Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

4-es metró kronológia 2011

2012. január 25. - fovarosi.blog.hu

Hogyan épült tovább a 4-es metró 2011-ben? Míg a felszínen alig látszott változás, a lezárt területek egy része továbbra is lezárva maradt, a felszín alatt tovább folytak a munkálatok, és elérték a 70 százalékos készültséget. Van, ahol már a mozgólépcsőt is beépítették, és a padlót burkolják.

2011.01.06
: Mivel a 4-es metrót peronfal nélkül tervezték, elképzelhető, hogy nem kaphat majd engedélyt vezető nélküli üzemre Budapesten - írta az Index. (Peronfalra itt egy párizsi példa.) Ehelyett egy radaros védelmi rendszert terveztek.
"Úgy tudjuk, a legfrissebb becslések szerint a 4-es metró üzemeltetési költsége évente körülbelül 10 milliárd forintot tesz majd ki (ebből 4,9 milliárd forint az éves értékcsökkenés). Ez több, mint a jelenlegi piros vagy a kék vonalé. A többletköltséget az okozza, hogy ugyan kisebb fogyasztású berendezéseket építenek be, de többet és drágábbakat. Csak mozgólépcsőből majdnem annyi lesz (93) a 10 állomásos 4-es vonalon, mint a két másik vonal 32 állomásán (körülbelül 100)." (Forrás)
2011.01.06: Nem törlik a 4-es metró tervezett folytatását, de egyelőre semmilyen finanszírozás nem áll a folytatás mögött - jelentette ki Tarlós István. Az első, most épülő szakasz kifizetéséhez még kb. 100 milliárd forintra van szükség. A folytatást ugyanakkor nem törölték a tervezett beruházások listájáról.

2011.01.11: A főváros idén 72,7 milliárd forintot szán a 4-es metró építésére. Ebből az "alapköltség" 62,7 milliárd, a kapcsolódó beruházásokra pedig 10 milliárd jut. Ezután viszont évre évre csökken a metróépítésre szánt pénz: 2012-ben már csak 54,5 milliárdot, 2013-ban 17,8 milliárdot, 2014-ben 13,6 milliárdot terveztek be.

2011.01.12: A főpolgármester befogadta azt az LMP-s javaslatot, hogy vizsgálják felül a 4-es metró folytatását. Így (újra) felmerült, hogy a Bosnyák tér felé ne metró, hanem gyorsvillamos (vagy más alternatíva) épüljön ki.

2011.02.01: Távozott a DBR projektigazgatója. Klados Gusztáv 2008 októbere és 2011 január 31. között dolgozott a metrónál. Alagútépítő szakemberként a munkája lényegében véget ért, az állomások és az alagutak szerkezetének kialakítása után inkább a gépészeti és elektronikai szakma kerül előtérbe.

2011.02.22: Vágányépítéssel és az állomások berendezésével folytatódik a 4-es metró építése 2011-ben - írta az MNO.hu. A vágányépítés már 2010-ben elkezdődött, 2011 végéig a Kálvin tér állomásig tervezték lefektetni a síneket. A 10 állomáson összesen 93 mozgólépcsőt és 34 liftet építenek be. Az első mozgólépcsőt 2012-ben építhetik be. Kapcsolódó beruházásként a Rákóczi téren mélygarázs épül (bombasztikus kapacitással: 42 autónak), a Baross téren pedig egy új, 7000 négyzetméteres aluljárót építenek majd.

2011.03.25
: A kormány 10 milliárd forintot csoportosított át a 4-es metró második szakaszától a fővárosi tömegközlekedés rendkívüli támogatására.


