" állt volna össze - az első változat szerint még az engedélyezett 55 méteres magasság felett, utána már az előírásnak megfelelően. A két toronyépület között átrium húzódik. Az átrium nyitva állt volna a nagyközönség előtt, akik kapuként használhatták volna azt a Duna felé. Az épület maga is Pestet és Budát, valamint a köztük folyó Dunát voltak hivatottak szimbolikusan megjeleníteni. (A tervtanácsi vitán inkább az volt a vélemény, hogy a háznak semmi különösebb köze nincs Budapesthez.) A ház viszonylag kevésbé érdekes helyen állva is képes lehetett volna afféle "landmark"-ká válni - de ezt már sose tudjuk meg...

fovarosi.blog.hu: Westend2-2007-Latvanyterv
fovarosi.blog.hu: Westend2-20100425-02-small
Egy korábbi látványterv, és a terület ma (a kép bal szélén)

Westend 2: A Westend bevásárlóközpont sikerén felbuzdulva a TriGránit csoport már 2006 óta tervezi a folytatást. Nem csoda: már az első kapavágás előtt eljutottak odáig, hogy 48 ezer négyzetméter üzlet- és irodahelyiségre előszerződést kötöttek potenciális bérlőkkel, más központokhoz képest magasabb díjak mellett. Több ezer négyzetméteres áruházak, egy nagy szupermarket, egy kisebb konferenciaközpont, irodák, egy hotel és lakások is szerepeltek a TriGránit elképzeléseiben. 2008-ban leálllították, majd 2011 júniusában ismét nekilódultak a 300 ezer négyzetméteres központ előkészítésének.

Források a cikksorozathoz:
http://epiteszforum.hu/node/7389
http://epiteszforum.hu/node/14705
http://hg.hu/cikk/epiteszet/9420-belulrol-finomabb-a-clark-adam-teri-szalloda-uj-tervei#
http://www.mfor.hu/cikkek/Uj_irodahaz_epul_Budapesten.html
http://www.origo.hu/ingatlan/20080729-irodahaz-angyalfold-sbi-red-zvi-frank-cornerstone-irodahaz.html
http://www.epulettar.hu/cikk/1985.aspx
http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=28013
http://nol.hu/gazdasag/az_etelen_epulhet_fel_az_utolso_bevasarlokozpont
http://www.mfor.hu/cikkek/A_metro_atadasatol_fugg_Budapest_ujabb_bevasarlokozpontjanak_sorsa.html
http://www.epiteszforum.hu/node/8348
http://www.nol.hu/belfold/20110806-az_elatkozott_torzo
http://www.origo.hu/ingatlan/20090129-uj-komplex-varosnegyed-epulne-eszak-pesten.html
http://www.origo.hu/ingatlan/20090304-csuszik-a-park-city-epitese.html
http://epiteszforum.hu/node/5479
http://ingatlanhirek.hu/hir/Nekifut-Demjan-a-Westend-II-nek/23035/
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/24/ismet_nekifut_demjan_a_westend_ii-nek/


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.31. 13:02:44

Primitív újgazdagok, és néhány igénytelen sztárépítésznek kikiáltott kókler és korrupt politikusok.
Proli ízlésvilág.
Pláza, iroda, pláza, iroda, pláza, iroda. Semmi egyéb ötletük nincs? Ezek a beruházások pénzügyileg sem érik meg, tessék megnézni az irodaházat, rengeteg kiadó hely van.

Remélem a plázastop alól nem kapnak felmentést némi csúszópénzért cserébe.
Szörnyűek ezek a tervek.

Ha már annyi pénzük van ezeknek a befektetőknek miért nem a Duna partot csinálják meg? Forgalmat elterelni vagy alagútba, a Duna partot megközelíthetővé tenni.
Korzó kialakítása a Pest alsó rakparton, a Várkert és Belgrád rakparton.
És akkor jöhetnek üzletek, éttermek, stb.

Aztán a Finta-féle szoci szarokat lebonthatná az új tulajdonos, helyükre neoreneszánsz stílusban valamelyik arab sejk építhetne szállodákat.

