Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A SkyCourt

2011. november 19. - fovarosi.blog.hu

Ferihegy cikksorozat

Többször is fotózhattam a SkyCourt terminált: egyszer még 2010 decemberében, építés közben, egyszer pedig 2011 márciusában, a megnyitó előtti nyílt hétvégén, és az átadás után is. Tima Zoltán alkotása meggyőző: amennyire fel lehetett emelni Ferihegy 20 éve kopó színvonalát egy új csarnokkal, annyira fel is emelték. Ez persze nem váltja ki az egyéb fejlesztési igényeket, de végre van egy olyan rész Liszt Ferencen, ami az egész világon vállalható színvonalú. Nézzünk be!

Ferihegy2-SkyCourt-Latvanyterv2010-03.jpg
Látványterv 2008-ból (A kép forrása)

A SkyCourt építését még 2008-ban jelentette be a reptér akkori tulajdonosa, a Hochtief. Az utasforgalom ugyanis a válság ellenére sem esett vissza drámaian, sőt, hosszabb távon jelentős forgalomnövekedéssel számoltak - ami a 2011-es számok tükrében be is jött.

A régi irodaépület bontásával 2009-ben megkezdődött a kivitelezés is: június 10-én ünnepélyes keretek között elhelyezték a SkyCourt alapkövét. 12 ezer négyzetméter irodát bontottak el, hogy a helyére 40 ezer négyzetméteren felépüljön az új terminál. Az új épület alapkövét 2009. június 10-én helyezték el, a kivitelező a KÉSZ Építő Zrt. lett.

fovarosi.blog.hu: Ferihegy2-SkyCourt-20101202-31

Az építkezés látványos szakasza volt, amikor a KÉSZ kecskeméti telepéről a helyszínre szállították, és óriás daruk segítségével a helyükre emelték a kagyló formájú, íves tető acél tartóit. 14 darab 70 méter hosszú acél szerkezet épült be, ezek közé a keresztmerevítés funkcióját is ellátó üvegsorok kerültek. Az 5 méter széles, 20 méter hosszú és 12 tonna súlyú acél elemeket speciális konvoj szállította a hajnali órákban Kecskemétről a helyszínre. A beemeléshez szükséges speciális daruk Németországból érkeztek 2009 szeptember 30-án. A beemelési, összeszerelési munkálatok már 2010. január utolsó napjaiban elkezdődtek, de a szerkezet teljes összeszerelése egészen áprilisig elhúzódott. Az üvegeket speciális, tükröződésmentes bevonattal kellett ellátni, hogy a pilótákat soha ne vakíthassa el a visszatükröződő fény. A szerkezetet ugyanolyan típusú, fényes hófehér festékkel vonták be, mint amivel a repülőgépek külső felületeit festik.



fovarosi.blog.hu: Ferihegy2-SkyCourt-20101202-19

Még 2010 decemberében egy bejáráson az utasoktól elzárt tereket is megnézhettem. Az acél tartók belsejébe, a fényes fehér burkolatok mögé a gépészeteket, kábeleket rejtették. Különleges tűzvédelmi megoldás épült be a Hi-Fog oltórendszerrel. A vékony csövekből riasztás esetén nem víz, hanem vízpára zúdul alá. Így a füst és a tűz megszűnik az óriási térben, de az utasok és a csomagjaik nem áznak ronggyá az oltás közben sem. Ezzel nem csak anyagi kárt lehet megelőzni, de az esetleges pánik kitörését is. A tűzvédelem mellett a légkezelés, a biztonsági rendszerek és az elektromos hálózat kábelei, csövei is itt futnak végig. A tartók alján világítótestek, oldalukon pedig kék LED-sor fut végig.

A ház 3 nagy funkcionális egysége az utasforgalom, a dolgozói forgalom és az áruforgalom - egymástól szigorúan elválasztva. A szomszédos két terminálhoz igazodva a pinceszint felett az érkezési, indulási, és galériaszintek húzódnak. A hatalmas üvegfal óriási ablakként és kilátóként is funkcionál. Észak-nyugati tájolását a két terminál elhelyezése határozta meg - azt pedig annak idején reptér-építészeti szokások szerint az uralkodó széliránynak megfelelően tájolt kifutópályához igazították. A panoráma üvegfal érdekessége, hogy az épületen szükségképpen végighúzódó dilatáció nem jelenik meg rajta. Ezt úgy érték el, hogy az épület alapozása egy dilatációs egységként valósult meg.

