Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A Dreher-villa szétrohadó pompája

2011. március 19. - fovarosi.blog.hu

A múlt héten bemutatott kőbányai pincerendszer egyik kijárata a Dreher-villa kertjébe vezet. Az egykor a főváros kulturális központjának is mondható, a kor legmodernebb berendezéseivel, pompásan berendezett villa ma az enyészeté. Bent jártunk.

fovarosi.blog.hu: DreherVilla-20100918-11
Kőbánya neve nem csak a szocializmusban keltett asszociációkat a sör iránt. Mayerffy Ferenc - akiről Ferihegy is a nevét kapta - állítólag már 1815-ben sörházat nyitott Kőbányán. 1850-ben megalakult a Kőbányai Sörház Társaság. Aztán sorban jött a többi, köztük 1862-ben Dreher Antalé, és 1912-ben Haggenmacher Henriké volt a két legnagyobb.


A gyártelep a villával a 20. század elején (A kép forrása)

A fent említett Dreher Antal apja, Franz Anton Dreher (1735-1820) a Bodeni-tó melletti Pfullendorfból vándorolt Bécsbe. Ott csaposként kezdte, később sörfőzdét bérelt, majd 1796-ban megnyitotta a Klein Schwechat-i Városi Serházat. Ez volt az első Dreher sörfőzde. Élete végére már ő volt Bécsben a sörfőzésben az etalon. Fia, Anton Dreher - a "sörkirály" - még csak 10 éves volt apja halálakor, így csak iskolai tanulmányai befejeztével vehette át a kormányrudat a cégnél. Ausztriai és angliai tanulmányai után 1836-ban Schwechat-ba tér vissza. Itt fejlesztette ki az "alsóerjesztésű" sört - ezt hívjuk ma ászok sörnek, azaz Lager Bier-nek. Ehhez viszont hideg tároló pincék kellettek - építtetett is néhányat Schwechat-ban. Ám amikor
Schmidt Péter pesti születésű, bajor földön élő sörmestertől meghallotta, hogy a korábbi kőbányászat eredményeképpen micsoda pincerendszer húzódik Kőbányán, nem tudott ellenállni a kísértésnek. Elutazott Pestre, megvette Perlmutter Jakab serházát, és így birtokba vette a ház alatti kőlabirintust is. Így került el Dreher Antal Kőbányára, ahol rövidesen évi négymillió liter sört termelt. De maradt pénze arra is, hogy a Soroksári-Duna egy részét felvásárolta, hogy jeget vágasson a folyóból, majd újabb telkeket bérelt és vásárolt, kibővítette a gyárat. 1885-ben már több, mint 20 millió liter sört állítottak elő - ez a mai termelés kábé tízszerese! Az első világháborút követően a csökkenő sörfogyasztás miatt bővült a termékskála: a sör mellett már cukorkákat, csokoládét és likőröket is árultak.

A képek 2010 szeptember 18-án készültek

Havas József városi tanácsos valószínűleg 1856-ban és valószínűleg Hild Károllyal - a jóval híresebb Hild József öccsével - építtette az eredeti "Gartenhaus"-t. Havas még 1834 és 39 között a környékbeli apró szőlőstelkek felvásárlásával jutott hozzá a területhez. Itáliai utazásai nyomán ámulva írt az ottani villákról - ez minden bizonnyal szerepett játszott abban, hogy a ház klasszicista stílusban épült meg, noha akkoriban már a romantika is divatosnak volt mondható. A ház felépítésére 1856 március 31-én érkezett meg a Szépítő Bizottmány engedélye. Valószínűleg még ebben az ébben elkészült a ház a mai Halom utca 42. alatt. (A terveket nem szignálták, így csak valószínűnek tekinthetjük a tervező személyének Hild Károlyt.) Havas Józsefnek azért volt szüksége itt egy házra, mert abban az évben megnyitotta az ország első konyakgyárát ("Destillier Fabrik") Kőbányán, a szomszédos telken. 1859-ben Perlmutter Jakab szerezte meg az épületet - ő már sörgyártással foglalkozott. 1862-ben pedig Dreher Antal vásárolta meg a birtokot. Dreher hamarosan országos, majd európai hírű sörgyárrá fejlesztette vállalkozását. Így mód nyílt a villa fejlesztésére is, amelyre Dreher már Feszl Frigyest kérte fel.