Budapest valódi Fő utcája ugyanis a
DUNA!!
MIÉRT ÜLNEK IDIÓTÁK A TERVTANÁCSBAN???

Fatal Error! System Halted! 2011.12.31. 19:06:16

Sem Zaha Hadid sem Hani Rashidról nem gondolnám, hogy "igénytelen sztárépítésznek kikiáltott kókler".

Egy két terv valóban szörnyű, de mint minden ez is szubjektív, tetszik e vagy sem.

Asztalos Gábor 2011.12.31. 19:22:17

Kár hogy a Park City nem épült meg!
Otthonra lelhettek volna benne az üldözött gyöngyöspatai romák Field úr jóvoltából.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.12.31. 19:45:13

A Váci út 190-ben benne van egy jó épület lehetősége. A Szervita tér szerintem nagyot lépett volna előre az új irodaházzal. A Westend II-ért nem fáj a szívem, már így is túl nagy az a pláza a város kellős közepén.

De hogy a Tóparkkal mi lesz? Ott áll egy iszonyat nagy beton váz, folytatás nélkül. Az hogy fog kinézni 10, vagy 20 év múlva?

Never 2011.12.31. 20:04:57

Irodaház. Meg még irodaház. Meg még több irodaház. És szolgáltató hely. És még egy kis szolgáltató hely.

Nem akarok senkit elkeseríteni, de kereslet nélkül nincs kínálat, a jelenlegi kereslet pedig még nem érte el a mélypontot, de szorgalmasan konvergál felé.

Itt egy darabig nem kell "sztárépítészekről" álmodni. Az ingatlanpiaci buborék akkorát pukkant, hogy annak a zaját egy darabig hallani fogjuk. Ja, one more thing: ki fogja ezt finanszírozni?

smartdrive 2011.12.31. 20:08:02

@SontPent: "Pláza, iroda, pláza, iroda, pláza, iroda. Semmi egyéb ötletük nincs?"

templom, palota, templom, templom, palota, templom

ma meg tátott szájjal nézzük

karikaV43 2011.12.31. 20:22:15

@smartdrive: van benne valami,ráadásul ingyen dolgoztattak és egy rakás ember éhen halt amíg templomot meg egyéb nagy házat épített.Budapestre csak giccs parádét lehetne építeni mert az kell a gyökér népnek.Két méteres fal,kifűthetetlen terek,kis ablakok csak gipsz legyen rogyásig.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.31. 21:00:09

Demján 100 milliárdot nem fog nálunk befektetni. Inkább Szlovákiában és Lengyelországban 200 milliárdot. Érdekelnek, hogy ő most csalódott, vagy továbbra is tolja a szekeret (l. Csányi. No nem a Vilmos. :) )?

iSten 2011.12.31. 21:12:42

@SontPent: ne szerénykedj, nyisd ki a kis bukszád, aztán építsd a neoreneszánszt a dunába.

Morbo, a megsemmisítő 2011.12.31. 21:43:23

Minél több a belehalás, Morbo annál boldogabb.

bnyuszi 2011.12.31. 22:36:27

a bosnyák téri orco-s szörnyedményről tudsz valamit?

Jó lenne azt is itt tudni!

Martian (törölt) 2011.12.31. 23:48:54

Még jó, hogy az épületek közül néhány nem épült meg... a Tópark kb. úgy néz ki, mint egy szocreál drezdai lakótelep.

bloggerman77 2012.01.01. 08:30:01

@fovarosi.blog.hu:

"A Szervita tér szerintem nagyot lépett volna előre az új irodaházzal. "

Miért szükséges az éppen-hogy megmaradt, copf-klasszicista-romantikus belvárosi részbe az 1973-as szocialista modern épület helyébe 1gy UFÓ-t építeni? Bakker, álmodjátok az űrhajóitokat ki a prérire, a 15. kerületben senkit se zavarna, de ne barmoljátok már szét mégjobban a Belvárost!

