Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Bálnává vált: az ONL útja a CET-ig

2010. december 18. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban azt a tervezői utat próbáljuk meg bejárni, amelynek a végén a budapesti CET áll. Neked melyik a kedvenced: a szemétfeldolgozó, a fekete, a luxusautós, a zajvédő, az egyetemi vagy a BMW-s CET?

1995: a szemétfeldolgozó CET



Zenderen városában, Hollandiában áll a szemétfeldolgozó CET. Az épület egy fedél alatt egyesíti a közlekedő tereket, az irodai részeket és a tisztító telepet. Stílusosan a bálna fejében helyezték el az irodai részeket, a törzs alatt pedig a szétválogatás művelete folyik. Ezután a szétválogatott szemét a kinti óriáskupacokat gyarapítja, amíg onnan el nem szállítják újrafelhasználásra. A cet farkánál pedig a víz tisztítása folyik: a szemét feldolgozásánál használt vizet ugyanis kezelés után engedik a kommunális hálózatba. Az íves forma kialakításakor a növényi világ ihlette a tervezőt. A kivitelezésnél a 3D-s tervezés és a kivitelezés szoros együttműködésben folyt. Az acél szerkezeten alumínium burkolás fut végig. Közelebbről szemlélve az is látszik, hogy vonalak futnak az alu burkolaton a fejtől a farokrész felé. Megrendelői kérésre úgy készült el a szerkezet, hogy - ha a város úgy dönt -, később sport vagy kulturális célú hasznosításra átalakítható legyen a csarnok.

1997: a szénfekete CET



Az 1997-ben átadott Saltwater Pavilion építésekor Oosterhuis-ék már tudatosan vetették el a hagyományos formákat. Kocka, kör és egyenes vonal? A 20. század végi számítástechnikával már túl lehet lépni ezeken az alapokon, hiszen akár több millió koordinátával is lehet dolgozni. Éltek is a lehetőséggel! Egy nyolcszögletes, ellipszisből kiinduló formát addig nyújtottak, húztak, torzítottak, amíg ismét rátaláltak egy bálnaformára. A kíállítótereket rejtő fekete forma 12 méternyit rugaszkodik el a parttól a tengerparton. A formát mindenki magának értelmezheti: lehet bálna, tengeralattjáró, motorcsónak, vagy akár tengeri uborka is. Odabent alul a "Wetlab" részlegen valódi tengervíz van, felette pedig a "Sensorium", ahol a vízzel és az időjárással kapcsolatos mindenféle virtuális élményeket szerezhetünk, közben megismerve a tenger gazdag világát.

2005: a luxusautós CET



Az Amszterdamot Maastricht-tal összekötő A2-es autópálya mentén, Utrecht szélén épült fel az autós bemutatóteremként szolgáló "Hessing Cockpit". A megrendelő a Hessing http://www.hessing.nl/ volt: a cég forgalmazza Hollandiában a Bentley, Bugatti, Lamborghini, Maserati és Rolls-Roys autókat. A nem csekély presztízsű márkák nagyon ütős megjelenésű épületet kívántak. A forma itt is íves, de nem fejként kiemelkedő, hanem az autópálya mentén hosszan elnyúló. Az épület keskeny, de - a kapcsolódó zajvédő fallal együtt - kb. másfél kilométer (!) hosszú. Az áramvonalas formát Oosterhuis az autóiparban vagy éppen a szupergyors motorcsónakok világában ismerős design-ból vette át. Odabent négy szintet alakítottak ki, mivel minden márka a saját területén kerül bemutatásra a "Cockpit"-nek, azaz pilótafülkének nevezett bemutatóteremben. Az autópálya felé néző homlokzat - már ha egyáltalán beszélhetünk még homlokzatokról ilyen formáknál - középső szakaszán már megjelenik a háromszögekből építkező üveg-acél-alu szerkezet. Az első oldal üvegfalas, a hátsó oldal alu elemekkel borított. További képekért katt ide.

2006: a zajszigetelő CET



A Hessing Cockpit autószalon folytatásaként épült meg egy évvel később az autópálya és az autószalon közötti zajvédő fal. Oosterhuis itt megmutatta, hogy nem csak fa csíkokból vagy műanyag lapokból lehet zajvédő falat építeni - hogy még egy ilyen "ipari" funkciójú szerkezet is lehet figyelmet keltő. Mivel az építmény a százhússzal elsuhanó autókból látható, a forma is ennek alapján alakult ki. A hosszan elnyúló fal háromszögek szinte végtelen ismétlődéséből áll össze - az egyszerű, de kivételes megjelenés illeszkedik a magas preszízsű autószalonhoz, de nem vonja el a vezető autósok figyelmét.

2006: az egyetemi CET



A 2002-es Floriade Világkiállításra készült el a WEB "űrhajó". A kiállítás után szétszerelték, és elszállították. 2005 óta Delft-ben, a TUDelft (Delft University of Technology) építészkara előtt áll iWEB névre átkeresztelve. A szépnevű Protospace design stúdió használja. (A Protospace koncepcióról bővebben itt.) Az új létesítmény célja, hogy összehozza az embereket. Az építész, a designer, a számítástechnikus stb. itt ülhet össze egy-egy új koncepció kidolgozására. A hangsúly a közös cselekvésen van.

2007: a BMW-s CET



Az "Ekris" BMW dealer megrendelésére készült el a két egymással szembe fordított tömbből álló autókereskedés. A dugóban álló, a szomszédos autók formáit nézegető autósokra gondolva az ONL tervezőpárosa az autók design-jából vett át elemeket az autókereskedés megtervezéséhez. Az 5-ös BMW-k első lámpái ihlették meg a tervezőket a két épület megtervezésekor. Az egyik épület az autószaloné, a másik a szervizé. Felülről nézve az épületegyüttes még a jól ismert béemvés front rácsra is hajaz. Ja, és pont szomszédja a Hessing Cockpit :-) Itt is igaz, ami a budapesti CET-re: a non-standard építészetben gyakorlatilag nincs két egyforma elem, a tervezés és a kivitelezés szorosan összefonódik.



Katt a linkekre, ha kíváncsi vagy, hogy milyenek voltak a Közraktárak, és hogy milyen lesz a CET.


Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spag · http://railzone.nl 2011.01.14. 16:31:23

Jopofa gyujtes :)

a delfti cetet sajnos mar nem hasznaljak, mert a mogotte lathato epiteszkar leegett, es igy a cet is megserult.

spag · http://railzone.nl 2011.01.14. 16:32:05

Jopofa gyujtes :)

a delfti cetet sajnos mar nem hasznaljak, mert a mogotte lathato epiteszkar leegett es a cet is megserult.
süti beállítások módosítása