Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A Kálvin tér panelkoronája

2010. július 17. - fovarosi.blog.hu

Idén 20 éves a Hotel Mercure Korona, a Kálvin tér egyik vitatott épülete. Sajnos nem ez az egyetlen vitatott épület a város egyik legsokarcúbb terén.



Talán kevesen tudják, hogy valamikor ez volt a Széna tér. A tér kialakulását az segítette elő, hogy amikor még állt a városfal, itt volt egyik kapuja, a Kecskeméti kapu. Így aztán több út is ide torkollott be az Alföld irányából. Az ide érkező szekereknek pedig szénát is kellett adni - innen jött a tér első neve. (Később a szénapiacot Budára helyezték át, így a Széna tér átköltözött Budára, a pestit pedig a református templomhoz kötődően Kálvinról nevezték el a városegyesítés után.) Az 1794-96 között elbontott városkapu emlékét ma az aluljáróban csupán egy 1983-as vörös mészkő dombormű őrzi - furcsa formája "inadekvát" asszociációkat is kelthet, pedig Illés Gyula alkotása természetesen az egykori kapura kíván utalni. Sajnálatos, hogy a régi kapu maradványainak bemutatása az Astoriához hasonlóan itt is elmaradt. Az egykori tér közepén a Danubius kút állt, amely ma helyreállítva, felújítva az Erzsébet tér parkjában áll. A tér nagyon megszenvedte a második világháborút, sok épület megsérült, a romok eltakarítása után csupasz tűzfalak tövében sorakozó foghíjtelkek maradtak csupán. A tér további "fejlődéstörténete" tulajdonképpen a beépítések, és a közlekedés fejlődésének a története. A legnagyobb átalakítást - a most zajló előtt - 1974-76-ban élte át a tér, amikor a 3-as metró első szakaszának építéséhez kapcsolódva megépítették a metróállomást és a kapcsolódó aluljáró-rendszert. Az aluljáró-rendszer a 3-as metróhoz kapcsolódva épült ki. Annak idején nagy reményekhez gombolták: úgy volt, hogy már a 80-as évek közepére ideér a 4-es metró, és ide vezetik majd be az összekötött soroksári és csepeli HÉV vonalakat is. A HÉV végállomás a Városkapu Üzletház helyére épült volna fel 1986-ra. Előbbi jókora csúszással, de készül, utóbbiról nincs hír. A motorizáció lázában égő várostervezést azóta igencsak át kellett értékelni: a közlekedési csomóponttá degradált térre újra zöld- és gyalogos felületeket álmodnak.


Amikor még úgy volt, hogy HÉV is lesz a Kálvin téren (Budapest újság, 1974/1.)

A Korona szálló építéséről már egy 1966-os Budapest újság is beszámolt: "Több éve húzódó, sok vitát megélt, igen nehéz városképi probléma megoldására teszünk pontot a közeljövőben, amikor is jóváhagyásra kerülnek a Kálvin tér - Kecskeméti utca torkolatában levő két foghíj beépítésének tervei. Vedres György terve az összes megelőző öt variációhoz képest a legsikerültebb, legszínvonalasabb. A két lakóépület, jól megkomponált, tömegarányával, csatlakozva a Múzeum körút kialakult beépítési magasságához, sikeresen oldja meg az igen bonyolult feladatot." Ezután viszont évtizedeken át nem történt semmi.