kékharis 2012.01.01. 09:30:20

Ezek közül egyikért se ejtek egy könnycseppet se. Fölöslegesek és randák. Szerintem a legbotrányosabb félbemaradt (el se kezdődött) projekt a Clark Ádám téri foghíj beépítése. 66 év alatt annyit sikerült haladni vele, hogy serényen lebontották Ybl takaréktárának a maradékát is, amelyben a Lánchíd presszó működött. Ez az igazi sikersztori! Meg a Honvéd Főparancsnokság a Várban. (És akkor még kérdezzük meg, mikor nyit ki végre a CET meg a Rácz fürdő, amelyek legalább elkészültek, csak a jogi szarrágás megy körülöttük.)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.01.01. 10:34:02

Nekem alapvetően tetszenek ezek a tervek a Tókertet leszámítva. Ahányszor elmegyek mellette mindig megdöbbenek, h micsoda egy megalomán ötlet. El nem tudom képzelni, h ezt hogy gondolhatták komolyan és hogy ki volt az a hülye, aki ezt így megengedte.

A másik az, hogy egy ekkora beruházást minimum szakaszolni kellett volna. Kihordtak oda több 10 v. 100 ezer m3 betont meg betonacélt és ott áll, semmi nincs elkészítve. Miért nem csinálták részekre bontva és ha kész, akkor jöhetett volna a következő. Ha le is áll a dolog vmi készen van és nem úgy néz ki, mint most, akár egy felrobban atomerőmű.

Sose lesz kész és az már ott is marad úgy, ahogy van. És ezt látja mindenki, aki az autópályán BP felé tart. NICE!!!

Szeptim 2012.01.01. 11:34:01

Ez nem világméretű, az építőipar csak Magyaroszágon van válságban. A nemzetközi válság nem az építkezéssel van kapcsolatban, hanem azzal, hogy nem tudnak elég profitot kihozni a MÁR ELKÉSZÜLT épületekből, és ezért nem tudják a hiteleket visszafizetni. De ez csak az egyik oldala annak a problémának.

A magyar gondok inkább abból adódnak, hogy szándékosan olyan a jogi szabályozás, ami lehetővé teszi a visszaélést. Ugyanis az állami korrupció 90%-a építkezéseken keresztül történik. Ennek pedig jelentős része megy pártfinanszírozásra.

Kniight 2012.01.01. 11:35:11

Egyik sem hiányzik...

cso zsi 2012.01.01. 12:04:12

@Fatal Error! System Halted!: Nem igénytelen sztárépítész, hanem elborult agyú, mint a holland Egeraat, akivel a Városházát építtették volna.
A 60-as évek sci-fi filmjeiben képzelték ilyennek a világot, és a Galaktika borítóin lehetett látni hasonlót. A fantasynak nincs helye a hétköznapokban.

A Váci 190 épületet Duna hídnak el lehet képzelni, de azt is a deltavidéken.
A Szervita térit egy mélytengeri állomásnak, vagy holdbázisnak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.01. 12:38:11

@SontPent: Ha pénzügyileg nem éri meg, akkor szerinted miért építenek ilyesmit a saját pénzükből a befektetők? Mert plázát és irodaházat nem közpénzből építenek, hanem a saját zsebükből.

Egyébként a szoci szarokat építő Fintával akarják megterveztetni a Duna felé a pláza hidat is...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.01. 12:43:45

@Fatal Error! System Halted!: Szerintem Zaha Hadid nagyon túlsztárolt, csak azért, mert iraki. Ha modern építészet, én inkább Norman Fosterre szavazok.

Tell Vilmos 2012.01.01. 12:54:45

Vessetek meg, de nekem bejön a Szervita téri és a Váci úti irodaház terve! Budapest túl szürke, nincs olyan ikonikus építménye mint pl. Bécsnek a Hundertwasser ház vagy Párizsnak az Eiffel, vagy Londonnak az óriáskerék és még sorolhatnám... Ezek nem rossz tervek! A plázastopot támogatom, sőt én még egy párat el is bontanék. A Pólus center bádogfalai valószínűleg senkinek nem hiányoznának. A törökbálinti szörnyszülött, remélem örök torzó marad, jó lesz filmforgatásra, atomcsapás utáni felvételek készítéséhez. Remélem soha nem készül el...

Tesveer 2012.01.01. 13:00:48

@cso zsi: "A fantasynak nincs helye a hétköznapokban."

Na ez már mekkora hülyeség, miért ne lenne helye? A formatervezést egyéb helyeken is befolyásolja hogy korábban hogyan képzelték a jövőt, nem látom az okát hogy ez alól pont az építészet legyen kivétel.
Értem hogy ezek nem tetszenek mindenkinek, de olyan valószínűleg nincs is, és emiatt nehogy már egy hasonló se épüljön.
Le az épület nácikkal! :-)

Tesveer 2012.01.01. 13:04:17

@Tell Vilmos: Igen, a döglődő építőiparnak pont ideális a plázastop. A helyzet az hogy igény van rájuk, és munkát is adnak egy csomó embernek. Szóval ritka nagy hülyeség volt bevezetni, főleg pont most.

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2012.01.01. 13:11:48

Az Origo City helyére én egy új BKV-buszvégállomást terveznék. Bár felesleges, mert azt is belaknák a "jóarcok". Ma már nem Kö-Ki a város szégyene hanem Kőbánya-alsó és környéke.

belepofazok 2012.01.01. 13:29:00

@Tell Vilmos: Nem vetünk meg, de f...ságot írsz.

Igenis van Budapestnek világon élenjáró ikonikus épülete, ami röhögve veri az összes említettet. Ez pedig a Parlament, plusz a Budapesti hidak: Lánc-, Szabadság- és Margit-híd.

Az, hogy ezekről a világ tizedannyit sem tud, mint az Eiffel toronyról, az pedig csakis a mi bűnünk.

Nem, nem kell Zaha Hadid ufója a város közepébe. A jelenlegi szoci szörny helyett sem kell az ufó, építsenek helyére egy parkot.

Éljen a válság.

Építsenek ilyen szarokat a külvárosba, majd ha ott érdekesek, akkor értékesek. Ha csak attól tudnak érdekesek lenni, hogy a történelmi belvárosban vannak, akkor ne építsenek ilyet.

abrakadabra40 2012.01.01. 13:50:10

Csak fejből: Westend,Mammut 1-2,Köki,Allee,Duna Pláza,Aréna,Árkád,Mom,Sugár,Corvin,Asia Center,Pólus,Campona, és még biztosan van pár.
Már az is felvet kérdéseket, hogy minek van ennyi nagy pláza a városban, de az különösen, hogy minek akarnak építeni még?
Ez vonatkozik az irodaházakra is.

Budapestnek nem ezek kellenének, hanem egy teljesen kész MO-ás és plusz 2 híd.(nyilván rengeteg más mellett)

Tell Vilmos 2012.01.02. 08:52:55

@Tesveer:

A plázastop feloldása fogja kivezetni a magyar építőipart a válságból? Aligha! Nézz meg más fővárost, pl. Bécset, csak a külvárosban van egy pár pláza, míg nálunk már a belsőbb kerületekben is, és ráadásul kerületenként is több. Igény van rá? Szerintem arra lenne igény, hogy üzletileg rendbe rakják a Rákóczi utat és a nagykörutat. sétálj rajta végig és szörnyülködj! Ezeket a boltokat a plázák tették tönkre!

Fatal Error! System Halted! 2012.01.02. 08:54:07

@cso zsi: ha mindenki a te mentalitásodat követné, akkor világ hasáb és kocka alakú házakból állna, gondolom szigorúan betartva a bp-i 90 m-es magasságot.

Az a baj, elég sok hozzád hasonló gondolatvilágú döntéshozó létezik, ezért nem lehet Budapesten valami egyedi és formabontó. Sokszor azzal érvelnek, hogy nem illik bele Budapest történelmi látképébe. Na mert a szerivta téri szocilaista borzadály az asztán nagyon beleillik. Ezzel nyilán nem azt akarom mondani, hogy pl a Kálvin tér milyen frankó, mert annál kevés rondább tér van. De ha adott egy szocreál rondaság, ami már funkcióját sem tölti be, miért ne lehetne, egy formabontó épületet építeni a helyére, szerintem olcsóbban, mint egy cirkalmas, neogótikus/barokk/reneszánszot a helyére felhúzni, ami csak mímeli az eredetit.