Hvg.hu videó, 2011.04.03


2011.03.30: A Hír24 összeállításában a DBR nyilatkozott a 4-es metró építésének 2011-es munkálatairól: "Az építkezésen a pajzsos alagútépítés tavaly véget ért, az összekötő alagutak és a Szent Gellért téri állomás szerkezetépítési munkái is befejeződnek áprilisban. A többi budai állomás is szerkezetkész, következik az áramellátó berendezések szerelése. Ezekkel párhuzamosan a hírközlési- és a biztosító berendezések, az adatátviteli, a megfigyelő- és a kommunikációs-, valamint a tűzjelző rendszerek tervezése és gyártása zajlik.A pesti oldali állomásokon az év második felében kezdődnek a belső beépítési munkák. Ezzel egyidejűleg megkezdik a gépészeti (szellőző-, füstelvezető-, vízellátó rendszerek, klímaberendezések) és elektromos rendszerek beszerelését. Az év második felében a budai oldalon említett technológiai szerelési munkák a pesti oldali állomások egy részén szintén megindulhatnak. Idén már az állomások „felöltöztetése” is megkezdődik, legalábbis a budai állomásokon a falburkolatok, a padlóburkolatok, üveg- és lakatosszerkezetek a helyükre kerülhetnek, plusz elhelyezik a berendezési tárgyak egy részét. Lényeges és látványos elem a vágányépítés, amely Kelenföldről indulva az idei év végére elérheti a Duna vonalát. Az Etele téri járműtelepen hamarosan elkészül a kocsiszín, a központi-, a diszpécser- és a pályafenntartási épület."

2011.04.20: A folytatásra nincs pénz, de az első szakaszt befejezik - nyilatkozta Tarlós a Magyar Televízióban. A metró "egyes elképzelések szerint" 2014 végén szállíthat utasokat először - mondta a főpolgármester.


Index videó, 2011.04.20.

2011.05.04: Két évnyi lezárás után ismét megnyithatják a Műegyetem rakpartot. A Gellért tér és a Bertalan Lajos utca közötti szakaszon kétszer egy sávban indulhat meg a forgalom. A rakpartot még 2009 májusában zárták le.

2011.05.13
: Visszaadták a forgalomnak a Műegyetem rakpartot.

2011.05.16: Vitézy Dávid nyilatkozata szerint át kellett írni az Etele tér terveit: új kijáratot terveztek Őrmező felé. A BKK nem támogatja az M1-M7 bevezető szakasz kapacitásának növelését, és az eredeti tervekben szereplő, többszintes csomópontot sem támogatják. További probléma, hogy Alstom szerelvények híján a Siemens nem tudja szerelni a járművek biztosítóberendezéseit az alagutakban.

2011.05.23: A 4-es metrónak 2015-ig el kell készülnie, különben bukik egy csomó EU-támogatás. Somodi László, a BKK beruházási igazgatója szerint szoros a határidő, amin belül le kell bonyolítani a járműbeszerzést, és beállítani, levizsgáztatni a járműveket. Ha a metróvonal nem készül el 2015-ig, akkor vissza kell fizetni az EU által adott támogatást.

2011.06.09: Tarlós szerint a dugódíj bevezetésével meg kell várni a 4-es metró befejezését.

2011.07.18
: Őszre minden állomás szerkezete elkészül, a szerelési munkálatok ősszel a Tétényi út állomáson már be is fejeződhetnek. A Tétényi úton már beszerelték az állomás feletti tető üveglapjait, az épületgépészet egy részét és az összes mozgólépcsőt is. A Móricz Zsigmond körtéren és a Bocskai útnál felszerelték a falpaneleket, és érkeztek már a mozgólépcsők is. Várhatóan 2013-ban adják át az első járműveket a Siemensnek, hogy a biztosítóberendezéseket véglegesíteni lehessen.

2011.07.22: Bár korábban civilek (A Sashegy-védő Egyesület, a Gellérthegy Védő Egyesület, a Szentimrevárosi Kertbarát Kör Egyesülete, a Váralja Szövetség és az Asszonyok a Nemzeti Egységért mozgalom) kérték, nem tervezik át a Móricz Zsigmond körtér állomás kijáratát. A DBR igazgatósága szerint a lift kijárata és a szellőző miatt adott a kijárat 4 méteres magassága - legfeljebb a kettő közötti rész méretét lehetett volna csökkenteni, ez azonban a civileket nem elégítette volna ki, és az eső elleni védelmet is csökkentette volna. Az acélszerkezetes, üveggel burkolt épület tartalmazza majd az aluljáróból felvezető lépcsőt, a lifteket, a metróállomás szellőzőit, és egyben a mozgólépcső felülvilágítója is lesz majd.

2011.07.25: Három állomáshoz (Gellért tér, Rákóczi tér, Népszínház utca) is terveztek szökőkutat, medencét, de ezekhez nem találtak üzemeltetőt. Hasonló probléma volt 2004-ben a Gellért tér forráskútjának üzemeltetésével is.

2011.07.27: A metróvonal 65 százalékos készültségben, a Tétényi út állomás 80 százalékon állt. Az alagutak már 2010 nyarán elkészültek, a fúrópajzsot szétszerelték és elvitték. Az állomások zömén a látszóbeton uralkodik majd, melynek szürkeségét a megvilágítás oldja majd. Ha minden rendben halad, 3 év múlva szállíthat utasokat először a 4-es metró - írta a HVG.hu.


Impregnált látszóbeton felhasználásával készült el a Tétényi út állomás virágmintázata 2011 augusztusára (kép: epiteszforum.hu)

2011.10.19: A kelenföldi járműtelepre megérkezett az első metrószerelvény. Igaz, egyelőre csak egy szovjet jármű: a 110-136-111-144 pályaszámú kocsikat tartalmazó szerelvény. A kocsikkal űrszelvény-méréseket végeztek a járműtelep szűkebb részein.

2011.11.17: A 4-es metró felügyelete a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (NFÜ) kerülhet át, és módosítanák a főváros és az állam közötti szerződést is - írta a Hirado.hu. Így az állami kontroll közelebb kerül a kormányzathoz.

2011.12.28: A 4-es metró készültségi szintje elérte a 70 százalékot - közölte a DBR metró.


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanche_ 2012.01.25. 19:35:41

És, ha a 2011 előtti időkre is visszaemlékezünk.. Te jó ég, már a 70-es években tervezték ezt a metrót, ráadásul sokkal jobb helyre (Budafokra ment volna.. ezzel Érdiek, Diósdiak közelebb kaptak volna egy metrót és a kerületben nem kéne ezer buszt pöfögtetni..)
Ha akkor megcsinálják 5-8 év alatt.. Mára max csak a hosszabbításán kéne gondolkodnunk...

Valandil 2012.01.27. 08:55:37

Az építkezést unokáink is látni fogják.

A működő metrót ellenben unokáink sem fogják látni. Mióta elkezdődött az építkezés, mindig 4 év kell a befejezéshez - talán ezért négyes metró...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.28. 04:42:46

@Valandil: :))))))))))))))

Egyébként 1984-ben voltam a Földalatti Vasút Múzeumban a Deák téren, és ott is azt mondták, ha sikerül elkezdeni az építkezést még március előtt, akkor akár 4 év múla utazhatunk is vele.
Akkor már DB-RP irányba tervezték.

Leriel 2012.02.01. 14:57:36

@lokotus: Azért tegyük hozzá, ha a 70-es években kezdik el/fejezik be, akkor ma a 4-es metró is egyike lenne a kigyulladó, füstölő, üvöltő, tűzbiztonsági szempontokból katasztrofális (ti. majdnem minden belső része éghető) szerelvényekkel közlekedő vonalaknak. A városvezetés pedig egy 5-ös metrót intézett volna el okosan...

HGergő86 2012.03.23. 10:56:46

Rossz vicc. Ennyiből tisztességes vezetők körbeépítik metróval az országot.
süti beállítások módosítása