Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Száz éves hírek - 1912 április

2012. április 28. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban száz évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a Népszava korabeli cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható. Illusztrációként a lap korabeli hirdetései szolgálnak.

"és megcsinálta a nép-opera helyett a nagyszabású boltot"

Április 5: A középítési ügyosztály bejelentette, hogy a III., Vörösvári úti barakkiskola március 25-ike óta teljesen készen áll. A tanács ehhez képest elhatározta, hogy ezt az iskolát április 9-én megnyitja. Az így megnyíló barakkiskolában a III., Vörösvári úti elemi iskolából öt osztályt 146 tanulóval, a Kiscelli úti iskolából 166 tanulót, a III., Miklós téri iskolából pedig 295 tanulót telepítenek át.

Április 7: (...) ha csak a Gellért-hegyről tekintünk le az ország szépséges fővárosára, valósággal fekete felhőbe van burkolva az egész város. Egész kerületek lakossága szenvedi azt a rengeteg kormot és füstöt, amit a belső területen fölállított gyárkémények ontanak! Futkosnak a panasszal egyik hatóságtól a másikig, panaszkodnak pártkülönbség nélkül a lapok is, anélkül, hogy akár az érdekelt felek, akár a sajtó eredményeket érne el. A füstokádás nem szűnik és a környékbeli lakások csaknem használhatatlanok. (...)

fovarosi.blog.hu: NepszavaHirdetesek-191204-02

Április 12: A kormány leiratot intézett a fővároshoz, amelyben azt kérte, hogy a főváros a Maglódi-út, Jászberényi-út, Apaffy-utca és a megnyitandó Ihász-utca között elterülő 13.000 négyszögöl kiterjedésű területet állami munkáskórház céljaira engedje át. Hajlandónak nyilatkozott a kormány arra is, hogy e terület ellenében visszaadja a Gyáli-úton erre a célra már átengedett 5600 négyszögöles területet, amely kicsinek bizonyult az állami munkáskórház építésére. A városépítési ügyosztály a telek átengedését javasolta, amihez a tanács is hozzájárult. (...)

fovarosi.blog.hu: NepszavaHirdetesek-191204-05
Április 17: (...) A büszke Óceán-szelő, a modern hajótechnika csodás alkotása, a "Titanic" hétfőre virradóra elsüllyedt és magával rántott a titokzatos mélységbe közel másfél ezer embert: gazdagot, szegényt egyaránt. Első útján volt a hajókolosszus. Csak a minap indult el Southampontonból New Yorkba. És mindjárt az első útja a megsemmisülésbe vezetett. Új-Fundland szigeténél nekiment egy jéghegynek és olyan léket kapott, hogy rövidesen elmerült. A borzalmas szerencsétlenség minden részletét még nem ismerjük. Az elveszett emberek számát sem tudják pontosan. (...)

Április 19: Most, hogy a budai alagutat javítás alá vették, újból megvizsgálták azt a függőleges nyílást, amely a budavári Szent György térről a Várhegyen át az alagút bolthajtásáig vezet. Ez a nyílás közvetlenül a miniszterelnöki palota előtt vasfödélborítékkal van ellátva. A nyílás annak idején hadi célokra készült. Alsórészén ugyanis aknaszerű berendezés volt, amely arra szolgált, hogy esetleges veszedelem esetén az alagutat a várból levezető nyíláson keresztül föl lehessen robbantani. Mivelhogy ilyen aknára többé nincs szükség, a nyílást föntartják ugyan, de csak szellőztetés céljaira használják.

fovarosi.blog.hu: NepszavaHirdetesek-191204-03

Április 25: A Népopera megnyitását a Népszava melegen üdvözölte. A szándék, amivel ezt a hatalmas palotát fölépítették, tetszett nekünk és üdvösnek, szükségesnek tartottuk, hogy a tömegek számára megnyíljon a hajlék, ahol olcsóbbra szabott helyárakkal a zeneköltés művészetében része legyen azoknak is, akik az ilyen színházakba a magas belpődíjak miatt be nem juthattak. E gondolattal hajlandóak voltunk megérteni, hogy a főváros hatalmas ingyentelket adott a színháznak és mindenféle olyan kedvezményekkel támogatták, amiket "színházi üzletek" csak rengeteg pénzzel tudtak volna megfizetni. Egy-két hónapja működik a Népopera és máris kellemetlen csalódást okoz mindenkinek, aki bizalommal nézte ezt a vállalkozást. Rövid egy-két hónapig még csak vállalta a látszatot ez a színház, de aztán levetette az álarcot és megcsinálta a nép-opera helyett a nagyszabású boltot. (...)

Április 28: A tanács most számol el a körutak s a főbb útvonalakon berendezett villamosvilágítás költségeiről. A berendezés 650.000 koronába kerül, amelynek jó részét már kifizették. Az elszámolással kapcsolatban a tanács a villamosvilágítás kiterjesztését is ajánlja azzal a javaslattal, hogy a Városligetben, az állatkerti körúton 15 darab, a Podmaniczky-utcában a Váci körút és Teréz körút közötti szakaszán hat darab és végül a Szent István bazilika körül nyolc darab ívlámpát állítsanak föl s ennek a költségeire további 56.000 korona hitelt engedélyezzen a közgyűlés.


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása