"A szinkron a Pannónia Filmstúdióban készült"

Valamikor a szovjet filmek szinkronizálására épült fel a Hűvösvölgyi út szocreál palotája, később itt működött a Pannónia Filmstúdió szinkronstúdiója, manapság meg nagyrészt kiürülve rohad. Bent jártunk.



Már Lenin is megmondta, hogy a művészetek közül számukra a legfontosabb a film. Nem csoda, hogy a Sztálin-érában is kiemelt jelentőséget tulajdonítottak neki. Pláne úgy, hogy a tévé még nem a nappali kötelező tartozéka volt, hanem valamiféle csoda. A szovjet filmgyártás termékei kötelezőek voltak a szocialista blokk országai számára. A filmeket viszont szinkronizálni kellett. Ha a film kiemelt ügy volt, akkor a szinkronizálás is kiemelt politikai jelentőségűvé vált. Rákosi és Révai elvtársak ilyenkor nem voltak szűkmarkúak: a fontos funkcióhoz szocreál palotát építtettek. 1949-ben még komplett filmváros felépítését is tervezték. A kiindulópont mindehhez az 1951-re létrejött 3 nagy állami vállalat volt: a Magyar Filmgyártó Vállalat (MAFILM), a Magyar Filmlaboratórium Vállalat, és a Magyar Szinkron Vállalat.

Az épületet a Hűvösvölgyi út 64-66. alatt, villák között helyezték el. A második világháború előtt a környék már nagyrészt beépült, ezt figyelembe vették az elhelyezéskor. 1951-ben még a Gyarmat utca 36. alá tervezett épületet a Bellányi-Mühlbacher építész páros, ám ez végül nem épült meg. A BUVÁTI 1952-es javaslatában még csak az - akkor Vöröshadsereg útja néven futó - Hűvösvölgyi út felőli telekrészt vették figyelembe, de az augusztus 28-iki keltezésű terveken már a Tárogató út felőli telekrész is a tervezési terület része lett. Bellányi helyére hamarosan Gádoros Lajos, a KÖZTI első igazgatója lépett. Még volt egy kis közjáték, hogy az Orsó utca - Hidász utca - Bimbó út környékén helyezzék el az épületet, ám ezt végül elvetették, maradt a Hűvösvölgyi út. Az épületet az elhúzódó kisajátítási eljárással párhuzamosan (!) elkezdték építeni, 1955-re készültek el. A szocreál egyik legismertebb épülete lett: tartalmában szocialista (értsd: a népet hivatott szolgálni), formájában nemzeti (értsd: a magyar klasszicizmushoz nyúl vissza). A szimmetrikus, geometrikus rendű ablakkiosztás, a timpanonok, oszlopok kialakítása, a párkányok, díszítőelemek mind a klasszicizmus formai világát emelték át a kommunizmus ideológiájába.

Nézet az utca felől, 1954. Kép: Modrn és Szocreál c. könyv

A T alaprajzú épület rövidebb szára néz az utca felé, ennek végében áll a bejárat, amely a reprezentatív csarnokba visz. A hosszabb, és egy szinttel magasabb keresztszárban pedig a műtermek, raktárak helyiségei sorakoztak. Mint a fenti képen látható, eredetileg széles lépcsősor vitt fel az úttól a főbejáratig, amely mára igencsak leszűkült.

Belépve először is a portásfülke remek téliesítése ragadja meg a mai szemlélőt. A hungarocellel bedolgozott tévé a fülkéből még lapostévének is tűnhetne, ha hátul nem kandikálna ki a képcső burkolata. Sztálin már rég halott, ám a szocializmusban belénk nevelődött buhera tán sose fog kihalni. Az építész szándéka persze nem ez volt. Az épület szinte szív magába, beljebb lépve tágas, fényes csarnok nyílik. A belsőépítészetet talán a "Rákosi teljes pompában" kifejezéssel lehetne leírni. A bazikális kialakítású csarnok folyosóiról nyílnak az egykori irodahelyiségek. A földszinten egykor a könyvtár és az étterem kapott elhelyezést. A hosszoldalakon 5-5 terrakotta dombormű sorakozik. Az egyik alkotója Ispánki József, három másikat Borsos Miklós készített 1954-ben. A jobboldali három dombormű ismeretlen alkotótól származik, szignó nincs rajtuk. A lépcsőház felőli dombormű párost (Film és Zene) Madarassy Walter készítette, szintén 1954-ben. A kazettás mennyezet vörös-sárga díszítéssel készült, a padló szürke, illetve a felső szinten vörös és szürke terazzo. Az oszlopok, párkányok a kor legmagasabb színvonalán készültek el műmárványból.


Az előcsarnokból továbbhaladva lépcsők visznek fel a keresztszárnyak szintjeihez. Az első lépcsősor tetejénél az ókori görög színházat idéző fejet ábrázoló díszítményt helyeztek el, körülötte filmtekercsek tekeregnek boldogan - talán ez lenne a szinkronizálás allegóriája?


Érdekes, hogy - szocreál kényszer ide, vagy oda - a tervezők (Gádoros Lajos és Mühlbacher István, KÖZTI) azért csak becsempésztek egy körablakot a nyaktagi részbe. Mintha azt gondolta volna a tervező: "Visszanyúlás a klasszicista építészethez, kötelezően? Hát akkor ezt kapjátok ki!" Megjegyzendő: Gádoros Lajos volt az egyik tervezője a második világháború utáni modern építészet egyik legfontosabb épületének, a MÉMOSZ székháznak (ma: Liget Center).

A lépcsőkön felérve egy másik, jóval szerényebb előcsarnokba élünk. Az emeleten egy kör alakú kivágást metszettek, innen nézhetünk le az alsóbb szintre. Ez az előcsarnok szolgál elosztótérként a folyosók és a főbejárat felé. A kivágás felett kör alakú üvegezésen át jöhet be a természetes fény. A folyosók túlsó végein is épült egy-egy lépcsőház:


A folyosókról kétoldalt nyílnak a helyiségek. Mai látványuk elszomorító : az egykori vágószobák, stúdiók zöme ma üresen rohad, a beázások nyomán áprodott, penészes szag uralja őket. Egyedül a lenti nagyterem működik még, ezt ma is használják zenei és egyéb hangfelvételekhez. Pedig a 80-as években még egy klinkertéglás résszel bővítették is az épületet, és a telek hátsó részében egy kisebb panelépület is megépült. Gádoros Lajos 1987-ben még egy emelet ráépítésre is kapott megbízást, de ez már nem valósult meg.

1957-ig a Magyar Szinkron Vállalat gyakorolta a kezelői jogokat. A cég átalakulása után a jogok a Pannónia Filmstúdióhoz kerültek. Évtizedeken át hallhattuk az itt szinkronizált filmek végén: "A szinkron a Pannónia Filmstúdióban készült." Már a rendszerváltás előtt, 1986-ban két vállalatra szakadtak szét: Pannónia Filmvállalatra, és Magyar Szinkron és Videó Vállalatra. 1994-ig közösen gyakorolták a jogokat a Hűvösvölgyi úti épületben, majd a privatizáció után a Pannónia Filmvállalat elhagyta az épületet. A Szinkron és Videó Vállalatot az épülettel együtt privatizálták, a cég új neve Videovox Stúdió lett, ma is ezen a néven fut.

A privatizáció, a rendszerváltás gyakorlatilag kirántotta a talajt az épület alól, amely lassan már két évtizede haldoklik. És persze a szinkron sem úgy készül már, mint az ötvenes években. Kérdés, mire lehetne ma egy alapos felújítást követően hasznosítani a megüresedett helyiségeket. Te mit javasolsz, Nyájas Olvasóm?

Források:
Modern és szocreál. Építészet és tervezés Magyarországon 1949-1959. Magyar Építészeti Múzeum, 2006
Szinkron Műterem. Magyar Építőművészet, 1953/1-2., p.41.


Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is!