Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1964 augusztus

2014. augusztus 05. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

Augusztus 2: Patyolat-szalon nyílt a Belvárosban. Alig néhány héttel a Pozsonyi úti után, tegnap a Városház utca 3-5. szám alatt megnyílt a Patyolat második szalonja, ahol szintén néhány óra alatt kitisztítják a pecsétes öltönyöket, kosztümöket. A több mint egymillió forintos beruházással épített belvárosi fiókot már a megnyíló híd forgalmához méretezték, reggel 7-től 19 óráig tart nyitva, és a külföldiek igényeit is ki tudja elégíteni. A megnyitón a vállalat vezetői elmondták, hogy a jövő évig további öt szalont létesítenek Budapesten, ezek közül egyet még az idén szeretnének megnyitni. (Népszabadság) 


fovarosi.blog.hu: JozsefAttilaLtp-19640805-ABC-EstiHirlap-02 - indafoto.huAugusztus 5: A hónap végére megnyitják - Helyszíni szemle az Üllői úti ABC-áruházban. Ma délelőtt a Fővárosi Tanács kereskedelmi osztályának beruházási ellenőrei helyszíni szemlét tartottak az Üllői úti lakótelepen megépült és megnyitás előtt álló ABC-áruházban.

Ez lesz az ország legnagyobb szupermarketje. Az 1650 négyzetméter árusítótérrel rendelkező áruházban élelmiszereken kívül a háztartásban használatos legfontosabb iparcikkeket is árusítják majd. (...) A péksüteményt, a zsemlét, a kiflit önkiszolgáló adagoló állványról veheti majd le a vásárló. Az árusítótérség egyik részén azonban hagyományos kiszolgálási módszerrel berendezett üzletek is vannak. Ezekben árusítják majd a hentesárut, a csemegeárut, a zöldséget, a tejet. Az árusítótérben nemcsak kosarakkal, hanem drótfonatú kis kocsikkal közlekednek majd a bevásárlók, ezekbe a kocsikba tehetik be az árut, majd pedig hét pénztár elé kerülnek. (...) A szupermarkettel szemben megkezdték az Üllői úti lakótelep ugyancsak nagyméretű vendéglátó-kombinátja építkezésének földmunkáit. (Esti Hírlap)

Augusztus 5: Lebontják a Lánchíd utca 8-as számú házat, amely egyedül vészelte át kisebb-nagyobb sérülésekkel a második világháború nagy ostromát. A ház 19 lakójának új otthont adtak, az öreg háznak pedig azért kell eltűnnie, hogy az Erzsébet-híd környéke végig zöld sáv legyen a Lánchídig. (Magyar Nemzet)

Augusztus 5: Üvegpalota az Izabella téren - Szeptemberben átadják a Nagymező utcai színházépületet - Milyen lesz a Rózsadomb koronája - Miniszteri dicséret a balatoni új éttermekért és áruházakért. (...) A Nagymező utcában átalakítják, korszerűsítik a régi színházépületet, úgy készítik, hogy mindig átmeneti hajléka legyen a költözködő társulatoknak. Az első vendég a Nemzeti Színház lesz, később az Operett-, majd a József Attila Színház következik. Tavasszal, március 15-én kezdődött a Nagymező utcai színházépítkezés, akkkor az első szerződésben ez év december 31-ére ígérték, hogy a kétmillió 240 ezer forintos munkálatokat befejezik. Azóta határozat született arra, hogy a Nemzeti Színház ideiglenes helyét szeptember 15-ére készítsék el a Nagymező utcában. Az átalakítás ideje három hónappal csökkent, ám a költség - közben az igények növekedtek - egymillió forinttal több lett. A jelek arra mutatnak, hogy a szeptember 15-iki átadással nem lesz baj. Az öltözőket szellőztető gépek azonban csak jövőre készülnek el, akkor szerelhetők fel. (...)

