A Tabán évszázadai - 6. rész
Az első világháború után új lendületet kapott a városfejlesztés. Egyre inkább kiépült a Gellérthegy, a Naphegy, Sasad, Németvölgy, Mártonhegy és Farkasrét - a Tabán "szorítóba került". Ezek jobb megközelíthetősége, a közlekedés fejlesztése okán új szerpentinutat terveztek. Csakhogy ez több ezer tabáni lakó kiköltöztetését igényelte volna, akik viszont ellenálltak. A főváros Budaörsi úti kislakásos bérházakba költöztette volna át őket, de az itt lakóknak ez nem csupán az otthonuk, de egyben munkahelyük, megélhetésük helyszíne is volt, így nagyon kevesen fogadták csak el az ajánlatot. A szerpentinút megépítése helyett végül egy alternatív útvonalat fogadtak el. A Döbrentei tértől a Hegyalja útig 1932-ben meg is épült az új út. 1929-ben megalakult az Országos Fürdőügyi Bizottság - ez is jelezte, hogy az államnak és a fővárosnak nagy fürdőfejlesztési tervei voltak az útépítések mellett, és ez megint csak a régi házak elbontásának irányába mutatott.
A város végül 1933. május elsejével "felmondott a tabániaknak", elrendelték kiköltöztetésüket. Hatalmas vita indult városszerte a döntés kapcsán: a város fejlesztése mellett érvelők csaptak össze a Tabán romantikáját megőrizni akarókkal. De a tiltakozás hiábavaló volt, a döntéshozók kitartottak a bontás mellett. Először az üresen maradt házakat bontották le, majd folyamatosan költöztették ki a lakókat, és bontották el viskóikat. Márai Sándor írta Az Újságban 1933 márciusában: "Tabán már évek óta jórészt abból él, hogy lebontják; mint az üzletet, amely állandóan és visszavonhatatlanul végkiárusítást hirdet, Tabánt sem azért keresik fel a pesti látogatók, mert van, hanem azért, mert évek óta az a híre, hogy megszűnik." A Tabánt ellepték a fotográfusok és a festők: mindenki látni akarta azt, ami éppen az enyészeté, a bontócsákányoké lett. Jött Végh Gusztáv grafikus, iparművész és jött Zórád Ernő grafikus, karikaturista, a Tabán egykori lakója is.