1872-ben az épületet oldalirányban kibővítették, a főhomlokzat így két-két ablakkal bővült mindkét végén. Az építész itt szemmel láthatóan alkalmazkodott a régi épület stílusához: az épületre így nem kerültek rá a Feszlre jellemző romantikus részletek. 1907-ben Hubert József tervei alapján a hátsó homlokzathoz toldottak egy kiugró, kétszintes részt. Ez a két átalakítás a ház méreteit megnövelte, de hatását, klasszicista stílusát nem változtatta meg.


Feszl Terve 1872-ből (A kép forrása: Műemlékvédelem, 1983/3.)

1950-ben a villa parkját közterületté nyilvánították át - a mai Csajkovszkij Parkban zeneszerzők összefirkált szobrai sorakoznak. A park a "KGST piacáról" volt ismert még egy évtizede is. Érdemes lenne a parknak legalább egy részét visszacsatolni a villához, mert ma az épület főbejárata előtt méterekkel húzódik egy vasbeton kerítés. A szoci korszakban a munkásőrség kapta meg a villát. Ebből el is tudjuk képzelni, hogy milyen műemléki alapossággal óvták meg a villa berendezéseit. Semmilyennel. Csoda, hogy még ennyi minden egyáltalán megmaradt.

A házban néhány kandalló és kályha emlékeztet az egykori tulajdonos jómódjára. A zöld csempe az emeleti kályha része, ahol öltözőt, szekrénysort, gardrobe-szobát alakítottak ki. A konyhából étellifttel küldhették fel a finomságokat. Az alagsori konyha viszonylag épségben fennmaradt, ma is megvannak az eredeti csempék, a konyhai berendezések egy része. (Egy hasonló konyha a hédervári kastélyban ma védett műemlék.)
"Novák Gyula cége, a NOMA Kft. 2016-ig szóló bérleti szerződést kötött a volt Dreher Sörgyár és villa területén álló ingatlanokra. Két héttel azután, hogy a közgyűlés döntött a terület eladásáról. Az ügylettől 1 milliárd forintot remélnek. Novák jelenleg a kerületi szocialisták elnöke, a szerződés aláírásakor a KV Rt. felügyelőbizottsági tagja volt. A telken romló állagú álló ipari műemlékek sorakoznak, alattuk húzódik a híres pincerendszer. Az államosítás után a Dreher-villa kertjét Csajkovszkij-park néven közparkká alakították, az épületbe később a munkásőrség költözött. A területhez tartozó komfort nélküli lakások jelentik ma Kőbánya egyik nyomortelepét. A tervezett ún. S1 projekt kulturális centrumot hozna létre az egyedi hangulatú területen. A beruházás jelentősen növelné az ingatlan értékét. Amennyiben a beruházó tisztán szeretné átvenni az önkormányzathoz tartozó 8 hektárt, a kerületnek kell megállapodnia a NOMA Kft-vel. A várható bevétel fényében vélhetőleg nem két fillérért." (HírExtra, 2007)
A villát szerencsére őrzik, így legalább annyit elért az önkormányzat, hogy az egykori pompa helyén nem hajléktalanok tüzelnek parkettát. Ám a felújításhoz már új funkció is kellene - ez pedig már nagy fejtörést okoz. A viszonylag nehéz megközelíthőség, a nagy távolság a városközponttól távol tartja az érdemi befektetőket. Az önkormányzatnál 2006-ban elkezdődött egy
"S1" projekt, ami a terület rehabilitációját célozta, ám ez mára teljesen elhalt.

Források:
71. adás. Ráday Mihály: Új Városvédőbeszédek. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2001.
Sisa József: A kőbányai Havas-villa. Műemlékvédelem, 1983/3., p. 177.
http://10ker.blog.hu/2009/12/03/a_dreher_villat_is_megszereztek_a_keruleti_szocialistak
http://www.hirextra.hu/2007/10/31/kobanyai-homalyos/
Négy Dreher Pesten. Budapest újság, 2010/6.


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2011.03.19. 11:31:02

Dreher életműve megér annyit, hogy villájában emlékházat alakítsanak ki, szerintem.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.19. 16:41:26

nagyon jó lehetőségek vannak a házban, a csajkovszkij parkról nem is beszélve.

kíváncsi vagyok összejön-e valami belőle. kétlem.

elpe 2011.03.19. 17:16:09

Ez is ott készült 2009-ben:
indafoto.hu/elpe/image/5478481-00b18d28/user

Ott akkor is sokan sajnálkoztunk az állapotok miatt...

Északiszél 2011.03.19. 17:18:36

A szerző legalább annak utánanézhetett volna, hogy sokáig iskola működött az épületben...(kb 15-18 évig) Szóval elég érdekesnek tartom, hogy a "szoci korszakban a munkásőrség kapta meg a villát. Ebből el is tudjuk képzelni, hogy milyen műemléki alapossággal óvták meg a villa berendezéseit. Semmilyennel. Csoda, hogy még ennyi minden egyáltalán megmaradt. " erre kell kihegyezni....
Legközelebb jó lenne pontosítani és a beszámolót nem ennyire egyoldalúan leírni!

Halál Bika 2011.03.19. 17:25:49

Az alkohol rossz, értem?

Metál -e a bimetál? 2011.03.19. 17:34:51

A munkásőrség még rosszabb mint az alkohol...

has 2011.03.19. 18:43:08

Lehet, hogy ez a Mayerffy is kommonista besúgó , ügynök volt. Csak Lisztről ki ne derüljön valami kompromittáló, mert akkor biztos viktor repülöterünk lesz.

márki26 2011.03.19. 19:00:17

@Sadia: Azért ne misztifikáld a dolgot. A Habsburg-önkényuralom időszakában, a magyarok elnyomásának idején jött ide Dreher, aki - mint a Habsburgok talpnyalója - gyáralapítási jogot kapott. Vakok között a félszemű is király...

csorsza 2011.03.19. 19:06:55

A területen lévő, lepusztult-pusztulófélben lévő, egykori üzemépületek is megérnének egy posztot. Még romjaikban is elképesztő technikai és építészeti színvonalról árulkodnak...

Roan 2011.03.19. 19:35:14

Az akkori sörtermelés a mainak a tizede, ugyanis a cikk literről beszél, de a mai adatok hektoliterben vannak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.19. 19:49:06

Pár éve jártam a villában, tényleg gyönyörű. A konyha kapott meg igazán. Ha nyakamba szakad a lottóötös, lehet, hogy ajánlatot teszek rá az önkormányzatnál, aztán felújítom saját használatra :-)

Attila F 2011.03.19. 21:04:55

@Roan: Ja ,ja. A 20 millió liter az 200.000 hl, a mai termelés kb. tizede.

jollytall 2011.03.19. 21:49:09

Ez csak az egyik Dreher villa. A másik, nagyobb néhány utcával odébb ma is eladó. És volt még egy nagyobb kastély is a mai park területén, csak az a háborúban elpusztult, széthordták, ma már nyoma sincs. És ott van még a váli kastély is, szintén valamikor Dreher tulajdon.

taxi546 2011.03.20. 04:09:45

"Novák Gyula cége, a NOMA Kft. 2016-ig szóló bérleti szerződést kötött a volt Dreher Sörgyár és villa területén álló ingatlanokra. Két héttel azután, hogy a közgyűlés döntött a terület eladásáról"
-Ez fel se tűnt senkinek?

emberkedek 2011.03.20. 15:17:27

@taxi546:
Csak a szokásos. Az ilyen már fel sem tűnik senkinek.

Aranylab6 2011.03.22. 13:54:19

Érdekes cikk, köszönjük szépen! Nem okoskodásból, csak mert szerintem érdekes kis pontosítás: az alsó erjesztésű sörök lager típusú sörök, eredetileg. azok az alsó erjesztésűek, amielyekbe csak meg nem termékenyített, nő ivarú komlóvirág kerül, azok a pilseni típusú sörök. és azok a lagerek, amelyeket ászok-hordóban érlelnek, azok az ászok sörök. szóval alsóerjesztés, lager, ászok... van közük egymáshoz, de nem szinonímák.
egészségünkre!

kbanya 2011.04.06. 16:35:32

Bocs, hosszú leszek - néhány hozzászólás.

1. "A Dreher Villa" melyik is? Tudomásom szerint, három van belőle Kőbányán! Ezen kívül még kettő a Sörgyár-Gitár u. két sarkán...
Nem találkoztam még átfogó világos, tisztázó leírást ezekről. Ugyanakkor amazokat nem látom a "műemlékek" között - inkább az ingatlanpiacon...

2.Érdekes, hogy bármelyikükben érintett személyek szerint, a sajátjuk AZ egyedüli "Dreher Villa"...
Így az önkormányzati emberke, ki a pincerendszert bemutatta, s ezzel együtt EZT a Dreher Villát: "nem hallottam a többiről"
Így az ingatlanos, aki a nagyobbik Gitár u.-i villát kínálta potom 300M-ért, "A Dreher Villa"-ként.
Így a tulaj, ki a kisebbik Gitár u.-i, "A Dreher Villát" tulajdonolja (talán Portál Zrt?). Hozzászólásait lásd az idevágó lakópark kapcsán.

3. A kisebbik villa tulajdoni viszonyai igencsak kuszának tűnnek. Ennek telkére szó szerint "rátoltak" egy lakóparkot! A szokásos kivitelezési "pikantériákkal"... Szégyen!

4. @Északiszél: az iskola szerintem nem ebben volt, hanem a Gitár u.-i kisebbikben. (legalábbis, abban biztos volt valami hasonló)

5. @csorsza: Az régi üzemépületek "védelme" minálunk hungarikum. Látszólag, olyanokra is vonatkozik, amelyekre jelek szerint fölösleges, sőt! (pl. Gubacsi-Külső Mester eleje közötti torony?) Értelme nincs megtartani, állagát nem védi senki, akadályoz fejlesztéseket, a régi tulajok így vajon nem kell bontásra költsenek? Nos, talán ilyen az valaha a sörgyárhoz tartozó romos üzem a Téglavető-Sörgyár u. sarkán. Két hatalmas kéménye a Gellért hegyről is látszik! (Onnan tudni, hol van Kőbánya-Óhegy...) Kíváncsi vagyok, majd összedőlnek-e maguktól? Érdekes lesz... Minden esetre, ez így nincs rendjén - nézzétek meg az állapotát!

6. @emberkedek: Pont így van: "MÁR fel sem tűnt senkinek..." S voltak (vannak!) más "nem feltűnő" nevek is (hirtelen tudnék vagy ötöt Kőbányáról...). Mostanság egyre többet olvasni róluk a neten.

7. Ami a jelent illeti: érdemes a pincerendszert meglátogatni, tényleg látványos. És ez csak egy része. Körbe az Óhegy alatt ilyenek vannak - lásd a lehajtókat a föld alá az Élessarok mentén, különféle raktárakba (legalább 10db), vagy az itt-ott szétszórt szellőzőket a domb tetején...
Ugyanakkor ajánlom a jelenlegi sörgyár látogatását is, érdekes - az alatt is ott egy része. (telefonon érdeklődni-egyeztetni)

8. Ami a jövőt illeti: "merésznek tűnő", "rehabilitációs" S1 projekt (még honlapja is van!). Kapavágásnak hírét sem hallottam még, pedig ennek már pár éve... Egyébként, ez "sem tűnik föl" senkinek...

9. A Dreher márkanév használata jelek szerint nem kizárólagos! Uis. Olaszországban is van ilyen, talán Milánóban gyártják, nem is kicsi termeléssel. Ez az egykori monarchia-szintű Dreher birodalom egy másik, Trieszti részlegének örököse. S meglepően, az a Heinekenhez tartózik, mely az itteni Dreher-tulaj SAB-Miller világszintű konkurenciája.

Kellemes látogatást!

Evil1979 2011.05.03. 20:20:20

Pont ma voltam a Gitár-Sörgyár sarkon amikor megpillantottam az ottani növényekkel körbenőtt villát, jó lett volna valahogy megnézni. Eszméletlen szép kapuja volt. Kevés ebbe az országba egy Ráday Mihály.

ügyelő 2011.06.03. 18:21:11

@Északiszél: az iskola nem ebben az épületben működött, itt tényleg a munkásőrök őrködtek

M. Jutka 2016.02.18. 12:13:32

@has: Igen, komenista volt!! Én is az vagyok!!!!

Üdv.: Mayerffy Judit
süti beállítások módosítása