Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1971 december

2021. december 03. - fovarosi.blog.hu

Silány lakások a Kacsóh Pongrác úton, alagútfúrás a Duna alatt, új szerelvények a földalattin, Maxim mulató az Emke szállóban, új aluljáró a Ferenc körútnál - így folyt az élet 50 évvel ezelőtt Budapesten.

December 1: Hetvenezer komplex lakás. Csaknem 70 ezer családi otthon "komplex lakásként" épül fel a fővárosban a negyedik ötéves tervidőszakban, vagyis a beköltözésig az összes kapcsolódó létesítményt - iskolát, óvodát, orvosi rendelőt, üzletházat is - tető alá hozzák. Jelentős beruházás lesz az óbudai bevásárlóközpont: élelmiszer-áruházzal, állami áruházzal javítja majd Óbuda és környéke ellátottságát. Kőbánya központjában mintegy ezer lakás épül majd kiszolgáló létesítményekkel. A XX. kerület központjában épülő korszerű városnegyedben több százzal növelik az óvodai és bölcsődei helyek számát. A FŐBER igénybe veszi a Gépipari Beruházási irodát is, amely mintegy 5000 négyzetméter alapterületen élelmiszer-áruházakat építtet a jövő évben több budapesti lakótelepen. (Magyar Nemzet)

December 2: Kiürítik a Kacsóh Pongrác úti négy magasházat. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium értekezlete megtárgyalta a XIV. kerület Kacsóh Pongrác út 24, 25, 26, és 27. számú lakóépületek hibáinak vizsgálatairól készített előterjesztést. A szakértői vélemények alapján megállapította, hogy ez a négy lakóház egyedi tervek alapján készült, építésüknél a technológiai előírásokat nem tartották be és jelenlegi állapotuk nem felel meg a minőségi előírásoknak. A további részletes műszaki vizsgálatok elvégzése és az ebből megállapított hiányosságok végleges megszüntetése csak a lakásoknak e célra történő felszabadítása esetén lehetséges. Ezért a miniszteri értekezlet úgy határozott, hogy a lakók nyugalmának biztosítása és a helyreállítási munkák zavartalan elvégzése érdekében az ott lakó családok részére - a fővárosi tanács vb. lakásügyi osztályával és az OTP-vel együttműködve - másutt, megfelelő lakást biztosít. (Magyar Nemzet)

December 2: A budapesti "hivatásforgalom" - Villlamos-aluljárók a vidéki nagyvárosokban - Garázsházak, parkolóterek. (...) A városi közlekedés mai gondjai közismertek. Jóllehet, a személygépkocsik száma megsokszorozódik a következő években, változatlanul a tömegközlekedés gyorsítása, kényelme, színvonalának emelése az elsődleges cél. Ennek indoklására íme egy érzékletes példa: ha a fővárosban, a Nagykörúton, csupán személygépkocsikkal kellene elszállítani a csúcsforgalomban utazó közönséget, legalább húsz forgalmi sávra lenne szükség, tehát nyolcvan méterre kellene kiszélesíteni az úttestet. A metrónak viszont - amely előbb-utóbb hatkocsis szerelvényekkel közlekedik majd - egyetlen vonata annyi utast lesz képes elszállítani, mint amennyit a körúti úttest egyetlen sávján haladó személygépkocsik egy óra alatt. Egyébként a fővárosban az ezredfordulóig kiépítendő mintegy 50 kilométer hosszúságú metróhálózat nem csak az utasszállítás kapacitását biztosítaná, hanem a felszíni gépjárműforgalomnak is helyet szabadítana fel.

hev-szentendre-1973korul-fortepan_hu-98409.jpgA budapesti elővárosi HÉV jövője is csak úgy képzelhető el, hogy annak a járatai a metróhoz csatlakozó gyorsvasutakká fejlődnek. Csupán így alakulhat ki az olyan egységes gyorsvasúti hálózat, amely két-három évtized múlva a főváros teljes tömegközlekedésének 50-55 százalékát bonyolíthatja le. Az irányelvek az autóbuszközlekedés jövőbeni funkcióját is meghatározzák: a buszoknak alapvetően az lesz a feladatuk, hogy az utazóközönséget "ráhordják" az említett gyorsvasúti hálózatra. Ami pedig a külső, ritkábban lakott kerületek és a városközpontok összekötését illeti: metróvonal híján Budapesten is, a vidéki városokban is autóbusz-gyorsjáratok hálózatának megteremtése a legcélszerűbb.

(...) A már ma is égető gond, a parkolási lehetőségek hiánya, feltehetően növekedni fog, annak ellenére, hogy a távlati tervek több tízezer gépkocsi befogadására alkalmas garázs, garázsház, játszótér alatti parkolóhely építését tűzik célul. Épp ezért indokolt a metró és az elővárosi gyorsvasutak végállomásain parkolótérségekről gondoskodni. A városok környékéről, a külső kerületekből érkező személygépkocsikat itt hagyhatják tulajdonosaik, s a tömegközlekedési eszközöket igénybe véve juthatnak úti céljukhoz. A zsúfolt városközpontokban, az adminisztrációs, a kereskedelmi és az idegenforgalmi intézmények környékén viszont a jelenleginél lényegesen progresszívebb parkolási díjrendszer fokozatok bevezetése látszik célszerűnek. (Népszabadság)

December 2: Tizenhat hónapig tartott a Rákóczi út 63. alatti Hófehérke-bolt átépítése. Három szomszédos helyiség összevonásával létesítettek milliós költséggel egy korszerű új gyermekruházati boltot, amelyet szerdán adtak át rendeltetésének. Az üzletben 12 éves korig tetőtől talpig felöltöztethetők a gyermekek. (Magyar Nemzet)

metro2-1967-dunaalattialagutfuras.jpg

A Duna alatt 1967 körül

December 2: Sínek a Duna alatt. Jó ütemben halad a metró második szakaszának az építése. A Kossuth Lajos téri állomás szerkezetépítési munkái befejeződtek, megkezdték az állomás burkolását. A 120 méteres peronszakaszok oldalfalai fehér márvány-, padlói vörös gránitburkolást kapnak. A mennyezetre zöld luxaflexborítás kerül. A bal oldali vonalalagútban megkezdődtek a vágányépítési munkák, a sínek már átértek a budai oldalra a Duna alatt. (...) (Népszabadság)

December 2: Épül a Duna-part mentén a nagy teljesítményű új víznyomóvezeték. (...) Az építési program ütemezése szerint a Megyeri csárdától északra fekvő új nagynyomású gépházból kiindulva a Margit-hídig terjedő tíz kilométer hosszú főnyomóvezetékbe több helyen két kilométer hosszúságú csatlakozó vezetékeket kötnek be. Ezzel szerves kapcsolatot létesítenek a már meglevő főnyomó-vezeték hálózattal. A továbbiakban a főnyomócső építését a Duna-part vonalán folytatják, ezzel ellátják a főváros belső területeit és lehetőséget nyújtanak a gellérthegyi tárolómedence állandó feltöltésére. Az új nagy átmérőjű és nagy kapacitású vezeték további előnye, hogy a vízellátás zavartalanságát bármelyik nyomócső kényszerű kiesése esetén az összekötő vezetéken át megoldja.

Eddig a Duna-parti új főnyomócsőből öt kilométer elhelyezése fejeződött be. A további években a Petőfi-hídig folytatódik a munka és előreláthatólag 1974 végéig tart. (Magyar Nemzet)

ferenckorutialuljaro-1972korul-fortepan_hu-98358.jpg

ferenckorutialuljaro-1972korul-fortepan_hu-98360.jpg

 

December 3: December 23-ra elkészül az Üllői úti aluljáró. Jó ütemben, a terveknek megfelelően halad a munka az Üllői út és Ferenc körút kereszteződésénél, s így minden remény megvan arra, hogy december 23-ra elkészül a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjának közlekedési gondjait enyhítő gyalogos-aluljáró. Az 1800 négyzetméter alapterületű aluljáró lényegében már elkészült, s a napokban kezdődött meg a burkolómunkák finise. A felszínen már a végleges forgalmi rendet mutatja a kép: helyükre kerültek a korszerű betonelemekbe ágyazott villamossínek, felállították a kereszteződésnek szinte nappali fényt adó, hatalmas kandelábereket, kialakították a villamosmegállók járdaszigeteit, a föld alatti csarnok lejáróit. (Népszabadság)

foldalatti-20090316.jpg December 7: A kis földalatti első két új szerelvénye elkészült a Ganz Villamossági Művekben. Az új kocsik a felszíni csuklós villamosokhoz hasonlóak, csak annál kicsit "nyomottabbak", s bár csuklósak, mégis három önálló kocsiból állnak. (Magyar Nemzet)

December 8: Lakások, átadás előtt - Óbuda, 1971 december. Hajráznak az építők a Testvér-hegy lábánál mind látványosabban kibontakozó óbudai lakótelep 1971. évi építési programjának teljesítéséért, az idén utolsónak átadásra kerülő 240 lakásos épület befejezéséért. A Vörösvári út és a Vihar utca sarkán álló kilencemeletes épület környéke olyan, mint valami csatatér. Mélyépítő-, kubikos-, hegesztőbrigádok fektetik le az épülethez leágazó közműveket, víz- és gázvezetékeket, elektromos kábeleket. (...)

Mit építettek eddig az új óbudai városnegyedben? Az új városközpont első épülete 1969 végén készült el az első szovjet házgyár termékeiből. Az azóta átadott új lakások száma körülbelül 3800, s a még hátralevő 240 lakással együtt ez a szám 1971 végéig négyezer fölé emelkedik. Két év alatt több mint húsz üzlet létesült a házgyári épületek alsó szintjén. Felépült a lakótelep önálló távfűtőműve, amelyet 1972-ben tovább bővítenek. Az idei év első felében elkészült az új lakónegyed első óvodája és bölcsődéje, novemberben pedig az új gyógyszertár és orvosi rendelő korszerű épületét adták át az építők. Megkezdődött a parkok, játszóterek építése is, miközben északi és déli irányban folytatódik a rekonstrukció. Ezen az őszön a lakótelep "átlépett" a Szentendrei út jobb oldalára, s a Duna felőli szanált területen is megkezdődött a házgyári épületek alapozása és szerelése. (...) (Népszabadság)

corvinaruhaz-1971-fortepan_hu-111078.jpgDecember 8: Üzembe helyezték a Corvin Áruház mozgólépcsőjét. Néhány órás főpróba után kedden a nyitáskor üzembe helyezték a Corvin Áruház mozgólépcsőjét, amely a földszintről az első emeletre szállítja a vásárlókat. A metró mozgólépcsőjéhez hasonló szovjet gyártmányú berendezés utazósebessége másodpercenként 75 centiméter; óránként 8000-9000 személy szállítására képes. A következő években a többi emeletre vezető mozgólépcsőket is megépítik, s az ellenkező oldalon elkészítik a mozgólépcső leszálló ágát is. (...) (Népszabadság)

December 9: Elkészült Budapest centenáriumának kulturális programja. Elkészült a terv, milyen kulturális programmal ünnepelje a főváros Buda és Pest egyesítésének századik évfordulóját. (...)

Az egyesített főváros első közgyűlésének századik évfordulóján, 1973. október 25-én avatják fel a Margitsziget déli bejáratánál Kiss Istán szobrászművész alkotását, amelyen a főváros címerei láthatók. (...)

A centenárium alkalmából megjelenik a Budapest története című monográfia első három kötete; a mű összesen hatkötetes lesz. A Budapest Lexikon az Akadémia Kiadó gondozásában jelenik meg. A Források Budapest történetéből című munkát a Fővárosi Levéltár készíti elő. (...) (Magyar Nemzet)

December 11: Szanálásra ítélt üzletek Kőbányán. A X. kerületi tanács pénteken Kőbánya közszükségleti cikk ellátásáról tárgyalt. (...) A lebontásra ítélt üzletek listáján szerepel a Közért Vállalat Kőrösi Csoma út 11. szám alatti kávé-tea szaküzlete, valamint a Kápolna utca 1. szám alatti édességbolt. Ezeket pótolja majd a Zalka Máté téri, csaknem ezer négyzetméter területű ABC-áruház. Bezár a Makk Hetes étterem, a Zalka Máté téri és Kápolna utcai népbüfé, illetőleg előfizetéses étterem. Pótlásukra a Zalka Máté téren 1860 négyzetméter alapterületű éttermet létesítenek. Az alkalmi áruk háza a Mázsa térre, a bizományi bolt pedig a Kőrösi Csoma út 12-be költözik majd. Az iparcikkellátás biztosítására hamarosan háromezer négyzetméter alapterületű áruház nyílik meg. (Magyar Nemzet)

delipalyaudvar-1962_1.jpgA "régi" Déli pályaudvar 1962-ben

December 12: Metróvégállomás, villamososztályozó, rámpás aluljáró a Jakobinusok téri csomópontnál. Formálódik Buda egyik legfontosabb csomópontja: a városesztétikai kívánalmaknak megfelelően, a vasúti, a tömegközlekedési és közúti forgalom korszerűsítési törekvéseinek jegyében alakul át a Magyar Jakobinusok tere és környéke. A több évig tartó munkálatok első ütemének határidejét a jövő ilyenkorra már teljes hosszában átadásra kerülő metrószárny szabja meg.

delipalyaudvar-1975korul-fortepan_hu-98943-uvaterv.jpg1975 körül (fortepan.hu, 98943, adományozó: UVATERV)

A Déli pályaudvaron a 270 méter hosszú, új üzemi állomásépület körvonalai bontakoznak ki, előtte az eddigi hat helyett tizenkét vasúti sínpáron indulnak, érkeznek majd a vonatok: utasaik közvetlen kapcsolatot találhatnak a földalatti gyorsvasúttal. A tér forgalmának arculatát modern utasforgalmi csarnok adja meg, 24 jegypénztárral, tetején kör alakú toronnyal, amelyben a nemzetközi pénztárat rendezik be. A metró végállomásától mozgólépcső vezet majd a járdaszinthez, ahonnét felfelé az utascsarnokhoz, lefelé a Baross térihez hasonló aluljárórendszerhez jutnak el az utasok. Az Alkotás utca s a Vérmező sétányai felől gyalogosaluljáró-folyosók ágaznak majd a pályaudvar környéki villamosmegállókhoz, a folyosók lépcsőkkel és hosszú, alig lejtős rámpákkal egyaránt elérhetők lesznek. A Vérmező és a pályaudvar között félkörívben húzódó aluljárórendszer közepén fedetlen térség található majd, ennek egyik oldalán újság- és könyvpavilont, virágüzletet, trafikot, édességboltot, eszpresszót nyitnak. (...) (Népszabadság)

December 12: Próbálják a kis földalatti új szerelvényeit. A Budapesti Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy hétfőn 23 órától üzemzárásig a milleniumi földalatti nem közlekedik, helyette a Széchenyi-fürdő és a Vörösmarty tér között - villamosviteldíjjal - autóbuszok szállítják az utasokat.

foldalatti-1972korul-probakocsi.jpgPéntek este is hasonló üzemszünet volt a kis földalatti vonalán, mert kipróbálták a földalatti új szerelvényét, amelyet nemrég készített el a Ganz Villamossági Művek és a Ganz-Mávag. A 30 méter hosszú csuklós jármű jól állta a próbát leendő útvonalán. Minden szempontból megfelelt a műszaki követelményeknek. Hétfő éjszaka a második szerelvényt is kipróbálják.

foldalatti-1972korul-14.jpg(kép: Hídépítő Zrt.)

Az új kocsik a felszíni csuklós villamosokhoz hasonlóak, ám három önálló részből állnak, s a csuklóknál zártak. Az 59 ülőhelyes jármű 260 utas szállítására alkalmas, s a gyors fel- és leszállást mindkét oldalon hat kettős ajtó biztosítja. további előnye a régi földalattikocsikhoz képest, hogy az acélvázas kerekek abroncsa és kerékváza köré gumituskókat építettek, ezzel megkímélik a pályát, csökken a szerelvény zaja, s a rugózott keréktárcsa a kocsi élettartamát is megnyújtja.

A bejáratási próbák után szerdán megkezdődnek a 21 napos vonali próbák, ekkor már a közönség is láthatja az új szerelvényeket, február elején pedig - amennyiben az új járművek hibátlanul működnek - már utazhatunk is rajtuk, ugyanis négy hónapra (legkevesebb 15 ezer kilométeres út lefutásáig) forgalomba állítják őket. Az újabb 19 szerelvény 1973-74-ben készül el, hogy folyamatosan felváltsa a régieket. (Népszabadság)

December 16: Intézkedési terv a tömegközlekedés javítására - Kidolgozták Budapest területfejlesztési programját. (...) A legnagyobb gondot az autóbusz közlekedés okozza, ezért az intézkedési terv - számolva azzal, hogy az Ikarus-gyárban már készül a különleges, városi igényeket teljes mértékben kielégítő új autóbusztípus - szerint a jelenlegi 132 ezerről 1975-re 180 ezerre növelik az autóbuszok férőhelyét. Jelentősen javítja majd az autóbuszok üzembiztonságát, hogy a nagyjavításokat kooperáló vállalatokkal végeztetik majd, így a BKV műszaki gárdája az üzemi karbantartásra összpontosíthat.

A következő években a villamosok és a trolibuszok befogadóképessége nem növekszik, sőt a Rákóczi úti villamosforgalom teljes vagy részleges megszüntetése után valamelyest még csökken is. A BKV a régi, elavult típusok cseréjére, korszerű járművek forgalomba állítását tűzte célul, s a többi között 1975-ig 50 csuklós motorkocsit vásárol a Ganz Villamossági Művektől. Meghosszabbítják a kis földalatti vonalát, új járműveket kap a fogaskerekű, még az idén átadják a Fehér úti vasúti járműjavító főműhelyét. Új villamospálya is épül a fővárosban: az újpalotai lakótelep és a kis földalatti végállomása között, három kilométeres hosszúságban.

(...) A szentendrei HÉV vonalán 1972-ben új típusú, háromkocsis NDK-szerelvényeket állítanak forgalomba, a vágóhídi HÉV-állomást a ráckevei vonalszakaszon megkezdődött rekonstrukció keretében áthelyezik s megteremtik a közvetlen átszállási lehetőséget a 2-es villamosra. (...) (Népszabadság)

December 17: A tervezettnél kevesebb lakást bontanak le Óbudán. A III. kerületi Tanács csütörtöki ülésén Óbuda rekonstrukciójával foglalkozva, megállapították, hogy eddig majdnem négyezer lakást adtak már át. Az új lakóházak környékén már parkíroznak, összekötő utakat építenek. Mostanában épül az út a Zápor utcában és néhány környékbeli mellékutcában. Néhány nagy lakóház földszintjén kisebb üzleteket rendeztek be.

obudailtp-1970esevek-vorosvariut-varadiutca-fortepan_hu-47356.jpgVörösvári út - Váradi utca környéke Óbudán, 1970-es évek (kép: fortepan.hu, 47356)

A további rekonstrukció során az eredetileg tervezett több mint háromezer lakás szanálása helyett a következő négy évben csak 2500 lakást bontanak le. Most a Bécsi út, a Vörösvári út és a kísérleti lakótelep közötti területen 1200 lakást építenek. Néhány Vörösvári úti új házba január végén már beköltözhetnek a lakók. A békásmegyeri lakótelepen - ahol terv szerint 11500 új lakást építenek majd - egyelőre még nem kezdődött meg az építkezés, mert át kell helyezni az ott húzódó nagy nyomású gázvezetéket és nem tudják még, hogy hol épüljön meg a szennyvíztisztító telep. (Magyar Nemzet)

December 18: Új orvosi rendelő Óbudán. Új egészségügyi létesítmény készült el az épülő óbudai lakótelepen. December 21-én nyílik meg egy körzeti orvosi rendelő, majd - a berendezéstől függően - valamivel később a gyógyszertár. (Népszabadság)

December 21: Döntés az új rádióközpont tervpályázatán. A Magyar Rádió és Televízió igazgatósága, az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium, Budapest Főváros Tanácsa és a Magyar Építőművészek Szövetsége a nyár elején nyilvános pályázatot hirdetett a Rádió új központjának tervezésére. A feladat nagyságának megfelelően hatszázezer forintot tűztek ki a legjobb pályamunkák díjazására és megvásárlására.

magyarradio-20100331-01.jpgA feladat az volt, hogy a Bródy Sándor utca - Szentkirályi utca - Múzeum utca - Pollack Mihály tér által határolt területen oldják meg az új rádióközpont elhelyezését. Tekintettel arra, hogy ebben a tömbben több műemléképület van, ezek megtartására gondot kellett fordítani. A tervezőknek lehetőséget adtak a műemléképületeknek a cél érdekében történő felhasználására.

(…) Az új épületekben zenei felvételekre és előadásokra nyolc stúdiót terveznek, berendeznek nyilvános sajtóbemutató termet, zengető szobákat, csillapított szobát, lehallgató helyiségeket, színházstúdiót, több különböző méretű hangjátékstúdiót, műsorszerkesztő szobákat, felolvasó termeket, klubhelyiségeket és éttermet. (…) A 150 ezer forintos első díjjal Gulyás Zoltán és Patonai Dénes, az Iparterv mérnökeinek és munkatársainak tervét jutalmazták. (…) (Magyar Nemzet)

ferenckorutialuljaro-19711223-atadas.jpg December 23: Átadták az Üllői úti gyalogos-aluljárót. Szerda este megnyitották a Nagykörút - Üllői út kereszteződésében az új gyalogos-aluljárót és ezzel egyidőben megindult a forgalom az átépített, korszerűsített felszíni csomóponton. (...) Az Astoria-, az Emke-, a Baross téri aluljáró után megépült tehát a negyedik is - nem kis anyagi áldozattal: a közműhálózat áthelyezésével és cseréjével, a villamosvágányok és úttestek átépítésével együtt százmillió forintba került az új alkotás. Jól érzékelteti a munka nagyságát néhány számadat is: az építkezésnél több tízezer köbméter földet mozgattak meg, 500 tonna betonvasat, mintegy hétezer köbméter betont építettek be az aluljáróba. (...) Az 1700 négyzetméteres, jól megvilágított csarnok, a lépcsőfeljárók és a hét méter széles folyosók révén a kereszteződés 12 irányból közelíthető meg: oldalfalait színes pirogránit, lépcsőit grántiburkolat, alapzatát pettyes-fekete gumipadlózat borítja; kirakatok, pavilonok szegélyezik a csarnokot, ahonnét néhány év múlva mozgólépcső vezet majd a metróállomás peronjaira. A számítások szerint naponként 80 ezer járókelő halad át az aluljáróban, míg a felszíni kereszteződésben és a csomópont környékén új, gondosan kidolgozott forgalmi rend szolgálja a közlekedést. (...) (Népszabadság)

December 24: Díjnyertes építészek elképzelése a rádió központi székházáról. Jelentettük, hogy eldőlt a Magyar Rádió új központi székház komplexumának tervezésére kiírt pályázat, és a zsüri 150 ezer forintos első díjban részesítette Gulyás Zoltán - Patonai Dénes - Lázár Antal, az IPARTERV építészetinek pályaművét. (…)

magyarradio-19711224-magyarnemzet-02.jpgAz itt bemutatott perspektívarajz az épülettömb Szentkirályi utcai oldaláról ábrázolja a tervezett új épületeket. A rádió új központja ugyanis mai helyén, a Pollack Mihály tér - Bródy Sándor utca - Szentkirályi utca - Múzeum utca által határolt tömbön épül fel, részben meghagyva és korszerűsítve a felhasználható meglevő épületeket, részben egyes épületek szanálásával, azok helyén új, funkcionális épületeket emelve. A Magyar Nemzeti Múzeum háta mögött tehát egy világviszonylatban is korszerű, impozáns nagy rádiócentrum alakul ki, amelynek toronyépületei hangsúlyt teremtenek a környezetben. A tömbön belül tíz olyan épület áll, amely ma is a rádió tulajdona, azonkívül hat idegen épület. Ezek közül legértékesebb az Ybl-palota, amely reprezentatív jellegénél fogva adja majd a közönség által is látogatott nagyzenekari stúdió előtérrendszerét, valamint a szimfonikus zenei stúdió és énekkari stúdió termeit. A volt Festetich-palota megmaradó szárnyában rendezik be a könyvtárt és a klubot. A Festetich-palota mögött helyezkedik el a hétszázfős irodaház. A két nagy szélső műemléképület között alakítják ki a rádió technológiai üzemegységeit, a nagy térigényű akusztikus stúdiókat, a földszinten a közönség által látogatott színház és kamarazenei stúdiót, az emeleten az ének-, tánczene- és kiszenei stúdiókat. A két szélső rusztikus műemlék között végigfutó semleges üvegfal egységes épületkontúrt alkot és visszaugratott előterével alakítja ki a reprezentatív főbejáratot. A háztömbben létesülő toronyépületekben helyezik el a telefonközpontot, a klímaközpontot, az épülettömb gépészeti centrumait. (…) (Magyar Nemzet)

December 29: Felavatták a IX. kerületi tanács székházában a 600 ezer forint költséggel létesített modern házasságkötő termet. (Magyar Nemzet)

December 29: Harmincezer lakás két év alatt. Budapest ez évi fejlődéséről, az 1972-es tervekről, feladatokról nyilatkozott Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke. - (...) A negyedik ötéves tervidőszak első két évében állami és magánerőből 30000 lakás felépülésével számolunk. Óbudán és a Füredi úti lakótelepn 2000-2000, a XV. kerületi új városrészben csaknem 2600 lakást hoztak tető alá az idén. Terveink szerint öt év alatt a rendelkezésünkre álló fejlesztési alap több mint kétharmad részét fordítjuk lakásépítésre és az ehhez kapcsolódó bölcsődék, óvodák, iskolák, kereskedelmi, egészségügyi és kulturális létesítmények felépítésére.

obudailtp-1970esevek-florianaruhaz-fortepan_hu-47383-obudaimuzeum.jpgAz óbudai lakótelep építése a hetvenes években. (fortepan.hu, 47383, adományozó: Óbudai Múzeum)

A tömegközlekedés problémáinak megoldását alapvetően a metróhálózat kiépítése segítheti elő. A kelet-nyugati metró már működő szakasza nagyon rövid idő alatt bebizonyította, hogy a tömegközlekedés legkorszerűbb eszköze. Ezért kézenfekvő, hogy anyagi lehetőségeinkhez mérten tovább folytatjuk a metróhálózat építését. A kelet-nyugati metró az építők áldozatos munkájának eredményeként egy évvel a kitűzött határidő előtt, 1972 végén a teljes vonalszakaszon üzemelhet. (...) (Népszabadság)

bp50-1971.pngHa tetszik a blog, kérlek támogasd munkámat anyagilag is - 1000 forintot elérő támogatásodért ajándékba kapsz tőlem egy letölthető könyvet (pdf), benne az 1971. év legfontosabb fővárosi híreivel! Támogatásod segítségével tudom fizetni a fotók szerkesztéséhez szükséges Photoshop előfizetést, könyvtári tagságot, szakkönyveket tudok beszerezni antikváriumokból, és egy új laptop megvásárlását is segíted. Cserébe mindenféle jó kis posztokat olvashatsz Budapest jelenéről és múltjáról. Nagyobb adományodat most könyvvel hálálom meg, részletek a Patreon oldalon. Segítségedet nagyon köszönöm! >>> Patreon >>>

emkeszallo-1972korul-fortepan_hu-126294-bauersandor.jpgDecember 30: Budapest legújabb szállodája: az Emke. Szerda este már vendégeket fogad Budapest legújabb szállodája: az Emke. A Volga, a Wien, a Diana, a Gemenc és a Szilvánusz után ez a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat hatodik szállodája, amelyet az idén adtak át, s ezzel egy esztendő alatt majd annyi szállodai ágyat helyeztek üzembe, mint amennyi az 1950-es években összesen volt Budapesten.

Az Emkét az Akácfa utcában egy üres telken építették fel. A több mint két éve megkezdett munkát több akadály is nehezítette. Az alapozásnál az építők két bővízű forrásra akadtak, s először ezeket kellett lezárni. Problémát jelentett az is, hogy a kis telken kulturált, kényelmes körülményeket kellett teremteni a vendégek számára. Ez a jelek szerint sikerült. A nyolcemeletes épületben legfelül helyezték el az energiaszolgáltató központot, alatta pedig hét emeleten 80 szobát építettek. A kétágyas szobákon kívül minden emeleten egy-egy lakosztály található. A 150 vendég befogadására alkalmas szálló szobáit beépített bútorokkal és jugoszláv garnitúrákkal szerelték fel. Minden szobához fürdőszoba tartozik. A földszinti rész falait fával borították, a padlózat márványból készült.

emkeszallo-maximvariete-1980asevek.jpg(...) Bár ma estétől már francia, olasz, nyugatnémet vendégek foglalják el a szállodai szobákat és szilveszter után is folyamatos lesz az üzemelés, az Emke-komplexum még nem teljes. A szálloda alatt már nagyjából készen áll az ország legnagyobb és legkorszerűbb éjszakai szórakozóhelye. A 234 vendéget befogadó mulatóhelyet úgy alakították ki, hogy az asztalokat lépcsőzetesen helyezték el, így a vendégek zavartalanul láthatják a műsort, illetve a táncot. A központi hely a hidraulikus emelőkkel ellátott forgószínpad és a tánc közben forgó parkett lesz. A szórakozóhely építése azért csúszott el, mert az építőkapacitást elsődlegesen a szállodára összpontosították, hogy szilveszterre vendégeket fogadhasson. A tervek szerint az Emke-bár áprilisban nyitja meg kapuit a vendégek előtt. (Népszabadság)

albert_stadion_full.jpg December 31: Épül az FTC-sportkombinát. (...) Februárban elkészült a klubház, április 10-én hozzákezdtek a stadion építéséhez, s jövő nyárra teljes egészében befejeződik a lelátók alapozása, a tartószerkezetek felállítása (...). 1972 végéig felrakják a 2900, egyenként hat tonna súlyú ülőelemet s megkezdődik a régi klubház lebontása. A főmérnök szerint egy év múlva nyers állapotban kész lesz a stadion, ekkor helyezik el az ülések faburkolatát, amelynek együttes hossza több mint öt kilométer. (...) (Népszabadság)

temaforg-19711231-magyarnemzet.jpg December 31: Melyik aluljáró építését javasolja? Közvélemény-kutatás lesz a szilveszteri rádióműsorban arról, hogy legközelebb melyik aluljáró építését javasolja a főváros lakossága. A véleménnyilvánítás telefonon történik. Akik a Calvin téri építkezést részesítik elsőbbségben, a 250-000 telefonon jelentkezhetnek. A Zalka Máté tér hívószáma 409-990, a Flórián téré 496-900. A közvélemény-kutatás további részleteit a rádió "Hívjon, megyünk" című különleges kívánságműsorában ismertetik 16 órától. (Magyar Nemzet)
 
További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.12.03. 18:46:16

Nagyon jó képek.
Ma azokért, az EMKE alatt lévő forrásokért bármilyen korrupciót bevetnének.

HÉV-Metró kapcsolat:
Talán bá hatodik X-re meglesz.

Alick 2021.12.05. 09:45:30

Érdekes, hogy 1921-től 1971-ig mennyivel nagyobb volt a változás, mint azóta. Az utóbbi 50 évben (ebből 30 év már nem Kádár-korszakban) nagyon kevés igazi fejlődés volt.
süti beállítások módosítása