1987-ben már arról számoltak be, hogy Csontos Csaba építész (KÖZTI) tervezi a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat megbízásából az új szálloda terveit. 400 szobás szállodát kértek, ehhez a Kecskeméti utca torkolatánál található mindkét foghíjtelket be kellett építeni. Ez azt az előnyt is kínálta, hogy egységes képű épületsor valósulhatott meg - más kérdés, hogy a lehetőséget igencsak elbaltázták. A Kálvin tér felőli tömbbe 150, a Múzeum körút felőli tömbbe 250 szobát terveztek - végül összesen 421 szoba épült meg. A két részt egy híd köti össze a Kecskeméti utca torkolata felett - a tervezők ezzel a régi kaput is meg kívánták idézni, bár valószínűleg ez a tantusz ma senkinek nem esik le. Az épület magassága követi a környező házakét, ám az illeszkedés ezzel lényegében véget is ér. A beruházás részeként épült meg a Magyar utca felől egy 180 főt befogadó parkolóház is. A szálloda főbejárata a Kecskeméti utcába, a nagyobbik tömbbe került, itt van a recepció, a hall, és ide került a reggeliző-étterem is. Összesen 2 bár és 2 étterem, valamint uszoda, szauna, és konferenciatermek várják a látogatókat. A Múzeum körúti szárny elé egy olyan előteret terveztek, amely a vendégek autóbuszait fogadja.
Csontos Csaba 1940-ben született Budapesten. A Műegyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. 1963-tól a KÖZTI munkatársa, majd 1974-től műteremvezetője lett. Nevéhez fűződik a piszkéstetői csillagvizsgáló kupolájának terve, majd a 80-as években egy sor szokványosabb épület a Diana úti általános iskolától a Korona szállóig. A keszthelyi Festetics-kastély helyreállítási munkáiban való részvételéért Ybl-díjban részesült.
A főváros úgy adott építési engedélyt, hogy feltételül szabta: a két telket egyszerre kell beépíteni. Csontos Csaba javasolta, hogy a Magyar utca és a Képíró utca közötti középső, legrosszabb épületek bontásával teremtsenek helyet egy 6-8 emeletes mélygarázsnak, felette létesítsenek közteret, és a Kecskeméti, illetve a Királyi Pál utca frontján megmaradó épületek tűzfalát oldják meg egy-egy takaró traktussal. De ezt a javaslatot senki sem karolta fel. Végül három szomszédos telek összevonásával jött létre a parkolóház telke. A szállodával egy időben beépült a Bástya utca egyik foghíja, megújult a Képíró utca - Bástya utca közötti második épület, a 90-es évek elején pedig felépült egy irodaház a Magyar utcában is, az IKV egykori telephelyén.


Alaprajz (Forrás: Magyar Építőművészet, 1992/2-3.)

A földszinten eredetileg több irodahelyiség is helyet kapott. Ezeket már az átadás után elkezdték átalakítgatni, így egyre több üzlethelyiség jött létre a pinceszinten és a földszinten. Ám ezek az átalakítások sem tettek jót az épületnek, a szálloda architektúrája így is az NDK-beli elit-panel világát (pl. a berlini FriedrichstadtPalast-ot) idézi, semmint hogy méltó folytatása lenne a tér korábbi építészetének.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Káposztakukac 2010.07.17. 18:24:58

nem olyan rossz ez az épület, csak látszik, hogy 20 éve a hazai építőipar nem igazén volt még a helyzet magaslatán. olyat akartak építeni, amilyet nyugati filmekben láttak, csak sajnos hazai módszerekkel. 20 év belváros meg meglátszik az épületen, lassan ráférne egy külső tatarozás.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.07.17. 18:49:38

Szerintem elég ízléstelen lett. Kicsit Kápmegyerre hajaz: panelből próbáltak palotát csinálni - de szarból nem lesz palacsinta...

Joske 2010.07.17. 21:29:39

Nekem nincs semmi bajom a szállodával, és maga a tér is pofásan néz ki ahoz képest hogy a II. világháborút követő évtizedekben mik épültek, a Kálvintér még egy esztékai élmény. Azt nem tudom hogy a 2db új üvegpalotát mikor veszi már valaki használatba?

alternat 2010.07.17. 22:23:39

Káposztakukac
Szinte semmi köze a hazai építőiparhoz. Osztrák beruházás volt és a Jugoszláv Pomurje volt a generálkivitelező. Magyarországon előállított termék csak a beton volt, de az Osztrák beruházó azt mondta, hogy ha kivitelezhető lenne még a betont is Ausztriából hozná. A homlokzati panelokat Bécs mellől hozták, az autóra a felhasználás sorrendjében volt felrakva.
Szerintem akkor nívós épület volt. Egy üres telket és egy romos ház helyét foglalta el. (A házban egy idős hölgy alatt leszakadt a födém és tűzhellyel együtt az alatta lévő lakásban landolt)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.07.17. 22:39:08

@alternat: Ezt a tűzhellyel leszakadós sztorit kifejtenéd bővebben? Van további infó?

kaszakő 2010.07.17. 23:57:17

Ezt a leszakadt födémet akkoriban én is hallottam: az épületet már részben kiürítették, mert a födém egyes lakásokban életveszélyes volt. A nénivel húsvétkor szakadt le a padló az alatta levő, már kiürített lakásba. Nem sérült meg súlyosan, de -én úgy emlékszem- a tűzhely fent maradt. A nénit a gyerekei szabadították ki, akik az ünnep miatt ebédre mentek hozzá. Állítólag az ebéd a gazdátlanul maradt sparhelten addigra szénné égett. Utána nagy cirkusz volt a tanácsnál, hogy vajon ki volt az a barom, aki azt hitte, hogy ami az alsó lakásban életveszélyes födém, az a felette levő lakásban biztonságos padló?

Káposztakukac 2010.07.18. 01:45:35

@Joske: a 2 db új üvegpalota már rég használatba van véve. a legtöbb iroda ki van adva, pont a héten voltam az egyikben üzleti okokból.

Offtrack (törölt) 2010.07.18. 07:21:49

Hiányolok egy emléktáblát róla: "E helyen állott Budapest első, narancssárga hamburgeres bódéja."

proletar 2010.07.18. 09:26:05

lehet hogy lehetett volna odaillőbbet építeni, de én sepc. nem találom rondának és az ívelt átjáró szerintem megidézi az egykori városkaput; nekem legalábbis mindig "leesik" ha látom. összességében nincs bajom vele, nem úgy mint a szemben szürkéllő két üveg-házzal. mert azok viszont nem illenek a Kálvin térre. azért mert khm.. randák.

macskafaraok 2010.07.18. 11:03:25

A színét tudnám felejteni.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.19. 12:49:02

Szerintem ez az épület legfeljebb a bronzéremért versenghet a "melyik a legrondább épület a Kálvin téren" versenyben. A két első helyet nálam a szemközti övegpaloták birtokolják, a Korona vetélytársa a bronzért a Városkapu üzletház.

Igazából még azzal se lenne gondom, hogy panel, csak van néhány részlet, ami elrontja, úgymint a foncsorozott, nyithatatlan ablaküvegek, a "névadó" korona az Astoria felüli szárnyon és talán legelsősorban a rendkívül alacsony "árkádok", amikben úgy érzem magam, mint egy óvóhelyen.

Káposztakukac 2010.07.19. 20:34:25

miért nem lepődök meg, amikor a kálvin téri üvegkalitkákat szidják a jóemberek... tudom, mindenhova 19. századi épületet kellene felhúzni...aha, csak azokban nem lehet dolgozni.
a kettő üvegkalitka a legjobb jelenlegi budapesti irodaházak közé sorolhatóak.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.19. 20:50:41

@Káposztakukac: benne dolgozni lehetséges, de ez ki picsát érdekel azokon kívül akiket oda száműzött a sorsuk? építészetileg egy nulla. nagyobb nulla mint csontos csaba szállodája.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.20. 09:27:04

@Káposztakukac: "tudom, mindenhova 19. századi épületet kellene felhúzni..."

Miért nem lepődöm meg, amikor ezt az ezerszer elsütött "érvet" hallom, amit mellesleg érveléstechnikai főbűn, nevezetesen olyasmit adsz a másik szájába, amit nem mondott...

Aranylab6 2010.07.23. 13:41:39

szerintem. az üveg irodaházak távol esnek a "kiemelkedő építészeti alkotás" kategóriától. ez eddig tiszta. nem rondák, meg nem is szépek, nem adtak karaktert szegény Kálvintérnek... olyanok amilyenek. de a kecskeméti utca torkolatában a szálloda anakronisztikus, és ez baj. panel, hát panel, akkoriban ez volt "elérhető". persze az sem szép, de rámondhatnánk ettől még, hogy olyan, amilyen, de nem monahatjuk, mert konkrétan nem illeszthető semmilyen időbe. panelház kovácsoltvas díszítőelemekkel, szecessziós hangulatot megidézni próbáló kis biszbaszok a hatalmas üvegfelületekkel megnyitott, beépített híd/kapu díszítésére.... könyörgöm. ez pont olyan, mint a korintoszi oszlopfő gipszből, ami egy hullámlemez előtető, látszóbeton gerendáját "gyámolítja". na ez a baj a szállodával, és ha mégoly sokminden is, ez pont nem baj az üvegházakkal.
süti beállítások módosítása