fovarosi.blog.hu: MagyarSzinhaz-1966 - indafoto.huAz Izabella téren 1966 őszén nyitja meg kapuit a színház. Már most bizonyossá vált, hogy az eredeti, 28 millió forintos költség jóval megnövekszik, mert a régi épületből alig marad valami. Kívülről-belülről modern, új színháza lesz Budapestnek az Izabella téren, hatalmas üvegpalota, amely az esti kivilágításban szinte lebegve, légies könnyedséggel fogadja az érkezőt. A szűk bejárat helyén tágas hall, társalgó, ruhatár lesz. Az 1100 férőhelyes nézőtér 800 személyesre csökken, viszont egyformán láthat mindenki a székekből. A legmodernebb technikával szerelik fel a színpadot. S minderre új köntöst, csillogó ruhát kap az új színház: üvegből, pirogránitból, műkőből. (...)

Szó van arról, hogy a Rózsadombon, a Vérhalom utcában 48 millió forintos költségen nagyszállót építenek a SZOT részére. A lábakon álló, üveg- és alumíniumhomlokzatú, impozáns megjelenésű épület a Rózsadomb ragyogó koronája lesz, a fővárosnak azon ritka szép pontján, ahonnan a szem közrefoghatja a Szentendrei-sziget déli és a Csepel-sziget északi csücskét, a kettő közötti páratlan képet. Éppen ezért a szokástól eltérően a szálloda legfelső emeletén helyezik el az éttermet. Az épület kifli alakú lesz, egyik szárnya három, a másik öt emelettel magasodik a főváros háztengere fölé. (...) (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: LutherUtcaiHaz-1960asEvek-BVTV - indafoto.huAugusztus 8: Százhét lakásos OTP-háztömböt építenek az Erkel Színházzal szemben. A Köztársaság tér házait több éves sortatarozási munkával rendbehozták az Építésügyi Minisztérium vállalatai. A legutolsót, a Luther utcai düledező sarokházat lebontották, hogy ne csúfítsa tovább az újjáépített Erkel színház környékét. A régi, jórészt földszintes saroképület helyén modern, 107 lakásos OTP háztömböt emelnek. Alakja a Z betű formájára emlékeztet majd, Köztársaság téri oldalán hatemeletes, a Luther utca felől pedig 11 emeletes lesz. A sarkon 500 négyzetméteres területet üresen hagynak, a színházhoz érkező gépkocsik parkírozására. A Luther-tömb földszintjén üzletsort építenek. A tervek szerint 1966 közepén kerül sor az új lakótömb átadására. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: JozsefAttilaUtca-19640809-Nepszabadsag-02 - indafoto.hu

Augusztus 9: Négy nyomsáv, árkádok, kandeláberrek - Befejezéséhez közeledik a József Attila utca átépítése. Áprilisban zárták el a közlekedés elől Budapest legforgalmasabb útvonalát, a József Attila utcát, s az átépítés most már a befejezéséhez közeledik. A Fővárosi Tanács közlekedési igazgatóságának tájékoztatása szerint különösen az árkádosítás és a közművek cseréje, felújítása vett sok munkát és időt igénybe. Két háztömbnek az utcára néző részét árkádosították, megszüntették előttük a korábbi járdaszakaszt - az úttest szélesítésére -, emiatt a járda alatt húzódó elektromos és postai kábeleket is át kellett helyezni. (...) Az árkádok oszlopai között nem lánckorlát, hanem virágos kővázák sorfala húz majd védővonalat a gyalogosok és az úttest között. Leszerelték az utca felett középen világító fénycsöveket, helyettük kétoldalt higanygőz kandelábereket helyeztek el. Az árkádoknál ostornyéllámpák világítanak. Az új József Attila utca esti fényeit kivilágított KRESZ-táblák gyarapítják. (...) A forgalom korszerűsítése érdekében (...) a Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca torkolatában lévő, úgynevezett Pichler-házat is le kellett bontani; a tetőt már szét is szedték, az épület földszintjéhez azonban - s ez a szöglet mintegy fél méterre nyúlik be az új út nyomvonalába - még nem nyúlhattak hozzá. Az épületrész főbérlőjének, a költözésre váró Villamosipari Kutató Intézetnek az új otthonát a 23-as Állami Építőipari Vállalat még mindig nem készítette el. (...)

A Marokkó-udvar helyén előreláthatólag október utolsó napjaira elkészül a 160-180 gépkocsit befogadó autóparkoló is. Gondot csupán az jelentett: hogyan takarják el a lebontott épület mögött kiemelkedő tűzfalat. Az elképzelések szerint a tűzfalak elé - legalábbis ideiglenes - csőállványokra szerelt műanyag lemezeken több emelet magasságú neon reklámfigurákat helyeznek majd el. (Népszabadság)

Augusztus 11: A főváros átveszi a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot. Még ebben a hónapban új gazdát kap az évek óta gazdátlan, elhanyagolt Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Az új gazda: a Fővárosi Tanács.

A tanács műszaki emberekből álló bizottsága több helyszíni szemlét is tartott már a közelmúltban a Margitszigeten. Megállapították: sok a javítanivaló.
Fel kell újítani a színpadi részt. A zenekari árokban jelenleg is áll a víz, mert 1938-ban, amikor építették, csatornahálózattal nem látták el. A hatalmas színpadnak nincs világító apparátusa, lámpaparkjának zömét Veszprémbe vitték, és az ottani színházban használják. (...) (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: Gellert-hegy-1970esEvek-Fortepan.hu-15545 - indafoto.huAugusztus 11: A gellérthegyi jubileumi park új szobrai. Bronzöntők, kőfaragók, szobrászok és építészek formálják a felszabadulás 20. évfordulója tiszteletére készülő gellérthegyi jubileumi park képzőművészeti alkotásait. Több mint tíz művészi kivitelű dísztárgy és építmény ékesíti majd a Gellérthegy lejtőjét, amely a Horváth-kerttől a Gellért-szállóig, illetve a Búsuló Juhász vendéglőtől összefüggő parkrendszer lesz a főváros szívében. A park legmagasabb pontján kap majd helyet az Ifjúság című szoborkompozíció. A mintegy két méter magas bronzmű Somogyi József alkotása. A parkban ezenkívül még Borsos Miklós és Segesdy György szobrait állítják fel.

A domb lejtőjén levő díszkút építészeti részét Mester Árpád, a díszítőszobrot Tar István tervezte. A Gellért tér felőli oldalon Kiss István domborművét, valamint Melocco Miklós pelikánt ábrázoló kőszobrát, és Medgyessy Ferenc életnagyságú Vénusz-szobrát helyezik el. (Magyar Nemzet)


Augusztus 13: Csak ősszel bontják le az Engels téri elavult házat.
Az Engels tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között elkerülhetetlen sorsára várva, egymagában áll az Engels tér 14. számú épület, amely körül már mindent lebontottak. Utoljára marad ennek az épületnek az MHS különböző klubjai székházának bontása, amely azért késik ilyen sokáig, mert nehézségbe ütközött az intézmények áthelyezése.
fovarosi.blog.hu: ErzsebetTer-Regi3 - indafoto.hu
Az akadályokat végül is sikerült legyőzni. A lakók számára új lakásokat biztosítottak, az épületben működő Rákóczi Lapkiadó Vállalat és a különböző szerkesztőségek részére a Dohány utca 40-ben szereztek új helyiségeket. Az MHS repülő, rádió és modellező klubjai a Gorkij fasor 6. szám alá költöznek, ahol rövidesen befejeződik a részükre kijelölt épület átalakítása. A négyemeletes Engels téri ház tehát már utolsó heteit éli. Rövid időn belül kiköltözködnek a még ott működő intézmények és ősszel megkezdik az épület bontását. Ezzel teljesen felszabadul az Engels tér és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti terület, amelynek nagy részét parkírozzák, másik részét pedig autó-parkolóvá jelölik ki. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Hazgyar-SzentendreiUt-Regi1 - indafoto.hu

Augusztus 13: Épül a házgyár. 1963 novemberében jelentek meg az első földmunkagépek Óbudán, a hajógyári szigettel átellenes partszakaszon. Hat-nyolc méter mélyre levert cölöpalapjain azóta már magasba emelkedett a gyártófolyamat központja, a 60 ezer légköbméteres C csarnok, ahol az elemeket formázzák majd. A csarnokban most szerelik a darupályát, és a csupasz vasbetonvázra már rákerült a tetőszerkezet. Az oszlopok tövében már kicsomagolva és ládába zártan is szerelésre várnak a december óta folyamatosan érkező szovjet gépek. Nemrégiben tért haza a Szovjetunióból a leendő törzsgárda első csoportja, 27 munkás, akik hat hétig tanulták szovjet üzemekben a nálunk még ismeretlen nagypanelgyártó szerelő szakma fogásait. (...) A gyár jellegéből következően a kombinátra hárul majd az elemek szállítása és helyszíni szerelőüzemi beépítése is. Az elképzelések szerint a kombinát termékeit a Kelenföldön épülő új lakótelepen építenék be. Jelenleg azonban nem látszik biztosítottnak az indulás után gyárottt évi 1740 lakás folyamatos szerelésének lehetősége, mert a lakótelep beruházási programjának jóváhagyása hónapok óta húzódik. Gyors döntéssel kell biztosítani, hogy a szanálási, közművesítési és mélyépítési munkálatok időbeni elvégzésével megfelelő terület legyen a Budapesti Házépítő Kombinát nagypanelos házainak felépítésére. (Népszabadság)

Augusztus 18: Tovább építik a Citadellát. (...) Budapest tanácsi építővállalatainak munkáját dicséri a Felszabadulás téren helyreállított két Klotild-palota, valamint a Citadella és a Római-parti strand. A Citadellán a turistaszálló alatt, a földszinten újabb helyiségeket építenek a vendéglátó ipar részére. Megerősítik és szélesítik a Citadella gyilok-járdáit, továbbá autóparkírozó és esetleg még tetőterasz építésére is sor kerül. (...) (Magyar Nemzet)

Augusztus 19: Megnyitotta a Kőbánya filmszínházat kedden este Gyalmos János, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese. A Pataki István téren álló filmszínház modern vonalú, 800 személyes, szélesvásznú. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: HarmatUtcaiLtp-1960asEvek - indafoto.huAugusztus 19: Jövő év végére felépül Kőbánya új lakótelepe. Egy év óta épül Kőbánya legnagyobb lakótelepe, a Harmat utca, Kada utca, Mádi utca és a Téglavető utca által határolt területen. A program szerint itt 1105, központi fűtéssel, melegvíz-szolgáltatással, beépített bútorokkal ellátott lakás kerül tető alá, nagyobbrészt négyemeletes épületekben. A lakótelep járulékos beruházásai közül a 12 tantermes általános iskola az év végéig elkészül, s megkezdik egy 40 személyes bölcsőde, valamint egy 75 személyes óvoda építését. A munka jó ütemben halad, több mint 370 lakást még az idén átadnak rendeltetésének. A nagyszabású építkezés előreláthatólag a jövő év végén fejeződik be. 1966-ra csupán a telep parkjainak és éttermének befejezése húzódik át. (Esti Hírlap)

Augusztus 19: Épül a földalatti - Hamarosan lesüllyesztik a Baross téri óriási vasbeton szekrényt. A Baross térről ferde alagútba helyezett mozgólépcsőkön juthatnak majd le az utasok a földalatti körülbelül 30 méter mélységben levő állomáscsarnokába. A 7,5 méter belső átmérőjű ferde alagutat két részben építik meg. A felső részét a Baross téren, a felszínen alakították ki úgy, hogy amikor elkészült az óriási vasbeton cső, egy vasbeton szekrényt építettek köréje.

Ezt a több emelet magas, 26 méter hosszú, 9 méter széles vasbeton szekrényt - benne a ferde alagút egy részét - júniusban kezdték süllyeszteni. Míg néhány héttel ezelőtt három emeletnyi magas épületet láthatott a közönség a Baross tér közepén, most már csak 4-5 méternyi rész látszik, s a süllyesztés 2-3 héten belül befejeződik. Az egész hatalmas vasbeton test teljesen a felszín alá kerül. A ferde alagút alsó részét bányászati módszerekkel alakítják ki.

A ferde alagút, valamint egy utaselosztó csarnok kialakításával a Földalatti Vasútépítő Vállalat tulajdonképpen a munkálatokat befejezi a Baross téren. Később azonban - egy-két év múlva - hozzálátnak a tér teljes rendezéséhez. Sor kerülhet közúti és gyalogaluljárók kialakítására. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: JozsefAttilaUtca-19640821-EstiHirlap - indafoto.hu
(Esti Hírlap, 1964 augusztus 21.)

Augusztus 22: Az első baleset a József Attila utcában. Augusztus 20-ra virradóra - mint ismeretes - átadták a forgalomnak az átépített, kiszélesített, új József Attila utcát. A terelőutakon ezzel egyidejűleg a rendőrség megszüntette a forgalomirányítást, a gépkocsik ismét birtokba vették az oly sokáig lezárt útszakaszt.

S hamarosan megtörtént az első baleset. Éjfél után, röviddel, amerikai gépkocsi suhant végig az új úton, mögötte a Magyar Televízió GB 58-49 rendszámú mikrobusza. Petrovai József - a mikrobusz sofőrje - nem tartotta be a követési távolságot. Így történt, hogy a József Attila utca 20-21. számú ház előtt, amikor az amerikai kocsi fékezett, a mikrobusz nagy csattanással hátulról beleszaladt. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a keletkezett anyagi kár sem jelentős. (Magyar Nemzet)

Augusztus 23: A tervezettnél előbb készül el a Rudas uszoda. Állványerdő rejti el a járókelők szeme elől Buda patinás uszodáját, a Rudast. A múlt év október 28-i zárás óta kívül és belül tatarozzák. Először az uszodahelyiség vakolatát verték le, mintegy ezer négyzetméter területen, ezután a belső párkányokat, díszeket kellett levésni. A külső nagy, rozsdás vasablakokat leszerelték, kiemelték, és újakat tettek helyükre, majd megkezdték a külső homlokzat javítását, újravakolását.

Az uszoda Dunára és a Gellérthegyre néző homlokzata már készen van, a Döbrentei térre eső frontot most vakolják. Az átépítés eddigi üteme szerint határidő előtt, 1966 júniusa helyett már a jövő év végére befejeződik a tatarozás, és átadhatják a közönségnek a Rudas uszodát. (Magyar Nemzet)

Augusztus 26: A lágymányosi sportszálló építését megkezdték a Tass vezér utca és a Diószegi út sarkán. A szálloda hétemeletes, 182 szobás lesz és 360 sportolót láthat majd vendégül. A földszintre 400 személyes éttermet, eszpresszót, klubszobát és társalgókat terveztek. Az új szállodát előreláthatólag 1966 tavaszán adják át. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Neon-BlahaLujzaTer-1972 - indafoto.hu
Blaha Lujza tér, 1972

Augusztus 27: "Fénytengely" az Erzsébet-hídnál - Díszkivilágítás, nagyarányú neonosítás a Belvárosban. (...) A végrehajtó bizottság ülésén beszámoltak az Erzsébet-híd közeli megnyitásával kapcsolatban tervezett közvilágítási berendezések elhelyezéséről, az úgynevezett " fénytengely" kialakításáról. Az Erzsébet-híd budai hídfőjétől a Kossuth Lajos utcán és a Rákóczi úton a Rókus kápolnáig épül a fénytengely. A hídfőknél 12 darab 18 méter magas, az említett útvonalon epdig 13 méter magas új típusú kandeláberekre szerelt lámpák ontják majd a nappali fényt. Díszkivilágítást alkalmaznak a gellérhegyi vízesésnél, a szobor körüli kollonádnál. Terv készül a budai és a pesti Dunapart egyes épületobjektumainak díszkivlágítására.

A kerületi tanács és a fővárosi tanács illetékes szervei a Belváros üzletnegyedének neonosítására is programot dolgoznak ki. A Klotild-palotákon az épületek egész magasságáig terjedő függőleges neonreklámok felszerelését tervezik. A Kígyó utca felőli Klotild-palota üzletsorán az átépítés során hátulról megvilágított üveg címtáblákat szereltek fel. Ezt sokan joggal kifogásolták és az üzletbérlők neonfeliratok elhelyezését határozták el. A Kossuth Lajos utcában is erősen megnövekednek a neonfényreklámok. A Népköztársaság útjával szemben, a József Attila utca torkolatában az Egyesült Izzó építtet nagyméretű, különleges, 30 méter magas neonreklámot. Általában arra törekednek, hogy a fényreklámok ne legyenek sablonosak és színesítsék fényükkel a Belváros éjszakai hangulatát. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: NemzetiSzinhaz-19640828-EstiHirlap - indafoto.hu

Augusztus 28: Az új Nemzeti Színház elhelyezésének terve. Az új Nemzeti Színház Dózsa György úti elhelyezésére kiírt tervpályázat bíráló bizottsága tegnap 30 ezer forintos díjjal tüntette ki Ébert Ágoston - Preishich Katalin - Preisich Gábor és Pfannl Egon, valamint Kovács Balázs és Mező Lajos építész és munkatársuk, Tell Márta pályaművét. Rajzunk: az Ébert - Preisich - Pfannl féle terv.

A tervezők az impozáns, levegős felvonulási teret baloldalon a Tanácsköztársaság lendületet sugárzó szobrával, jobbszélen pedig az Ifjúság Háza magasba szökő épületével zárják le. Balról jobbra: a szobor után a kongresszusi illetve koncertterem épülete következik, amelyet fedett oszlopsor köt össze a Gorkij fasor tengelyében álló új Nemzeti Színházzal. A színház erkélye egyben a dísztribün. A színházépülethez szervesen kapcsolódik a lábakra állított hatezer személyes tribünsor. A tribün és az Ifjúság Háza között elterülő parkban áll Lenin szobra. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: NemzetiSzinhaz-19640829-EstiHirlap - indafoto.hu

Augusztus 29: A tervező a jövőt rajzolta... Tegnap lapunk első oldalán közöltük az új Nemzeti Színház elhelyezésére kiírt pályázaton kitüntetett Ebert - Preisich - Pfannl féle tervet. Ma bemutatjuk a másik, ugyancsak 30 ezer forintos díjjal jutalmazzott pályaművet.

Kovács Balázs, Mező Lajos és Tell Márta így képzelik el a Nemzeti Színház, az Ifjúság Háza, a kongresszusi épület és a tribünök elhelyezését a Dózsa György úton.

A tervezők az Ifjúság Házának 30 emeletes épülettömbjét a Damjanich utca tengelyébe helyezik. Az Ifjúság Házában 200 férőhelyes nemzetközi szálló lesz, 800 - 1000 férőhelyes étteremmel és 2000 főt befogadó táncteremmel. Ehhez csatlakozik a rajz jobboldalán található lencse alakú épületben az 1500 személyes előadóterem. (A városrendezési tervek szerint a tervezett Madách sugárút a Damjanich utcában folytatódva, itt, az Ifjúság Házánál végződik majd.) Az Ifjúság Házától balra, a Gorkij fasor tengelyében áll a Nemzeti Színház, mellette a 3000 férőhelyes kongresszusi és koncerttermet magában foglaló épület. Az Ifjúság Házát, a színházat és a kongresszusi épületet egy 5 méter magasra emelet tér - a tervezők fórumnak nevezték ezt - köti össze, s ennek előlépcsője a tribünsor. A színház előtt, nem középen, hanem asszimetrikusan, áll a dísztribünnel együtt tervezett Lenin-szobor. A felvonulási tér befejező részén, a Műcsarnok közelébe tervezték a Tanácsköztársaság emlékművét. (Esti Hírlap)

Augusztus 29: Budapest egyik legszebb villanegyede lesz a Naphegy. A Naphegyet sok új építkezés szépítette az utóbbi években. Az I. kerületi tanács fejlesztési tervei alapján Budapest egyik legszebb villanegyedét alakítják ki ezen a majdnem egy négyzetkilométernyi területen. Alig két év alatt 12 társasház 116 új otthonába költöztek be a lakók, akiket több mint 100 millió forintos építési kölcsönnel segített az Országos Takarékpénztár. Jelenleg is 14 társasházat építenek 166 lakással.

Gondoskodtak az úthálózat fejlesztéséről is. Eddig hét utcában korszerűsítették az útburkolatot, és most tervezik a Hegyalja út átépítését, hogy kétsávos főközlekedési útvonallal adjanak bőséges helyet az Erzsébet-hídról letérő és a balatoni műútra igyekvő gépkocsiforgalomnak. A naphegyi kertváros fiataljainak a Lisznyai utcában nyolctantermes új iskolát, a Hegyalja út és a Czakó utca sarkánál pedig ifjúsági sporttelepet építettek. A következő években jelentősen fokozzák a városrészek beépítését. Az Országos Takarékpénztár most még 41 naphegyi telket igényelt új társasházak építésére. Néhány telket tartalékolt a tanács, hogy új óvodát, egészségügyi létesítményt és más közintézményt adhasson a 7700-ról 11000 lakosúra fejlődő naphegyi kertvárosnak. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: GrandHotelHungaria-1960asEvek - indafoto.huAugusztus 29: A Szilvesztert már a Szabadság-szállóban tölthetik a vendégek. Még néhány hónap és átadják a megszépült, megnagyobbodott Szabadság-szállót. - A Szilvesztert már itt töltheti el pár száz vendég - mondja Müller Pál, a 41. Állami Építőipari Vállalat építésvezetője. - Az átadási határidőnk december 19, addigra be kell fejezni az építkezést. Utána következik a szálloda berendezése.

Az állványok mögött már kibontakozik a csupa ablak épülettömb. Zöld üvegmozaikos falával üde színfolt a Baross tér - Rákóczi út sarkán. A decemberi határidő azonban, útban a szálloda első emeletén levő építésvezetői irodáig, túl korainak látszott. A nyers falak, oszlopok és lépcsők, a felhalmozott építő- és hulladékanyagok első pillantásra kétségessé tették az átadás közeli határidejét. De a felsőbb emeleteken már tiszták, parkettásak a szobák. A földszinten, a fehércsempés szobában a piros-fehér metlachi lapokat rakják, az előcsarnokban az álmennyezetet készítik. Az eszpresszó és a cukrászda helyiségében pedig a kőfaragók burkolják szürke márvánnyal az oldalfalakat.

- A hétemeletes szállodának 403 szobája lesz, a régi szálloda 239 új szobával bővült. A szobák nagy része kétágyas, legnagyobbrészt fürdőszobás. A régi épület és a két új szárny között az emeletmagassági eltéréseket szintkiegyenlítő belső lépcsőkkel oldottuk meg. A bejárat a Rákóczi út felől lesz. A szállodában tizenkét lift fogja a forgalmat lebonyolítani. Az épületben helyet kap a bár és az étterem mellett egy eszpresszó és egy cukrászda. Visszakerül a fodrászat, valamint a Baross tér felőli részre az óra- és ékszerbolt. (...) (Magyar Nemzet)

Augusztus 29: "Zöld hullám", "Kék zóna" és más intézkedések a budapesti közlekedés javítására. (...) Nyomasztó a zsúfoltság egyes parkolóhelyeken, zsúfoltak a villamosok és az autóbuszok, szaporodik a közlekedési balesetek száma. Van-e kivezető út? Erről beszélgettünk dr. Vörös Balogh István ezredes elvtárssal, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének helyettesével. (...)

-Várható-e lényeges javulás a forgalomirányításban?

-Az idei ősz jelentős változásokat ígér. Október közepéig a Nagykörúton a Wesselényi utcától a Nemzetiig összehangolják a közlekedési lámpákat. Ezáltal a Majakovszkij utcától a Baross utcáig egyetlen jelzésre hajthatnak majd a gépkocsik. Ez az úgynevezett zöld hullám még az ősz folyamán továbbterjed, és magába foglalja az egész Rákóczi utat, a Kossuth Lajos utcát és a József Attila utcától a Kiskörutat a Kálvin térig. A zöld hullám a lámpák működésének olyan időzítése, hogy mire a kocsisor első tagja az egyik csomóponttól a másikhoz ér, zöld jelzés várja. Ehhez a sebességet és a távolságot kell ismerni. De ez nem elég. Számolni kell a keresztirányú forgalommal is. Márpedig ez kereszteződésenként és napszakonként is más és más. Hogyan lehet a véletlen tényezőket maximálisan kiküszöbölni? Mennyi ideig tartson a zöld jelzés, hogy a sorbanállás minél rövidebb legyen? Ezen fáradoztak az új berendezések készítői, reméljük, sikerrel. (...)

-Mostanában sok szó esik a kék zónáról is. Ennek mi a lényege?

-A közlekedési kék zónát már minden nyugati fővárosban megtaláljuk. Kék zóna, a forgalmi térképen kék jelzéssel elhatárolt városrész. Lényege, hogy a területén meghatározott időben, például 10-18 óráig, csak egy órát parkolhat a gépkocsi. Az autós egy forgatható papírkoronggal jelzi, hogy mikor állt meg, s ezt a papírt a szélvédő mögé helyezi el. Ha valaki egy-másfél óránál tovább parkol ugyanazon a helyen, büntetést fizet a nyugati országok fővárosaiban. Hasonló intézkedések nálunk is célszerűek lennének. (...) Vannak időszakok, amikor egyszerre 3000 gépkocsi parkolásáról kell gondoskodni a Belvárosban. Sok utcában bevezetjük az egyirányú forgalmat, ez egyik napról a másikra enyhíti majd a parkolási gondokat, hiszen az egyirányú utcákban tágabb lehetőség lesz az autók várakoztatására. De kijelölünk külön parkolóutcákat, tereket is. A többi között a Jászai Mari tér - Széchenyi rakpart északi részén 40-50, a Kossuth Lajos téren 140, a Batthyány téren 30-35, a Szabadság téren és környékén 300, a Marokkói-udvar helyén 45-50, a Vigadó téren 60, a Martinelli téren 60-70, a Március 15. tér - Erzsébet hídfőnél 160 gépkocsinak festünk fel parkolósávokat. A gépkocsi-tulajdonosoknak azonban előbb vagy utóbb számolniuk kell azzal, hogy a Belvárosban levő munkahelyeiket csak bizonyos határokig közelíthetik meg autóikkal, s onnan majd gyalog kell eljutniuk a végcélhoz. (Népszabadság)


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.08.05. 19:48:02

Csak érdekességképpen írom, hogy a JALTP ABC-áruházáért annak idején Ybl-díjat kapott Lőrincz József (III. fokozatot).
süti beállítások módosítása