Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Kossuth tér: Egyetlen kapavágás sem történt eddig...

2008. augusztus 04. - fovarosi.blog.hu

Korábban már beszámoltam a Kossuth tér átépítésére kiírt pályázatról, és az arra beadott pályaművekről. A nyertes az s73 építésziroda lett.
 

2008 júniusának végén a fővárosi közgyűlés elfogadta a rendezési tervet. Egymilliárd forintot különítettek el erre a célra. Eredetileg 2006 végén merült fel az ötlet, amit a főváros és az V. kerület is támogatott. A tér megújulását a Budapest Szíve projekttel kapcsolják össze. A főváros 5 évre ingyenes használatba adja a tulajdonában álló teret az Országgyűlés Hivatalának.



Az eredeti tervek szerint a mezőgazdasági tárca az új kormányzati negyedbe (korábbi államkert hírek és tervek itt
) költözött volna, a Kossuth téri épületbe pedig a Miniszterelnöki Hivatal költözött volna. Az épület átalakítása, modernizációja még azután is napirenden van, hogy az államkertet lefújták - a Mérték Építész Stúdió dolgozik az irodaházzá alakítás tervein.


Egyelőre kevés biztosat tudni a mélygarázsról is. A 100 százalékban fővárosi tulajdonú Parking Kft. lenne a beruházó, de szerződést még nem kötöttek. A parkoló úgy épül majd meg, hogy 20 méternél ne legyen közelebb egyik épülethez sem, és vastag vasbeton falai egy bent felrobbantott autó nyomását is felvegyék. A mélygarázs a tervek szerint képviselők és civilek számára is nyitott lesz. A Főpolgármesteri Hivatal szerint a felújítás 1,23 milliárd Ft állami, és 2,44 milliárd Ft magántőkét igényel. A mélygarázst a beruházó 20 évre kapná meg használatra. Megjegyzem: más forrás a parkra 1,2 milliárdot, a parkolóházra és a látogatóközpontra együtt 3,6 milliárd forintot említ. A végső összeg pedig minden előzetes becslés felett szokott végződni.


A látogatóknak a felszín alá építendő, új látogatóközpontról még semmi konkrétum. Nem lehet tudni, hogy hogy fog kinézni, és hogy mennyiből és ki fogja megépíteni.


Persze első lépés a mélygarázs megépítése, ezután jöhet a felszíni rendezés. A tér átadásának céldátuma így folyamatosan kitolódik: 2010 március 31., majd 2010 december 31. - de ez sem tekinthető igazán véglegesnek.
 

Pedig a főváros tényleg megérdemelné már, hogy rendezett legyen az egyik legfontosabb tere. Évente turisták százezrei viszik hírét, hogy mit láttak itt. Remélem, hamarosan kevesebb szétrepedezett aszfaltról, és egy nagyon szép parkról szólnak a hírek. No és a parlamentbe való bejutás rendszerét is érdemes lenne újragondolni: ha egy csoport a fél 10-es vezetésre érkezik, akkor hol tölti el az időt fél 10-ig? Ma egyszerűen álldogálnak a téren - ha esik, ha fúj. Remélem, hogy az új látogatóközpont ezt is megoldja.

 

Források:

http://www.nol.hu/budapest/cikk/485544/

http://www.nol.hu/budapest/cikk/486223/

http://www.origo.hu/itthon/20080414-nyartol-epitik-at-a-budapesti-kossuth-teret-melygarazs.html

http://index.hu/politika/belfold/budapest/koss9613/
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása