Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1965 november

2015. november 05. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

November 2: 91 pályamű érkezett az új Nemzeti Színház pályázatra. Vasárnap délben - mint a Magyar Nemzet megírta - lejárt az új Nemzeti Színház tervpályázatának határideje. A Magyar Építőművészek Szövetségéhez összesen 91 pályamű érkezett, mégpedig 36 magyar, 16 szovjet, 11 lengyel, 11 NDK-beli, 10 csehszlovák, 6 jugoszláv és 1 bolgár tervezőtől. Az utolsó csomagokat a Ferihegyi repülőtérről és a pályaudvarokról hozták be, ahová még a határidő lejárta előtt érkeztek a külföldiek pályaművei. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: 196511-NagyBuli-Moziplakat-grofjardanhazy - indafoto.hu
A Nagy buli c. film moziplakátja 1965-ből (forrás: grofjardanhazy)

November 2: Áthelyezhető a 9-es villamos és a Roosevelt téri szoborcsoport - A Fővárosi Tanács nyilvános pályázatának érdekességei. (...) A pályázóknak a Közlekedési Igazgatóságon 194 kérdést tettek fel, s az arra adott válaszok közt számos akadt, amely a nagyközönséget is érdekli. Az egyik válasz szerint a tervezők nem számolhatnak a Lánchíd szélesítésével, az Alagút homlokzatának megbontásával - elképzelhető azonban, hogy a rendezés során a Hunyadi János út 1. számú házat lebontsák, esetleg árkádosítsanak a Fő utcában, a Bem rakparton és a Zrínyi utcában. Mások azt tudakolták, hogy esetleg a Roosevelt téri szobrokat áthelyezik. Ez is elképzelhető, hiszen a Roosevelt téren nem kell ragaszkodni a körforgalom fenntartásához. Arra viszont felhívták a pályázók figyelmét, hogy a Fővárosi Tanács a jövőben sem kívánja megszüntetni a 2-es villamost, a 9-es vonalát azonban meg lehet változtatni, sőt, esetleg a 9-es villamos megszüntetését is számba lehet venni. Az is bizonyos, hogy a Fővárosi Tanács nem kívánja újból megépíteni a siklópályát. (Esti Hírlap)

November 2: Épül az új autóműút. November 10-ig elkészül az új balatoni műút Budapestre betorkolló szakasza a Villányi útig. Az év végén átadják a forgalomnak az Osztapenko-emlékműnél levő szakaszt is. Így az E-5-ös útról terelés nélkül közlekedhetnek a járművek a fővárosig. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Metro2-19651104-EstiHirlap - indafoto.hu
1965: épül a 2-es metró, és üzemel az első éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerbolt a Blaha Lujza téren. (Esti Hírlap, 1965 november 4.)

fovarosi.blog.hu: CorvinAruhaz-19651102-MagyarNemzet-02 - indafoto.huNovember 2: Ilyen lesz az új Corvin. Régóta napirenden szerepel a Corvin Áruház külső-belső korszerűsítésének kérdése. Több terv készült már, de megvalósításuk késett. A földalatti vasút Blaha Lujza téri állomásának építkezése, a környék képének megváltozása most már elodázhatatlanul sürgőssé tette a Corvin modernizálásának megoldását. A végleges terveket valamennyi illetékes fórum elfogadta, és a jövő év első hónapjaiban a nagyáruház átépítését végre megkezdik.

A Lakóépülettervező Vállalat áruháztervező irodájában Hollay György mérnök irányításával Batka István építész készítette el a Corvin Áruház kivitelezésére elfogadott rekonstrukciós terveit. Először az áruház Blaha Lujza téri homlokzatának modernizálására kerül sor, amely nagymértékben emeli majd a most elég sivár benyomást keltő tér városképi megjelenését. Az áruház fő homlokzatán eltakarják a nagy ablakokat és az egész felületet a legkorszerűbb anyagból, az úgynevezett luxaflex alumínium-műanyag kombinációjú burkolattal látják el, amit Hollandiából importálunk. A mintegy ezer négyzetméteres fémbordázatú felületen merőlegesen helyezik el a Corvin feliratot és egy 30 négyzetméteres területet hagynak meg időszerű reklámok, hirdetésszövegek részére. A luxaflexes homlokzat 10-10 méternyi hosszúságban befordul a Somogyi Béla utcai és a Márkus Emília utcai épületrészre is. Átalakul teljesen az áruház főhomlokzati kirakatsora. A jelenlegi középső főbejárat is megváltozik. Ennek helyén nagy kirakat lesz és attól balra és jobbra lesz az áruház két bejárata. A kirakatok kiképzése, világítása szintén korszerűsödik. Nagy belső területű kirakatokat létesítenek. (...)

Eggyel több gyorslift áll majd a közönség rendelkezésére. A mozgólépcső építésének tervét a magas költségek miatt elejtették. Az eladótereket ellenben teljesen felújítják, új burkolattal, álmennyezetekkel, korszerű világítási és szellőzőberendezéssel látják el. Minden osztályon modern, mozgatható, variálható bútorzatot kap az áruház, több osztályon bevezetik az önkiszolgáló rendszert. Átalakítják a földszinti éttermet és a konyhát. (...) A belső átalakítással 1968 elején készülnek el. Az építkezési költségekre több, mint 30 millió forintot irányoztak elő. Képünk a Corvin Áruház Batka István mérnök által tervezett szép, új homlokzatát mutatja be. (Magyar Nemzet)

November 5: Ezerszemélyes egyetemi előadóterem épül. A Budapesti Műszaki Egyetem nemrég befejezett hármas számú, 11 emeletes, 54 kis előadótermes épülete mellett hatalmas, 1000 személyes központi előadóterem épül. A hatalmas helyiség tetőszerkezetét különleges, úgynevezett csónaktető-rendszerrel építik. (Népszabadság)

November 6: Bővítették a Ferihegyi repülőteret, korszerűsítésére 13 millió forintot fordítottak. Bővítették a tranzit-várótermet is. A repülőtér teljes felújítása jövő májusban fejeződik be. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: MegyeriCsarda-19651105-EstiHirlap - indafoto.hu
(Esti Hírlap, 1965 november 5.)

November 6: Az első... ...henger alakú, 17 emeletes, 280 szobás, 560 ágyas szálloda már épül Budapesten. 1967 végén nyílik meg. A beruházás teljes költsége 66 millió forint. A tervezők gondoskodtak étteremről, eszpresszóról, bárról, s külön teraszról, külön kerthelyiségről és gépkocsiparkolóról. Az építkezésnél használják először hazánkban a korszerű csúszózsaluzatos technológiai eljárást. (Esti Hírlap)

November 7: Az első önkiszolgáló játékboltot, a Meseországot szombaton délben mutatták be a sajtó képviselőinek a Népköztársaság útja 37 alatt. A gazdag árukészlettel, sok játékújdonsággal felszerelt boltot megtekintette Tausz János belkereskedelmi miniszter is. Az önkiszolgáló üzlet hétfőn délben nyílik meg. (Magyar Nemzet)

November 7: Két új munkásszálloda Budapesten. A 23-as Építőipari Vállalat dolgozói kétemeletes modern munkásszállodát építettek a budapesti Fóti úton, az Országos Bányagépgyártó Vállalat munkásainak. Dísznövényekkel beültetett és füvesített park közepén áll az épület, amely az üzem 150 dolgozójának lesz kényelmes, korszerű új otthona. Most adták át a 23-as vállalat dolgozói az Elektromos Művek 372 személyes munkásszállodáját is a Dózsa György úton. A négyemeletes épületben szintenként társalgó, mosdó, zuhanyozó, ruhatisztító helyiség és 1-6 személyes szobák állnak a dolgozók rendelkezésére. (Népszabadság)

November 7: Gyors ütemben készül a Blaha Lujza téri óriás vasbetonszekrény. A Blaha Lujza téren 27 méter hosszú, 11 méter magas és 8 és fél méter széles vasbeton szekrény készül. Az épülő földalatti vasút mély állomásáról az Emke gyalogos aluljárójába vezető ferde alagút felső részét rejti magába ez a szekrényóriás. Ebbe a ferde alagútba kerülnek majd a mozgólépcsők. (...) Az óriás vasbetonszekrény olyan gyors ütemben készül, hogy az építmény süllyesztését még ebben a hónapban megkezdhetik és a jövő év márciusára a vasbeton test felszín alá kerül.

A földalatti vasút alagútjai a Népstadion állomástól már az Osvát utcáig, illetve az Astoria Szállótól a Deák térig húzódnak. Építik az Osvát Ernő utca és az Astoria közötti vonalat is, ezen a részen azonban az építők lassabban haladhatnak, mert elérték már a "geológiailag zavart" talajt, a vizes-homokos réteget, s most az eddig alkalmazott bányászati munkamódszerről a biztonságosabb pajzsos alagútfúrásra tértek át. Ha a mostani munkamenetet sikerül tartani, akkor 1967-ben a Népstadion állomástól a Deák térig már sétálni lehet a földalatti két alagútjában. (Magyar Nemzet)

November 10: Lebontják, hogy újjáépíthessék. Az Óbudai Hajógyár szigetére vezető hidat a múlt télen a jég megrongálta, ezért lebontják. A Hídépítő Vállalat megkezdte a hídelemek szétszerelését. Az Ady Endre úszódaru a híd három eleme közül a legnehezebbet, a 26 tonnás középső ívet emelte ki. A híd lebontása után az újjáépítést azonnal megkezdik, és előreláthatólag a jövő év végére elkészül az új hajógyári híd is. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: UttoroAruhaz-196511-MagyarNemzetHirdetes - indafoto.hu

November 16: A József távbeszélő központ 4000 új állomását hétfőn adták át rendeltetésének. A Posta és a Beloiannisz gyár szerelőinek közös brigádja a 4000 állomást a szocialista szerződésben vállalt határidő előtt másfél hónappal előbb fejezte be. (Magyar Nemzet)

November 19: Folyóirat Budapestről - Központi Művelődési Ház. (...) A jövő év tavaszán, 48 oldalon ismét megjelentetik a Budapest című képes folyóiratot, amely a főváros történetével, művészeti és társadalmi problémáival foglalkozik majd. Tervezik a többi között központi fővárosi művelődési ház megalakítását. Ennek székhelye a jelenlegi Fehérvári úti művelődési otthon lesz, s mint a fővárosi népművelés hálózati és módszertani centruma, segítené a többi művelődési otthon tevékenységét tapasztalatcserék és bemutatók útján. A tanácsi, szakszervezeti és tömegszervezeti népművelők továbbképzését is itt oldanák meg. (...) (Népszabadság)

November 20: Péntek délután beemelték az első tübinggyűrűt a Rókus kórház-Astoria szakaszon. (...) Érdekes adatot közölt választóival dr. Rózsa /László/ főmérnök. A földalatti vasút munkálatainkál, az Astoria - Rókus kórház közötti szakaszon péntek délután beszerelték az első öntöttvas-tübinggyűrűt és ha az ütemet tartják, akkor jövőre befejezik az említett szakasz alagútépítési munkáit.

(...) A fővárosban 101 vasúti-közúti kereszteződés van és ezek között az egyik vasúti sorompót naponta 15-17 órán át zárva tartják. Ezek megszüntetése rendkívül költséges és rövid idő alatt nem oldható meg. A fővárosi tanács kiemelt 30 ilyen helyet, ahol sorban megszüntetik a szintbeli kereszteződéseket. Az albertfalvi felüljáró építését már ebben az évben megkezdték, a következő a Kacsóh Pongrác úti hármas sorompó megszüntetése lesz. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: FeszekKlub-Regi-TavolEsKozelKonyv - indafoto.huNovember 20: Hétfőn este újra megnyílik az átalakított Fészek Klub. Renoválás miatt több mint egy éve zárva van a Fészek, a művészeti szakszervezetek központi klubja, mely a század eleje óta annyi izgalmas művészeti vita és esemény helyszíne volt. Hétfőn este újra megnyitja kapuit. Az egész üzemet modernizálták konyhástul, hűtő- és főző-szisztémástul. De a legfontosabb a belső berendezés újjászervezése, melynek szellemi vezére Hornicsek László. (...)

A kapubejárat fölött, az előcsarnokban egyszerű hajlított bronz figuracsoport jelzi a hely szellemét: múzsák ezek; modern múzsák, szellemesen összesodort "fémstaneszlik" ugyan, mégis finomak; fuvolája van némelyiknek, palettája a másiknak, holdsarló díszíti a harmadik homlokát. Inkább a könnyű művészet múzsái, ahogy itt összejöttek, mégis igazi művészet jelképei. Juhász Árpád műve ez a csoport. A sötétkék ruhatárban tömzsi oszlopokon kerámia burkolás, jókedvű, vörös-sárga színekben, Petrilla Istváné. A lépcsőfeljáratot két nonfiguratív üvegablak díszíti. Darvas Árpád művei, melyeket újfajta eljárással mozaikszerűen illesztettek ugyan össze, de ólomkeret nélkül, úgy, hogy a kontúrok csak hajszálfinoman látszanak. Középen mindkét ablaknál hajlított idom van, színes trapezoidokból, deltoidokból kirakva; sötétkék narancs és aranysárga domináns színekből. Az összhatás nagyon kedves, játékos, kellemes.

A lépcsőkön még dolgoznak ügyes munkáskezek: most feszítik ki a sötétkék szőnyegeket, melyek a tér legnagyobb részét burkolják, ott, ahol nincs díszes, világos parkett. A készülő eszpresszóban Konecsni György szellemes, figurális füzére vonul körbe: mulatságosan egyesíti magában a század végi korzó karikatúráját, irónikusan megrajzolt dámákkal és gavallérokkal, és valami olyan technikát, mely azt a hatást kelti, mintha a figurákat képeslapok papírjából vágták volna ki, s utólag lakkozták volna be lila-arany, fekete és türkiz tónusokkal. Ha közelebbről nézi meg az ember, kiderül, hogy a művész körülbelül azzal a technikával dolgozott, mint a természet, amikor bizonyos kvarc- és márványfajtákba olyan rajzolatokat rejtett, melyeket az emberi szem romoknak, állatfiguráknak lát.

Az üvegajtókon szögletes fémfogantyúk vannak, a változatos felületükre eső fény kiegészíti plasztikus mintájukat. Percz János, Jajesnica Róbert, Juhász Árpád és Péry József készítette őket. A bronzoszlopokat a táncteremben Engels József díszítette hieroglifákra emlékeztető nagyon finom reliefekkel.

A táncterem fölé aranyszínű kupola borul. Fémlemezekkel kirakott fémgömb, közepén leereszkedő szögletes világítótesttel, melytől az egész mennyezet fordított virágkehelyre hasonlít. A kupolán mitológiai figurák játszanak, hárfáznak és hevernek, karcsún, könnyedén, lendületesen hangsúlyozott kalligrafikus körvonalakkal. Szépek és mesebeliek: Berczeller Rezső reliefjei. Pécsi László térelválasztó függönye kellemes kékes, lilás mintáival pihenteti az aranytól gyorsan elfáradó szemet.

A tanácsteremben van egy modern kandalló; maga a fűtőtest-burkolat kosárfonás. Fölötte azonban a hagyományos kandallóformát idézve Gádor Istvánnak egy kerámia mozaikja áll, amely csupa mértani foltból ugyan, nagyon szép színes és derűs távoli város képét varázsolja elénk.

A kandalló előtt két borjúprém kagylófotel áll. Elmélyült beszélgetésre híva. A berendezés ettől eltekintve is készen van már, csak hegyén-hátán sorakozik még: kényelmes barna és sötétkék bőrhuzatú kagyló-karosszékek, fal melletti pamlagok, világos, szeszélyes formájú asztalok; ahol drámák és képek sorsa fog eldőlni, szerepeké és szobroké - elvégre művészek klubja ez a befejezés előtt álló palota. (Magyar Nemzet)

November 20: Jelentéseink a városrendezésről. (...) Elkészült a Népstadion környékének rendezési terve az 1966. évi hetedik atlétikai Európa-bajnokságra, melyre 15 ezer külföldit várnak, köztük 1200 sportolót. Megjavítják az Istvánmezei úti közvilágítást, és gondoskodnak megfelelő autóparkolóhelyekről is.

(...) Az év végéig a Blaha Lujza téren és környékén befejezik a közmű-átépítéseket. Az aluljáró építkezéshez az eddigi tervek szerint a jövő év első hétköznapján kezdenek hozzá.

A kelenföldi lakótelepen már a hatodik épület alapozási munkáit végzik. A házgyári termékekből előbb a budafoki kísérleti lakótelepen szerelnek össze egy lakóházat, azután kerül sor a kelenföldi építkezésekre. Megállapodtak: a földalatti vasút építkezése során kikerülő földdel töltik fel Kelenföldön a mélyebb területeket. Az új Óbuda épületeit a létesítendő óbudai fűtőerőműből fűtik majd. Egy bizottság már most helyszíni szemlén megállapította a fűtőerőmű gőz-távvezetékeinek nyomvonalát. Az erőműből három irányba építenek majd gőz-távvezetéket. (...) (Esti Hírlap)

November 21: Új HÉV-szerelvények a csepeli gyorsvasúton. Az év végéig kicserélik a régi vonatokat a legmodernebb NDK és magyar közös gyártmányú M-IX-es típusú szerelvényekre a csepeli gyorsvasúton, ahol naponta 30 ezer embert szállítanak a munkáskerület és a főváros között. A hat kocsiból álló, 108 méter hosszú, 1200 utas befogadására alkalmas szerelvények a legmodernebb elvek alapján épültek. A pályafelújítás befejezése után, 1967-ben lehetővé válik a menetidő lerövidítése 14 percről 10 percre. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Aluljaro-Blaha-1960asEvek-Fortepan.hu2 - indafoto.huNovember 23: Tanácskozás az Emke-aluljáró építéséről. (...) Először a gyalogos aluljáró lejáróit készítik el, a lépcsőket az árkádok alá tervezik. A lejárók elkészültével áthelyezik a villamossíneket is. A Rákóczi úti síneket "eltolják" az úttest közepéről a Csemege áruház járdája mellé, a nagykörúti síneket pedig a gyógyszertár felőli oldalra teszik. A mai értekezlet több fontos intézkedést még hátrahagy. Nincs biztosítva például a munkahely a Corvin Áruház homlokzatának építkezéséhez. Egyelőre még nem tudják, hogyan közelíthetik majd meg a vásárlók az üzlet bejáratát. Ezt a következő napokban vitatják meg. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: Lottohazak-FrankelLeoUt-20120521-01 - indafoto.hu
A Frankel Leó úti Lottóházak 2012-ben

November 25: Elkészült a hetedik Lottóház Budán, a II., Frankel Leó utca 84. szám alatt. A nyolcemeletes, 39 lakásos modern házat december 1-én adják át tulajdonosaiknak, a jutalomsorosolások legszerencsésebb nyerteseinek. (Magyar Nemzet)

November 28: Felavatták az új zuglói távbeszélő-központot. Sok-sok telefonigénylő kívánsága teljesült: szombat délelőtt ünnepélyes keretek között átadták az új Zugló távbeszélő-központot. (...) Horn Dezső első miniszterhelyettes mondott beszédet. Ennek elhangzása után bekapcsolták az addig néma központot, s ezzel ezer XIV. kerületi lakos új telefonállomása üzembe állt. (...) Az új központ építését 1963 februárjában kezdték meg. Az épületen az ÉM 23-as Építőipari Vállalata dolgozott, a berendezést pedig a BHG készítette. (...) A késő esti órákig folyamatosan megkezdték a már felszerelt készülékek üzembe helyezését. A Zugló távbeszélő-központ dolgozói legelőször Nagy Ferencet, a 631-878 új telefonállomás előfizetőjét hívták, s üdvözölték abból az alkalomból, hogy üzemük megkezdte működését. A második ötéves tervben 40 ezer budapesti távbeszélő-állomás felszerelését tűzték ki. A posta dolgozói ezt az előirányzatot túlteljesítették, s így öt év alatt 44 ezerrel növekedhetett a telefon-előfizetők száma. (Népszabadság)

November 28: A Béke szállótbezárják január 1-én. A szálloda most 60 esztendős, és csőhálózata teljesen tönkrement. A helyreállítási munkálatok egy évig tartanak. (Magyar Nemzet)

November 30: Új postahivatal nyílt a Múzeum körúton. Kedden új postahivatal kezdte meg működését Budapesten, a Múzeum körút 31. szám alatt. A környező kereskedelmi negyed dolgozói, valamint a Kálvin tér, Múzeum körút és Szentkirályi utcai terület lakói már régóta hiányoltak egy ilyen korszerű postahivatalt, ahol a legtöbb munkafolyamatot gépesítették. A pénzfelvétel gyorsítására minden felvevőablaknál összegzőgépek vannak, amelyen pillanatok alatt tételesen ki lehet számolni a feladásra kerülő számlák összegét.

Külön érdeklődésre tarthat számot az úgynevezett "némahivatal" - a postahivatal előcsarnokában elhelyezett automata kiszolgálósor -, amely a hivatalos üzemidő befejezése után egész éjjel a lakosság rendelkezésére áll. Itt nyilvános telefonállomás, érme-, bélyeg- és levelezőlap-automata működik és van egy táviratfelvevő automata is. A telefon segítségével feladott távirat ellenértékét telefonérmékben kell leróni. Ez az első kísérleti állomás, amely, ha megfelel az igényeknek, sorozatos gyártásra kerül. A posta vezetői szerint minden fontos, nagy forgalmú gócponton ilyen automatacsaládot helyeznek üzembe. Legelőször az Astoria-aluljáróra gondolnak, de készítik már a Marx téri, az Engels téri és a Móricz Zsigmond körtéri automataállomások terveit is. A korszerű postahivatal ünnepélyes átadására hétfő délután került sor. (Népszabadság)


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpgg_logo.png

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása