Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Megújult a Blaha Lujza tér

2022. december 09. - fovarosi.blog.hu

Valamikor még tó állt a tér helyén. Blaha Lujza az egyik itteni házban lakott, de itt volt az ország első mozgólépcsője és Budapest első lámpás kereszteződése is. A Blaha Lujza tér története a kezdetektől a 2022-es felújításig.

blahalujzater-20100210-panorama.jpg

Történelem

Kezdjük az elején. A holocén korban még folyó folyt a Nagykörút vonalában: a Duna egyik mellékága. Ennek maradványa egy árok lett – nem véletlen, hogy pont a Nagykörút vonalára álmodott Reitter Ferenc hajózható csatornát. Abból nem lett semmi, de 1871-ben megszületett a Nagykörút kiépítését elrendelő törvény.

blahalujzater-1793-terkep.jpg

Tegel Laken és Rochus Capelen a mai Blaha Lujza tér helyén, 1793

Az útvonalat 1896. augusztus 31-én adták át a forgalomnak, a Nagykörút házainak zöme 1872 és 1906 között épült fel. A másik keresztező főútvonal is igen régről eredeztethető: az Astoriánál egykor állt Hatvani kapuhoz vezető, a Rókus kápolna irányába tölcsérszerűen kiszélesedő útvonal volt. Az már a Közmunkatanács döntésén alapult, hogy a Népszínház utca vonalát tovább húzva építteti ki a Blaha Lujza teret. Ennek a vonalnak útjában állt a Rókus kápolna, így 1876-ban tervbe is vették a lebontását – aztán persze maradt a kápolna. A későbbi Sajtóház és a Corvin Áruház viszont ennek a vonalvezetésnek megfelelően épült meg.

blahalujzater-1890esevek-loc_gov01.jpgAz 1890-es években, színezett képeslapon

blahalujzater-1893-kloszgyorgyfelvetele-fortepan_hu-57559.jpg1893-ban, Nemzeti Színházzal (fortepan.hu / Klösz György)

A Nagykörút már kiépítésekor vasúti pályát kapott. A Nyugati pályaudvartól a Rákóczi útig tartó szakaszt 1890-ben, a Rákóczi úttól az Üllői útig tartó szakaszt három évvel rá adták át. Abban az évben még egy vonal üzembe állt: ez a Rókus kórháztól közlekedett a Népszínház utcán át az Új Köztemetőig. A Rákóczi úton 1897-ben váltotta villamos a korábbi lóvasutat. (Volt erre még egy vonal, az 1911-ben átadott Akácfa utcai, de ezt már az 1930-as években felszámolták.) A Rákóczi úton 1930-ban, a Nagykörúton csak a második világháború utáni újjáépítéskor helyezték a villamospályát az úttest közepére. A tér 1920 óta viseli Blaha Lujza, a nemzet csalogányának nevét.

blahalujzater-1947-nemzetiszinhaz-basstiborfotoja.jpgA tér Bass Tibor 1947-es felvételén

Felüljáró?

Az 1960-as évektől kezdve a növekvő autóforgalom igényeit kiszolgálandó, egyfajta belvárosi sztrádává fejlesztették fel a Rákóczi út – Erzsébet híd – Budaörsi út útvonalat. Akkoriban azt is tervbe vették, hogy a Nyugati térhez hasonlóan itt is felüljárót építenek, ezt az 1980-as évekre ütemezték be. Éveken át tervezgették, elemezték, hogy a Nagykörút vagy a Rákóczi út forgalma menjen-e felüljárón, aztán az egészből nem lett semmi. A felszínen végül csak egy parkoló épült 46 autó számára.

1963-ban egy olyan terv is felmerült, mely szerint a Nagykörút e szakaszát a Dohány utca és a Népszínház utca között a felszín alá vitték volna le, a Népszínház utcából pedig kikanyarították volna a villamost a Nemzeti Szálló elé. Ebből sem lett végül semmi.

Aluljáró

blahalujzater-1960asevek-aluljarofodemvasalasa_1.jpg

A készülő aluljáró födémvasalása

Viszont elhatározták azt is, hogy az Astoria után ez a kereszteződés is kapjon aluljárót – ez meg is épült. A gyalogos aluljáróra már csak azért is szükség volt, mert ide kötötték be a metró forgalmát is. A tervezett gyalogosszám a metró átadásával napi kb. 20000 főről kb. 124000 főre növekedett. Az aluljáró a kereszteződés három sarkán két-két lépcsőt kapott, a tér felé egyet. Eredetileg a Rákóczi úti villamos megállójába is irányonként egy-egy lépcső vezetett fel. Ezt 1970-ben szüntették meg, azóta az aluljáró ezen oldalában a metróhoz lehet lejutni mozgólépcsőn, illetve pékárut lehet vásárolni. A gyalogos aluljáró 1839 négyzetméteres területével úgy kétszer akkora, mint az Astoriánál korábban épült. Belmagassága meglehetősen nyomott, mindössze 2,6 méter. Mennyezetét kazettás szerkezetűre alakították ki, a betétjeiben helyezték el a világítótesteket.

blahalujzater-1967korul-aluljaro-fortepan_hu-96725-uvaterv.jpgA Blaha Lujza tér aluljárója újkorában, 1967 körül (fortepan.hu/UVATERV)

A tér nagy forgalmára utal az is, hogy a Corvin Áruház átadása után nem sokkal itt, a Blaha Lujza tér kereszteződésében üzemelt Budapesten először forgalmi jelzőlámpa.

Metró

A tér történetében a legnagyobb közlekedési változást kétségkívül a 2-es metróvonal és annak itteni állomásának átadása hozta el. A vonal építéséről már a Rákosi-érában, 1950-ben döntést hoztak, a megkezdődött építkezés azonban 1953-ra egyre inkább lelassult, az 1954. évi népgazdasági tervben már egy forint sem került rá. Jó egy évtizedre megállt a munka, csak 1959-ben fogadták el az új metróprogramot.

1960-ban a Rókus kórháznál kísérleti alagútépítést határoztak el annak vizsgálatára, hogy a folyós talaj kémiai megszilárdításával mellőzhető-e a keszon. A tizenötödik méternél a megszilárdított homokon rés keletkezett, amin át elkezdett beömleni a vizes homok. Néhány órával később a Rókus kórház alól kezdett el beömleni a homok. A zárófal kiépítése kudarcot vallott több ponton is. Nagyon úgy állt, hogy a Rókus kórház bele fog omlani az alagútba. 48 órás megfeszített küzdelem akadályozta ezt meg.

blahalujzater-1950esevek-metroallomasterve.jpgA Rákosi-korszak 2-es metrójának tervei között található ez a soha meg nem épült metróállomás rajz

A kettes metró vonalához kapcsolódóan épült aluljárót 1966. november 5-én avatták fel, majd 1970-ben átadták a metróvonal első szakaszát is a Fehér úttól a Deák térig. A metróépítésre hivatkozva a teljes vonal átadását követően megszüntették a villamos közlekedést a Rákóczi úton.

1956

blahalujzater-1956-sztalinszoborral.jpg

A forradalom kitörése után a Felvonulási tértől egészen a Blaha Lujza térig bevonszolták a ledöntött Sztálin szobrot. Ott aztán lángvágókkal estek neki: mindenki haza akart vinni egy darabot. Két hét múlva már életveszélyes volt egy ilyen szobordarab birtoklása, és persze fémhulladék is volt, úgyhogy a következő években és évtizedekben ezek a darabok szépen eltűntek. Sztálin bal füle egy magánadományozótól került a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe: az adakozó évtizedekre elásta a kertjében a fémdarabot, csak a rendszerváltás után került elő.

EMKE

blahalujzater-1978korul-fortepan_hu-207303-fofoto.jpgAz EMKE irodaház üres telke 1978 körül. Jobbra a ház, ahol egykor Blaha Lujza lakott (fortepan.hu / FŐFOTÓ)

Az EMKE az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rövidítése, és a tér alternatív neveként is megragadt a pesti köztudatban. Még az 1966-ban átadott aluljárót is Emke aluljáróként emlegették. 1883-ra datált a névadó sarokház, amely Jahn József tervei szerint épült fel. Valamikor a házban lakott a tér névadó színésznője, Blaha Lujza is. Földszintjén Wassermann Jónás híres kávéháza működött, amelyet halála után még Mór nevű fia is tovább vitt, sőt, cukrászdával és bárral bővített. Ady is rendszeresen megfordult itt, de volt olyan is, hogy József Attila szolgálta fel a kenyeret a pincehelyiségben. A második világháború után csak 1961-ben történt meg a felújítása, de a Kádár-korszakban már inkább a büfé jelleg dominált.

Az Emke nevet az Akácfa utában nyílt szálloda is használta, ennek aljában működött a híres Maxim Varieté, ahol Medveczky Ilona és Ungár Anikó is fellépett a revü műsorokban. A rendszerváltás után a sokáig foghíjtelekként maradt Rákóczi út 42. alatt felépült EMKE irodaház a tér második legújabb épülete, a rendszerváltás után épült fel.

blahalujzater-20100204-02.jpgAz EMKE irodaház 2010 februárjában

Nemzeti Színház

Amikor 1875-ben felépült a Népszínház, még földszintes házikók vették körül: ez már a város szélének volt mondható, még a Nagykörút is akkoriban kezdett csak kiépülni. A Ferdinand Fellner és Herman Helmer páros által tervezett épület a térnek a nagykörúthoz közelebbi részét foglalta el, így csak egy jóval kisebb tér létezett itt egészen a hatvanas évekig. A színházat 1908-ig a Népszínház társulata használta. Abban az évben az Astoriánál, az East-West Business Center helyén álló Nemzeti Színház épületét be kellett zárni (1914-ben le is bontották), így a Nemzeti átköltözött ide, ettől az időtől kezdve ez volt átmenetileg a Nemzeti Színház. Az első világháború ellehetetlenített minden új színház tervezést és építést, így végül évtizedekre megmaradt ez az állapot. 

Az ötvenes években, a Rákosi-érában a színház elé tervezték a metró kijáratát. Aztán a metróépítés úgy egy évtizedre megakadt, és amikor már a Kádár-korszakban elindult a 2-es metró építése a Rákóczi út alatt, a Nemzeti Színházra kimondták a halálos ítéletet. Robbantással és hagyományos bontással, 1964-65 során több hónap alatt lebontották az épületet. Azóta sincs Népszínház utca 2: az a színházé volt, ma az utca páros számozása a 4-essel kezdődik.

Sajtóház és Europeum

Két régi bérház és a Budapesti Hírlap szerkesztőségi és nyomdaépületéből „gyúrták össze” 1949-ben a Sajtóház épületét.

sajtohaz-1967korul.jpgA Sajtóház 1967 körül

Több hírlap szerkesztősége is ebben a központban működött. A rendszerváltás után leáldozott a Sajtóháznak is, hosszú éveken át állt üresen az épület, míg végül 2005-ben lebontották.

sajtohaz-20050903-bontas-02.jpgA Sajtóház bontása 2005-ben

A Sajtóház helyén az Ablon beruházásában, 2011-ben adták át az Europeum épületét. A Marriott szálloda már korábban, 2010-ben megnyitott.

Corvin Áruház

Korábban az Apolló Projectograph nevű mozi szerény kőépülete állt a telken, majd 1915-ben a Royal Szálló épületébe költöztek át. Az áruház 1926-ra, hamburgi befektetők pénzéből épült fel, kihasználva azt a remek adottságot, hogy a Rákóczi úton a Keleti pályaudvar, a Nagykörúton a Nyugati pályaudvar felől is közel volt. A legmondernebb áruháznak számított, itt működött az országban először mozgólépcső. A második világháború után hihetetlenül gyorsan talpra álltak: 1945. február 11-én volt a kitörés, a Corvin márciusban már egy szerény készlettel újra megnyitott. Akkoriban Budapesti Nagyáruháznak is hívták - még az 1960-as években is ez volt Magyarország legnagyobb forgalmú kereskedelmi egysége. „…míg régebben a tavaszi-őszi bevásárlás szabta meg a vásárlás tempóját, manapság a fizetési napok, és más pénzes napok diktálják az ütemet. Ilyenek a nyereségrészesedés kifizetése, a KST elszámolás időpontja, a május 1., augusztus 20., november 7. mint jutalmazási ünnepek.” – írta a Budapest 1966-ban. Még önálló kötödéjük is volt akkoriban. 1969-ben egy futó szöveges fényreklámot is felszereltek a homlokzatára.

corvinaruhaz-1920asevek-plakat.jpg

Amióta (2018-ban) leszedték a homlokzatról a holland luxaflex borítást, és egy molinót raktak fel a helyére – nem hittem volna, de – sikerült még rondábbá tenni a homlokzatot. De ne aggódjunk, mert már folyik az épület homlokzati felújítása is, ha meglehetősen lassan is. 

Züllés

A tér hatalmas forgalma ezidáig lehetetlenné tette, hogy zöld, parkos területté váljon, környezetének elszegényedése pedig a teret is magával rántotta. A zöld mozaikos „gomba” csobogót és néhány fát leszámítva nagy arányban aszfaltozott, burkolt volt a tér: gyalogos közlekedőterek, autóparkolók, forgalmas utak, buszmegállók vették el a helyet a zöldtől. Már a rendszerváltás előtt elkezdődött a tér hanyatlása.

Ha tetszik a blogom, kérlek támogasd munkámat anyagilag is! Cserébe városi sétára hívom meg időnként azokat, akik legalább havi 5 euró vagy 2500 forint támogatást küldenek. Támogatásod segítségével tudom fizetni a munkám költségeit a könyvtári tagságtól az Arcanum előfizetésen át egy új laptop tervezett beszerzéséig. Támogatóim a Patreon.com-on exkluzív, a blogon nem elérhető tartalmakhoz is hozzáférhetnek. >>> Patreon >>>

Ennek egyik jeleként közölte ezt az olvasói levelet a Budapest újság 1987-ben: „Az aluljáró lépcsőin átvergődni a tömegen fölér egy akadályfutással. Aztán maga a tér! Balladát kellene írni róla. Mennyire jellegzetes volt, mennyire hozzátartozott Budapesthez, sőt, az egész ország ismerős helye volt. „Ott, ahol a hatos megáll..." Mi lett belőle? Nap mint nap látom, s undorodva igyekszem mielőbb elhagyni. Egy tértől az ember valami pihentető nyugalmat vár, legalább valami szépséget, érdekességet, fát, szobrot, amely egy pillanatra megállít, elgondolkoztat, sugall valamit... Ehelyett talál csenevész növényzetet - úgy látszik, a fák sem szeretik már ezt a helyet -, egy, önmagában nem rossz, de a környezet által hatását elvesztett csobogót és néhány padot. Azután sok-sok szemetet, eldobott üvegeket, s az üvegek gazdái is ott vannak szem előtt, rendszerint a padokon fekszenek részegen, koszosan, sokszor úgy hánynak, hogy félre sem fordulnak, bazári majmokhoz hasonló fiatalok smárolnak mellettük, s néhány ijedt külföldi szeretné kifújni magát, de legtöbbször csak rémülten néz körül, s igyekszik tovább. Rettenetes.”

Fel nem újítások

blahalujzater-2010-terv-02.jpgMeg nem valósult terv 2010-ből

blahalujzater-201305-felujitaslatvanyterve2.jpgMeg nem valósult terv 2013-ból

blahalujzater-201903-latvanyterv02.jpg

Látványterv 2019-ből, ennek továbbgondolásából született meg a végleges változat

A tér felújításának már 2010-ben neki akartak állni. Ennek első lépéseként az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány ételosztását telepítették ki a térről. Akkor még a magántőkét is érdekelte a tér felújítása. A 2010-11-ben átadott Europeum beruházója, az Ablon Csoport ugyanis nyitott lett volna ezt a munkát is elvégezni. Nem véletlen tehát, hogy a fenti látványterven a tér burkolata erősen hasonlít az Europeum homlokzatára. Akkoriban még arról álmodoztak, hogy ez magával húzhatja a környék kereskedelmi megújulását is – a Corvin Áruházban és a Rákóczi útban meglévő potenciálra mutatva rá –, de ez az elkövetkező évtizedben álom maradt. Az első terveket végül a Fővárosi Tervtanács nem támogatta. 2012-ben egy újabb koncepciót fogadott el a főváros, eszerint az I. ütemet az Ablon, a II. ütemet a főváros építette volna meg. Ez látható a második képen. 2016-ban már Tarlós István jelentette be, hogy a Lánchíddal és az Alagúttal együtt a Blaha Lujza tér is fel lesz újítva. 2018-ban azt jelentette be, hogy 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre a tér felújítására. Akkor 2019 végére ígérte a felújítást, de az első kapavágásig sem jutott az ügy. Akkor már a harmadik képen látható terv volt az aktuális „ajánlat”, hozzácsapva a Corvin Áruház homlokzati megújításának ígéretét is.

Felújítás

blahalujzater-202108-latvanyterv.jpg


Látványterv 2021 augusztusából

Az önkormányzati választások után, az új szervezet felállását követően indult csak be a tényleges munka, fővárosi és állami forrásból összesen bruttó 3,47 milliárd forintból, a korábbi terv megújításával. A BKK és az STR Mély- és Magyarépítő Kft. 2021 júniusában írták alá az erről szóló vállalkozási szerződést. Hogy mi minden történt a téren? A tér egyik jelképévé vált, még a hatvanas évekből származó „Gomba” szökőkutat felújítás után egy kicsivel arrébb, de visszaépítették. A Nemzeti Színház emlékkövét felújítva hozták vissza 2022 augusztusában. A felszíni parkolókat, a teret széttagoló autós átjáró utakat megszüntették. A régi fák fenntartása mellett 65 új fát ültettek, a zöldfelület kb. 1000 négyzetméternyire nőtt, a fák száma közel 80-ra nőtt. A fákat ún. Stockholm-rendszerrel, mesterséges váztalajba ültették. Megmaradt az a két idősebb fa is, amelyeket még 1969-ben ültettek át ide a Tabánból. Bár a kerékpáros közlekedés a Rákóczi úton továbbra is megoldatlan, a Nagykörút kerékpárútjához kapcsolódóan két helyen is lesz MOL Bubi gyűjtőállomás is. A korábban tervezett aluljáró bővítés és az aluljáró felújítása sajnos kikerült a programból, de a zárófödém újraszigetelését elvégezték. A Somogyi Béla utca tér felőli vége forgalomcsillapított lett. A tér a Nemzeti Színház egykori nézőterére emlékeztető köztéri székekkel várja majd a megpihenni vágyókat. Új nyilvános illemhelyet is építettek – remélem, hogy ez bírja majd a strapát, és nem csak az átadásig lesz fontos. A tér felújításával egy időben a kereszteződés mind a négy oldalán gyalogos átkelőhely is épült, így nem kell feltétlenül lemenni az aluljáróba, ha mondjuk a térről a Lidlbe szeretnénk eljutni.

20221129-blaha_lujza_ter_bkk.jpg

(kép: bkk.hu)

Bónusz

Hol készült a fotó?

blahalujzater-jozsefkorut2-20190428-03.jpg

Források:
Az ország legnagyobb áruháza. Budapest, 1966/4. p. 16.
Nagy Rudolf – Tóth Ferenc: A Rákóczi út - Nagykörút keresztezésének korszerűsítése. Budapest, 1966/4. p. 26.
Modern fényreklám a Corvin Áruházon Budapest, 1969/5, p. 46.
Ballada a Blaha Lujza térről. Budapest, 1987/2. p. 48.
http://index.hu/politika/belfold/tegnapiujsag/2008/11/13/1963_a_nagykorutat_a_rakoczi_ut_ala_vezetnek/
http://index.hu/belfold/2010/11/24/szunetel_a_blaha_lujza_teri_etelosztas/
http://hvg.hu/gazdasag/20110112_ablon_blaha_felujitas
http://www.turizmus.com/cikk/index/9/10002/turizmus_hirek/9042
http://8ker.blog.hu/2011/03/05/blaha_tervei
http://ingatlanhirek.hu/hir/Europeummal-a-Rakoczi-ut-kiskereskedelmi-statuszaert/22733/
http://iho.hu/hir/negyvenot-eve-adtak-at-az-EMKE-aluljarot
Ma ismét megnyílik a Csemege Áruház. Népszabadság, 1973 nov. 1., p.9.
https://www.penzcentrum.hu/utazas/20140323/igy-szepulnek-meg-budapest-lerohadt-terei-kepek-1039714
https://iho.hu/hirek/minden-fol-lesz-ujitva-budapesten-160519
http://budapest.hu/Lapok/2018/a-tervek-szerint-2019-vegere-ujul-meg-a-blaha-lujza-ter.aspx
https://turizmus.com/desztinaciok/jovore-ujul-meg-a-blaha-lujza-ter-1156877
http://pestbuda.hu/cikk/20180416_a_blaha_tortenete_a_kezdetektol_a_felujitasig
http://epiteszforum.hu/ter-ami-nincs
https://telex.hu/belfold/2021/01/22/blaha-lujza-ter-felujitas-2021-2-67-milliard-budapest-bkk
https://pestbuda.hu/cikk/20210607_alairtak_a_szerzodest_meg_a_nyaron_elkezdodik_a_blaha_lujza_ter_felujitasa
https://magyarepitok.hu/mi-epul/2021/06/nyaron-elkezdodik-a-fovarosi-blaha-lujza-ter-felujitasa
https://turizmus.com/desztinaciok/megkezdodott-a-blaha-lujza-ter-atepitese-1175935
https://realista.ingatlan.com/urban/ujabb-utemehez-erkezett-blaha-lujza-ter-felujitasa/139720
https://telex.hu/belfold/2021/08/07/a-vartnal-hamarabb-kesz-lehet-a-blaha-luzja-ter-egyes-reszeinek-a-felujitasa
https://www.travelo.hu/budapest/20210904-magyarorszag-budapest-blaha-lujza-ter-felujitas-valtozik-a-forgalmi-rend-megujul-a-faallomany-a-en.html
https://www.travelo.hu/budapest/20211125-magyarorszag-budapest-somogyi-bela-utca-blaha-lujza-ter.html
https://magyarepitok.hu/mi-epul/2022/02/mar-a-heten-folytatodnak-a-munkak-a-blaha-lujza-teren
https://bkk.hu/hirek/2022/08/visszatert-a-szinhazi-emlekko-a-blaha-lujza-terre.7874/

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.12.10. 22:04:37

Külön cikket érdemelne, hogy a Rákosi korszak metrómegállói mennyire ízlésesek voltak S hogy mind radírozásra kerültek.

S jól látszik a hazugság a Nemzeti Színház lebontásával kapcsolatban.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2022.12.11. 20:22:51

@gigabursch: Nekem is feltűnt az "elegáns" fogalmazás a posztban: 2...a Nemzeti Színházra kimondták a halálos ítéletet." Igen, szándékosan úgy terveztették a metrót, hogy le _kelljen_ bontani a színházat. Jól mutatja ezt a lépcső, ami a térre vezet. Simán meg lehetett volna úgy is oldani, mint a tér másik 3 sarkán a többi feljárót...

Egyébként meg a poszt csúsztatgató, elhallgató utolsó részéhez:
- a mostani felújítást már Tarlósék teljesen előkészítették (tervek, pályázatok, stb.), már csak el kellett volna kezdeni a munkálatokat,
- de jött Karácsony és törölték ez egészet,
- majd a szokásos Strabag-érdekkörnek újra kiosztva,
- az eredetihez képest jelentősen csökkentett tartalommal (nincs akadálymentes lift, a Somogyi Béla utcát nem újították fel, az aluljárót nem korszerűsítették, stb.),
- 1 év csúszással,
- de kb. 1/3-al drágábban: összesen 456 millárd forintért (az itt írt 3,47 milliárd helyett!)
készítették el.
Tehát jóval kevesebbet sokkal többért, és azt is jó lassan.

Ja, és így néz ki most (a posztba valahogy nem sikerült egy képet sem betenni): index.hu/galeria/index/belfold/2022/12/10/atadtak_a_blaha_lujza_teret/

Magam már csak arra vagyok kíváncsi, hogy az így visszatelepített gomba-szökökút (nincs szeparálva) meddig bírja a helyi erők "ápolását": 1 vagy 2 nyár után lesz teljesen tönkretéve?

KékFény6 2022.12.12. 00:44:02

"de kb. 1/3-al drágábban: összesen 456 millárd forintért (az itt írt 3,47 milliárd helyett!)" - Ja, hogy 4-5 évvel később 33%-kal drágább lett? Milyen meglepő! Te melyik világban élsz? Az építőiparban jó 40% áremelkedés volt csak az utóbb 1-2 évben.

Mr. Megnézzük · http://megneznem.wordpress.com/ 2023.01.11. 21:03:32

@Fotósképző: Ha csúsztatásokról beszélsz akkor legalább te ne csúsztatnál.

Tarlós 2018 márciusában jelentette be, hogy 2019-ben "várhatóan" elkezdődik (és még abban az évben be is fejeződik) a Blaha Lujza tér felújítása. Ekkor sem végleges tervek, sem megkötött szerződések nem voltak, és a párját ritkító műszaki tartalom pedig közel sem volt olyan párját ritkító. Burkolatfelújítás, több zöldfelület, körülbelül 20 új fa ültetése a téren, a parkoló és a szervizút megszüntetése, a környező utcák forgalomtechnikai felülvizsgálata, illetve cél szerint teljes körű akadálymentesítés. Erre első körben 1,5 milliárd forintot határoztak meg, aztán az összeg 1,8 milliárdra nőtt, közben igazából ugyanúgy nem történt semmi, mint Karigeri alatt. A tér átépítésére részletekbe menő, árazott tervek ugyanakkor nem készültek, mert a Fővárosi Önkormányzatnak ez idő alatt más prioritásai voltak (leginkább a Városliget, illetve a Fővárosi Állat- és Növénykert átépítése). A Blaha felújítása tehát csak szóban volt előre sorolva, és garantáltan nem lett volna elég rá az az összeg amit Tarlósék belengettek a 2018-as választások előtti hajrában, 2020-ra meg a Liget és a Biodóm miatt lényegében le is mondtak arról, hogy a Blahának nekikezdjenek (idő pedig lett volna pályázni, szerződni, dolgozni akkor is). Tehát:

Ezt a felújítást Tarlósék nem készítették elő, mindössze egy részletesebb munkaközi anyag volt róla elsüllyesztve a városházán, egy hasraütés-szerű árazással.

A felújítást bár tényleg Karácsonyék "törölték" (kezdték el újra az elejéről) erre több okuk is volt - többek között Magyarország Kormányának új feltételei, melyek mentén eleve újra kellett volna hangolni az egész projektet dacára annak hogy a kormány állítólag mindenben úgy működött volna együtt egy "bármilyen összetételű" fővárosi önkormányzattal, mintha a saját jelöltjük nyert volna (meglepetés: nem így tesznek).

Az hogy ki nyert itt nem haveri alapon mozgott (a Strabag szívesen bedolgozik Orbánéknak is Simicska alatt is így volt, és a Simicska utáni Mészáros-érában is így van) ők adták a legjobb ár-érték arányú ajánlatot és kész. Persze a Strabagot szocialistázni/baloldalizni lassan húsz éve divat, ettől függetlenül tény, hogy ez az egyetlen olyan nagy cég, ami a kormány színezetétől függetlenül dolgozik be jelentős mértékben az állami beruházásokba.

Akadálymentes lift Tarlósék elképzelései között sem szerepelt csak ötletként, kidolgozott(abb) tervük csak a felszíni akadálymentesítésre volt. A Somogyi Béla utcát felújították a Gutenberg tértől a Blaháig hónapokig le volt zárva, az útalapot is feltörték, közművet rendeztek, új alap, új burkolat, új parkolási rend lett kialakítva. Az aluljáró "korszerűsítése" Tarlósék terveiben sem szerepelt, bár tény, hogy abban a tervben az aluljáró közforgalmú részeinek felújítása is szerepelt (külön árazása ugyanakkor nem volt).

1 év csúszással - ebben az országban minden nagyberuházás csúszik, a legtöbb már az első kapavágás előtt, úgyhogy csoda lett volna ha pont ez készül el időben (ennek Karácsonyhoz pont annyi köze van mint Tarlóshoz aki 2019-ben állítólag már felújította volna a Blahát de addig se jutott hogy szerződést kössön bárkivel is).

Egyharmaddal drágábban. A csúszás egyik oka pont az volt, hogy úgy elszálltak a beruházási árak, hogy az előzetesen megkötött szerződések és összegek elégtelenné váltak. Szűk öt év alatt durván megduplázódtak az árak a szektorban akár magánemberként építkezel, akár a Fővárosi Önkormányzatként vagy akár Magyarország Kormányaként (ekkora és ennél jelentősebb drágulásokkal van tele a sajtó a "nemzeti" beruházások kapcsán is).

A végeredmény persze véleményes (nekem speciel most nem tetszik), ennek majd az idő lesz a bírája, ahogy a gomba-szökőkút sztorijának is. Ismerve, hogy a korábbi állítólagos zöldfelületek mennyire váltak be a korábbi téren (nem létező fő, kitaposott cserjék, halott fák) nincsenek kétségeim afelől, hogy a pázsitnak annyi esélye lenne/lesz fennmaradni a téren, mint az előző érában.

A helyi erők ténykedésének meg nyilván a közterület-felügyelet tudná elejét venni, de nekik eddig se nagyon sikerült rendet tartaniuk és ismerve az ország általános hozzáállását bármihez ami közös (azaz "senkié") ez nem is fog változni mindaddig amíg nem nyílik rendőrörs a Corvin vagy az Europeum földszintjén (amilyen meg nyilván sosem lesz).
süti beállítások módosítása