Tell Vilmos 2012.01.02. 09:08:03

@belepofazok:

Természetesen a parlament és a többi klasszikus csodálatos, de modern ikonikus épületek is kellenek!

A vár is nagyon rossz állapotban van, nézzétek + a videót milyen volt 1kor:
www.youtube.com/watch?v=V0El1Oa_Ivg

Párizs 1gyik jellegzetessége lett a Pompidou központ, vagy a Louvre üvegpiramisa, pedig azokról is nagy vita volt.

1gyébként én nem f@szozok le senkit, ha más a véleménye, és nem is leszek öngyilkos, ha nem épül meg a pl. a Szervita téri terv. 1 biztos, a mostani banképület-parkolóház sem valami szép, gondolom ebben egyetértünk. Nem oda való.

Fatal Error! System Halted! 2012.01.02. 09:15:21

@Tell Vilmos: az lehet, hogy a Pólus Centernek ronda bádogfalai vannak, de mivel a büdös nagy semmi közepén van, ahol aztán semmi történelmi tájképet nem zavar, lehet hogy hiányozna egy két embernek.
Vagy ott az Allee vagy mi, annak a helyén a Skála volt, az senkit nem zavart, de ez persze igen. Az Árkád helyén háború után állapotok uralkodtak, szerintem csak javított rajta. Persze lehetett volna parkosítani is, ami tagadhatatlanul jobb ötlet lett volna, de az ugye nem hoz pénzt.

Szerintem az összes pláza közül a legundorítóbb a Westend, ha valami, az tényleg nem illik oda ahol van.

Amúgy igen, el lehet játszani a gondolattal, hogy lebontják a plázákat, de az utcára kerülő emberekkel ki fog törődni? Persze ez demagógia.

Tell Vilmos 2012.01.02. 09:38:57

@Fatal Error! System Halted!:

Nem azt mondtam, hogy az összes plázát le kell bontani!
Amelyek üzletileg jól mennek: Mammutok, West-End, Árkád, de pl. a Dunapláza kb. 10 éve veszteséges, már alig van benne bérlő, tőle pár száz méterre van a Váci úti Tesco.

Hogy mi lenne a "lebontott" plázák dolgozóival? Feltetted ezt a kérdést akkor is, amikor több száz kis bolt zárt be a plázák nyitása miatt? Azokkal a dolgozókkal mi lett? Szerinted normális az a pusztulat ami a körúton vagy a Rákóczi úton van? Fel kéne éleszteni az ottani környezetet...

Fatal Error! System Halted! 2012.01.02. 10:51:46

@Tell Vilmos: Szerintem is lehangoló, ez nem vitás.
De szerintem kevesebb üresen álló kis bolt van, mint amennyi a plázák lebontásával megszűnne. Persze akkor lenne a lehetőség, hogy a megszűnő plázaboltok egy része elfoglalják a körutas üres üzleteket. Virágzásnak indulna a térség, de a sok autós hol parkolna, mert a plázákban ugye ez megoldott.
Mint az élet minden területén, itt is, ha megoldunk egy problémát, keletkezik egy másik.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2012.01.02. 12:56:34

@Tell Vilmos: Hogy a Duna Plaza veszteséges-e, azt nem tudom. De bérlővel eléggé tele van, talán ha 2-3 üzlethelyiség nincs kiadva.

cso zsi 2012.01.02. 14:18:14

@Fatal Error! System Halted!: @Tesveer:
Nemm erről van szó. Kellenek új épületek, de nem odahányt vackok.
Egeraattól a Dózsa Gy. úti még úgy ahogy tetszik.
Ugyanakkor túl sok irodaházban jártam, amik majdnem pont arra alkalmatlanok, amire kitalálták őket.
Anno a Kontrax-ház nagyon tetszett, friss volt, bár érthetetlen üres terek voltak benne.
Az Alkotás Pointban ugyanezeket megpróbálták kihasználni, de ott is van több olyan helyiség, ahol a nagyjából 3x3 méteres szobában van egy főtartó oszlop, ami egy takarítószertár esetén még elhanyagolható, de egy több emeletet bérlő cég esetében már pazarlás valahogy nem kihasználni ekkora területeket.
A mosdók változatosan vannak elhelyezve. Egyik irodaházban a bérleményen kívül a lépcsőháznál, így a vendég is tudja használni, vagy a bérleményen belül, így ha nincs belépési jogosultságod, mehetsz a szemközti plázába. Viszont mindkét esetben rettentő kevés a várható létszámhoz.

Körúti kisüzletek? Ha megoldott a parkolás, akkor lesz vevő is. Ha nem veszünk több üzemanyagot, akkor lehet, hogy nem az lesz a gondunk, hogy melyik boltban vegyem a műnercet, hanem az, hogy lesz e egyáltalán.
Ugyanakkor mindegyik, környékbeli plázában letakart kirakatok, amivel évekkel ezelőtt csak a Csepel Plázában találkoztam. Megállt az élet, és azt egy ufó a Váci úton, vagy a Belvárosban nem fogja beindítani.

Tell Vilmos 2012.01.02. 14:32:43

@fovarosi.blog.hu:

Vannak bérlők, csak éppen 2-3 havonta váltogatják egymást annyira nem megy ott semmi. Menj be délelőtti órákban a Dunaplazába, meg tudod számolni hány vásárló van...

cso zsi 2012.01.02. 15:26:25

@belepofazok: "Igenis van Budapestnek világon élenjáró ikonikus épülete, ami röhögve veri az összes említettet. Ez pedig a Parlament, plusz a Budapesti hidak: Lánc-, Szabadság- és Margit-híd."

De ez csak a szűk belváros, annak is a múzeummá tett elemei.
Ha valami helyett újat kellett volna építeni, az pl. pont a Margit híd.
A Szabadságot meg kellett volna szélesíteni, és a Lánchíd esetében is a 150 éves spórolást (fillérb....st) nyögjük.
A Parlament gyönyörű, és most épp nincs rajta állvány (azt hiszem). De amióta ismerem, egy dinasztia él a felújításból, és a kőfehérítésből.

Persze, a környékükön ott vannak a 150-200 éves romhalmazok, amiket a 40+20 év alatt sem sikerült emberi külsővel felruházni. Nem bombázták szét a várost, nem döntött úgy az elöljáróság, hogy egy házsort eldózerolni-bontani, a helyére minden közlekedési forma által járható utat építve, mint más európai városok esetében. Ha valahonnan kibontanak egy ilyen romot, akkor a helyén egy modern, de használhatatlan keskeny épület próbál betölteni valamilyen tömegvonzó funkciót. Pedig a környék nem alkalmas a vonzott tömeg elviselésére.

KissGecihuszár 2012.01.02. 20:20:14

Továbbra is fenntartom azon véleményem, hogy teljesen felesleges ennek a vízfejnek a további "vidám-barátságos", valójában nettó hulladék épületekkel való teletűzdelése. Sőt, inkább bontani kell, csökkenteni az itt lévő multi és egyéb KKV-s cégek és az itt élő lakosok számát,ezeket átköltöztetni a Keleti és Déli országrész városaiba, mely által lehetőséget adunk az ország mellesleg 85%-át adó VIDÉKNEK!

orgyen 2012.01.03. 01:18:02

A Nemzeti Szálló régi színét strandkorlát-kék helyett én bordély-kéknek ismerem. :Đ

belepofazok 2012.01.08. 12:14:14

@Tell Vilmos: "Párizs 1gyik jellegzetessége lett a Pompidou központ, vagy a Louvre üvegpiramisa, pedig azokról is nagy vita volt."

Mostanáig nagyon vitatott az üvegpiramis. Sztem a P központ igazi jelenkori értelmetlenség, a Louvre üvegpiramisa pedig ékes példája annak, hogy egy fantáziátlan üvegépület csakis a belváros klasszikus épületei közt tud érdekes lenni.

Tedd ki valahova Párizs külvárosába, és figyelj, hogy lesz-e belőle téma.

Nem lesz.
süti beállítások módosítása