fovarosi.blog.hu: Ferihegy2-SkyCourt-20101202-29

Az épület alsó szintjei rejtve maradnak majd az utasok előtt. Az alsó szinteken az árufeltöltés, mozgatás történik - ehhez külön biztonsági átvizsgáló rendszer is kiépült. A legalsó szinten egy különleges Caterpillar áramfejlesztőt is elhelyeztek. Liszt Ferenc Budapest felől és Vecsés felől is kap áramot - mégis előfordult már, hogy rövid időre áram nélkül maradt az egyik terminál. Ennek megelőzésére most egy óriási áramfejlesztőt szereltek fel a -1 szinten. Ennek beindításához azonban 15 másodpercre van szükség, így egy automatikusan induló, négy, 7400 f/p sebességre képes lendkerékből álló rendszert is kiépítettek, hogy egyetlen pillanatra se maradhassanak áram nélkül. A dízel áramfejlesztő teljesítményét jól mutatja, hogy óránként 220 litert fogyaszt! Az új transzformátorház a régi köré épült a 2A terminál legalsó szintjén.

fovarosi.blog.hu: Ferihegy2-SkyCourt-20101202-34

Új csomagkezelő is épült a földszinten. A feladott csomagjaink futnak majd végig az itteni szalagokon, hogy aztán a repülőgép gyomrában landolva velünk együtt utazzanak külföldre. (Remélhetőleg ugyanoda, mint mi :-) ) Arról is beszámoltak, hogy ha gyanús csomagot találnak, egy külön helyiségbe viszik, és megkérik a gazdáját, hogy ő nyissa fel. Ha nem hajlandó, vagy nem találják a csomag tulajdonosát, akkor a reptér egy távoli részén, egy földdel "leárnyékolt" ponton a csomagot felrobbantják.

Képek a SkyCourt épüléséről. Diavetítéshez katt ide!

2011 január 14-én indult el a hosszas birtokbavételi folyamat, melynek végén, február 15-én a KÉSZ átadta a Budapest Airportnak az épületet - a hivatalos aláírás egészen pontosan kedden délután három órakor történt. Március 27-én - az előző hetekben lefolytatott alapos átvizsgálások, utolsó ellenőrzések és engedélyeztetések után - megnyitott a terminál. Az első járat, amelynek utasai használhatták a SkyCourt-ot, a MALÉV MA612-es számú, Budapest, T2 - London, Gatwick járata volt, az első két utas pedig egy magyar hölgy és egy átutazó szlovák férfi volt. Ezzel megszűnt a Schengen / nem Schengen felosztás is a reptéren, a helyét a más reptereken már régóta használt, légitársaságok szerinti felosztás váltotta fel.

Az óriási csarnokba a Heinemann által üzemeltetett Duty Free Shop-on keresztülhaladva juthatunk be. A földszinten üzlethelyiségek, a galérián pedig éttermek, kávézók, bárok nyíltak, de több száz ülőhelyet is kialakítanak. A bérlők között már említhető a Burger King, a Kentucky Fried Chicken és a Leroy étterem is. Itt jelent meg első magyar éttermével a francia Hippopotamus családi étterem. Az új egységekkel a vendéglátás területe megduplázódik Ferihegy 2-n. Gépünk indulása előtt újra vissza kell mennünk a megfelelő terminálra, hisz a kapuk (Gate-ek) ott vannak. A két terminál között sétálva ajtók sorát láthatjuk a parkoló felőli oldalon - ezek csupán vészkijáratok és dolgozói bejáratok, a reptérre érkezőknek továbbra is a terminálok eddig megszokott bejáratait kell használniuk. Az érkező utasok mozgása nem változott.
A megnyitást követő első teljes SkyCourt üzletlista: Üzletek: Caprice, Frey Wille, Gift Point, Heinemann Duty Free, Herend, Hub, Hugo Boss / Ralph Lauren, Hungaricum Wine & Fine Food, Longchamps/Montblanc/Burberry, Memories of Hungary, Playersroom, Relay, Swarovski, Szamos. Éttermek: Burger King, Costa Coffee, Dr. Juice, Gundel, Hippopotamus, KFC, Kouzina, Leroy, Negroni, Néo, Seasons, Upper Crust, Yum Cha. Szolgáltatások: AVIS, Buchbinder, Budget, Europcar, Hertz, Interchange, Sixt. A SkyCourt több rangos építészeti díjat is elnyert. 2011 februárjában, tehát még a hivatalos átadás előtt a brit Institution of Civil Engineers (építőmérnöki kamara), a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége valamint a Magyar Mérnöki Kamara Tierney Clark-díjjal tüntette ki az épületet. A díjat a brit és a magyar építőmérnökök 2000-ben alapították a budapesti Lánchíd angol származású tervezőjének tiszteletére. Az átadás után, 2011 októberében a European Convention for Constructional Steelwork kongresszusa ítélte oda a SkyCourt-ért a BA-nak, a KÖZTI tervezőcsapatának és a KÉSZ acélszerkezet kivitelezőinek az Európai Acélszerkezetek Nagydíját. Ezt a díjat nyerte el többek között az Abu Dhabiban megépült Forma-1-es pálya és a dublini Aviva labdarúgó stadion is.

BudLogok.jpg
Balra az új, jobbra a régi BUD logó. A SkyCourt megépülte ihlette a logó megújítását is, amelyet
a megnyitó óta használnak


A SkyCourt-ban nyílt meg a MALÉV új business várója is. A korábbinál modernebb és nagyobb váró 250 négyzetméteres. A galéria szinten helyzekedik el, és egyszerre akár 75 utast is tud fogadni. Enni- és innivalóval, számítógép, fax és fénymásológép használattal, mobiltelefon töltőkkel és újságokkal várják a betérőket. A Celebi is előrukkolt egy luxus-váróteremmel a 2A terminálon. A Platinum Lounge ügyfelei elsősorban a Star Alliance szövetséghez tartozó légitársaságok - pl. a Lufthansa, a Swiss és az Austrian Airlines - utasai, rajtuk kívül pedig az Alitalia, a Finnair és az airBaltic légitársaságok business class utasai használhatják a kényelmes várót, de megfelelő összegért bárki más is betérhet a 170 négyzetméteres váróba. Szeptemberben a SkyCourt gazdagodott újabb business váróval: a MasterCard Lounge a prémium kategóriás magyar kártyabirtokosoknak épült. Több, mint 100 négyzetméteren pihenéssel, olvasással, munkával, evés-ivással, vagy éppen internetezéssel tölthetik az utazók az időt az indulásig - plusz nézhetik a gépek mozgását a forgalmi előtéren. Jelenleg kb. 80 ezer prémium bankkártya tulajdonos van Magyarországon a MasterCardnál.

Malev-BusinessVaro-2011.jpg
A MALÉV business várója. Kép: malev.hu

MasterCardLounge-2011-ferihegyirepuloter.network.hu.jpg
A MasterCard Lounge. Kép: ferihegyirepuloter.network.hu

Források:
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/28153/1/belfold/Ferihegy_bovul_a_2es_terminal_elotti_forgalmi_eloter
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=33631
http://www.tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=0&submenu=onearticle&news_id=394677
http://nol.hu/gazdasag/otvenmilliardos_fejlesztes_ferihegyen
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=3268
http://index.hu/belfold/2009/10/10/bovitik_ferihegy_kapacitasat/
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=4379
http://www.tozsdeforum.hu/i/c-focipalya_meretu_teto_keszul_ferihegyen-menu-cimlap-submenu-onearticle-news_id-409798-red-rss.html
http://www.mfor.hu/cikkek/Tavasszal_debutal_Ferihegy_legujabb_ekessege.html
http://www.turizmus.com/cikk/index/1/10002/turizmus_hirek/8275
http://www.turizmus.com/cikk/index/%C3%9Aj%20Mal%C3%A9v%20business%20v%C3%A1r%C3%B3%20%C3%A9p%C3%BCl%20a%20SkyCourt-ban
http://www.turizmus.com/cikk/index/1/10002/turizmus_hirek/9709
http://www.turizmus.com/cikk/index/1/10002/turizmus_hirek/9828
http://www.mfor.hu/cikkek/Elkeszult_az_uj_terminal_Ferihegyen.html
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=12554
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=10213
http://iho.hu/hir/ferihegy-uj-luxusvaro-a-2a-terminalon
http://iho.hu/hir/ujabb-luxusvaro-a-budapesti-repuloteren-1109


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása